Személyautó ütközött frontálisan egy furgonnal péntek kora reggel az 54-es főúton, miután a sofőr vaddal ütközött, és elrántotta a kormányt. A balesetnek egy könnyebb sérültje van.
Súlyosan megsebesült az STV svéd közszolgálati televízió újságírója, Bert Sundström Kairóban. A televízió közlése szerint a kairói eseményekről tudósító munkatársát egyelőre ismeretlen körülmények között megkéselték. Jelenleg kórházban ápolják, állapota súlyos.
A nyitva tartó ázsiai tőzsdék többsége feljebb zárt a pénteki napon, a japán index 1% fölötti pluszban fejezte be a pénteki napot köszönhetően néhány kiemelkedő vállalati jelentésnek és...
Nem mutat érdemi elmozdulást a péntek reggeli kereskedésben a forint az euróval szemben, a jegyzések továbbra is a 270-es szint közvetlen közelében várják az iránymutatást, amely ma inkább külföldről...
A délutáni amerikai munkaerőpiaci adatig nem vár érdemi elmozdulást a BUX-ban Farkas Róbert, a Strategon ügyvezetője, aki hozzátette, a befektetőknek nincs okuk aggodalomra, hiszen ameddig a Fed...
Közzétette szokásos, a negyedéves gyorsjelentés publikálása előtti jelentését (trading statement) az OMV. Az iparági folyamatok kedvezőek, ezt azonban eredményszinten mégsem tudja teljes egészében...
Szócska Miklós szerint nem távvezérléssel, hanem a helyi problémákat megismerve, a fenntartó önkormányzatokkal és az intézményvezetőkkel, az egészségügyi dolgozókkal egyeztetve lehet és kell...
Az FTC vízilabdázójának Varga Tamásnak szilánkosra törött a bal gyűrűsujja, mikor a Savona elleni LEN-kupa-negyeddöntő visszavágóján az ellenfél játékosa megcsavarta.
490 millió euró készpénz fejében megvásárolja a görög EFG Eurobank Ergasias lengyel leánybankjának 70 százalékát a Raiffeisen- jelentette be az osztrák bankcsoport a tegnapi megállapodás eredményét....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,01 pontos emelkedéssel, 23.096,22 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,66 százalékos erősödést jelent. A fő nyugat-európai értéktőzsdék az előrejelzéseknek megfelelően emelkedéssel kezdtek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,01 pontos emelkedéssel, 23.096,22 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest a mutató így 0,66 százalékkal erősödött. Előzetesen piac...
Összefogtak a szórakozóhelyek, hogy a West- Balkán-tragédia után közösen dolgozzák ki a kormánnyal az új, szigorító és megelőző szabályozást. Ám a kormány már el is fogadta a rendeletet.
Az első félévben jelentős növekedést vár globális értékesítéseit illetően a BMW, amit a fejlődő piacok és az új modellek iránti kereslet támogathatnak - közölte a társaság pénzügyi igazgatója. Az...
A történet még kedden kezdődött, amikor az erdőben vadul nyargalászó (és a hangból ítélve aztán nagyot koppanó) bogár meghozta az új Volkswagen Beetle érkezésének hírét. A száguldó hatlábú most kiélesítette képességeit és legújabb, és jóval hosszabb videójában már zenei aláfestéssel kerülgeti pajtásait.
Hatalomátadásra szólította fel az egyiptomi elnököt az amerikai szenátus. Olyan átmeneti kormány megalakítását várják Egyiptomban, amelynek Hoszni Mubarak elnök átadhatja a hatalmat a belpolitikai válság gyors rendezése érdekében.
A csütörtöki kereskedést veszteséggel kezdték a tengerentúli piacok, de később ledolgozták a csúszást és sikerült mérsékeltebb pluszban zárni. A napon belüli fordulathoz hozzájárult a vártnál kedvezőbb szolgáltatóipari ISM adat, illetve az is, hogy a piaci szereplők optimisták a mai Non-Farm Payrolls adattal kapcsolatban, mely egyértelműen a mai nap leginkább várt és figyelt adata lesz. (Solar…
Várhatóan a pénteki napon teszi közzé a gyorsjelentését a luxusmárka-óriás vállalat. A tavalyi év utolsó negyedévében jól teljesítettek a vállalat részvényei a 90 dolláros szintről egészen 126 dollár fölé tudtak emelkedni. (Solar Capital)
A probiotikumok, melyek hasznos mikrobákat tartalmaznak, segíthetnek egyes hasmenések kezelésében. A probiotikumok azonban nem minden esetben hatásosak, így nem segítenek a gyulladásos bélbetegségben.
Folytatódik az egyeztetéssorozat a felsőoktatási törvény koncepciójáról. A pénteki megbeszélésen a többoldalú tárgyalást koordináló Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium mellett részt vesznek a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői, a felsőoktatási intézmények rektorai és a legnagyobb diákszervezetek vezetői.
A feszültség szinte tapintható a piacokon, ma 14:30-kor érkeznek az amerikai munkaerő piaci adatok, amelyek nagy hatással lehetnek az árfolyamokra. Ma reggel a határidős DAX és S&P500 grafikont...
Még mindig 9-10 ezer embert keresnek Bosznia-Hercegovinában a 90-es éve háborúi után - mondta egy helyi illetékes csütörtökön. A bosnyákoknak, horvátoknak és szerbeknek az 1992-95 közötti polgárháború idején veszett nyoma.
A külföldi befektetők hirtelen megváltozó piaci viselkedése 2010 végén átmenetileg jelentős likviditási feszültségeket okozott a hazai bankrendszer devizacsere piacán. Az év utolsó napjaiban a...
Pervez Musarraf egykori pakisztáni elnököt három éve kényszerítették lemondásra. Ma száműzetésben él, ám változatlanul ő az ország egyik legnagyobb hatalommal bíró embere.
Komoly várakozás előzte meg a hosszú évek után újra életre hívott Nemzeti Terembajnokságot. A sorozatban 18 csapat küzdött meg a bajnoki címért, a Debrecen - Diósgyőr döntőt 500 ezren nézték élő adásban.
Egyetlen helyzetét értékesítve a Soproni VSE felkészülési mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el az Újpest FC ellen. Mészöly Géza elégedett volt az újpestiek játékával, de a kihagyott helyzeteket sajnálja.
Vágó István a hétvégén egy nemzetközi akció részeként homeopátiás szerekkel kísérel meg túladagolást többedmagával, hogy bizonyítsák ezen készítmények hatástalanságát. A műsorvezetővel beszélgettünk.
Még mindig 9-10 ezer embert keresnek Bosznia-Hercegovinában a 90-es éve háborúi után - mondta egy helyi illetékes csütörtökön. A bosnyákoknak, horvátoknak és szerbeknek az 1992-95 közötti polgárháború idején veszett nyoma.
Összesen 18 raklapnyi hamisított mosószert találtak a rendőrök Nyíregyházán. A rendőrök korábban beszerzett információk alapján kezdték figyelni a lerakatot, amin végül csütörtökön hajnalban ütöttek rajta.
A New York Yankees emblematikus figurája Andy Pettitte nem írja alá új szerződését a csapattal, hanem visszavonul. A bejelentésre ma kerül sor a Yankee stadionban.
Lehetsz fővárosi, élhetsz az ország bármely pontján, Budapest a tiéd is – hirdeti a versenyre való felhívás, amelyet a Nap-Kör Alapítvány tett közzé az ország összes általános iskolája számára.
Ezrek töltötték az éjszakát a Tahrír-téren, Kairóban. Az egyiptomi fővárosában viszonylagos nyugalomban telt az éjszaka. A térre már érkeznek az ellenzéki tüntetők. Pénteken jár le a határidő, amit az ellenzék adott Hoszni Mubarak elnöknek a lemondásra.
Nem akar 10 millió forint kártérítést fizetni a rendőrség Szegedi Henrik halála miatt a gyászoló családnak - ez derül ki a Blikk birtokába jutott ellenkérelemből, amit a hatóság nyújtott be az egri bíróságra.
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a szocialisták a multik, a bankok és az energetikai vállalatok ügynökei, akik számára sosem volt kérdés, hogy saját politikai érdekükben az ország becsületét odadobják
Önbizalomnövelés gyanánt nagyobbíttatta meg keblét a 24 éves Lola, aki a 130-as szilikoncicijével vonzza a férfiak tekintetét. Az aprócska mellű fiatal nőből egy csapásra igazi vadmacska lett, ő pedig élvezi az ezzel járó népszerűséget.
Egyre inkább célegyeneséhez érkezik az első osztályú magyar labdarúgócsapatok felkészülése, több csapat külföldön (Törökországban, Olaszországban, Spanyolországban) készül a folytatásra.
A külföldi befektetők hirtelen megváltozó piaci viselkedése 2010 végén átmenetileg jelentős likviditási feszültségeket okozott a hazai bankrendszer devizacsere piacán. Az év utolsó napjaiban a...
Szokatlan bűncselekményről számolt be egy vidéki rendőrkapitányság vezetője. A trükkös csaló megszerezte a károsult személyes adatait, valamint a nyugdíjfolyósítási törzsszámát és a hivatalos formanyomtatvány felhasználásával a saját bankszámlájára kérte a nyugdíjast megillető ellátást....