Gyűlölet fogadta a győztesen visszatérő Alekoszt a villában, a korábbi barát, Szandika szeme vérben forgott dühében. Az okostojás még rátett egy lapáttal: hiába faggatják, nem árulja el, hogy 71 százalékkal győzött.
Miniszteri rendelet tiltja az arany kivitelét Egyiptomból minden formában, beleértve az ékszert és a dísztárgyakat is - közölte a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség.
Egyelőre úgy tűnik, hogy Moamar Kadhafi, líbiai diktátor nem kívánja feladni a tüntetők ellen vívott harcot, holott a hírügynökségek értesülései szerint a halottak száma meghaladja a kétezret, az...
Mivel egy héttel csúszik a Monetáris Tanács tagjainak kinevezése és a régi tagok mandátuma március 1-jén lejár, pár napig döntésképtelen lesz a tanács - írja a Világgazdaság a hétfői lapszámban.
Legalábbis a legutóbbi ígéret szerint. Ugyanakkor a korábbiakkal ellentétben nem a miniszterelnök, hanem jobb keze és helyettese adja be a keserű pirulákat.
Több mint két év után végre kiderül, kinek a keze által és miért kellett meghalnia Sz. Dézi modellnek: T. Adrienn és B. László büntetőpere ma kezdődik.
Rá sem lehetett ismerni a dívává alakított Szíj Melindára szombat esti telt házas koncertje során. Pedig a korábban visszahúzódó énekesnő a színfalak mögött összetűzésbe került a sminkessel.
Kissé csalódottan távoztak a nagy esélyesek az idei Oscar-díjátadóról. A király beszéde négy szobrocskát vihetett haza, míg A félszeműt máris az este veszteseként emlegetik.
Mivel egy héttel csúszik a Monetáris Tanács tagjainak kinevezése és a régi tagok mandátuma március 1-jén jár le - Rogán Antal szerint a késlekedésnek nincs jelentősége, butaság, hogy az rossz üzenet
Az Aranyvackor díjat négy évvel ezelőtt egy pesti gyermekkönyvkiadó, a Pagony alapította. Azóta két évente ítélik oda, és 2009-ben még ehető volt, mivelhogy marcipánból készült. Idén a pályázatot a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése hirdette meg, és a fődíj hatalmas, időtálló hófehér Aranyvackor lett. A Mandl-Kismarty-Lechner szerzőpáros nyerte.
A király beszéde nyerte el vasárnap a legjobb filmért járó elismerést a 83. Oscar-díjkiosztó gálán, film további három aranyszobrot kapott. A közösségi háló alkotógárdája három Oscart könyvelhetett el, a legjobb női és férfi mellékszereplő A harcos szereplői voltak. A Toy Story 3 a legjobb animációs film.
Bezárás fenyegeti Budapesten a hatodik kerületben működő Tűzraktér Független Kulturális Központot és Alkotóházat - legalább is az derül ki abból a rövid bejegyzésből, amelyet a Tűzraktér Facebook-oldalára, valamint weboldalára tettek fel. Ebben azt írják, hogy a hatodik kerületi önkormányzattal folytatott tárgyalásaik "megdöbbentő fordulatot vettek". Számukra jelenleg ismeretlen okokból a…
Gyakran találkozni meghökkentő struktúrájú épületekkel, de hogy belső udvarokkal? A következőkben egy 21. századi belső udvar szerkezetet mutatunk be, érdemes megnézni!
Szépségkirálynő, modell, műsorvezető – csupa irigyelt jelző. Ám Horváth Éva élete nem csak csillogásból áll, megjárt nagy mélységeket is. Sorozatunk első részében gyerekkoráról mesél.
Ágyúszóval kergették el a telet vasárnap Szegedről; a Tisza-parti város hagyományos téltemetésén a télbanyát is máglyára vetették, s ki-ki a saját bújától és bajától is megszabadulhatott.
Balogh Edina eddig is meghozta a férfiak étvágyát, hát még mióta füstölt parasztkolbászt és csirkemellfilét reklámoznak az arcával egy Örs vezér téri húsboltban.
Az NHL mai játéknapján a Boston Bruins ismét Kanadában bizonyította, hogy akár a végső győzelemre is esélyesek. Szenvedett a Chicago Blackhawks és a New Jersey Devols is.
"Olykor magam szabadnak érzem,de a szabadságról nincs képzetem -/írtam negyven valahány évesen./ A szabadságot máig kergetem." Azóta eltelt jó harminc esztendő, és valóban, Simor András azóta is keresi a szabadságot, amelyről a vers egésze szól, és így végződik: "holdat gyújt a külvárosok szélinél, mert visszatér, mert egyszer visszatér."
Spanyolország lépeseket tesz az észak-afrikai helyzetből eredő negatív gazdasági hatások csökkentésére. A magas olajár, valamit az ellátási kockázatok kezelésére a mediterrán állam átmenetileg...
Kizárták a civileket az uniós pályázatok bíráló bizottságából, és a bizottsági tagság feltételei sem az átláthatóságot szolgálják - az új eljárási renddel több gond is van
Március 5. a Néprajzi Múzeum napja annak emlékére, hogy Xántus Jánost 1872. március 5-én nevezték ki a Magyar Nemzeti Múzeum Ethnográphiai Osztályának igazgató-őrévé.
Máig megoszlanak a vélemények az EKF sikeréről vagy kudarcáról, még a statisztikai adatok tükrében is. Egy hírportál lesajnáló cikkében arról ír, hogy Pécs nem jutott a 10 legnépszerűbb hazai település közé, a Magyar Turizmus Zrt. pedig arról: tíz helyet javított a népszerűségi listán.
A bölcsesség, az igazságérzet és a nagyon jó megérzések jellemzik a Halak havát, emellett a szerencsének is nagy szerep jut. Ezek a hatások az élet összes területére befolyással lesznek. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa mutatja be, kinek miként alakul a következő időszak.
A 2006. őszi fogolykínzásokkal kapcsolatban még több tucat tanút kíván kihallgatni a Budapesti Katonai Ügyészség a következő hónapban. Ezután a nyomozást le is zárhatják. A hatóság nem árulta el, van-e már gyanúsítottja az eljárásnak.
Határon innen méregdrágán, határon túl jóval olcsóbban árulja ugyanaz a német–osztrák konszern a cukortermékeit. Magyarországon az ész nélküli privatizáció után az uniós cukorreformra hivatkozva szinte teljesen leépítették a termelést. Az osztrák kézben lévő kaposvári cukorgyár a hazai igények harmadát sem fedezi, és konkurencia híján addig drágítja a termékeit, ameddig akarja.
Az Emfesz gázkereskedőnek mintegy 400-500 millió forint veszteséget okozhatnak az ügyfeleiket átvevő gázszolgáltatókkal fennálló elszámolási problémák, ezért a társaság a Magyar Energia Hivatalhoz fo...
A március 3-án nyíló Genfi Autószalon főszereplői még a robbanómotoros modellek lesznek, de mögöttük már ugrásra készen állnak a jövő autói: az elektromos meghajtású gépkocsik. Minden autóipari cég tisztában van ugyanis avval, hogy előbb-utóbb ezek fogják átvenni a főszerepet az ágazatban. Aki pedig nem készül fel időben a jövőre, az behozhatatlan technológiai hátrányba kerülhet a vetélytársakkal…
Ma szavaz a parlament arról az előterjesztésről, amely lehetővé tenné, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálhassa márciustól a magánnyugdíjpénztárak vagyonát. Az előterjesztő, a fideszes Selmeczi Gabriella korábban az érintett törvénymódosítások kezdeményezését azzal indokolta, hogy közpénzekről van szó, ezért van szükség ellenőrzésre.
A magyar gazdaság megítélése, a pénzügyi folyamatok alakulása szempontjából az lesz a döntő, hogy mennyire hiteles strukturális változásokat indít be a kormány a 3% alatti államháztartási hiány...
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) 15 napon belül kamataival együtt 943 millió forintot köteles fizetni a Hospinvest Zrt.-nek a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumának ítélete szerint. ...