A tervezetről hamarosan döntenek. A javaslat szerint a líbiai tüntetők elleni erőszakos fellépés felelőseit emberiesség elleni bűnök miatt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé kell állítani, emellett a határozat utazási tilalmat és vagyonelkobzást rendelne el 21 líbiai vezető - köztük a Kadhafi-család valamennyi tagja - ellen.
Az elmúlt 24 órában a közutakon egy halálos áldozatot követelő baleset történt, a rendőrségnek összesen 192 közlekedési baleset miatt kellett intézkedett.
Izraeli harci gépek csapást mértek szombat reggel az Iszlám Dzsihád iszlamista szervezet két gázai övezeti kiképzőközpontjára - közölték palesztin források, de áldozatokról nem tettek említést.
Vizsgálatot rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál (BRFK) a két, hivatali visszaéléssel vádolt rendőr ügyében nyilvánosságra került, hamisnak tetsző rendőrségi határozatok ügyében - írja a Népszabadság.
Teljesen leállították Irak legnagyobb olajfinomítóját, miután fegyveres lázadók szombat hajnalban pokolgépes támadást hajtottak végre ellene, lángba borítva a létesítmény egy részét - közölte Szaláheddin tartomány kormányzója.
Négyen meghaltak és mintegy 40-en megsebesültek Jemen déli nagyvárosában, Ádenben péntek délután és szombatra virradóra, amikor a rendőrség oszlatás közben tüzet nyitott a tüntetőkre.
Együtt intézkednek ezentúl a zsaruk és az állatvédők az állatkínzási ügyekben. Az álatvédőrök nem kapnak olyan jogokat, mint az amerikai állatzsaruk, de könnyebb lesz az állatkínzások felderítése.
Legújabb színházi szerepét ünnepli Szulák Andrea (47), aki jelenleg két színházban és négy darabban szórakoztatja a közönséget. Az énekesnő-műsorvezető ennek ellenére úgy érzi, hogy a József Attila Színház társulatának feloszlatása bizony az ő munkájára is rányomhatja a bélyegét .
Mit művel a növényekkel egy stylist az otthonunkban? 5 különféle dizájnos lakásba pillantunk be, ahol a tulajdonosok is mesélnek a növényekhez való viszonyukról.
Legkevesebb 19 ember vesztette életét, 37-en pedig megsebesültek pénteken Peruban, amikor egy utasokkal teli autóbusz szakadékba rohant - közölte a helyi rendőrség.
A Ludovika épületébe kerülhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amelynek megalapításáról hamarosan törvénytervezet kerül az Országgyűlés elé - írja a Népszabadság.
A líbiai hatóságok továbbra sem adtak berepülési engedélyt a magyar kormány különrepülőjének, amellyel a Líbiából menekülni akaró emberek térhetnének haza - mondta el szombaton a külügyminisztérium szóvivője a Független Hírügynökségnek. Líbiából nagyjából ötven-hatvan magyar állampolgár tartózkodik. A tripoli magyar nagykövetség még vizsgálja, hogy közülük kik akarják elhagyni az országot.
Leállították Irak legnagyobb olajfinomítóját, miután felkelők pokolgépes támadást indítottak ellene, és lángba borították a létesítményt szombat reggel. A Bagdadtól 180 kilométerre északra,...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának a lehető legrövidebb időn belül kemény szankciókat kell hoznia a líbiai rendszer ellen - ebben állapodott meg szombaton egy telefonbeszélgetés során Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök. Barack Obama amerikai elnök pénteken aláírta a líbiai kormány elleni szankciókat.
Kilónként 300 forintra kúszott a cukor kiskereskedelmi ára az elmúlt hetekben, az édes termék hiánycikk a világpiacon is, ezért a szakemberek szerint az év hátralévő részében tovább drágul - írja a szombati Népszava.
Emelkedett az Új-Zélandot kedden megrázó nagy erejű földrengés halálos áldozatainak száma, a szombaton nyilvánosságra hozott adatok szerint legkevesebb 144-en haltak meg a természeti csapásban.
Kitudódott, hogy miért szárnyal a PSV Eindhovenben Dzsudzsák Balázs. A huszonnégy esztendős játékos szerelme Zimány Linda miatt játszik káprázatos formában.
A legnépszerűbb nyolc szakma szerint rangsorol cégeket a Figyelő a március 3-án megjelenő mellékletében. A KarrierStart Top Vállalatok listája a pályakezdőket segíti abban a döntésben, hogy hol érdem...
Az ország gazdasági érdekeivel ellentétes lenne, ha a kocsmákból és éttermekből kitiltanák a dohányosokat, inkább meg kell osztani a vendéglátóhelyeket az ügyben
Az EU szabadkereskedelmi megállapodást kötött Dél-Koreával, ami júliusban lép majd életbe. A megállapodás azért fontos, mert a koreai gazdaság nagy mértékben függ az exporttól. 2010-ben az export/GDP...
Öt helyre - az M3-as autópálya fővárosi szakaszának zuglói végénél, a Csömöri úton a Szugló körvasútnál,a Mogyoródi út végén, a Füredi utca végén, illetve a Kerepesi út - Róna utca kereszteződésénél - helyezik ki azokat a rovásírásos táblákat, amelyekkel a kerületbe érkezőket vagy azon áthaladókat üdvözli majd a zuglói önkormányzat - írja a Hírszerző.
Halálos balesetet szenvedett teafőzés közben egy békéscsabai férfi, pénteken. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szombati tájékoztatása szerint a 46 éves férfi otthon, a konyhában teát főzött a gáztűzhelyen.
Elképesztő állításokat tett közzé pénteken a legnagyobb közösségi portálon nyílt levelében Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő szerint az irtózatos mértékűre növekedett hazai államadósságért is részben Orbán Viktor a felelős – számol be a Magyar Nemzet.
A fő ellenzéki párt, a jobbközép Fine Gael (FG) nyerte meg az írországi parlamenti választásokat az első exit poll-felmérés szerint, de nem sikerült megszereznie az abszolút többséget.
Huszonöt éve, 1986. február 28-án gyilkolták meg máig tisztázatlan körülmények között Olof Palme svéd miniszterelnököt Stockholmban, a nyílt utcán. Lehetséges tettesként emlegettek svéd szélsőjobboldali aktivistákat, kurd emigránsokat, az illegális fegyverkereskedelem vezéreit, chilei titkos szervezeteket, a dél-afrikai fajüldöző rezsim titkosrendőrségét, az olasz P2 titkos páholyt, sőt még a…
Úgy tűnik, hogy imáink messzire szállnak, mert „Autógyártók ébresztő!” című fohászunk az Egyesült Királyságban került meghallgatásra. A nagy tradíciókkal rendelkező Morgan ugyanis retro stílusú sportautói mellett ezúttal 58 éves hagyományait kívánja feléleszteni. A háromkerekű piacra dobásával a vállalat a múltba való visszatekintéssel keresi a jövőbe vezető utat.
Hiába tagadta Fred Wilpon, az MLB-ben szereplő New York Mets tulajdonosa, hogy nincs pénzügyi válság a csapatnál. Mint kiderült novemberben 25 millió dolláros kölcsönt vett fel.
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, az NBA-ben is megfordult Mike Fratello lesz az ukrán férfi válogatott szövetségi kapitánya az idei Európa-bajnokságon.
A válság visszafogta a nem életbiztosításokból származó díjbevételeket, így a magyar biztosítók idén az életbiztosításokban látják a növekedést, ennek egyik típusa, a nyugdíjbiztosítás.
Anélkül, hogy egyet is ütött volna, féltucat gólt kapott hazai pályán a Washington Capitals a New York Rangerstől az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.