Az Alkotmánybíróság soron kívül vizsgálja a Biszku Béla ellen a nemzeti szocialista és kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt indult büntetőper bírájától érkező indítványt. Az egykori kommunista vezető elleni büntetőpert az eljáró bíró függesztette fel arra időre, amíg indítványát az Ab elbírálja.
2001-ben és 2002-ben, az előző Orbán-kormány idején 450 milliárd forint túlköltésről döntöttek, Medgyessy Péter kormányának száznapos programjai 850 milliárdos lyukat ütöttek a büdzsén, a Gyurcsány-kormány áfacsökkentése 200 milliárdba került, a második Orbán-kormány adócsökkentő programja pedig 600 milliárdba - egyebek mellett ez a költekezések járultak hozzá az államadósság növekedéséhez az…
A kormányfő azt szeretné, hogy a magyar költségvetés, a bankrendszer és az adósok arányosan osszák meg a devizaárfolyam elszabadulása miatt bedőlő lakáshitelek költségeit. Orbán Viktor erről pénteki...
Az elmúlt húsz év legnagyobb korrupciós ügyeként jellemezte az elszámoltatási kormánybiztos a Honvédelmi Minisztériumnál (HM) még az elmúlt két kormányzati ciklus idején történteket az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága albizottságának pénteki ülésén. Budai Gyula bejelentette: büntetőfeljelentést tett Fapál Lászlónak, a HM egykori államtitkárának ingatlanszerzése ügyében. A pénteki…
Az erős havazás miatt a Debrecen, valamint a Szolnok labdarúgócsapata szeretné elhalasztani hétvégi bajnoki mérkőzését a Monicomp Liga 17., első tavaszi fordulójából.
Szlovákia nem támogatja azt a tervet, miszerint az európai államoknak közös felelősséget kellene vállalniuk az Észak-Afrikából érkező menekültekkel szemben - jelentette ki Daniel Lipsic belügyminiszter.
Tegnap esett a dollár index (USDX) annak ellenére, hogy az amerikai dollár is menekülő devizának minősül. Mégis a svájci frank ereje, valamint az euró kamattartalmának várt emelkedése legyőzi a dollárnak ezen szerepét.
A kormányfő azt szeretné, hogy a magyar költségvetés, a bankrendszer és az adósok arányosan osszák meg a devizaárfolyam elszabadulása miatt bedőlő lakáshitelek költségeit
Váratlanul kamatot emelt pénteken az orosz központi bank, hogy féken tartsa az inflációt. A döntés értelmében február 28-ától az irányadó kamat 25 bázisponttal 8 százalékra emelkedik. Oroszországba...
A magyar médiának képesnek kell lennie arra, hogy ellássa ellenőrző szerepét a pluralista, demokratikus társadalomban - hangsúlyozta az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa pénteken közzétett nyilatkozatában, amelyben részletesen kifejtette a magyar médiaszabályozással kapcsolatos aggályait.
Nem jelent meg a Honvédelmi Minisztérium korrupciós ügyeit vizsgáló albizottság pénteki ülésén Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter. A honvédelmi bizottságon belül megalakult, fideszes és jobbikos tagokból álló albizottság meghívta Oláh János dandártábornokot is, de a vesztegetési ügy kulcsfigurája sem jött el a meghallgatásra.
A ország piaci megítélése szempontjából kiemelten fontos, hogy meggyőző programmal álljon elő a kormány jövő héten kedden. Annál is inkább, mert aligha lehetett volna szerencsétlenebbül időzíteni a...
Egyre több és drágább, jobb minőségű tejtermékeket fogyasztunk - derül ki a Nielsen piackutató vállalat most közzétett piackutatásból. Értékben is, mennyiségben is nőtt a gyümölcsjoghurt, tejföl, túró és vaj kiskereskedelmi eladása tavaly. A négy termékcsoport együttes évi forgalma mintegy 95 milliárd forint, plusz csak a sajté 75 milliárd forint....
Orbán Viktor kormányfő csütörtöki, a Facebookon megjelent bejegyzésére reagált Gyurcsány Ferenc a közösségi portálon. A kommunizmus áldozatainak emléknapján, Kötcsén kelt írásban a szocialista politikus éles, személyeskedéstől sem mentes hangnemben szól a miniszterelnökhöz.
Az utóbbi két évben jelentősen átalakult a Szilícium-völgy befektetési klímája, olyan új üzleti ökoszisztéma formálódik, amelyben a gyors tulajdoncsere, az ötlettől több lépésben felfuttatott...
Több mint 800 millió forint áfát igényelt vissza jogosulatlanul az az 51 esztendős szeghalmi nő, akit pénteken, jogerősen, hét és fél év fogházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.
Nincsenek jelenleg konkrét akvizíciós tervei az Erste Groupnak Közép- és Kelet-Európában, így Magyarországon sem - derült ki Andreas Treichl, bankcsoport vezérigazgatójának szavaiból az Erste...
Andor László szerint csak előnyök várhatók a májusi német és osztrák munkaerő-piaci nyitástól. Bizonyos esetekben azért a küldő ország rosszul is járhat
Az átlagember sokszor ingerült és dekoncentrált a munkahelyén, vannak azonban olyanok, akik egy pici hibát sem véthetnek munka közben, annak ugyanis végzetes következményei lehetnek.
Spanyol sajtóértesülések szerint a következő hónapban esedékes barcelonai tesztsorozaton pályára viszi 2011-es versenyautóját a Hispania Racing Team alakulata.
A kormányfő szerint a magyar költségvetésnek, a bankrendszernek és az adósoknak arányosan kell megosztaniuk a bedőlő lakáshitelek költségeit. Orbán Viktor erről pénteki Facebook-bejegyzésében ír.
Létfontosságú, hogy az Európai Unió (EU) következő tíz éves gazdaságpolitikai programja, vagyis az EU2020 stratégia céljaihoz megfelelő pénzügyi forrásokat is rendeljenek hozzá - mondta Csaba László, a Közép-Európai Egyetem professzora pénteken a parlamentben.
A Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael az Autosport című brit szaklapnak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy az előszezon utolsó kollektív tesztsorozata egy nappal később, tehát március 9-én kezdődik majd.
Ha a spekuláció és a földközi-tengeri politikai bizonytalanság miatt tovább emelkedik a kőolaj ára, és gyengül a forint a dollárhoz képest, két héten belül átlépheti a 400 forintot az üzemanyagok literenkénti ára a magyar piacon, az viszont bizonyos, hogy a jövő héten ismét emeli az árakat a Mol.
A belügyminiszter a közbiztonság és a közrend javításáról, az országos rendőrfőkapitány a rendőrség önbecsülésének visszaállításáról beszélt a szervezet múlt évi tevékenységét értékelő állománygyűlésen.
A Real Mallorca vendége lesz a sérülések és eltiltás miatt négy meghatározó játékosát nélkülöző, címvédő FC Barcelona a spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 25. fordulójában.
Váratlanul kamatot emelt pénteken az orosz központi bank, hogy féken tartsa az inflációt. A döntés értelmében február 28-ától az irányadó kamat 25 bázisponttal 8 százalékra emelkedik.
Vlagyimir Iljics Lenin múmiájának és sírhelyének aktuális felújítása miatt ideiglenesen bezárt a moszkvai mauzóleum. A Vörös téri látványosság előreláthatólag április 19-én nyitja meg újra kapuit a nagyközönség előtt.
A Központi Kerületi Bíróság a Biszku ellen indult büntetőügyben az Alkotmánybírósághoz fordult, és az alkotmánybírósági határozat meghozataláig felfüggesztette az eljárást.
Bogdán Szilvia tavaly óta tölti be Avis Group BSC Kft. HR igazgatói posztját s felel teljes Busines Support Centre HR tevékenységéért. Jelenleg új teljesítmény-értékelési rendszer és tehetségmenedzsment programon dolgozik, valamint új toborzási és foglalkoztatási stratégiát, képzési politikát épít ki.
Az arab világ politikai válsága tegnap 120 dollárig repítette a Brent árát. Befektetők arra keresik a választ, hogy mennyire szoros az összefüggés az arany és az olaj árfolyama között
66 évesen szülte meg első gyermekét egy ukrán nő. A baba mesterséges megtermékenyítés útján fogant, 3,3 kilóval jött a világra, és kitűnő egészségnek örvend - adta hírül a helyi kórház.
Ha kell, lemond mentelmi jogáról - közölte a volt honvédelmi miniszter. Juhász Ferencet a honvédség korrupciógyanús ügyeiről kérdezték volna ma egy parlamenti bizottságban, de nem ment el az ülésre.