Az EuroNCAP töréstesztjén felemás eredményt ért el az Év Autója 2010 választásunk ár/érték kategóriájának kiválósága, a Dacia Duster, amely három csillagot szerzett a független szervezet által elvégzett vizsgálat során.
Hatalmas esést mutat a dollár és a svájci frank árfolyama február közepe óta. Az elmúlt tíz napból mindössze egy volt fehér gyertya, de ez is egészen apró. A lefordulás a januári lokális csúcs tesztelését követően történt és a jegyzés nagy lendülettel zuhant a korábbi támaszszintre, mely ezúttal nem sokat tudott segíteni.(Solar Capital)
Megnyugvást hozhat a tengerentúli esés megállása és a kizöldülő ázsiai index mellett a csökkenő olajár a mai napon - véli Vaszkó Szabolcs az Erste üzletkötője. A bróker a WTI olaj 100 dolláros ár...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,44 pontos emelkedéssel, 22.694,08 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest 0,69 százalékos erősödést jelent. A főbb európai értéktőzsdék vegyesen nyitottak.
Mindenkit vissza akarunk hozni a legális munka világába, aki munkaképes - írja Orbán Viktor a Facebook közösségi portálon. A kormányfő csütörtökön elkezdte ezen a fórumon a válaszadást azokra a kérdésekre, melyeket az országértékelő beszéde előtt kapott - írja a Magyar Nemzet.
A harmadik helyen kiemelt Arn Gréta három játszmában kikapott a svéd Johanna Larssontól magyar idő szerint péntekre virradóra az acapulcói salakpályás tenisztorna női versenyének negyeddöntőjében.
Az első mérkőzéshez hasonlóan most is hátrányba került a PSV Eindhoven a Lille elleni Európa-liga találkozón, de többek között Dzsudzsák Balázs szemfüles szabadrúgás-góljával fordítani tudott, s magabiztosan továbbjutott. Huszti Szabolcs Zenitje is ott lesz a nyolcaddöntőben, Juhász Roland (Anderlecht) és Hajnal Tamás (Stuttgart) csapata ugyanakkor kiesett.
A helyzet jelenlegi állása szerint egy héttel a tervezett időpont után, március 7-én, hétfőn szavaz majd a parlament a négy új monetáris tanácstagról és ekkor kerül sor majd a beiktatásukra is -...
Feloszlatják a József Attila színház társulatát a főváros döntése alapján. Méhes László igazgató nem hosszabbíthatja meg a szerződéseket a társulat tagjaival Csomós Miklós főpolgármester-helyettes utasítás alapján, mivel önálló intézményként nem működik tovább a színház - adja hírül a hirado.hu.
A harmadik helyen kiemelt Arn Gréta három játszmában kikapott a svéd Johanna Larssontól magyar idő szerint péntekre virradóra az acapulcói salakpályás tenisztorna női versenyének negyeddöntőjében
Pozitív nyitás várható pénteken a Budapesti Értéktőzsdén. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője az MTI-nek azt mondta: reggel pozitív nyitás várható, miután lassan mintha kezdene lecsengeni a t...
Benedek Fülöp egykori agrárállamtitkárnak és Tátrai Miklósnak, a nemzeti vagyonkezelő volt vezérigazgatójának tanúmeghallgatásával folytatódik pénteken a sukorói telekcsereügy tárgyalása a Fejér Megyei Bíróságon.
Elindították utolsó űrbéli útjára csütörtökön a Discovery űrsiklót a floridai Kennedy Űrközpontból. A 39. küldetését teljesítő űrsiklóval hat űrhajós utazik a Nemzetközi Űrállomásra, ahova pótalkatrészeket, egy új modult, valamint - most először - egy humanoid robotot szállítanak. A Discovery 1984-ben repült először, és az lesz az első űrsikló, amelyik "nyugdíjba vonul".
Tavaly közel egymillió négyzetméterrel több ipari ingatlanterület került bérbeadásra Közép-Európában, mint az azt megelőző évben. 2010-ben a bérlők több mint 2,5 millió négyzetméter modern ipari...
Az eljárás során végig jelen volt a politikai szál, és akkor érezhetően felerősödött, amikor a Parlamentben kérdőre vonták a legfőbb ügyészt, mondta a Sukoró-ügy egyik gyanúsítottja az ATV-ben.
Közlekedési káoszt okozott Szegeden hajnalban a havazás - 15 centiméternyi hó hullt és estig még ugyanennyi várható. A megyében 14 munkagéppel dolgozik a közútkezelő, járhatatlan utak nincsenek.
Leállt a kereskedés a londoni tőzsdén technikai problémák miatt. Egyelőre nincs információ, mikor indulhat újra a kereskedést. Az index 0,24%-os pluszban tartózkodott a technikai szünet előtti...
Az amerikai piacokon nap végére mérséklődő veszteségek és az ázsiai piacok egyértelmű emelkedése után Európában is javulást mutatott a befektetői hangulat. Ennek köszönhetően a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,44 pontos emelkedéssel, 22.694,08 ponton nyitott pénteken, ami az előző napi záró értékéhez képest 0,69 százalékkal erősödés.
A 200-as szint felett komoly fordulat történt a gyapot határidős árfolyamában. Egy nagyon éles napon belüli lefordulást követően már 180 alatt jár a jegyzés. (Solar Capital)
Az olaj 30 perces chart-ját vizsgálva egy emelkedő trendet figyelhetünk meg, amit kisebb korrekció követ, a volatilitás pedig szokatlanul nagy. Jelenleg, az európai piacok nyitását megelőzően az árfolyam 113 dollár felett tartózkodik,110 alatti szintekről pattant fel ide.
A múlt hétvégén hatalmas meglepetésre a mindössze húsz esztendős Trevor Bayne nyerte meg a NASCAR 2011-es idénynyitóját. A győzelme után minden csatorna, minden újság őt akarja.
Párizs és London közös határozattervezetet nyújt be az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT), amelyben kéri fegyverembargó és pénzügyi szankciók bevezetését Líbia ellen, s egyben azt is, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság emeljen vádat a líbiai vezetők ellen - közölte pénteken Párizsban Michele Alliot-Marie francia külügyminiszter. Az Európai Unió semmiféle katonai akciót nem tervez a líbiai helyzettel…
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a kerékpáros, akit egy személyautó ütött el csütörtökön este Dunaföldváron. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Megnyitottak a szavazóhelyiségek pénteken Írországban, ahol több mint három millióan szavazhatnak az előrehozott parlamenti választásokon. A várakozások szerint a kormányzó párt bukásával fog végződni a választás, amelyet azután tartanak, hogy a pénzügyi válság előtt még szárnyaló ír gazdaság nemzetközi pénzügyi mentőcsomagra szorult.
Mintegy 3,5 millió eurós beruházással duplájára növelte gyártó- és raktárkapacitását a Rosenberger Magyarország Kft. Ennek köszönhetően a jászárokszállási cég alkalmazottainak száma az elmúlt egy évben 550-ről 1300-re emelkedett, 2011 végéig pedig várhatóan eléri majd az 1600-at.
A jó ázsiai zárásoknak és az optimista európai kezdésnek megfelelően a BUX is felfelé vette az irány a hét utolsó kereskedési napján. Az index a nyitást követően 0,2%-kal került tegnapi zárórétéke...
Álláshirdetést tett közzé a monarchia weboldalán a brit királyi család, amely új utazásszervezőt keres, elsősorban olyan személyt, aki különös figyelmet fordít a környezetvédelmi szempontokra, a "Windsorok karbonlábnyomára" - írja a HVG.
Az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház egyik színésze, Claudiu Bleonţ egy sajtótájékoztatón hosszú percekig letolt nadrággal magyarázott, majd pár pillanatig felkapta a blúzát, és megmutatta péniszét az újságíróknak, áll a Libertatea bulvárlap internetes oldalán - írja a Manna.ro.
Sikeresnek tartják a tavalyi országos szűrőprogramot a szakemberek, ezért idén is folytatódik a prevenciós kampány. A program révén 144 helyszínen csaknem félmillió vizsgálatot végeztek el az érdeklődőkön az elmúlt évben. Megerősítést nyert ugyanakkor az a korábbi felvetés, hogy a magyarok egészségügyi állapota elkeserítő.
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor is felelős az államadósság elmúlt időszakban tapasztalt növekedéséért - derül ki abból a válaszból, amelyben a volt kormányfő reagál a Facebookon a miniszterelnök csütörtöki bejegyzésére, amelyben Orbán Viktor az előző korszak veszedelmes örökségének nevezte Magyarország "irtózatos államadósságát".
Osztálynaplókat és az oktatással összefüggő különböző iratokat foglalt le a múlt héten a rendőrség a miskolci Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Habár csaknem 400 diákkal bír az iskola papíron, annak valódi létszáma talán még a 150-et sem éri el - mondta el a HVG-nek Jakab Péter, az iskola egykori tanára, a Jobbik Magyarországért…
Megnyugvást hozhat a tengerentúli esés megállása és a kizöldülő ázsiai index mellett a csökkenő olajár a mai napon - véli Vaszkó Szabolcs, az Erste üzletkötője. A bróker a WTI olaj 100 dolláros ár...
Nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz, a kormányhoz, az országgyűléshez, Schmitt Pálhoz, a bankszövetséghez, a kereskedelmi bankokhoz, a PSZÁF- és az MNB elnökéhez a Banki Hitelkárosultak Egyesületi vezetőinek elhivatottságát - azok hitelközvetítői múltja miatt - megkérdőjelező, magát Deviza Hiteleseknek nevező csoport....
A Volvo már az S60-as bevezetésekor megígérte, hogy az S60/V60 sorozat motorpalettáját ki fogja bővíteni a jól ismert, PSA-tól származó, 1,6 literes dízelmotorral, amely a takarékosságra hangolt DrivE kivitelek meghajtásáról gondoskodna.
A hajléktalanok labdarúgó-világbajnokságát fogják reklámozni egész évben a Sauber svájci Forma-1-es csapat autói - közölték csütörtökön a foci-vb szervezői. A hirdetés japán Kobajasi Kamui és a mexikói Sergio Pérez versenyautóin lesz látható, a hátsó szárny hátoldalán.
A Kárpátalján élő magyar nemzetiségű ukrán állampolgárok március 1-jétől kizárólag az ungvári konzulátuson igényelhetik a magyar igazolványokat - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken az MTI-vel
Juhász Ferenc nem jelent meg a honvédelmi bizottság albizottságának ülésén, így nem tudták őt meghallgatni. A volt miniszter csütörtökön még úgy nyilatkozott: ha meghívják, elmegy az ülésre. A testület végül Budai Gyula kormánybiztost kérdezte a HM-es korrupciós ügy állásáról. Juhász közleményében színjátékot emleget és lemond mentelmi jogáról.
A hét első felében két komoly eső napot produkált a kisebb cégek papírjait tömörítő Russell 2000-es index határidős terméke. Ez a két fekete gyertya elég is volt ahhoz, hogy az árfolyam letörje a másodlagos emelkedő trendvonalat és a 45 napos mozgóátlag szintjéhez csússzon. (Solar Capital)