Másfél év után Magyarországon tavaly a negyedik negyedévben újra nőtt az élelmiszer-kiskereskedelem mennyiségben mért forgalma, 2 százalékkal több élelmiszert, háztartási vegyiárut és kozmetikumot adtak el a boltokban, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Nielsen piackutató vállalat pénteken az MTI-vel.
Ma a Siófok-Győri ETO mérkőzéssel kezdődik meg az NB I tavaszi szezonja, legalábbis ha minden a terv szerint halad. Jelen állás szerint ugyanis lesz mérkőzés Siófokon, de ha a játékvezető alkalmatlannak találja a körülményeket, akkor el is maradhat a találkozó.
A Nutex (előző nevén Humet) részvények kereskedését részvénycsere lebonyolítása miatt február 28-tól március 7-ig, hat kereskedési napra felfüggeszti a Budapesti Értéktőzsde - közölte BÉT a honlapján pénteken.
Február 24-én, azaz tegnap lejárt az átigazolási időszak az NBA-ben. A legnagyobb üzletet a New York Knicks hajtotta végre, mely leigazolta Carmelo Anthonyt, de a Boston Celtics is aktívan csereberélt.
Szabó Márton, a Kopint-Tárki vezető kutatója szerint Magyarországra is hatással lesz a világméretű élelmiszerár-emelkedés, miközben az élelmiszerárak a magasabb adókulcs miatt haladják meg több környező ország árszintjét
Minősége és közelsége miatt nem pótolható a piaci kínálatból kiesett líbiai olaj - vélekedtek pénteken londoni iparági szakelemzők, akik szerint Líbia nagy valószínűséggel hosszabb ideig nem lesz jelen a nyersolaj világpiacán.
Több százmilliós elszámolási vita van a három hónapra felfüggesztett tevékenységű Emfesz gázszolgáltató és a helyette kijelölt szolgáltatók között. Az EMFESZ Kft. ügyvezetője azt mondta: a fogyasztókat átvevő szolgáltatóknak becsléssel kellett megállapítaniuk az óra állását január 13-ra visszamenőleg, és mivel sok esetben alulbecsülték a mérőállást, a fogyasztónak a drágább gázt kell megfizetniük.
Kubatov Gábort, az egyetlen jelöltet választották meg a Ferencvárosi Torna Club elnökének, az FTC pénteki elnökségi ülésén. Elődje, Kovács Miklós múlt hétfőn mondott le az elnöki posztról.
A teljes hazai természetvédelmi igazgatás összeomlását eredményezheti, ha a Vidékfejlesztési Minisztérium - nyilvánosságra került tervei szerint - több mint 40 százalékkal csökkenti a nemzeti parkok amúgy is szűkös támogatását - közölte a WWF Magyarország pénteken az MTI-vel.
A Gárdonyi- és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság egy közös akció során fogta el azt a kilencfős társaságot, akik egy pusztaszabolcsi tanyán Zichyújfaluból lopott síneket daraboltak. A tettenérés során a több, mint kétmilliós kár megtérült. Az ügy három gyanúsítottja őrizetbe került.
Március 8-án lesz az első tárgyalása annak a személyiségi jogi pernek, amelyet Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök indítottak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen a Sukoró-ügy kapcsán.
Március 2-án kezdődik a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és 16 vádlott-társa büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A Magyarok Nyilai névvel elhíresült ügyben 2010 szeptemberében nyújtotta be 34 oldalas vádiratát és az azt kísérő 24 ezer oldalnyi nyomozati iratot az ügyészség a Fővárosi Bíróságnak. A Magyarok Nyilai elnevezésű csoport tagjai a vád szerint Molotov-koktélokat robbantottak…
A közel-keleti nyugtalanságokra reagálva az utóbbi napokban egyre aggasztóbb olajár jóslatok láttak napvilágot. Egyes elemzők szerint ha érdemi kitermelés kiesésre sor kerül, az árfolyam a 200 dolláros magasságokba ugorhat pár hónap leforgása alatt. Bár azt nehéz megmondani (a számos befolyásoló tényező miatt), hogy az előrejelzések ténylegesen is bekövetkeznek-e, mégis érdemes eljátszani a…
Alig változott a forint árfolyama pénteken, az eurót délután fél 4-kor 272,98 forinton jegyezték, míg előző nap délután 272,95 forintot ért. A héten összességében gyengült a forint: hétfőn 270,80 f...
Ezernégyszáz kilométeres utazás után érkezett meg az első zsiráf a Szegedi Vadasparkba. A Thabo névre hallgató 3 éves Rotschild-zsiráf hím a német Gelsenkircheni Állatkert szülötte.
Orlando — Elindult tegnap utolsó útjára a Discovery űrsikló. A NASA a kilövést sikeresnek ítélte, s úgy véli, hogy a startnál a külső tankról leszakadó, majd többször a sikló hasának pattanó szigetelődarab nem veszélyezteti a küldetést.
A Külügy szerint mintegy 50-60 magyar állampolgárt menekítene ki Líbiából az a repülőgép, amely egyelőre az ottani hatóságok berepülései engedélyére vár.
Remekül dolgozik az Európai Unió annak érdekében, hogy kivegye a részét az észak-afrikai válság kezeléséből, és minden esély megvan arra, hogy a jövő hét elején az uniós közreműködésre vonatkozóan átfogó választ adjon - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, miután találkozott Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács állandó elnökével.
Azzal, hogy a Bayern München szerdán legyőzte a címvédő Intert a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában pedig a Leverkusen bejutott a legjobb 16 közé, biztossá vált, hogy a 2012-2013-as idényben már négyen képviselhetik a Bundesligát a legrangosabb európai kupasorozatban.
A többi közt hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel vádolják a VPOP volt dél-dunántúli parancsnokát és társát - büntetőperük jövő csütörtökön kezdődik a Baranya Megyei Bíróságon.
A Ford vezető autógyártó a baleset-megelőzési technológiák, passzív és aktív biztonsági rendszerek fejlesztésében – ennek legkiválóbb példája a hazai márkakereskedésekbe heteken belül megérkező új Focus. Váratlan, elkerülhetetlen helyzetek azonban sajnos mindig adódnak, s előfordul az is hogy autónk a mi távollétünkben, parkolás közben, egy másik autós hibájából sérül. A Ford felmérése szerint…
A Medián legfrissebb felmérése szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága egy hónap alatt 45-ről 38 százalékra esett - mondta a cég ügyvezető igazgatója az Egyenes Beszédben.
Az agrárkamarai törvény elkészült tervezetről és a tízéves agrár-, vidék- és környezet stratégiáról tájékoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken délelőtt Jakab Istvánt, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnökét - közölte a kormány.hu honlapon a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Szabó Márton, a Kopint-Tárki vezető kutatója szerint Magyarországon is hatással lesz a világméretű élelmiszerár-emelkedés, miközben az élelmiszerárak a magasabb adókulcs miatt haladják meg Magyarországon több környező ország árszintjét.
A PT Kisújszállás Konzorcium (továbbiakban Konzorcium) meglepetéssel értesült arról, hogy a Konzorcium által megépített Kisújszállást elkerülő útszakasz átvételének megtagadásáról a Konzorciumot a NIF kizárólag a sajtón keresztül tájékoztatta - olvasható a PT Kisújszállás Konzorcium sajtóközleményében.
A Denver Broncos frissen kinevezett vezetőedzője John Fox bejelentette, hogy Kyle Orton lesz a csapat kezdő irányítója, míg a hatalmas tehetségnek tartott Tim Tebow csak tartalék lesz.
Minősége és közelsége miatt nem pótolható a piaci kínálatból kiesett líbiai olaj - vélekedtek pénteken londoni iparági szakelemzők - megugorhat a magyar infláció
Cameron Diaz egy interjúban bevallotta, hogy ugyan az állatokról szóló természetfilmeket is nagyra értékeli, ám amikor csak teheti, a szállodaszobákban habzsolja a pornófilmeket.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 509,12 pontos, 2,26 százalékos emelkedéssel, 23.046,76 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 3,68 százalékkal 23.835 forintra erősödött, az OTP részvénye...
Huszonnégy órán belül döntés születhet arról, hogy milyen szankcióval sújtsák Líbiát - mondta Catherine Ashton uniós főképviselő. A NATO főtitkár rendkívüli ülést hívott össze péntek délutánra. Az EU jelenleg az uniós állampolgárok kimenekítésére összpontosít, nem tervez katonai akciót - derült ki a védelmi miniszterek gödöllői, informális ülésén.
Algériában és Bahreinben is engedtek a kormányok a tüntetőknek. Bahreinben a tüntetők minden követeléséről tárgyalásokat kezdenek, Algériában pedig a 19 éve fennálló rendkívüli állapotot oldották fel. A Szaúd-Arábiai vezetés is előre menekül: pénzt osztanak a népnek, hogy elkerüljék a felkeléseket.