Bár az ország túljutott a múlt héten az influenzajárvány csúcsán, 2-3 hétig még ugyanannyi súlyos, szövődményes esetre kell számítani, mint akkor, amikor legtöbb volt a megbetegedés - mondta a Független Hírügynökségnek Ócsai Lajos csütörtökön.
Letartóztattak az amerikai hatóságok egy szaúdi férfit, aki a gyanú szerint kémiai anyagokat és különböző segédeszközöket vásárolt, hogy azokból bombát készítsen, amit aztán amerikai célpontok ellen használna fel - közölte csütörtökön a washingtoni igazságügyi minisztérium.
Fölkészítették utolsó küldetésére a Discovery amerikai űrsiklót; az 1984 óta szolgáló űrrepülőgépnek tervek szerint csütörtökön lesz a 39., utolsó indítása. A startot közép-európai idő szerint 22 óra 50-re tűzték ki.
Megjelent az Új Széchenyi Terv pályázati eljárásrendjét is szabályozó 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet. A jogszabály rendelkezik a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről.
Hatályba lép pénteken a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása azt követően, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta azt, ezzel megváltozott a monetáris tanács tagok választásának rendje.
Egy furgon igazoltatása közben bukkantak rá a járőrök, szerda délután Csémen arra a két római kori kőfaragványra, amit január végén loptak el az Igmándi várban található Klapka György Múzeumból.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-nél rendben lezajlott a technológiaváltást megelőző próbaüzem, a gyár február 28-án kezdi az átállást a száraztechnológiára - mondta Kossa György, a timföldgyár állami felügyeletét ellátó bizottság vezetője.
A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hűséges fegyveresek betörtek a tripoli kórházakba és kivégezték az ott kezelt sebesült tüntetőket - mondta a MISNA olasz hírügynökségnek Slimane Bouchuiguir, az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH) líbiai részlegének vezetője.
A Zóna-Service Zrt. közel öt év tevékenység után megszünteti taxi üzletágának tevékenységét - közölte a cég pénteken az MTI-vel. Veres István, a Zóna-Service Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek...
A román televízió egyik adásában olyan "dokumentumfilmet" nézhettünk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város néhány évtizeddel korábban magyar település volt – írja a Háromszék című napilap.
Amennyiben a jövőben újabb szurkolói rendbontások történnek, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) akár ki is zárhatja a kontinentális sorozatokból a szerb csapatokat.
Milly Cooper a prostitúció igazi nagy veteránja. Sajátos története közvetlenül a második világháború után kezdődött, és a mai napig tart. Évente mintegy 16 millió forintnyi dollárt keres, vagyis jóval többet, mint az átlagos polgárok többsége.
Tizennégy éves rekordot döntött a kávé ára Amerikában, és hamarosan a fogyasztók pénztárcája is megérzi a változást. A határidős ügyletek piacán a kávé ára megduplázódott tavaly, múlt héten pedig 2,46 amerikai dollárért adtak egy font kávét. Ez az elmúlt 14 évben a legmagasabb ár. Hamarosan a vásárlók is megérzik majd a változást - közölte a cnnmoney.com-ra hivatkozva a Kitekintő.
Legkevesebb 30 ezer ember, főként tunéziai és egyiptomi vendégmunkások menekültek el Líbiából az erőszak elől - közölte csütörtökön a Nemzetközi Migrációs Szervezet.
Mégsem elég a minisztériumokban dolgozó létszám a kibővült állami feladatok ellátására. Emiatt a kormány módosította a megalakulását követően megállapított létszámkeretet. A központi igazgatási szerveknél foglalkoztatott, 2010 augusztusában megállapított, 5764 fős keretet egy február 22-i döntéssel az állami feladatok bővülése miatt 5 százalékkal, 6054-re emelték.
Több, súlyos baleset történt a havas, csúszós utakon csütörtökön Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
Budapest — A csúcson hagyja abba Sásdi Vivien (22) a modellkarrierjét, a szőke szépség ugyanis úgy érzi, hogy a nyuszis magazin címlapjával megkoronázta eddigi pályafutását.
Miután nem talált új otthont és építeni sem tud új arénát Sacramentóban Joe Maloof, így elköltözteti a franchiset valamelyik nagy amerikai városba. A befutó Anaheim lehet, de Las Vegas is érdeklődik.
Magyar befektetőt szeretne találni Berki Krisztián, a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető zrt. korábbi vezérigazgatója, aki elsősorban az anyaegyesületnek értékesítené a részvénytársaságot.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, akinek lakásán több illegális fegyvert és nagy mennyiségű lőszert találtak. A fegyverek eredetét a nyomozóhatóság szakértő bevonásával vizsgálja.
A német és az olasz államfő egybehangzó véleménye szerint a Líbiában tomboló állami erőszakkal szemben egységes és bátor fellépésre van szükség az Európai Unió részéről.
Tanúként hallgatta meg Erdei Tamást, a Nemzeti Vagyontanács volt tagját csütörtökön a Fejér Megyei Bíróság a tervezett sukorói King's City-beruházáshoz kötődő ingatlancsere-szerződés érvénytelenítéséért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által indított polgári perben.
A Toyota bejelentette, hogy újabb 1,4 millió darab gápjárművet hív vissza az Egyesült Államokban a gázpedálok beragadásának problémája miatt. A visszahívásokkal érintett autók a 2003-2009-es...
Egy aktuális közös probléma aggasztja Olaszországot, Ciprust, Franciaországot, Görögországot, és Máltát: az illegális bevándorlók egyre növekvő nyomása a forrongó Észak-Afrikából.
Megnyugtató eredménnyel zárult az a könyvvizsgálat, amelyet a Magyar Birkózó Szövetség szövetség felügyelő bizottságának elnöke, dr. Lakatos Gyula rendelt el az ellenzéki csoportosulás kérésére.
A versenyszférában is végre fogják hajtani az Országos Érdekegyeztető Tanács döntésének megfelelően a négy-hat százalékos béremelést az év során - mondta Zs. Szőke Zoltán, az OÉT munkaadói oldalának soros elnöke, azt követően, hogy megbeszéléseket folytatott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel és Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárral.
Az egyéni vállalkozók és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek február 25-én - péntek éjfélig - nyújthatják be az elmúlt adóévre vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallásukat - mondta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője. Honyek Péter hozzátette: az evásoknak és az éves áfabevallóknak is péntekig kell bevallást készíteniük.
Mintegy félmillió vizsgálatot végeztek tavaly Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjában. A program szervezői szerint az adatok alapján a magyar lakosság nagy része a magas kockázatú csoportba tartozik.
Svájc azonnali hatállyal zárolja Moammer el-Kadhafi líbiai vezető és környezetének az alpesi országban lévő esetleges vagyonát - jelentette be a berni kormány csütörtökön.
Mindenkit kompenzálni fognak az államigazgatásban, akit hátrányosan érintett az új adórendszer - jelentette ki újságíróknak a parlamentben a közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Szélsőségesek hatalomra jutásához vezethet, ha a Nyugat megpróbál beavatkozni az arab világban zajló lázadásokba - figyelmeztetett csütörtökön Brüsszelben Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök.
Személyeskedő vitától sem mentes ülésen fogadta el a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP-s többsége Budapest idei költségvetését. Az 503 milliárd forintos főösszegű, 55 milliárdos hiánnyal számoló büdzsét a zárószavazáson a főpolgármester - tévedésből - nem szavazta meg, erre újra voksoltak. A vitában Tarlós István élesen bírálta a szocialistákat, mondván: "üresen hagyták a kasszát".
A Robert Falcon Scott angol sarkkutató által felfedezett antarktiszi mohaállatkák segíthetnek megérteni a klímaváltozást - véli egy friss tanulmány, amely egyebek közt a 20. század elején és az 1990-es években gyűjtött minták változásait vetette össze.