Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság Igazgatóságának 2010. november 22-i ülésén meghozott 4/2010. (XI. 22.) sz. IT határozatával elhatározott tőkeemelés során 10.000.000 (tízmillió) darab, egyenként 100,-Ft névértékű, névre szóló, „A” sorozatba tartozó, dematerializált törzsrészvény kerül kibocsátásra - olvasható a BÉT honlapján.
Az NBA 60. All-Star mérkőzésén a Nyugati főcsoport öt ponttal legyőzte a Keleti főcsoportot. Az összecsapás legértékesebb játékosa (MVP) Kobe Bryant lett, míg Dwyane Wade boka sérülést szenvedett.
Nagy port kavart télen, amikor kiderült, hogy Berki Krisztián nem fog tudni felkészülni a Japánban sorra kerülő világbajnokságra, mivel lóhiányban szenved.
Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes szerint, ha sikeres lesz az építkezés és szervezetfejlesztés a pártban, az LMP nélkül nem lehet leváltani a kormánypártot - nyilatkozta az MR1-Kossuth Rádiónak.
Rövidesen napirendre tűzi a magánnyugdíjpénztárak ügyét az Alkotmánybíróság, és ezzel összefüggésben saját megváltozott hatáskörét is értelmeznie kell - közölte a testület sajtófőnöke pénteken az MTI érdeklődésére.
Tartotta árfolyamát a forint a legfontosabb nemzetközi valutákkal szemben hétfő reggel virradóra a nemzetközi bankközi devizapiacon. (Valósidejű devizaárfolyamok itt a Privátbankáron.) Egy euróért 26...
Nem mindenki depressziós, akiről azt mondják, illetve aki annak érzi magát, és ez fordítva is igaz: sok olyan depressziós beteg van, aki nem is gondolja ezt magáról. Mikor ajánlott orvoshoz fordulni?
A nyugati válogatott 148-143-as sikerével zárult az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) All Star-gálája, melynek legjobbjává (MVP) a címvédő Los Angeles Lakerst erősítő Kobe Bryantet választották.
A Monopoly új változatát mutatta be a Hasbro a New Yorkban megrendezett 2011 Toy Fair játékkiállításon. A Monopoly Live minden tranzakcióját egy számítógép tartja számon, és vezérli.
Több mint száz gömbölyűfejű delfin pusztult el Új-Zélandon, ahol az állatok tömegesen sodródtak partra - közölte hétfőn a helyi természetvédelmi hatóság. A Déli-szigettől délnyugatra fekvő Stewart-szigeten 107 delfin vesztette életét, amelyek közül több már akkor elpusztult, amikor a természetvédők megtalálták őket.
A magánnyugdíjpénztári átalakításokkal jelentős vagyon kerül át az ÁKK-hoz, ennek egy kisebb, de az érintett tőzsdei társaságok szempontjából nem elhanyagolható része magyar részvény. A Stabilitás...
Több mint száz gömbölyűfejű delfin pusztult el Új-Zélandon, ahol az állatok tömegesen sodródtak partra - közölte hétfőn a helyi természetvédelmi hatóság. A Déli-szigettől délnyugatra fekvő Stewart-szigeten 107 delfin vesztette életét, amelyek közül több már akkor elpusztult, amikor a természetvédők megtalálták őket.
A munka mellett mindössze a lakosság három százaléka tanul, míg Nyugat-Európában ez az arány akár a 80 százalékot is eléri - mondta el a napokban Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke, aki a felnőttképzés kiterjesztését sürgeti. Hozzátette: a kisebb főiskolák nagyobb szerepet vállalhatnának a felnőttképzésben. 2009-ben a felnőttképzésben résztvevők 66 százaléka felsőfokú…
Eltörölné a tanítási időkeret alkalmazását az iskolákban a KDNP. Az Országgyűlés elé benyújtott kormánypárti törvényjavaslat szerint a még Hiller István szocialista oktatási miniszter által bevezetett szabályozás az oka annak, hogy a tanárok több hónapos csúszással kapják meg a többlettanításért járó óradíjat.
Nem tervez munkahelyváltást a munkavállalók kétharmada, de ennek főleg az az oka, hogy kevés lehetőséget látnak, illetve tartanak az életük megváltozásától - derült ki a Kutatócentrum felméréséből. A cég üzletágvezetője azt mondta: a legtöbb kritika a béreket, és a szakmai fejlődési lehetőségek hiányát érte.
Versenypiaci gázkereskedői engedélyt szerzett a francia hátterű EDF Démász Zrt. és a német-orosz WIEE Hungary Kft. Igazi lehetőségük a piacra lépésre július elsején lesz
A számos megfontolandó mellett számtalan meghökkentő javaslat is érkezett az alkotmány-előkészítő bizottsághoz. A vasárnap estig befutott különös javaslatokból válogatott lapunk.
Leégett egy 19. századi óragyár épülete a svájci La Chaux-de-Fonds városban - közölte vasárnap este a polgármesteri hivatal szóvivője. Remy Gogniat szerint az ENSZ világörökségéhez tartozó városközpontban álló épület hét lakásnak és két üzletnek is otthont adott, ám az eddig ismeretlen eredetű tűz miatt porig égett.
Ugyan a kínai feldolgozóipari aktivitás továbbra is expanzív, annak lendülete hét hónapos mélypontra csökkent februárban - olvasható a HSBC és a Markit által a feldolgozóipari vállalatok körében végzett előzetes felmérés összegzésében.
Ma nem érkezik iránymutatás az amerikai tőzsdékről, ugyanis nemzeti ünnep miatt nem lesz kereskedés, de a világ többi tőzsdéjén minden a szokott rendben folyik majd. Zárva tartanak ma az amerikai...
Jogszabályba kellene foglalni, hogy a rezidensek az egyetem elvégzése utáni első évben csak szakorvos jelenlétében láthassanak el betegeket – vélekedett a Közép- Magyarország régió idegsebészeti szakfelügyelője. Így nem fordulhatna elő olyan eset, mint nemrég a fővárosi János-kórházban, ahol egy kezdő rezidens egyedül ügyelt, amikor az intézmény biztosította a régió akut idegsebészeti ügyele...
Az econet.hu Igazgatóságának 2010. november 22-i ülésén meghozott határozatával elhatározott tőkeemelés során 10 000 000 darab törzsrészvény kerül kibocsátásra. A részvénymennyiséget várhatóan...
Európai uniós támogatásból épített telephelyet a székesfehérvári Udvardi és Társa Kft.; a családi vállalkozás 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Közép-dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett "Telephelyfejlesztés" elnevezésű pályázaton; a vegytisztító üzemet pénteken avatták fel.
Még az idén elkészül a foglalkoztatási programok "jó gyakorlatok" kézikönyve annak érdekében, hogy a civil, nonprofit szervezetek minél eredményesebben vehessenek részt az Új Magyarország Fejlesztési Terv és Új Széchenyi Terv foglalkoztatási programjának megvalósításában.
Az, hogy a magyar társadalom javára hozott jó néhány kormányzati intézkedést a nemzetközi pénzügyi körök visítozása övezi, nekünk azt jelenti, hogy a kabinet helyes úton jár – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Palkovics Imre. A Munkástanácsok elnöke elismerte, a korábbihoz képest több területen is csökkentek a munkavállalói jogok, de abban bízik, hogy a „tűzoltás̶...
Új kötelező átvételi rendszer (KÁT) kidolgozását javasolja Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A képviselő a HírTV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a távhődíjak emelkedését meggátoló, azonban a...
Szakértőkkel egyeztet az április közepén lejáró kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - írja a Magyar Nemzet....
Intenzív fegyverropogás hallatszott vasárnap éjjel és hétfő reggel a líbiai főváros több részéről, jelezve, hogy a zavargások már Tripolira is átterjedtek - jelentette a helyszínről az AFP francia hírügynökség. A lövések főként azután erősödtek fel, hogy hajnalban televíziós beszédet mondott Szaif al-Iszlam Kadhafi, az országot irányító Moammer Kadhafi fia, arra figyelmeztetve az embereket, hogy…
Tartotta árfolyamát a forint a legfontosabb nemzetközi valutákkal szemben hétfő reggel virradóra a nemzetközi bankközi devizapiacon. (Valósidejű devizaárfolyamok itt a Privátbankáron.) Egy euróért 26...
Az olaj árfolyama 87 dollár fölé lendült hétfőn az ázsiai kereskedésben, miután erőszakba torkollott Líbiában a kormányellenes tüntetéssorozat, amelynek hatása lehet az OPEC tagállam olajszállításaira.
A múlt pénteki zárószint körüli nyitást és legfeljebb minimális árfolyammozgást várnak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén a részvénypiaci elemzők. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője kif...
Csökkenéssel nyithatnak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék miután a befektetők a hétvége közel-keleti eseményeit és a G20 pénzügyminisztereinek párizsi találkozóját árazzák be.
Újabb film született a kis helyi zugbokszolókról. A Rocky és a Millió dolláros bébi egyaránt elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, és kövérre dagasztotta az alkotók pénztárcáját. De azok fikciós filmek voltak, tehát szégyen nélkül hozhatták ki saját hősüket győztesnek, állíthatták piedesztálra, ugrálhatták körül ujjongva. A harcos egy igaz történet, ami a tényekhez kell, hogy ragaszkodjon,…
Magyarország nem tartozik a terrorizmus által legfenyegetettebb országok közé, mégis az utóbbi években nőtt valamelyest a fenyegetettség - ezt mondta a Népszabadságnak adott interjújában a Terrorelhárítási Központ vezetője.
A Synergon Rendszerintegrátor Kft. (SRI) a Synergon 100 százalékos tulajdonú leányvállalata pénteken közleményben reagált a sajtóban megjelent hírekre. "A Synergon Rendszerintegrátor Kft. 2009....