Három moszkvai turistát biztosan megöltek az Oroszország észak-kaukázusi régiójában egy síközpont felé vezető úton. Két maszkos, gépfegyveres férfi a leállósávba szorította a síelők mikrobuszát, tüzet nyitottak, majd elmenekültek.
A munkanélküli járadék további csökkentésével vagy a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatával még nem lesz több munkahely, puszta segélycsökkentéssel csak a szegénységet lehet növelni - mondta el Scharle...
Legutóbb Szájer József üzent a rendőrségnek a Facebook-oldalán, de Szanyi Tibor is nagyon aktív. Öngól, ha egy politikus közösségi oldalakon is szerepel? Sokak szerint kifejezetten igen
Az os lunatum - holdcsont - a kéztőcsontok közé tartozik. A Kienböck-féle betegség, másik nevén az os lunatum malacia, ennek a holdcsontnak az elhalását jelenti. Viszonylag gyakori betegség, mely elsősorban fiatal férfiakat érint.
Riadalmat okoztak a gázszolgáltató EMFESZ Kft. engedélyének felfüggesztése után kiküldött első számlák a lakossági fogyasztók körében, mivel azokat nem leolvasott, hanem becsült adatok alapján készítették el a kijelölt szolgáltatók.
Keresztény érdekvédelmi szervezet és egy iráni keresztény vezető kéri az Európai Parlament segítségét az Iszlám Köztársaságban elnyomott vallási csoportok jogaiért való küzdelemben. A jogvédők szerint Irán ugyan aláírta a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, de nem tartja be annak rendelkezéseit.
Szinte biztos, hogy a háborús helyzet miatt lefújják az idénynyitó Bahreini Nagydíjat. A Forma–1-es csapatok és a sportág irányítói szerint Abu- Dzabi vagy Barcelona helyettesíthetné az elmaradt futamot.
A tárgyalások, még nagyon kezdeti állapotban vannak, de egyes hírek szerint, máris problémák merültek fel az MLB kollektív szerződésének megbeszélésekor.
Vége a harmadik magyar köztársaságnak. Orbán Viktor lerombolta, és most az önkény rendszerét építi - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök évértékelő beszédében Budapesten. Hozzátette: az MSZP-ből új pártot formálna: baloldali, demokratikus, erkölcsös, hazafias, európai pártot.
Autótolvajokat üldöztek a rendőrök és a polgárőrök a főváros II. és III. kerületében. A hajsza kezdetekor egy lövés is eldördült, melyet egy rendőr adott le a kocsira.
Hat színházi szervezet közös Facebook-csoporttal és nyílt levelekkel tiltakozik a kultúrát érintő újabb pénzügyi zárolások ellen. A miniszterelnöknek és a szaktárcák vezetőinek írt levélben hiányolják az egyeztetéseket a több százezer hivatásos és amatőr művész életét befolyásoló kérdésben, valamint azt írják, hogy a megszorítások nem mentik fel a kormányt a nemzeti kultúrában okozott…
A hazai ingatlanpiacon 2009 végére kicsúcsosodó válság idején csaknem 50 százalékkal visszaesett a budapesti V., a VI., illetve a VIII. kerületekben értékesítésre szánt ingatlanok száma a 2009-es év második negyedévéhez viszonyítva - derül ki a Napi Gazdaság által felkért Thesys-csoport lakáspiaci elemzéséből. A Józsefvárosban került ebben az időszakban legtöbb lakás piacra, és többnyire a VI.…
Jövőhéten megszavazhatja a parlament a stabilitási tartalékot, és bár a kabinet tárgyalt már a reformprogramokról is, arról még nincs döntés. Valószínűleg jövő héten megszavazzák a médiatörvény változtatásait is
Két kerületen át üldözött két autótolvajt péntek este egy rendőr és egy polgárőr; az akcióban egy lövést is leadott a rendőr. Az MTV Híradója úgy tudja: a rendőröket azután riasztották, hogy az autóba épített műholdas jeladó riasztott.
A Sydneyben élő Hill-család a három évvel ezelőtti pápai áldásnak tulajdonítja, hogy kislányuk szinte csodával határos módon néhány karcolással megúszta a halálos buszbalesetet.
Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökévé szombaton a szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlésén.
Megszüntették az internetszolgáltatást Líbiában, így akarják megakadályozni a rendszer elleni szervezkedést és a tüntetők közötti kommunikációt – jelentette az Arbor Networks. Közben Egyiptomnak az al-Kaida üzent.
Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökévé szombaton a szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlésén.
Az udmurtföldi gazdasági bíróság csődbejutottnak minősítette az IzsAvto autógyárat, megnyitotta ellene a csődeljárást, de a gyár hamarosan új életre kel -pénteki orosz lapok beszámolói szerint.
A Formula 1 jelenlegi világbajnoka egy nyilatkozatában beszélt a napok óta tartó bahreini zavargások következményéről, sőt a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is megszólalt az üggyel kapcsolatban.
Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökévé szombaton a szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlésén.
BUDAPEST - Bár márciusban lezárják a Jimmy-aktát, az énekes özvegyét, Edit asszonyt még mindig nem hallgatta ki a rendőrség. Mint ismert, Hulé Éva, a szemtanú szerint az özvegy keze is rajta volt azon a fegyveren, ami Jimmy (képünkön) halálát okozta.
LYON - A szépségért szenvedni kell, na de ennyire? Egy 31 éves francia nő fél éven át gyomorfájásra panaszkodott a hasplasztikázás után, mindenféle gyógyszert kipróbált, de álmában sem gondolta, hogy a drága szépségoperáció közben bent maradt valami nem oda való az immár feszes pocakjában.
A Jobbik az Országgyűlés összeférhetetlenségi bizottságához fordul, mert szerintük Sebestyén László Fideszes országgyűlés képviselő összeférhetetlen módon dolgozik egy állami cég vezetésében - jelentette be Novák Előd szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Orgazdaság miatt indult eljárás egy 69 éves nagymama ellen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A pénzügyőrök szerint már két éve árult zárjegy nélküli cigarettát a 69 éves asszony, akit a léhi buszmegállóban kaptak el a napokban.
Az Egyesült Államok pénteken megvétózta az ENSZ-ben az Izrael elleni arab kezdeményezésű határozatot. A zsidó államot a Palesztin területeken létrehozott illegális telepek létesítése miatt akarták elmarasztalni. A vétó miatt a palesztinok most azzal fenyegetőznek, hogy újraértékelik részvételüket a teljes közel-keleti békefolyamatban.
A 2009 márciusa óta tartó pozitív tőkepiaci folyamatok hatására sok alapkezelő további optimizmusának adott hangot. Graham Bibby, a Richmond Asset Management vezérigazgatója szerint például több éves...
Sokat kell még várni arra, amíg megszületik a kettős állampolgárságot szabályozó szlovák-magyar szerződés - véli szombati kommentárjában a Sme című szlovák liberális napilap.
Sokáig bámultam a vásznat, de nem az ámulattól. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan választhatták be ezt a filmet az idei év 10 legjobb filmje közé. A franchise-ban gyártott Toy Story 1-ért és 2-ért még lehetett rajongani, hüledezni a technikai bravúron, mosolyt csalt arcunkra a játékos humora. Erre 11 évre jön a harmadik rész, az utolsó, és ez egy óriási nagy csalódás. Talán túl sokáig…
Új sportág mutatkozott be Szegeden: a lovaspóló „egyszerűsített” változataként még a XIX. század végén éltre hívott bicajpóló kipróbálói játszottak barátságos mérkőzést a Tisza-parti városban.
Halottnak hittek egy élő csecsemőt a zalaegerszegi kórházban - számolt be szombati számában a Blikk. A napilap azt írja, a kisfiú 24 hétre, 60 dekásan jött a világra, és bár már azt gondolták, meghalt, tíz perc múlva lélegezni kezdett.