Könnygázt és gumilövedékeket vetett be a bahreini rendőrség az el-Manáma főterén táborozó tüntetők feloszlatására csütörtökre virradóra. A támadásban legalább négy tiltakozó életét vesztette.
Megmagyarázta a MÁV volt illetékese a parlamenti vizsgálóbizottságban, hogy miért adták el az előző ciklusban az állami vasúttársaság debreceni járműjavítóját. A privatizációt megelőzően készült értékbecslés szerint a cég 2011-ben már nyereségesen működhetett volna.
A világ negyedik legnagyobb lemezkiadó cége, az EMI újra eladósorban van, miután hitel-visszafizetési problémák miatt kicsúszott a Terra Firma magántőke társaság kezei közül. Utóbbi cég 2007-ben...
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Holding 73,89 százalék arányú tulajdonában álló, a Gazdasági Rádiót működtető MŰSOR-HANG Műsorszolgáltató Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke, dr. Móré Attila 2011. február 15. napján igazgatótanácsi tagságáról és elnöki megbízatásáról lemondott - olvasható a BÉT honlapján.
Reformváró hangulatban van a magyarok többsége és leginkább az egészségügy átalakítását várják a kormánytól - derül ki Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. Érdekesség, hogy mind a hat vizsgált...
Az ifjú színésznő karrierje nem állt meg a Harry Potter-nél, egyre több felkérést kap, amin persze nem lepődünk meg, hiszen a brit szépség mesésen néz ki!
A magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor szerint Hollandia legyőzhető, Szalai hiányozni fog, Huszti viszont nem, de nyitva áll előtte az ajtó.
A FreeSoft Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2011. február 15-én az eddigi 200 millió forint névértékű a HIGHTECH Vagyonkezelő, Fejlesztő és Szolgáltató Kft.-ben meglévő üzletrészéhez további 200 millió Ft névértékűt vásárolt. Ennek következtében a FreeSoft Nyrt.-nek a High-Tech Kft.-ben a tulajdoni aránya 23,7%-ról 47,3 %-ra, a befolyása (szavazati aránya) 18,7%-ról 37,3 %-ra nőtt -…
A japán és az ausztrál tőzsde felfelé vette az irányt köszönhetően a gyengülő jennek továbbá a jó vállalati gyorsjelentéseknek. A kínai és a hongkongi börzék a szigorodó pekingi ingatlan várásási...
Az NFL-ben szereplő Oakland Raiders új szerződést kötött a védő falember Richard Seymourral, míg a Kansas City Chiefs franchise taget adott a sackkirálynak Tamba Halinak.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) tiltakozik a MÁV-Trakció Zrt. mozdonyvezetői létszámpolitikája ellen, mivel a részvénytársaság a létszám növelését és a munkaidő csökkentését tervezi - tájékoztatta a vasutas érdekképviselet ügyvivő bizottsága szerdán az MTI-t.
Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggel az előző estéhez képest. Az eurót továbbra is 270 forint, a svájci frankot pedig 207 forint körül jegyzik.
A 2014-es labdarúgó-világbajnokság egyik rendező városának, Sao Paulónak a szervezőbizottságában kap munkát Ronaldo, a brazilok hétfőn visszavonult aranylabdása.
A világ negyedik legnagyobb lemezkiadó cége, az EMI újra eladósorban van, miután hitel-visszafizetési problémák miatt kicsúszott a Terra Firma magántőke társaság kezei közül. Utóbbi cég 2007-ben...
A Plotinus bejelentette, hogy 2011.02.16-án a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 23 000 db saját részvényt értékesített 1636 Ft/db átlagáron, az Equilor közreműködésével. A tranzakció után a társaság...
A Magyar Tudományos Akadémia idei májusi közgyűlésen vélhetően mindössze egyetlen névjegytáblát kell lecserélni, mivel a tavaly ősszel kezdődött jelölési folyamat azzal az eredménnyel zárult, hogy a jelenlegi vezetők nem kapnak kihívót, így újabb három évre Pálinkás József lesz az MTA elnöke és Németh Tamás a főtitkár - adta közre információját csütörtöki számában a Népszabadság.
Több mint 11 százalékos munkanélküliségi rátával is számol a 19 amerikai nagybank stressztesztje - tudta meg a Bloomberg. A bankoknak múlt hónapban kellett leadniuk legalább három eltérő gazdasági...
Kicsit változott a forint árfolyama csütörtök reggel az előző estéhez képest, az eurót 270 forint, a svájci frankot pedig 207 forint alatt jegyzik jelenleg. (Valósidejű devizaárfolyamok itt a Privátba...
Jogszabállyal oldaná meg az idei adóváltozásokkal beállt nettó kereset-csökkenés kérdését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, a...
Fokozottan ellenőrzi a teherautókat a rendőrség csütörtöktől az egész országban a TISPOL-akció keretében, az ellenőrzések szombatig tartanak - közölte a rendőrség a honlapján. A közlemény szerint a T...
Több napig a 270-es szint közvetlen közelében járt a forint euróval szembeni árfolyama, ma reggel az aktív kereskedés kezdetén hirtelen e szint alá rántották az árfolyamot 269,5 körülig. A nemzetközi...
Bár amerikai tegnap emelkedett, az ázsiai piacok felemás képest mutatnak ma reggel, így a hazai piacon sem vár érdemi elmozdulást a nyitást követően Éder Tamás, a Solar Capital üzletkötője. A...
A KEG bejelentette, hogy a Solymász-95 Kft. a tulajdonában lévő KEG törzsrészvényekből tőzsdei és OTC forgalomban történt értékesítést követően a 2011. február 15-i tőzsdenap végén az 5%-os...
Tárgyalásokat folytat egymással az E.ON Földgáz Trade Zrt. és az orosz gázexportért felelős Gazpromexport az átvett földgáz árának meghatározásáról. Az E.On-nak a kormány tavalyi döntése nyomán az...
Angol úri gyerekből lett hollywoodi szépfiú, akiért bolondulnak a nők és filmkészítők egyaránt. Sorozatunk negyedik részéből kiderül: nagy szerelméhez sem tudott hű maradni.
A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. a keddi tőzsdei bevezetést követően szerdán további 23 ezer darab saját részvényt értékesített részvényenként 1.636 forintos átlagáron - közölte a társaság a BÉT honlapján.
Csütörtöktől háromnapos, fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a közutakon. A ellenőrzés az uniós közlekedésrendészeti szervezet, a TISPOL akciójának a része, más országokban is ezen a héten tartják Európában.
Értékesítené a Daimler az Airbust gyártó EADS-ban birtokolt részesedésének felét - tudta meg a Financial Times. A német autógyártó jelenleg 15%-os tulajdonrésszel rendelkezik a vállalatban, amelynek...
Az Országgyűlés honlapján szereplő - Selmeczi Gabriella nevével fémjelzett - törvénymódosító javaslat szerint minden biztosítottról részletes adatokat tartalmaznak majd a bevezetendő egyéni tb-számlák....
Újra a magyar médiatörvény került napirendre az Európai Parlamentben. Neelie Kroes médiaügyi biztos azt mondta, jó, hogy a kormány hajlandó változtatni a médiatörvényen, de a bizottság továbbra is figyelni fogja, hogy a változtatások valóban bekerülnek-e a gyakorlatba. A szocialisták és a liberálisok pedig azt kezdeményezték, hogy a kormány több ponton is gondolja újra a jogszabályt.
Mindenki lelkesen hajtogatja, hogy Amerika autópiacának mennyi tanulnivalója van Európától. Az ottani trendek tényleg nem hazudnak, viszont a nagy változások közepette a hazai küszöbökre beállított a tengerentúli „fényűzés”. Anyukák óvodába menet 4,6 méteres egyterűeket vagy hasonló méretű SUV-ket terelgetnek, miközben a középkategória lassan ötméteresre nő, és a luxuskategóriában már az sem…
jó napot tudhatnak maguk mögött a részvénypiacok, miután a vezető indexek átlagban fél százalék körüli emelkedést mutattak a záráskor. Ezúttal a DAX mutatott kicsit szerényebb teljesítményt, de így is tartja magát a 7400-as szint felett. A tengerentúlon is jó volt a hangulat, mely főként a jó makroadatoknak volt köszönhető. (Solar Capital)
A „harag napját” hirdették meg mára a tüntetők Líbiában, ahol az eddigi zavargásokban legalább hárman meghaltak. Az egyik internetes közösségi oldalon a szervezők mára felkelést jelentettek be a hatalmat 41 éve gyakorló Moammer Kadhafi líbiai vezető rezsimje ellen.
Kedden este jelent meg a CIG Pannónia közleménye, mely szerint a jövőben a társaság biztosítja a BKV mintegy 12 ezer dolgozóját, miután megnyerte a BKV közbeszerzési tenderét. A tender körülményeivel...
Tegnap dermesztő vereséget szenvedett az AS Roma a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az ukrán Shakhtar Donyeck ellen. Claudio Ranieri a mérkőzést követően érdekes nyilatkozatot tett.
A mutatók várhatóan megtorpannak, az utóbbi napokban elért 29 havi csúcsról nem emelkednek tovább, a befektetők bevárják a makrogazdasági adatokat, köztük az amerikai inflációról délután várható jelentést.
Elloptak két kőfaragványt a Magyar Nemzeti Galériából, az intézményben belső vizsgálat indult. A kőfaragványok – amelyek becsült értéke darabonként megközelíti az ötmillió forintot – a galéria állandó kiállításáról tűntek el, eddig tisztázatlan körülmények között.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,23 pontos emelkedéssel, 22.709,09 ponton nyitott csütörtökön.A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 0,80 százalékkal erősödött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,23 pontos emelkedéssel, 22.709,09 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,80 százalékos erősödést jelent. A vezető indexek emelkedésével indult a kereskedés a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken is.
Az optimista nemzetközi hangulatban emelkedést várnak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője az optimista hangula...
Megújul a Világgazdaság-AonHewitt Legjobb Munkahely Felmérés. Az új módszertan alapján 2011-ben Legjobb Munkahellyé azok a vállalatok válhatnak, ahol az elkötelezett dolgozók mellett a felsővezetés hiteles, a szevezeti kultúra teljesítményorientált, a munkáltatói brand pedig vonzó.