BUDAPEST — Hosszú szünet után ismét belevetette magát a munkába Berkes Gábor. Egy éve járja az országot az újjáalakult Első Emelettel, ám ez nem volt elég a 48 éves zenésznek, életet lehelt az Emberek együttesbe is.
Hideg, szeles a hétvége, és a következő tíz nap sem tartogat meglepetéseket: a sokévi átlagnak megfelelően alakul majd az időjárás február végéig - mondta az InfoRádiónak Darányi Mariann meteorológus. A tavaszra tehát még várni kell.
Magyarországon ma vállalkozónőnek lenni azt jelenti, hogy a motivációval rendelkező nő kilép a társadalom által kínált sémából, azzal nem egyszer szembeszegül, és így építi fel saját énrendszerét....
100 adag meleg ételt osztott szét hajléktalanoknak egy vendéglátós a VIII. kerületben. A vállalkozó évente háromszor látja vendégül a fedél nélkülieket egy tál meleg ételre, saját borozójában.
A hétfőtől ismét világelső, első helyen kiemelt belga Kim Clijsters, valamint a negyedikként rangsorolt cseh Petra Kvitova jutott szombaton a vasárnapi döntőbe a 618 ezer dollár összdíjazású, fedett pályás párizsi női tenisztornán.
LOS ANGELES — Olyan élethűen alakította a drogfüggőt, és tanította verekedni Mark Wahlberget a The Fighter – A harcos című filmben Christian Bale (képünkön), hogy a kritikusok szerint Oscar-díjjal jutalmazza ezért az Amerikai Filmakadémia.
A Robert Kubicát helyettesítő Nick Heidfeld érte el a legjobb időt a Formula-1-es világbajnokság szezon előtti jerezi tesztjének harmadik napján. A német versenyzőt Fernando Alonso (Ferrari) és Michael Schumacher (Mercedes) követték.
Regionális pályázatokkal támogatja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a hátrányos helyzetű térségeket, így az 5000 fő alatti falvak kis- és középvállalkozásai is pénzhez juthatnának. A legkisebb vállalkozásoknak külön pályázati konstrukciót is nyitottak, ebben a vissza nem térítendő támogatás mellé visszatérítendő mikrohitelt nyerhetnek, és akár 10 százalék önerővel is megvalósíthatják…
San Diego – Ilyen pilóta nélküli harci gépek hasítják majd a levegőt – derült ki azon a rendezvényen, amelyen a Haditengerészet elmúlt 100 éve előtt tisztelegtek az USA-ban.
Magyarország, a közép és a szemmérték címmel közölt hosszú írást a svájci konzervatív Neue Zürcher Zeitung (NZZ) nemzetközi kiadása szombaton Andreas Oplatka történész, újságíró, a lap korábbi szerkesztője tollából. A szerző Oplatka András néven 1956. decemberében hagyta el Magyarországot és Svájcban telepedett le családjával.
A Mercedes igyekszik minket folyamatosan izgalomban tartani az új C-osztályos kupé kapcsán, így a Super Bowl szünetében vetített reklámban történő első felbukkanás után a gyártó néhány képet is közzétettek az újdonságról.
Összeomlott szombaton egy hatemeletes lakóépület az Egyiptom déli részén található Luxor városában. A házomlásban a legkevesebb 13-an haltak meg és 23-an megsérültek. A sebesültek közül többeket is kórházba szállítottak. A ház romjai közt túlélők után kutatnak a mentőcsapatok tagjai.
Az NBA-ben szereplő Detroit Pistons visszavonultatja a különc Dennis Rodman 10-es mezszámát. A hivatalos ceremónia április 1-jén lesz a Palace of Auburn Hills arénában.
BUDAPEST – A luxusbörtönben egészen április végéig kell kibírnia annak a játékosnak, aki el akarja vinni a főnyereményt. A 190 négyzetméteres budatétényi villa technikája jól bírja a terhelést, a lakók idegrendszere azonban kevésbé strapabíró.
Légijáratot szerveztek amerikai és kanadai állatvédők az elhagyott, kóbor csivavák megmentése érdekében - adta hírül szombaton az AFP. A francia hírügynökség információi szerint a bérelt magántulajdonú kisrepülő pénteken a kaliforniai Long Beach-ből indult és a kanadai Edmonton repülőterén szállt le, fedélzetén mintegy 60 kiskutyával.
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy azonnal vonja vissza a semmisségi törvényjavaslatot, amellyel nyílt támadás indított a független igazságszolgáltatás és a rendőrség ellen - jelentette ki Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, a szocialista párt elnökségi tagja szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.
Budapest — Nem volt könnyű a tavalyi év Nyertes Zsuzsa (52) számára. A színésznő több millió forintot bukott, miután a befektetéseit kezelő biztosítóintézet bedőlt, ráadásul színházi szerepei is a felére csökkentek. Zsuzsa mégsem keseredett el: már meglévő szépségszalonja mellé újabb szalont nyitott.
A Priskin Tamással és Fülöp Mártonnal a kezdőben felálló Ipswich idegenben 1-1-es döntetlent ért el a Barnsley ellen. Gyepes Gábort csapata, a Cardiff City hazai pályán 1–0-ra verte a Scunthorpe-ot.
BUDAPEST ‒ Amióta másfél éve Onyutha Judit (36) eltűnt a TV2 képernyőjéről, kizárólag gyermekeinek él. Próbálkozott ugyan egy kisebb tévénél mint időjós, de azt a munkát végül maga adta fel.
Jogászokkal vizsgáltatja a Ferencvárosi Önkormányzat a parkolási tendert. A pályázatot elnyerő konzorcium egyik tulajdonosa utólag vitt be egy, a Seychelle-szigeteken alapított offshore céget a rendszerbe.
Románia várhatóan lekörözi Magyarországot a növekedés és a költségvetés tekintetében jövőre - írja a Reuters elemzése a Nemzetközi Valutaalap legutolsó prognózisára hivatkozva. A magyar piacok...
Ahogy előtérbe kerülnek az e-könyvek és az internetes könyveladások, egyre inkább a túlélésért küzdenek a hagyományos könyvesboltok. Azt még nem tudni, hogy mi lesz a fennmaradásért folytatott harc kimenetele, a szakma mindenesetre feszülten figyeli, hogyan próbálnak megküzdeni a problémával a legsúlyosabban érintett nagy amerikai könyves cégek.
Sikeresen tért vissza a németek ötszörös olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója, Claudia Pechstein, aki az erfurti versenyen 1500 méteren teljesítette a Világkupa-szintet.
A 73 kg-os Ungvári Attila arany-, testvére, Miklós pedig ezüstérmet szerzett szombaton a 46. cselgáncs férfi Hungária Kupán, amely az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozat budapesti állomása.
A második helyen álló Arsenal két góllal nyert a vendég Wolverhampton Wanderers ellen az angol labdarúgó Premier League 27. fordulójának szombat játéknapján, s így továbbra is négy ponttal követi a listavezető Manchester Unitedet a tabellán.
Az Arsenal hozta a "kötelezőt" és legyőzte a wolverhampton Wanderers együttesét a labdarúgó Premier League 27.fordulójában. A Liverpool nem tudta legyőzni a Wigant.
A fiatalabbik Ungvári fivér, Attila nyerte meg a 73 kg-os súlycsoport döntőjét szombaton a 46. cselgáncs férfi Hungária Kupán, miután bátyja, Miklós sérülésre hivatkozva nem állt ki ellene.
Százmillió forintot ér az a csempészett, zárjegy nélküli cigarettaszállítmány, amit szombaton hajnalban füleltek le zempléni, valamint szabolcsi rendőrök és pénzügyőrök a Tiszán, Tuzsér környékén – közölte szombat délután a rendőrség.
Letartóztattak szombaton Dél-Afrikában egy üzletembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy biológiai terrortámadással fenyegetőzött. A 64 éves férfi állítólag 3 millió eurót követelt levelekben és internetes üzenetekben, azt állítva: ha nem kapja meg a követelt pénzt, akkor biológiai terrortámadást hajt végre Nagy-Britanniában.
A Real Madrid portugál trénere egy nappal csapata mérkőzése előtt magára hagyta csapatát, és elutazott Franciaországba, hogy személyesen térképezze fel a Lyont.
Demi Moore férje a Men's Fitness magazinnak adott interjúban vallotta be, hogy ő már lelkileg és fizikailag is a „világvégére" készül, és rendkívül aktív edzéseit, illetve önvédelmi kiképzéseit is főként ez motiválja.