Hosszú ideje mozog lefelé tartó trendben a GBP/JPY árfolyama. Az elmúlt hónapokban némileg lecsökkent a volatilitás és az előző évhez képest szűkebb alakzatban mozog. (Solar Capital)
A több mint 95 százalékban állami tulajdonban lévő Malévvel kapcsolatban magas szintű kormányközi tárgyalások folynak, az egyeztetések eredménye pedig hatással lehet a társaság idei üzleti tervére
A vám és pénzügyőrség az elmúlt évben adókból, vámokból összességében 1216 milliárd forintot szedett be, ez mintegy 50 milliárddal elmarad a 2009-es bevételtől - jelentette be Béndek József pénzügyőr altábornagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese miskolci sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
A közép-kelet-európai piacok jelenlegi túlteljesítése részben azt tükrözi, hogy a piaci szereplők "valószínűleg túl gyorsan" váltak derűlátóvá az euróövezeti periféria válságának közeli megoldásával kapcsolatban, és ez piaci korrekció kockázatával jár a feltörekvő európai térségben - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A Fogyasztóvédők attól tartanak nem csak a bankadót, hanem az összes többi ágazati különadót is áthárítják az érintett cégek és vállalatok a fogyasztókra
Nincs valami jó szériája az elmúlt napokban a Kospinak. Az utolsó négy gyertya mind teli feketére sikerült, amely következtében az index lefordult a csúcs közeléből és az emelkedést eddig segítő trendvonal támasszintjére csúszott vissza. (Solar Capital)
Csütörtökön kihallgatta a tajvani rendőrség azt a 15 éves lányt, aki a gyanú szerint kidobta az újszülött gyermekét második emeleti lakásuk ablakán Új Tajpeiben. A csecsemőt - akiről még a köldökzsinórt sem vágták le - járókelők találták meg. A gyermek a kórházba szállítás után meghalt.
Arra sürgeti az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportja az Európai Bizottságot, hogy szabjon határidőt Magyarország számára a médiatörvénnyel kapcsolatos módosítási javaslatainak elfogadására, és amennyiben a magyar fél ezt nem teljesíti, indítson szabálysértési eljárást.
A lézeres rendőrségi sebességmérők semlegesítésére szolgáló lézerblokkoló van elhelyezve Lázár János, a Fidesz-frakcióvezető és hódmezővásárhelyi polgármester által használt luxusautón az Egyenlitő blog szerint.
Noha a megbízók elvárják egy coach-tól, hogy nagy tapasztalattal, magas óraszámmal rendelkezzen és hivatalos végzettsége, szakképzettsége legyen, a coaching módszerekkel már kevésbé vannak tisztában, miként a coach képzési lehetőségeket sem ismerik sokan a szakmában - állapítja meg egy friss kutatás, amelynek eredményeit tegnap ismertették a III. Magyarországi Coaching Konferencián.
Mikor, milyen feltételekkel lehet egy rokkantnyugdíjasból előre hozott nyugdíjas? Olvasói kérdésre Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszol.
A meghirdetett összesen 50 milliárd forintnak megfelelő összegben, emelkedő hozammal értékesített 3-, 5 és 10 éves kötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján - közölte az MT...
Maria Badia i Cuthchet és Hannes Swoboda Brüsszelben újságíróknak azt mondták: a szocialista frakciónak változatlanul fenntartásai vannak a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban az alapvető emberi jogok szempontjából is
Egy 50 ezer forintos kölcsön kétszeresét zsarolta ki egy gacsályi nő kedden attól a férfitól, akinek korábban több esetben adott már pénzt, kamat nélkül.
Egyre lejjebb csorog a BUX, az index a délelőtt során 1,7%-kal csökkent a szerdai záróértéke alá. A vezető részvények kivétel nélkül esnek, a legnagyobb mértékben az OTP papírjait adják a befektetők....
Már elkezdődött, de 2011. április 15-től a MasterCard előírásai szerint kötelező is lesz az új kibocsátású Maestro® kártyák alkalmassá tétele az internetes vásárlásra, így hamarosan megnyílik a netes vásárlás lehetősége több mint 2 millió magyar Maestro kártyabirtokos előtt....
Nem számít többé történelmi tabunak Benito Mussolini balkonja a római Velence-palota homlokzatán. 1943 óta zárva volt, most megnyitották - elsőként a La Stampa újságírója lépett ki rá.
A Chevrolet Camaro már önmagában is hátborzongató látványt és élményt hordoz, ám az amerikai gyártó mérnökei nem elégedtek meg csupán ennyivel, így a Camaróból kifaragták a várva-várt rosszfiút, a múlttal átitatott hangulattal felvértezve.
Orbán Viktor, Szájer József és a KDNP színeiben Salamon László szólalt fel a Fidesz–KDNP-frakciószövetség siófoki zárt ülésén, ahol csütörtök délelőtt az új alkotmányé volt a főszerep – jelentette a hírTV helyszíni tudósítója.
A Népszabadság mai írása szerint legkorábban csak március végén születhet döntés az Alkotmánybíróság elé került nyugdíjcsomaggal kapcsolatban, sőt az is elképzelhető, hogy a végleges döntésre...
A legveszélyesebb vadállattal éjszakázik mindennap Felicia Frisco. A tizenhét éves tampai lány egy félesztendős hímmel, Will-lel osztja meg otthonát és ágyát, mégis nyugodtan alszik.
Napra pontosan egy hónappal az idei Torkos Csütörtök előtt már félezernél is több étterem csatlakozott a Magyar Turizmus Zrt. országos akciójához. Idén március 10-én lehet féláron enni a regisztrált vendéglátóipari egységekben.
A meghirdetett összesen 50 milliárd forintnak megfelelő összegben, emelkedő hozammal értékesített 3-, 5 és 10 éves kötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Az XLU egy olyan etf, amely az S&P 500 közmű szektorát követi. A utilities, azaz közmű-közszolgáltatások klasszikusan tekintve egy defenzív szegmense a globális piacnak. (Solar Capital)
A török Fenerbahcét irányító Rátgéber László vezeti az Európán kívüliek csapatát a női kosárlabda Euroliga All Star-gáláján, amelyre hagyományosan a nemzetközi nőnapon kerül sor Gdyniában.
Már elkezdődött, de 2011. április 15-től a MasterCard előírásai szerint kötelező is lesz az új kibocsátású Maestro kártyák alkalmassá tétele az internetes vásárlásra, így hamarosan megnyílik a netes ...
Változatlan szinten, a csaknem két éve érvényes, 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa. A döntés megfelelt az előzetes várakozásoknak.
A korábban vártnál jobban nő idén is a világ olajkereslete, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtökön kiadott becslése szerint a teljes fogyasztás napi 1,5 millió hordóval napi 89,3 millió hordó...
A tegnapi kereskedésben ismét megélénkültek a vevők és tovább tolták a kukorica határidős árfolyamát felfelé. Jelenleg már a 700-as szintet közelíti a termék jegyzése és ezzel továbbra is töretlen az emelkedő trend. (Solar Capital)
Nagy László nem kíván a magyar férfi kézilabda-válogatottban szerepelni. Erről az FC Barcelona világklasszis átlövője csütörtökön értesítette a magyar szövetséget (MKSZ).
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közigazgatási eljárás keretében - körözésének elrendelése mellett - eljárást folytatott Dennert Mihály eltűnése miatt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal októberben felfüggesztette az adószámát a Híd Akvizíciós Zrt.-nek, amely múlt pénteken a Vasas labdarúgócsapatának többségi tulajdonosa lett - írta a gazdasag.hu.
Michelle Obama szerdán cáfolta, hogy férje festetné a haját. Mint mondta: "már túl késő, hogy bármit tegyenek az ősz hajszálaival". Az elnök egyébként felesége szerint "nem nagyon törődik a megjelenésével". Ahogy mesélte: lányaival együtt megéljenzik, ha valami élénkebb színű inget ölt magára.
Nem változott az alapkamat a Bank of England mai kamatdöntése után, valamint a tanács a 200 milliárd fontos eszközvásárlási program fenntartása mellett döntött. Immár 23 hónapja 0,5 százalék a...
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szabadlábra helyezte Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkárt, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetőjét és Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet.
A szlovák kormánykoalíció csütörtökön visszavonta az állampolgársági törvényt módosító indítványát, amelynek értelmében egy másik állampolgárság felvétele a jövőben nem járt volna az eredeti állampolgárság elveszítésével. Így továbbra is az a helyzet áll fenn, hogy elveszíti eredeti szlovák állampolgárságát az a személy, aki felveszi egy másik állam állampolgárságát. Sulík szerint széteshet a…