Az intenzív osztályról a traumatológiára szállították csütörtökön Robert Kubicát, a Forma-1-es Lotus-Renault istálló lengyel pilótáját, aki múlt vasárnap egy olaszországi raliversenyen szenvedett súlyos balesetet.
Változatlan szinten, a csaknem két éve érvényes, 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
Nem tudta elviselni egy brit lány a testsúlya miatti folyamatos cikizést, ezért drasztikus fogyókúrába kezdett; éheztette magát és 64 kilótól szabadult meg.
Félmillió forintos kártérítést követel a rendőrségtől egy újságíró, mert előállították, amikor 2007-ben egy, a Batthyány-örökmécsesnél zajló, be nem jelentett demonstrációról tudósított.
Menesztette tisztségéből a román Országos Vámhivatal vezetőjét Emil Boc miniszterelnök. Radu Traian Mărginean ellen büntetőeljárás is indult, mivel a gyanú szerint 430 ezer euró ellenében nevezte ki a Szatmár megyei Halmi határátkelő volt vezetőjét, illetve hosszabbította meg annak mandátumát.
Olyan volt, mintha ez lenne az új Himnusz – jelentette ki a Budapest Business Region Get Engaged imázsfilmről a Budapesti Fidelitas Klub szerdai rendezvényén Madarász István. A fiatal rendező neve az utóbbi időben a hazánkat és a fővárost is bemutató videóknak köszönhetően vált tágabb körben ismertté. Az est másik vendége a népszerű alkotásokat készítő cég, az Aera Property & Destination kom...
A brit Rolls-Royce technológiai csoport értékesítési árbevételének növekedésével és üzleti eredményének javulásával zárta a 2010-es évet - derül ki a Rolls-Royce MTI-hez eljuttatott gyorsjelentéséből.
Megerőszakolták és megverték 15 éves lányát - ez állította csütörtökön a múlt héten meghalt bangladesi Hena Begum apja a dakkai Felső Bíróságon. A gyereket az iszlám törvénykezés, a sarija nevében korbácsolták meg nyilvánosan falujának öregjei, mert azzal vádolták, hogy lefeküdt az unokatestvérével.
Lengyelország tavalyi külkereskedelmi hiánya 13,49 milliárd euróra nőtt tavaly az egy évvel korábbi 9,25 milliárd euróról - közölte előzetes adatok alapján az ország statisztikai hivatala csütörtökön.
Nagyon kemény, élére állított, 24 órás vita bontakozott ki - fogalmazott az egyik kereszténydemokrata országgyűlési képviselő az alkotmány szövegezésével foglalkozó bizottság megalakulásával kapcsolatban
Az élelmiszerek világpiaci árának folyamatos emelkedése egyre növekvő aggodalommal tölti el a világ döntéshozóit, az emelkedés oka többek között a szélsőséges időjárás és a népességgyarapodás
A milliárdos közpénzeket használó Magyar Mozgókép Közalapítvány pénzügyi működésének rendbetétele éppen a magyar filmszakma érdekében történik, véli Nagy Anna kormányszóvivő
A zöldség- és gyümölcstermelésben Magyarország számára rejlő lehetőségekről beszélt a berlini Nemezközi Zöldség-Gyümölcs Szakkiállításon a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkára. Czerván György úgy vélte: az Európai Unióban nagy kereslete lenne a jó minőségű magyar árunak, az ágazat fellendítése pedig munkahelyeket teremthetne, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít a…
A biztosító társaságokhoz 2011. február 10-éig összesen 8481 földrengéssel kapcsolatos kárbejelentés érkezett. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre, de a szakértők szerint...
Majtényi László egykori adatvédelmi biztos szerint a törvénymódosítás lehetőséget adna a pénztárak működésének a visszamenőleges vizsgálatára, ami során akár banktitkokat is megismerhetnek.
Szaúd-Arábia marokkói nagykövetsége kategorikusan tagadta csütörtökön, hogy szívrohamban meghalt az uralkodó. Abdulláh bin Abd al-Azíz Al Szaúd Marokkóban van utókezelésen, miután az Egyesült Államokban tavaly novemberben megműtötték.
Az amerikai Ford autógyár szerdán beperelte a Forma-1-es Ferrari istállót, mert az olasz csapat a korábban a Ford által levédetett F150 kódjelzéssel látta el idei versenyautóját. A Ferrari azonnal reagált, és átnevezte F1-es versenygépét.
Továbbra is vannak aggodalmai az Európai Bizottságnak a nyugdíjrendszer átalakításáról decemberben megszavazott magyar törvénnyel kapcsolatban - derül ki abból a válaszból, amelyet Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős biztos adott Herczog Edit (MSZP) európai parlamenti képviselő írásbeli kérdésére.
Holtan esett össze pár perccel élete első csókja után egy 18 éves lány Nagy-Britanniában. Halálát hirtelen szívhalál okozta, ami évente ötszáz emberéletet követel a szigetországban.
Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetést szabott ki csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla arra a mikepércsi férfira, aki 2008-ban vasvillával megölte egy alkalmi munkavállalóját - közölte az intézmény sajtószóvivője az MTI-vel.
Londonban változatlan szinten, a csaknem két éve érvényes, fél százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
A válogatottba hét év után visszatérő kecskeméti támadótól a kapitány azt kérte, hogy induljon be a résekbe, és igyekezzen kihasználni a lehetőségeket.
Az eddigi értékek megőrzését, de több változtatást is tervez Gulyás Gábor, aki februártól vezeti a Műcsarnokot. A szakember csütörtökön ismertette elképzeléseit a fővárosi intézményben. Szeretné egyebek mellett, hogy a második világháború utáni időszakból is rendezzenek kiállításokat, hogy rendezettebben legyenek összeállítva a tárlatok, illetve külső, vagyis nem a Műcsarnok profiljába nem illő…
Regényünk első részében megismerkedtünk főhősnőnkkel, Bettivel. (Azaz veled, kedves Olvasó, hiszen a főhős Te vagy!) Bár a gyerekkorod nem volt felhőtlen, most, harmincnégy éves korodra sínen van az életed: férjed, a tizenöt évvel idősebb nőgyógyász mellett boldog feleség, három kisfiad mellett pedig boldog édesanya vagy. Egyetlen bánatod a szülések után rajtad maradt tizenöt kiló. Legutóbb az…
Nagy számban megsértették a panaszkezelésre vonatkozó jogszabályokat a szövetkezeti hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások, emiatt eddig mintegy 4 millió forint bírságot szabott ki rájuk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Kedves Olvasó! Szereted a hullámvasutat? A tét nélküli robogást, zuhanást – a műveszélyt,amelynek átélése közben mégis biztonságban érezheted magad? Most hasonló élménnyel szeretnénk megajándékozni téged. Kipróbálnád, milyen megcsalni a társad? Meg ne tedd! Kacérkodsz az érzéssel,milyen megcsalt feleségnek lenni? Éld át fájdalommentesen! Olvasd új regényünket! Hadd ne idézzem most Kosztolányi…
A 63 éves férfira a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság által első fokon kiszabott, hasonló időtartamú börtönbüntetést az ítélőtábla fegyházbüntetésre súlyosbította
Hiába a jó heti munkanélküliségi adat, a csalódást keltő vállalati eredmények miatt az amerikai piacok ma is csökkenéssel nyitottak New Yorkban. A ma közzétett adatok alapján múlt hét folyamán a munkanélküli ellátásért folyamodók száma 36.000 fővel 383.000 főre csökkent, melyre 2008. júliusa óta nem volt példa.
Barátnőd, Anna már cselekedett. Elment a férjed rendelőjébe, s a telefonban lelkesen ecsetelte, milyen mély érzésű, megértő ember a te Ervined. Megpróbáltad este Ervinből kiszedni, mi is történt a rendelőben, s egészen más sztori körvonalazódott, mint Anna előadásában. Mindenképpen találkoznod kell Jancsival, Anna férjével!
Jelenleg számos terv és ötlet gazdaságossági vizsgálata folyik, hogy mire a 2014-es uniós források megjelennek, már kész tervek legyenek a budapesti közlekedés fejlesztésére
Az amerikai Ford autógyár szerdán beperelte a Forma-1-es Ferrari istállót, mert az olasz csapat a korábban a Ford által levédetett F150 kódjelzéssel látta el idei versenyautóját.
Elfogyott az eleség a paksi kutyamenhelyen. Az önkormányzat nem avatkozik közbe, mert az üzemeltetőt hibáztatja, aki viszont sírva kér segítséget. Példája mindennapos Magyarországon: a kidobott állatokat állami támogatás nélkül dolgozó, lelkes amatőrök fogadják be engedély nélkül működtetett telepeiken.
Megvártad Jancsit, Anna barátnőd férjét az előadás után a színháznál, magad sem tudtad, mit akarsz, ő váratlanul letámadott, megcsókolt, s te nagyon utáltad. Vívódtál, elmeséld-e az egészet Annának, vagy fogadd el a békejobbot, s igyál meg Jancsival egy csésze teát.
A nemzetközi képzőművészeti vásárokon szereplő magyar kortárs művészeket és galériákat mutatja be a most megjelent ArtFolio 2010 című évkönyv. A Szépművészeti Múzeum igazgatója szerint a kiadvány a befektetőknek és műkedvelőknek is iránytűként szolgálhat.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) olyan vállalkozásokra számít a BKV buszvonalainak megpályáztatása során, amelyek csak új járművekkel rendelkeznek. A tervről Vitézy Dávid vezérigazgató beszélt a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) konferenciáján Tatán.
Az eddigi értékek megőrzését, de több változtatást is tervez Gulyás Gábor, aki februártól vezeti a Műcsarnokot. A szakember csütörtökön ismertette elképzeléseit a fővárosi intézményben. Gulyás szakmai elképzelései nem különböznek számottevően a kultúráért felelős államtitkárság koncepciójától, ugyanakkor alulfinanszírozottnak tartja az intézményt.