Tizenhét nappal a premier után átlépte az egymilliárd dollárt az Avatar című filmből származó jegybevételek összege - közölte a szuperprodukciót gyártó 20th Century Fox filmstúdió vasárnap.
Az APEH elnöke levélben értesítette az ÉVOSZ elnökét arról, hogy a tartósan külföldön dolgozók munkajövedelme a forintban meghatározott összeg, az euróban meghatározott valutaellátmány egyéb munkajövedelemnek minősül, és mint ilyen "nem képez járulékalapot" - közölte az ÉVOSZ az MTI-vel.
Elutasította hétfőn a zürichi kanton parlamentje a Svájci Néppárt (SVP) törvényi indítványát, amellyel azt akarták elérni, hogy tiltsák be a muzulmán fejkendő viseletét az iskolákban, és ne kapjanak felmentést a muzulmán vallású diákok a tornaórák alól a Ramadán idején. A zürichi kanton parlamentjében 104 képviselő nemmel, 65 pedig igennel szavazott a javaslatra. Az SVP a „svájci értékek isk...
Nem hosszabbították meg a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) tartozó úgynevezett döglött ügyek osztálya vezetőjének, Kovács Lajos ezredesnek a szerződését – erősítette meg a hírt hétfőn az MTI-nek maga az érintett, aki szerint a döntés hátterében a tavaly év végén megjelent „ A Mór megtette…” című könyve állhat.
A párizsi kormány hétfőn védekezni kényszerült a kritikákkal szemben, hogy rosszul tervezte meg a világjárvány elleni küzdelmet, ezért kell most túladnia a fölöslegessé vált oltóanyaag-készleten.
Fel-felüti a fejét az utóbbi időben ez az amerikai filmekből ismert és enyhén félt alapanyag. A sós földimogyorót snackként fogyasztó magyarok számára, nehezen elképzelhető, hogy mogyorót krémesen, süteményekben, kenyérre kenve, lekvárral megfejelve eszik az Újvilágban.
Alig két hónap, s a szekrény mélyére kerülhet sapka, sál, nagykabát. Ha szeretnénk tavaszra a legjobb formánkat hozni, bizony itt az ideje nekilátni az „átalakításnak".
Budapest — Egykor neves külföldi divatcég stylistjaként számos politikust, sztárt, közöttük Kapócs Zsókát is öltöztette, de dolgozott a Viva tévénél is egy ideig Budai Márk (30), aki most a Budapesti Fegyház és Börtön B objektumának lakója.
Budapest — A Nemzet színésze ugyan a karácsonyt és a szilvesztert is kórházban töltötte, felesége, Pálma, és gyermekei abban reménykednek, január végén hazavihetik.
New York — Már jó ideje volt felesége, Jennifer Aniston oldalán keresne vigaszt Brad Pitt (45), a Jóbarátok sztárjának azonban egyre terhesebb a csak „jóbarát" szerep.
Oldham — A James Bond-filmekben is megállná a helyét az a high-tech golfautó, amit a néhány éve lebénult golfőrült, Harry Green (60) készíttetett magának.
A hétfői pekingi bejelentés szerint a hatalmas ország egyes területein fennáll az újabb járványok veszélye. Falun és az iskolákban továbbra is nehéz a járvány megfékezése, ismerte be a pekingi egészségügyi minisztérum.
Paál István az egyik legnagyobb, leglázasabb hevületű, hamar elégő, és egy ideig még élve vegetáló, majd az öngyilkosságot választó színházi rendező volt. Örültem, amikor a műsorújságban megláttam, hogy Mint a kő címmel, Paál István emlékezete alcímmel a Duna II. csatornán felidézik a több mint tíz éve halott művész legendás alakját. A szándék nemes, a megvalósítás eléggé vitatható.
Budapest — Ha válni kell, hát válni kell! Magyarországon tavaly már 25 160 pár döntött úgy, hogy házasságuk menthetetlen, több mint fele azoknak, akik egy év alatt kimondják a boldogító igent. De vajon van-e összefüggés a válások száma és a választott szakmák között?
3-5 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek néhány hét múlva. Az év folyamán ráadásul további energiaár-emelkedéssel is számolni lehet, ez pedig újabb drágulást jelenthet. A legszembetűnőbben áprilistól nőhetnek az árak, ezért érdemes ezekben a napokban bespájzolni, amiből csak lehetséges....
MISKOLC — Lezárult a másodfokú eljárás a miskolci paneltűz ügyében, ám ennek sem sikerült kideríteni az okát, mivel a rendőrség által a helyszínen vett minták vizsgálata sikertelen volt.
Alig van esélye annak, hogy megvalósuljon az MDF által szorgalmazott újabb Nemzeti Csúcs. A kormányfő úgy látja, lenne értelme az egyeztetésnek, de szerinte azt Sólyom Lászlónak kellene összehívnia, aki viszont az előző csúcson nem jelent meg. Az államfő egyelőre elodázta a válaszadást. Hivatala jelezte, akkor foglalkoznak a kérdéssel, ha levélben keresik meg őket. Ezt az MDF tegnap meg is tette.…
Az év vége jellemzően a normál műsorrendtől eltérően szokott alakulni a kereskedelmi csatornák esetében, a helyzet pedig most sem volt másképp. Mindkét csatorna filmekkel operált, a kedvező választás...
Egy éve, a ferencvárosi időközi választás első fordulójában még 5,2 százalékot ért el az SZDSZ. Ez akkor nem volt kiugró eredmény, de az idén, az áprilisi parlamenti választáson már hasonlóval is elégedett lenne a párt, melynek támogatottsága jelenleg egy százalék körüli. A szavazóbázis lemorzsolódása nem tavaly kezdődött, de 2009-ben vált igazán láthatóvá.
Árvízi védekezéssel teltek az utóbbi napok több magyarországi régióban. Az enyhe időjárás és a hirtelen hóolvadás először a környező országokban duzzasztotta jelentősen a folyók vízszintjét, majd az áradás hazánkban okozott gondokat. Jelenleg 1316 kilométeren van készültség Kelet-Magyarországon, és a szakértők további árhullámokat várnak. Erdélyben ugyanis folytatódnak az esőzések. Hazánk…
Egy Közel-Keleten talált és ősi babiloni nyelven írt agyagtábla szerint a bibliai Noé bárkája valójában egy hatalmas, kör alakú nádtutaj volt - írja The Guardian. Bár már több tucat olyan antik táblát találtak, amelyek a pusztító özönvíz történetét mesélik el, ez az első olyan lelet, amely a bárka alakját is pontosan leírja.
A cseresznye már nagyon régóta termesztett gyümölcs Európában. A görögök és a rómaiak hozták be az időszámítás előtti évezredben. A rómaiak már több fajtáját is ismerték, termesztették. Pompeiben két festményt találtak, amelyen cseresznye látható.
A cukorbetegség bakteriális és gombás nőgyógyászati fertőzésekre egyaránt hajlamosít. Az egyik leggyakoribb és legismertebb nőgyógyászati gyulladásos kórkép, mely a cukorbetegséggel társul, a vulvovaginalis candidiasis.
Néhány perccel egymás után, ám más évben született egy ikerpár két tagja az Amerikai Egyesült Államokban: az egyik fiúcska 2009-ben, a másik viszont már 2010-ben jött világra.
Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerint 2010-ben javul a nyugdíjasok anyagi helyzete. A minisztérium prognózist készített a fogyasztói árak idei változásáról, a nyugdíjak emeléséről ennek fényében intézkedtek. A minisztérium képviselője büszke arra, hogy éveken keresztül többletjuttatásokat tudtak adni a nyugdíjasoknak. Az érintettek ugyanakkor úgy vélik, hogy a…