Öveket bekapcsolni, hepehupás út áll a világgazdaság előtt - fogalmaz szerdán megjelent véleménycikkében Nouriel Roubini, aki szerint jelentős lassulás felé tart a globális gazdaság. A pénzügyi...
Hibák sorozata okozta a Deepwater Horizon fúrótorony felrobbanását és az olajömlést a Mexikói-öbölben – egyebek mellett ezt tartalmazza az a vizsgálati anyag, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra a British Petrol (BP). Elemzők szerint a cég szeretné „szétteríteni” a felelősséget.
Egy új tanulmány eredményei szerint a kerékpározás jót tehet a férfiak szívének, de a csontokra nemigen hat. Kutatók úgy találták, hogy rendszeresen futó férfiakhoz képest azok között, akik fő mozgástevékenysége a kerékpározás, sokkal nagyobb valószínűséggel fordult elő alacsony csontsűrűség a csípőkben vagy a gerincben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlensége megsértésének ügye az Európai Bizottság (EB) döntése alapján megindított jogvitát, kötelességszegési eljárást eredményezhet; az MNB a jelenleg hatályos jogszabályokat megtartja, a jogvitában nem vesz részt - közölte a jegybank.
A tálibok mozgalmának a vezetője, Omar molla szerdán kijelentette: harcosai közel állnak a győzelemhez, hamarosan kiűzik a külföldi erőket Afganisztánból.
Benyújtotta a vádiratot a romagyilkosságok ügyében a Pest Megyei Főügyészség a megyei bíróságra; K. Árpádot és társait több emberen elkövetett emberöléssel és más súlyos bűncselekményekkel vádolják - közölte Csecserits István megyei főügyészhelyettes.
Huszti Szabolcs ideiglenesen lemondta a válogatottságot. A labdarúgó a keddi mérkőzés után arra kérte Egervári Sándor szövetségi kapitányt, hogy egy ideig ne számítson rá a nemzeti csapatnál, mert klubjára, az orosz Zenitre szeretne koncentrálni, és ott szeretné visszanyerni formáját.
Nyilvánosságra hozták a Fidesz honlapján a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentését, amely 63, a testület tudomására jutott, "államháztartást érintő hiánynövelő, kockázatokat hordozó tételt, továbbá a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodásra utaló esetet" tartalmaz; az ügyek nem kizárólag a 2010-es költségvetést érintik.
Eddig 25 autókereskedő kapta meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) a jogosultságot arra, hogy több bank, illetve lízingcég hitelét is ajánlja ügyfeleinek, és többszáz cég kérelme még elbírálásra vár - mondta Binder István a felügyelet szóvivője az MTI-nek.
Az M3 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2010. szeptember 1-jén átadta a kivitelező részére a Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakasz Őrig, vagyis a 49-es számú főútig ter...
Újra a fogdában várja a letartóztatását az az istvándi férfi, aki korábban már börtönbe került, amikor brutálisan bántalmazta élettársát. A férfi májusban szabadult, majd ott folytatta, ahol abbahagyta.
Egymilliárd forintot pótolhat az állam idén az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának négymilliárd forintos elmaradásából az ősszel megszavazandó zárszámadási törvényjavaslat szerint. Az intézmények költségeinek 90 százalékát a tanári bérek teszik ki.
Levélben köszöntötte a zsidó hitközségek vezetőit a zsidó újév alkalmából Orbán Viktor szerdán; a miniszterelnök hangsúlyozta, kormánya elkötelezett az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, és nem fogad el semmilyen faji, világnézeti kirekesztést.
A magyar kormány és a Szurgutnyeftegáz közötti, a MOL 21 százalékos részvénycsomagjáról szóló állítólagos tárgyalásokról a sajtóban ma megjelent hírekre reagálva a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az...
Több mint huszonkét millió forint bírság kiszabása várható az adóellenőrök nyári akciója alapján a Dél-Dunántúlon - közölte az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága
Takarosan összezúzta 120 ezer font (42 millió forint) értékű Audi R8-as kocsiját Mario Balotelli. A Manchester City 23 millió fontért (8,1 milliárd forint) az Intertől szerződtetett olasz labdarúgója az angol klub Carringtonban lévő edzőközpontja felé kocsikázott, amikor egy BMW-vel ütközött.
A német kancellár kezéből vette át Potsdam város médiadíját szerdán este Kurt Westergaard, aki öt évvel ezelőtt Mohamed prófétát gyújtózsinóros turbánnal a fején ábrázoló karikatúrájával széles körű felháborodást keltett az iszlám országokban.
A német kancellár kezéből vette át Potsdam város médiadíját szerdán este Kurt Westergaard, aki öt évvel ezelőtt Mohamed prófétát gyújtózsinóros turbánnal a fején ábrázoló karikatúrájával széles körű felháborodást keltett az iszlám országokban.
Fizetésük elmaradása miatt munkaidejük befejezte előtt elhagyták a magyar pavilont a sanghaji expón a kínai műszaki dolgozók és a takarítók, de a biztonsági személyzetet sikerült a pavilonvezetésnek visszatartania - tudta meg az MTI Sanghajból szerdán, a kabinet felvette a kapcsolatot a kínai állammal és az EXPO képviselőivel az ügy mihamarabbi tisztázása, illetve megoldása érdekében, reagált az…
Fenntartja az MKB Bank Zrt.-re meglévő 2-es támogatottsági minősítését (support rating) és ennek negatív kilátását (Rating Watch Negative, RWN) a Fitch - jelentette a hitelminősítő döntését a Reuters...
4,8 milliárd forintos fejlesztés kezdődhet meg a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban. Az erről szóló szerződést Rácz Jenő, az intézmény főigazgatója és Kővári Attila, a Strukturális Alapok Programiroda igazgatója írta alá.
Az NMD-1 rezisztenciagén hazai felbukkanása ez idáig nem ismert - hangsúlyozta Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató főorvosa, miután Japánban is kimutattak az antibiotikumoknak kiterjedten ellenálló, új típusú rezisztenciagént tartalmazó "szuperbaktériumot".
Még az idén újra megnyitják a támogatási forrásokat, és ismét lehet pályázni a borászati gépek és berendezések felújítására. Erről Budapesten, a 19. Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál hivatalos megnyitóján beszélt a vidékfejlesztési miniszter.
A romagyilkosságoknál a gyanú szerint sofőrként segédkező férfi a Tényeknek adott interjújában azt mondta, jelentett a Katonai Biztonsági Hivatalnak leszerelése után
Az adófizetők terheinek mérséklése érdekében egy "finanszírozó" és egy "eszköz-helyreállító" bankra darabolják szét a másfél évvel ezelőtt államosított, azóta az ír költségvetésnek súlyos...
Évek óta feltűnik Magyarországon is a nyugat-nílusi vírus, ami Szerbiában már három ember halálát okozta. Idén itthon két esetben, augusztus második felében észlelték Csongrád és Hajdú-Bihar megyében - írja az index.hu.
Egy ember életét vesztette, többen pedig különböző fokú sérüléseket szenvedtek, amikor összeütközött egy személyautó és egy kisteherautó az 54-es főúton – értesült a HavariaPress.
Ha valamiféle fájdalmas betegséggel nő vagy fekete bőrű keresi fel háziorvosát az Egyesült Államokban, nem kapja meg ugyanazt a hatásos kezelést, mint egy férfi vagy fehér bőrű páciens - állapították meg a Michigani Egyetem kutatói. A vizsgálat máris nagy botrányt váltott ki, és jelentősen növelte a cikket közlő Journal of Pain olvasottságát.
Hetven vádlott közül több mint ötvenet bűnösnek mondott ki a bíróság az úgynevezett miskolci leszázalékolási perben, a közvetítéssel vádolt két asszony letöltendő börtönbüntetést kapott – jelenti a HavariaPress.
A Jobbik a parlament őszi ülésszakában be akarja bizonyítani, hogy egy olyan párt, amely alkalmas az ország irányítására - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vona Gábor. A Jobbik elnöke és frakcióvezetője az alkotmányról beszélve hangsúlyozta: a jelenlegi alaptörvény nem védi teljesen Magyarországot.
Meghalt Ian Cameron, a brit miniszterelnök apja – jelentette be a kormányfői hivatal szerdán. A 77 éves férfi franciaországi nyaralása alatt kapott agyvérzést.