Az Európai Bizottság jelenleg nem lát okot arra, hogy eljárást indítson bármely EU-tagállam ellen az alapvető jogokhoz tartozó szólás- és sajtószabadság megsértése miatt. Ezt az uniós végrehajtó testület médiaügyi biztosa mondta az Európai Parlamentben.
Az Európai Unió gazdasági kilátásai - részben a válságkezelő intézkedéseknek köszönhetően - jobbak, mint egy évvel korábban - nyilatkozta tegnap Strasbourgban José Manuel Barroso Az Európai Bizottság...
Szeptembertől a QUANTIS Investment Management Zrt. befektetési alapjai már az Erste Private Banking ügyfelei, valamint az Erste Befektetési Zrt. által üzemeltetett Hozamplaza.hu befektetési...
A tegnapi napon korrigálták a múlt hét szép emelkedését a főbb tengerentúli piacok. Egy nap azonban még nem a vég, és amíg az S&P 500 1,080 felett áll, addig nincs ok különösebb aggodalomra. A mai...
Átalakítja a termékdíj rendszert és a jövőben a hulladék-gazdálkodást egyetlen, állami tulajdonú szervezet irányítása alá vonja a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A kedvező kamatkörnyezet is hozzájárult ahhoz, hogy a második legnagyobb hazai alapkezelő által kezelt vagyon nagysága 110 milliárd forinttal nőtt az első félévben
A fogyasztóvédelemre helyezi a hangsúlyt a PSZÁF, mely fogyasztóbarát szolgáltatókkal tartaná fenn a hazai pénzpiac stabilitását. De ki fizet meg mindezért?
A kaliforniai paprika a gyönyörű színeiről és az édes húsáról ismert. Későn is ültethetjük, és jól tűri a szárazságot. Az alábbi termesztési tanácsokat mindegyik típus esetében felhasználhatjuk. 23-26ºC-on nőnek a leginkább.
Letartóztatott a spanyol rendőrség egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy legalább egy erdőtüzet ő okozott az ország keleti részén. A lángok eddig körülbelül 2500 hektárnyi növényzetet pusztítottak el.
Az új szabálysértési törvény alapján a bíróság szerdán három nap elzárásra ítélt egy nőt, aki kávét akart lopni egy salgótarjáni üzletből; Nógrád megyében ez volt az első ilyen eljárás - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Megint felfüggesztették az RFV részvényeinek kereskedését a budapesti parketten, a papírok 2.3%-os pluszban pihennek. Időközben megjött a BÉT közlemény is, eszerint a papírok holnap tőzsdezárásig fel...
Úgy tűnik, hogy a japánok nem elégednek meg azzal, hogy nemrégiben a legjobb ár/érték arányú teljes hibridet piacra dobták. A menetpróbán jól teljesítő Auris HSD után ugyanis a Yaris lesz a következő alany, melybe elektromotoros meghajtást is telepít a Toyota.
A vírus madarakban tenyészik, és szúnyogok viszik át róluk az emberre; az esetek egy részében a fertőzés agyhártyagyulladást vagy agyvelőgyulladást okozhat
Több mint tizenhárom éves csúcsra emelkedett az arabica kávé ára: szerdán az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 2,4 százalékkal 1,9715 dollárra emelkedett.
Enyhült az eladói nyomás az európai piacokon, miután az olaj- és gázipari szektor erősödése ellensúlyozni tudta a banki részvények veszteségeit. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 135,21 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Új fogyasztóvédelmi stratégiát dolgozott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A szervezet elnöke elmondta: közérthető tájékoztatást, tisztességes reklámot, átlátható díjakat, illetve gyors, díjmentes ügyintézést várnak a pénzügyi szolgáltatóktól.
Több mint tizenhárom éves csúcsra emelkedett az arabica kávé ára: szerdán az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 2,4 százalékkal 1,9715 dollárra em...
A vártnál jobban csökkent Görögországban a hazai össztermék a második negyedévben: a statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint a GDP 1,8 százalékkal zsugorodott április-június között az előző negyedévhez, és 3,7 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest.
Az ezüst ára 2008 eleji csúcsára került szerdán, miután a befektetők a menedék befektetési eszközök felé fordultak az európai bankszektorral kapcsolatos aggodalmak felerősödésére.
Az orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) nem tud arról, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdett volna vele a kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvény kivásárlásáról - idézte a termelés alapján negyedik legnagyobb orosz olajipari cég sajtóosztályát szerdán a Business FM (BFM.ru) orosz gazdasági rádióadó internetes oldala.
Zinedine Zidane szerint a Real Madrid új mesterével, José Mourinhóval ebben az idényben átveszi a hatalmat a spanyol bajnokságban egyeduralkodó FC Barcelonától.
Szörnyű tett áldozata lett két nyuszi Nagy-Britanniában. Benjaminnak és Péternek is levágták egy-egy fülét és egy-egy lábát. Ezek után a vérző kisállatokat beletuszkolták egy kartondobozba is kitették a szeméttelepre. Skóciában is hasonló esettel szembesültek az állatvédők, ott egy teljesen elhanyagolt nyuszi életéért küzdöttek az orvosok.
Hatvanhárom olyan tételt talált a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Százhalombattán. A gyanú szerint a százhalombattai polgárok háza felújításakor, 2007-ben 12 millió forinttal olcsóbb nyílászárókat szereltek be, mint amilyet eredetileg terveztek. A munkálatokat részben a polgármester, Vezér Mihály cége végezte.
A Miniszterelnökség államtitkára megerősítette, hogy tényfeltárásuk egyik legfontosabb megállapítása, hogy az idénre tervezet 3,8 százalékos hiánycél tartható
Varga Mihály azt reméli, hogy a következő évi hiány 3 százalékhoz lesz közel - számol be az MTI az államtitkár sajtótájékoztatójáról, ahol a politikus a tényfeltáró bizottság jelentését ismertette. ...
2009. január elsején 31,9 millió külföldi élt az EU 27 tagállamában, akik közül 11,9 millió valamelyik tagország állampolgára volt, a többi pedig EU-n kívüli országból érkezett. Az Unió teljes lakosságának 6,4 százaléka számít külföldinek az otthonát jelentő országban....
A monetáris tanács 4 tagja szavazott a jegybanki alapkamat szinten tartására, egy 25 bázispontos csökkentési és két 25 bázispontos emelési szavazat is volt a legutóbbi, augusztus végi kamatdöntő ülésen - derül ki az ülés szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvéből.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a férfi, aki ötvenkilenc tő marihuána termesztésén bukott le a Vértesben, de állítása szerint csak saját fogyasztásra termelt a drogból.
63 olyan tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország közepes befektetői - Magyarországéval egyező - adósosztályzatának kilátását szerdán a Fitch Ratings, arra a véleményére hivatkozva, hogy...
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az Indiai Nagydíj bevonásával jövőre már húsz Forma-1-es futamot rendez, méghozzá az ideihez hasonlóan 12 csapattal.
Elkészült és már Orbán Viktor asztalán van, illetve hamarosan nyilvános is lesz a tényfeltáró bizottság jelentése az ország gazdasági, költségvetési állapotáról – közölte szerdán Varga Mihály. A miniszterelnök-helyettes elmondta: a testület összesen 63 olyan tételt talált, amelyek az idei, vagy a jövő évi büdzsét terhelik.
A Wallis csoport helyesbítésre kéri Papcsák Ferencet, mivel a társaság szerint az elszámoltatási kormánybiztos valótlanul állította, hogy a MAG Zrt. a Wallis csoporttól bérel ingatlant a Váci úton.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács azonnali összehívását követeli az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöksége, mivel elfogadhatatlannak tartják, hogy ez - a kormányzásból eltelt száz nap után még mindig nem történt meg.
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1 százalékra emelte irányadó rátáját a kanadai jegybank. A jegybankárok a fogyasztási és a beruházási hajlandóság erősödésében bíznak. Bár az amerikai...