2010. szeptember 4. szombat

szept. 4
12:06
Indul a C-terv – a mélyben karácsonyoznak a bányászok? (HírTV)
A mentőalakulatok szombaton megkezdik összeszerelni a beomlott chilei bányához szállított második fúrógépet, amellyel a lent rekedt bányászokhoz korábban fúrt járatot szélesítik ki. Közben a chilei elnök bejelentette, hogy egy harmadik fúrógépet is munkába állítanak a bányánál, amellyel még egy mentőjáratot kezdenek el készíteni. Az első mentőjárat fúrását hétfőn kezdték el.
szept. 4
12:06
Csak a zene van! - Fizet a Youtube, mint a katonatiszt (hirado.hu)
A Google bejelentette, jogorvoslatot fog kérni a hamburgi bíróság döntése ellen
szept. 4
12:08
Lefutott ügy a polgármesterek megválasztása Szabolcsban? (Infostart)
Harmincöt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban és községben, a térség 229 településének több mint 15 százalékában csak egyetlen polgármesterjelölt lesz az október 3-ai választáson - tudta meg az MTI munkatársa az érintett választási bizottságoktól szombaton.
szept. 4
12:08
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a norvég lány megölése miatt (hirado.hu)
A BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője, Szigeti József csütörtökön jelentette be, kamerafelvétel is igazolja azt a feltételezést, hogy a kínai férfi követte el a bűncselekményt
szept. 4
12:09
Borsodban több mint ezren indultak (Privátbankár)
Ezernél is több a polgármesterjelöltek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; akad olyan település, ahol kilencen is indulnak, több településen pedig csak egy jelölt van
szept. 4
12:09
Jogszabályváltozás: érdemes körültekintőbbnek lenni autóvásárláskor (ATV)
Nem minden kereskedő tudja a legolcsóbb hitelt kínálni.
szept. 4
12:10
Egy csomó pénzt bukott Kylie Minogue! (hirado.hu)
Az ausztrál sztár nem tudta eladni londoni lakását, így 12%-kal lejjebb kellett vinnie az árat
szept. 4
12:11
Abramovics bármikor vall a Malévról (Privátbankár)
Borisz Abramovics, a Malév volt tulajdonosa meg van róla győződve, hogy tevékenységük a légicégnél „logikusan megmagyarázható” és törvényes volt, a szerződések is rendben
szept. 4
12:11
Balhé a szlovákiai magyar vezető között: perre ment Bugár és Csáky (ATV)
Az MKP elnöke azt mondta, a Híd pártot Fico és a Smer hozta létre.
szept. 4
12:12
Végleg leszokott a cigarettáról a láncdohányos két éves kisfiú (hirado.hu)
A gyerek 18 hónaposan kapta első szál cigarettáját az édesapjától és azt követően csak a kedvenc márkáját fogadta el
szept. 4
12:15
Európában is pozitív tőzsdezárást láthattunk (ProfitLine)
Tekintélyes, egy százalék körüli nyereséggel zártak pénteken a szerény emelkedéssel kezdő európai tőzsdeindexek.
szept. 4
12:24
Békülne a nejével a felszarvazott férj (BorsOnline)
Bár egy hónappal ezelőtt Lothar Matthäus kijelentette, hogy vége a házasságának (a negyediknek!), az új fejlemények szerint talán mégsem lesz válás a nagy összeveszésből és Liliana hűtlenségéből.
szept. 4
12:24
Túrós pite (krumplis tésztából) (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt 20 dkg zsír 1 db tojás 20 dkg főtt, megtört burgonya 1 csomag sütőpor A töltelékhez: 50 dkg tehéntúró 20 dkg porcukor 2 db tojás 1 evőkanál tejföl /elmaradhat/ 1 citrom reszelt héja és ízlés szerint a leve 1-2 kanál búzadara, ha a krém állaga megkívánja
szept. 4
12:24
Abramovics: Állok a vizsgálatok elé (HírTV)
Borisz Abramovics, a Malév volt tulajdonosa meg van róla győződve, hogy tevékenységük a légicégnél „logikusan megmagyarázható” és törvényes volt, azokról a szerződésekről pedig, amelyekkel összefüggésben rendőrségi vizsgálat folyik, elmondta, a teljesítés magas szakmai szinten megtörtént - írja a Magyar Nemzet.
szept. 4
12:24
Keresik a norvég lány feltételezett gyilkosát (Metropol)
Kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot az ellen a kínai Zhao Fei ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy múlt szombaton megölt egy a norvég lányt Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utca egyik szállójában.
szept. 4
12:24
Nemzetközi elfogatóparancs a gyilkossággal gyanúsított kínai ellen (Kripto Akadémia)
Kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot az ellen a kínai Csao Fej (Zhao Fei) ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy múlt szombaton megölt egy a norvég lányt Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utca egyik szállójában.
szept. 4
12:24
Gyalogost gázoltak halálra Borsodban (hirado.hu)
Egy 28 éves putnoki férfi vezette a személyautót, és elütötte az út szélén haladó 38 éves férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette
szept. 4
12:26
Puha gyömbéres-almás zserbóháromszögek (Mindmegette)
Hozzávalók egy 25X30 cm-es tepsihez: A tésztához: 40 dkg rétesliszt 15 dkg puha vaj csipetnyi só késhegynyi sütőpor 5 dkg finomszemű kristálycukor 1 dl langyos tej 1 dkg friss élesztő 1 db kissé felvert tojás A töltelékhez: 4 db közepes alma (kb. 70-75 dkg) 1 teáskanál szárított, őrölt gyömbérpor 1 teáskanál vanília kivonat 10 dkg finomszemű kristálycukor 15 dkg darált dió 10 dkg porcukor A…
szept. 4
12:26
Híradó, 2010. szeptember 4. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
szept. 4
12:27
Baromfi ágazat: a gazdák kiakadtak az államra (Privátbankár)
A baromfiágazati szereplők tehát előre fizetnek azért, hogy az illetékes állami szervezetek – amelyeknek ez egyébként is feladatuk lenne - kontrollálják működésüket
szept. 4
12:27
A magyar dal napja: felvezető programok vasárnaptól (Metropol)
Idén is több program vezeti fel a magyar dal napját, amelyet szeptember 12-én tartanak Budapesten és tíz vidéki városban.
szept. 4
12:27
Legyőzte a YouTube-ot az énekesnő (ATV)
A Google jogorvoslatot fog kérni.
szept. 4
12:28
Karamellás sajttorta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg teljes kiőrlésű keksz 15 dkg vaj A krémhez: 75 dkg tejszínes natúr krémsajt vagy mascarpone cukor másfél kanál liszt 3 tojás 7 dkg tejföl vaníliaaorma 1 csomag tejkaramella
szept. 4
12:30
Cornflakes keksz (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 dl liszt (2 csésze) 1/2 teáskanál sütőpor 25 dkg vaj 2,5 dl cukor (1 csésze) 2 tojás 1 csomag vaníliás cukor 2,5 dl cornflakes (1 csésze) ízlés szerint tört mogyoró, mandula, csoki
szept. 4
12:42
Ördögi állatok jelentek meg a Földön – bizarr fotókkal (BorsOnline)
Időnként hátborzongató teremtményeket találnak a kirándulók az erdőkben, vízparton. A furcsa teremtményeket később megvizsgálják a szakemberek – ha eljutnak odáig a tetemek vagy élő állatok –, de nem mindig tudják megadni a választ, honnan érkeztek hozzánk ezek az párák.
szept. 4
12:42
Hatan haltak meg az utakon (HírTV)
Hatan vesztették életüket az utakon az elmúlt 24 órában, összesen másfélszáz balesetben.
szept. 4
12:42
Cipőkkel, tojásokkal próbálták megdobálni Blairt Dublinban (Metropol)
Cipőket és tojásokat hajigáltak szombaton tüntetők Tony Blair felé, amikor a volt brit kormányfő Dublinban, az ír fővárosban megjelent új könyve bemutatóján.
szept. 4
12:42
Izraelre lőttek Gázából a béketárgyalások idején is (hirado.hu)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök csütörtökön, 20 hónap szünet után, Washingtonban újrakezdték a közvetlen tárgyalásokat a két fél közötti békéről
szept. 4
12:44
Táncra perdült és rappelt Mesterházy Attila (+videó) (HírTV)
Fiatalos kampánynyitót tartott az MSZP Salgótarjánban. A párt elnöke, Mesterházy Attila szerint a kormány eddigi tevékenysége a megszegett ígéretek és a demokrácia elleni támadás első száz napja volt.
szept. 4
12:44
Lopott BMW-ket találtak Újpesten (hirado.hu)
Az újpesti ingatlanban lakó, orgazdaság gyanújával őrizetbe vett 47 éves férfi bűncselekményekből tartotta el magát
szept. 4
12:45
Szétszakadhat a Jobbik (ATV)
Az országos proteszthangulat megszűnése, a Jobbik tanácstalansága a parlamenti ellenzéki szerepben, az élesedő belső konfliktusok és a győztest erősítő módosított önkormányzati választási törvény miatt a radikálisok és szélsőségesek közötti harctól hangos párt számára az önkormányzati választás várhatóan kudarc lesz – írja elemzésében a Nézőpont Intézet. Nem valószínű, hogy a Jobbik meg tudja…
szept. 4
12:46
Fábry kikészült, Szántó Dávid ült be a műsorvezetői székébe! (hirado.hu)
A showman minden tőle telhetőt megtett, hogy kicsikarjon néhány érdekes történetet az Európa-bajnok úszó lányokból
szept. 4
13:00
Toronydarun halt meg (HírTV)
Ötven méter magasan, egy toronydarun vesztette életét egy építésvezető. A kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni a férfi életét.
szept. 4
13:00
Mundruczó Frankenstein-filmje a magyar mozikban (Spa Trend Online)
Szeptember 9-től játsszák a magyarországi mozik Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című új filmjét; a napjaink környezetébe ültetett teremtő-teremtmény történet világpremierje májusban, a cannes-i filmfesztiválon volt.
szept. 4
13:00
Sok drogot találtak a Népligetnél a rendőrök (hirado.hu)
A hátizsákban találtak egy barna ragasztószalaggal szorosan átkötözött, több száz gramm súlyú puha, valamint egy több mint száz gramm súlyú tartalmazó csomagot
szept. 4
13:03
A spájzban tartjuk-e az oroszokat? (Privátbankár)
A magyar-orosz tárgyalásokkal teljesen új alapokra helyeznék a kapcsolatokat, ami mindkét fél igénye - mondta egy lapinterjúban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a múlt heti moszkvai tárgyalásai kapcsán
szept. 4
13:18
Nagymamaként lehet kismama a 47 éves díva (BorsOnline)
Demi Moore babázni szeretne, ráadásul nem éri be egy gyerekkel: egyet ki akar hordani, egyet pedig örökbe fogadni. Ráadásul a negyvenhét éves színésznő lánya, Rumer is gyereket akar.
szept. 4
13:18
"A színész halott anyag": Frankenstein Magyarországon - videó (Infostart)
Szeptember 9-től játsszák a magyarországi mozik Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című új filmjét; a napjaink környezetébe ültetett teremtő-teremtmény történet világpremierje májusban, a cannes-i filmfesztiválon volt. A filmben a rendező egy helyütt azt mondja, a színész halott anyag. "Természetesen a valóságban egyáltalán nem gondolom ezt, amit munkáim, folyamatos színházi…
szept. 4
13:18
Öttusa-vb - Negyedik a női csapat, Gyenesei hetedik (Infostart)
A franciák, a britek és a németek mögött a negyedik helyen végzett a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság szombati női versenyében.
szept. 4
13:18
Nagy mennyiségű kábítószert találtak egy férfinél a Népligetben (Metropol)
Több tízdekányi kábítószert találtak egy férfinél a fővárosban.
szept. 4
13:18
Befejezte munkáját a segélyhajó-bizottság (Kripto Akadémia)
Ammánban szombaton befejezték vizsgálódásukat az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának szakértői, akik a Gázai blokád feltörésére májusban útnak indult török segélyhajó elleni izraeli támadás körülményeit kívánják tisztázni.
szept. 4
13:18
Jobbik:- Schmitt pártrendezvényeken asszisztál (hirado.hu)
A köztársasági elnök lecsót főz a résztvevőknek Kötcsén, a polgári értelmiségiek összejövetelén, amelyen Orbán Viktor kormányfő és több miniszter is előadást tart
szept. 4
13:18
Folytatódik a védőnői méhnyakrákszűrési program (WebBeteg)
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár ígéretet tett arra, hogy folytatódik a védőnői méhnyakrákszűrési program, amelyet mind a tárca, mind a védőnői szolgálat sikeresnek ítél.
szept. 4
13:21
Bemutatták az új szegedi villamost (Privátbankár)
Bemutatták szombaton a szegedi Széchényi téren a lengyel Swing típusú villamosokat, ilyen járművek közlekednek majd 2011 őszétől a csongrádi megyeszékhelyen
szept. 4
13:21
Brazília 8,8 százalékos GDP-növekedést ért el a II. negyedévben (ProfitLine)
Az idei második negyedévben globális szinten is igen látványos 8,8 százalékkal növekedett a brazil gazdaság, rácáfolva az előző negyedévhez képest nagy lassulást valószínűsítő jóslatokra.
szept. 4
13:21
Több mint ezren akarnak polgármesterek lenni Borsodban (ATV)
Az önkormányzati képviselői helyekért 7.321-en vetélkednek.
szept. 4
13:36
Paris Hiltonnal zenélne a nyolc kan (Blikk)
Gőzerővel próbálnak az Irigy Hónaljmirigy tagjai, hogy megkoronázzák a banda húszéves születésnapi koncertsorozatát.
szept. 4
13:36
Nem találják a fiú holttestét (HírTV)
Szombaton három csónakkal és kutyákkal tovább folytatják a Tiszában Dombrádnál még augusztus 26-án elmerült 13 éves fiú holttestének keresését a speciális mentők.
szept. 4
13:36
A magyar dal napja - Felvezető programok vasárnaptól (Spa Trend Online)
Idén is több program vezeti fel a magyar dal napját, amelyet szeptember 12-én tartanak Budapesten és tíz vidéki városban.
szept. 4
13:54
Tűket szurkált a másfél éves kislányba a rendőr, mert túl szépnek tartotta (BorsOnline)
Gyilkossági kísérlet vádjával tartóztatták le egyik kollégájukat a brazil rendőrök. A 28 éves férfi ugyanis szöget és tűket szurkált egy másfél éves kislányba, mert túl szépnek találta.

Keresés