Nem lenne szerencsés lépés kivenni a pénzügyi és biztosítási szolgáltatásokat a kamarák mellett működő fogyasztóvédelmi jogvita rendezési fórum, a békéltető testületek hatásköréből - mondta Kiss Ervin...
Drasztikusan megugrott Franciaországban azoknak a betegeknek az aránya, akik pénzügyi gondok miatt nem gyógyíttatják magukat. Egy friss felmérés eredménye szerint tavaly a franciák 23 százaléka halasztott el vagy mondott le végleg valamilyen gyógykezelésről anyagi megfontolások miatt.
A kormányváltás után most esély van arra, hogy évtizedes, hosszú távú elképzelésekkel újítsák meg a teljes egészségügyi rendszert – mondta Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke szerdán egy szakmai konferencián. Hozzátette: a kormány érzékelte az egészségügy hanyatlását és azt, hogy a sürgős beavatkozás mellett a hosszú távú teljes átalakítás is elengedhetetlen.
Fennakadást okoz a budapesti légi közlekedésben is a keddi belgiumi és a szerdai spanyolországi sztrájk: több Budapestről induló madridi és barcelonai járatot töröltek, a Malév esti és a Wizz Air délutáni járata azonban elindul Spanyolországba.
Még a nyár közepén számoltunk be a könnyebb és sportosabb Aston érkezéséről. Ma nem kisebb megtiszteltetésben van részünk, minthogy a tetejétől megfosztott változat eljövetelét jelenthetjük be, ugyanis a patinás brit gyártó nyilvánosságra hozta az V8 Vantage N420 Roadster fotóit.
A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a magyar vállalkozókat kedvezőbb helyzetbe kell hozni, és a fiatal vállalkozókra is még több figyelmet kell fordítani
Újabb idézést kapott gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyula. A XI. kerület polgármesterének hivatali irodájában kedden délután adták át a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai az újabb idézést - erről Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője tájékoztatott.
Az arany töretlen emelkedése kapcsán egyre többeket foglalkoztat az a kérdés, hogy a nemesfém piacán a nem egy formálódó buborékot láthatunk-e? A World Gold Council (WGC) napokban megjelent elemzése...
A döntőhöz érkezett a Bors szépségversenye: már csak öt kutya küzd a fődíjért. Egy hetük van, hogy elegendő szavazatot gyűjtsenek. A voksolás újraindult, minden kutyának egyenlők az esélyei. Hogy megkönnyítsük Olvasóink döntését, mindegyiküket meglátogattuk, és a következő napokban részletesebben bemutatjuk őket és a családjukat. Megéri velünk játszani, mert a voksolók közt is értékes…
Asztali számítógépek, laptopok és digitális táblák vásárlására nyert el uniós támogatást Békéscsaba négy közoktatási intézménye - számolt be az MTI híre nyomán a mno.hu. Vantara Gyula, a város polgármestere szeptember 28-án az uniós projekttel kapcsolatban elmondta: több százmillió forint értékben szerelik fel az intézményeket informatikai eszközökkel, amely során 71 millió forintból vásárolnak…
A szakmával való egyeztetési kötelezettséget kijátszva, egyéni képviselői indítványként vinné a Ház elé a Fidesz az ügyészség kormány alá rendelésére vonatkozó törvényjavaslatot - értesült lapunk. Arról is hallani, hogy ugyanígy kerülne a parlament elé a bírósági rendszer irányításának átalakítására vonatkozó módosítási javaslat is.
Októberben ünnepli 75. születésnapját az Oscar-díjas színésznő, aki olyan szerepek tudhat maga mögött, mint a Mary Poppins, Viktor/Viktória címszerepe és Eliza a My Fair Lady sztárja
A reggeli komolyabb emelkedésből mostanra valamennyit visszaadott a BUX, így 0.6 százalékos növekedést mutat az index, és egy nagyon szűk sávban oldalazik reggel óta. Az emelkedést megint az OTP...
Az Európai Bizottság kihirdette a túlköltekező tagállamokkal szemben tervezett új és megerősített szankciókat. A korábbi tervezeteknek megfelelően, a 3%-os deficithatárt és a 60%-os...
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo dicsérő szavakkal illette csapatát az elmúlt futamokon mutatott fantasztikus teljesítménye láttán, ám figyelmeztette dolgozóit, hogy nem szabad elszállniuk a sikerektől, ugyanis a java még hátra van.
A helyszínen életét vesztette egy 80 éves férfi, akit szerdán gázolt el egy motoros Veszprémben, a Dózsa György úton. A járművet Pásztor István, a balatonfüredi NB I-es kézilabdacsapat kapitánya, volt válogatott kézilabdázó vezette.
Egyre kevésbé bíznak az érintettek a vállalatokban, így megnőtt a hiteles vállalati működés mint versenytényező szerepe - javult a magyar cégek reputációja
Felújítják a budai Vár alatt húzódó barlangrendszer járatait, amellyel igyekeznek megszüntetni az itt észlelhető omlásveszélyt - jelentette be Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerületének polgármestere.
Elsöprő győzelmet arathat Tarlós István Budapesten, míg a Fidesz is simán megszerezheti a közgyűlési többséget – olvasható a Századvég legfrissebb felmérésében. Szegeden Botka László, az MSZP jelöltje és B. Nagy László, a Fidesz–KDNP aspiránsa fej-fej mellett áll, így egyelőre semmi nem dőlt még el a megyeszékhelyen – állapítja meg a Századvég.
Tíz év körüli börtönt kért a korrupcióval vádolt Varga Gergely egykori ügyészre, ügyészségi szóvivőre vádbeszédében a Központi Nyomozó Főügyészség tárgyaló ügyésze a Fővárosi Bíróságon szerdán.
Tíz év körüli börtönt kért a korrupcióval vádolt Varga Gergely egykori ügyészre, ügyészségi szóvivőre vádbeszédében a Központi Nyomozó Főügyészség tárgyaló ügyésze a Fővárosi Bíróságon szerdán.
Az olaszországi Luccában Pálfi György filmjeiből tartanak retrospektív vetítést, emellett a londoni és vancouveri nemzetközi fesztiválon is szerepel magyar alkotás - tájékozatott a Magyar Filmunió szerdán.
A kissé gyenge új-zélandi adatok után az euró átlépte az 1,8400-es értéket, és 1,8443-ra emelkedett. A külkereskedelmi mérleg deficitje 473 milliárdra emelkedett (elörejelzés: -417 Mrd). Az exportok 11,5%-kal csökkentek, ami csalódást okozott. Az euró mégis napi csúcsot ért el 1,8424-nél, majd benézett 1,84 alá. Sok minden az euró mellett szól, amíg 1,8246 fölött marad. A következö cél az…
A helyszínen életét vesztette egy 80 éves férfi, akit szerdán gázolt el egy motoros Veszprémben. A járművet Pásztor István, a balatonfüredi NB I-es kézilabdacsapat kapitánya, volt válogatott kézilabdázó vezette.
Felújítják a budai Vár alatt húzódó barlangrendszer járatait, amellyel igyekeznek megszüntetni az itt észlelhető omlásveszélyt - jelentette be Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerületének polgármestere.
Joho Compagnie, az Orco elnökéhez és vezérigazgatójához (Jean-Francois Ott) közeli cég 81, és a szintén bennfentes OTT&Co. S.A. pedig 700 darab Orco részvényt vásárolt. A Joho Compagnie 2010....
A népszerű ír zenét játszó banda idén ünnepli második születésnapját, stílusosan egy koncerttel megkoronázott-ír sörbe oltott táncos mulatságba várnak minden rajongót és ír zenefanatikust a Bárka Színházban
Brutálisan agyonvertek egy magyar származású 15 éves lányt a kanadai Vancouverben. Szendrei Laura élettelen testére barátai szombaton délután találtak rá Vancouver Delta városrészében, a Mackie Park nevű erdős területen, ahol találkozót beszéltek meg.
A Századvég legfrissebb felmérése szerint Budapesten biztos a Fidesz-KDNP és Tarlós István kormánypárti főpolgármester-jelölt győzelme, Szegeden azonban még nem tudni, hogy Botka László szocialista polgármester, vagy fideszes kihívója kap több szavazatot.