Horváth Dávidot és Balassi Mártont is győztesként hirdették ki szeptember 28-án, a portugáliai Lisszabonban 22. alkalommal megrendezett fiatal tudósok európai uniós versenyén - olvasható a hirado.hu-n. Az eseményen, amely szeptember 27-én kezdődött, a magyar díjazottak a Nature On Your Screen című munkájukért részesültek elismerésben.
A Jobbik szerint a fővárosi autósokat behajtási korlátozások és dugódíjak helyett a megfelelő színvonalú és árú tömegközlekedéssel kell rábírni a tömegközlekedésre való önkéntes átállásra
Konkrét tárgyalások folynak az egészségügyi kormányzattal; többek között a kamarai és a praxistörvényről, az alapellátás jogbiztonságáról, az életpályamodellről és az orvosok jogállásáról szóló jogszabályról - erről Éger István, a Magyar Orvosi Kamara beszélt egy budapesti konferencián, szerdán.
Az Európai Unió tagországaiban a nemzetközi gazdasági válság miatt bevezetett megszorítások ellen tüntetett szerdán Brüsszelben több tízezer ember - a szakszervezeti megmozduláson minden EU-tagállam képviseltette magát.
Mark Racop alig töltötte be első életévét, amikor 1966-ban a Batman sorozat debütált a televízióban. Valószínűleg sem ő, sem családja nem sejtette, hogy ez az esemény később mindannyiuk életében meghatározóvá válik.
A kormány az önkormányzati választás után konzultációt folytat az újonnan megválasztott helyi vezetőkkel a kórházak helyzetének rendezéséről és a színvonalas egészségügyi ellátás feltételeinek megteremtéséről - közölte Orbán Viktor újságírókkal szerdán Hatvanban.
Orbán Viktor szerdán, Hatvanban találkozott Szabó Zsolttal, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjével, aki szerint a hatvani emberek újra bíznak a Fideszben.
A Borsod megyei Felsőzsolca önkormányzata már 100 millió forintot átutalt az állami újjáépítési támogatásból azoknak az árvízkárosultaknak, akik a lakásvásárlást választották; az elkövetkezendő hetekben pedig az adásvételi szerződések beérkezésének függvényében további 400 millió forintot fizetnek ki - tájékoztatta Németh Csaba, az önkormányzat szóvivője szerdán az MTI-t
A dán kormány újabb feszültség és erőszakcselekmények lehetőségével számol, mivel csütörtökön újra megjelennek a Jyllands-Posten című lap ismert Mohamed-karikatúrái, ezúttal egy könyv illusztrációjaként.
A rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért tett bejelentése nyomán
München — Eddig is a Bayern München-szurkolók egyik legnagyobb kedvence volt Bastian Schweinsteiger (26), de a német futballválogatott középpályása kedden késő este ismét belopta magát a bajor klub drukkereinek szívébe.
Döbbenetes eredményt hozott egy brit közvélemény-kutatás: a kétezer emberen alapuló felmérés szerint a britek többségének a harmincas évei a legboldogtalanabbak. Szakértők máris új kapuzárási pánikról beszélnek.
A Magyar Nemzeti Bank „Bíró László József, a golyóstoll szabadalmaztatója” megnevezéssel 1000 forintos címletű emlékérmét bocsátott ki a szabadalmaztató születésnapján - értesítette a jegy...
A kormány a közfoglalkoztatás átalakítása keretében az értékteremtő munkavégzésre helyezi a hangsúlyt - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón.
London, Párizs és Berlin elleni terrortámadások előkészítését akadályozták meg hírszerző ügynökségek - jelentette a Sky News hírtelevízió, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
A francia titkosszolgálatok nem tudnak azokról az európai, köztük francia városok ellen tervezett terrortámadásokról, amelyeket a Sky News brit hírtelevízió szerint a hírszerző ügynökségek akadályoztak meg - közölték nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva a francia tömegtájékoztatási eszközök
Az ügyész tíz év körüli börtönbüntetést, a védő javarészt felmentést indítványozott Varga Gergely, korrupcióval vádolt egykori ügyész, ügyészségi szóvivő büntetőperében szerdán a Fővárosi Bíróságon.
Felvásárolná a Nivea termékekről ismert német Beiersdorf AG-t a Procter & Gamble (P&G). A Pampers pelenkától a Gillette borotváig fogyasztási cikkek hosszú sorát gyártó amerikai óriásvállalat vezérig...
A Borsod megyei Felsőzsolca önkormányzata már 100 millió forintot átutalt az állami újjáépítési támogatásból azoknak az árvízkárosultaknak, akik a lakásvásárlást választották; az elkövetkezendő hetekben pedig az adásvételi szerződések beérkezésének függvényében további 400 millió forintot fizetnek ki - tájékoztatta Németh Csaba, az önkormányzat szóvivője szerdán az MTI-t.
A fogyasztók lehetőségeinek bővítését jelentené, ha a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) mellett létrejönne a pénzügyi békéltető testület - nyilatkozta Binder István, a felügyelet szóvivője szerdán az MTI-nek.
A kormány az önkormányzati választás után konzultációt folytat az újonnan megválasztott helyi vezetőkkel a kórházak helyzetének rendezéséről és a színvonalas egészségügyi ellátás feltételeinek megteremtéséről - közölte Orbán Viktor újságírókkal szerdán Hatvanban
Az Európai Bizottság (EB) nyilvánosságra hozta a túlköltekező államokkal szembeni szigorítási tervezetét, ez pedig azért is érdekes, mivel a törvényszövegben szó van a nyugdíjreformot bevezetett és...
Az agrárvállalkozásoknál a tőkebevonás mértékének növelésére a termőföld jelzáloghitelezés bővítését tervezi az OTP Bank, a hitelintézet egyúttal felkészül arra, hogy a haszonbérleti jogot fedezetként elfogadhatóvá tegye, amennyiben azt az ingatlan-nyilvántartási rendszerben vagyoni értékű jogként jegyezhetik be - közölte a legnagyobb hazai pénzintézet.
Befejeződött a Budapest Airport önkéntes zajszigetelési programjának harmadik szakasza is, amelynek keretében a Ferihegyi repülőtérrel szomszédos Vecsés érintett területeinek passzív akusztikai védelm...
Csaknem kétezer méhész tüntetett szerdán Tatabányán a méhlopások ellen. Ekkor kezdődött egy per a városi bíróságon, amelyben a károsult méhész rendőrségi engedéllyel visszaszállította egy éve ellopott méheit, majd őt perelte be az a személy, akinél a méheket megtalálták, arra hivatkozva, hogy kaptárakat igen, de a méheket nem lehet azonosítani és azokat ő telepítette.
A kormány a közfoglalkoztatás átalakítása keretében az értékteremtő munkavégzésre helyezi a hangsúlyt - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón
Az első néhány hét bebizonyította, hogy jó döntés volt a családi pótlék átalakítása nevelési és iskoláztatási támogatássá, valamint lehetővé tenni annak felfüggesztését – jelentette ki szerdán Nyíregyházán Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma szociálpolitikáért felelős államtitkára. A politikus szerint megengedhetetlen, hogy 10 év alatt egy kisvárosnyi fiatal nem végzi el az ált...
Megbízott vezető áll péntektől a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság élén - tájékoztatott a testület megyei szóvivője a szerdai állománygyűlés után.
Noha Rahm Emanuel fehér házi stábfőnök várhatóan csak pénteken jelenti be hivatalosan, hogy megpályázza Chicago polgármesteri címét és ezért távozik hivatalából, az amerikai lapok szerdán közzétették tippjeiket az utódjával kapcsolatban
A beregi térségben gátmagasításra, illetve a helyi árapasztó megépítésének előkészületeire indít közmunkaprogramot október közepétől a szaktárca – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán. Száz embert vennének fel a több mint három hónapig tartó munkára és az a terv, hogy a résztvevők fele roma legyen – tette hozzá.
Az atipikus foglalkoztatási formák, mint a munkaerő-kölcsönzés és az alkalmi munkavállalás hatékony megoldást jelenthetnek az alacsony foglalkoztatással szemben - véli a Személyzeti Szolgáltatók Magyarországi Szövetsége....
Múlt héten 500 ezer hordóval csökkentek az amerikai nyersolajkészletek, miközben a benzinkészletek 3.5 millió hordóval, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó készletek 1.3 millió hordóval estek. A...
A kórházak adósságállománya az év második felében meg fog duplázódni, ezért első lépésben ezt rendeznie kell a kormánynak - mondta a Napi Gazdaság által szervezett konferencián a Magyar Kórházszövetség elnöke. Rácz Jenő szerint ezen túl bele kell fogni az ellátórendszer teljes átalakításába. Mikola István fideszes szakpolitikus közölte: a kormány azt tervezi, hogy növeli az állami…
A Rosneft együtt akar működni a Gazprommal a Kínának szóló gázszállításokban, s erről Eduard Hudajnatov, a Rosneft nemrég kinevezett vezérigazgatója tárgyalni szándékozik Gazpromos kollégájával, Alekszej Millerrel
Helyes lépésnek nevezte a családi pótlék nevelési ellátásra és iskoláztatási támogatásra történő módosítását Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szeptember 29-én, Nyíregyházán - olvasható a hirextra.hu-n. Elmondta: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy bár néhány esetben az 50 órás hiányzást is túllépték a diákok, összességében csökkentek a lógások és a…
Kereset fenyegeti Szlovákiát az EU részéről amiatt, hogy elektronikus autópályadíj-rendszerének kiépítését és üzemeltetését a Sky Tollnak ítélte oda, annak ellenére, hogy ez a cég adta annak idején a legmagasabb ajánlatot.
A helyszínen életét vesztette egy 80 éves férfi, akit szerdán gázolt el egy motoros Veszprémben, a Dózsa György úton - közölte a rendőrség. Az MTI úgy tudja, hogy a járművet Pásztor István, a balatonfüredi NB I-es kézilabdacsapat kapitánya, volt válogatott kézilabdázó vezette.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,85 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 22.818,43 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 0,05 százalékkal 20.490 forintra erősödött, az OTP részvények ...