Dmitrij Medvegyev orosz államfő rendeleti úton, azonnal hatállyal eltávolította hivatalából Jurij Luzskov moszkvai polgármestert, a Kreml honlapján megjelent közlemény szerint bizalomvesztés indokával. Az államfő közölte: ő dönt majd arról, ki lesz az új polgármester. Luzskov 18 éven át állt a moszkvai önkormányzat élén: többször megválasztották, majd amikor a fővárosi polgármester…
Az új kormány a következő tíz évben egymillió új munkahelyet kíván létrehozni, ebből 2011-2014 között 150 ezret - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten, a ...
Az APEH és a VPOP összevonása új távlatokat nyithat az adócsalás elleni harcban a két szervezet adatbázisainak összenyitása miatt - írta a Napi Gazdaság.
Az APEH és a VPOP összevonása új távlatokat nyithat az adócsalás elleni harcban a két szervezet adatbázisainak összenyitása miatt - írta a Napi Gazdaság. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint már m...
Minden eddiginél intenzívebb lehet az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, a versenyt azonban most valószínűleg nem a tarifák jelentős csökkenése, hanem jogszabályi változás élénkíti, az új díjakat ugyanis a hengerűrtartalom helyett a motorok teljesítménye alapján kell kiszámolni - írta a Népszabadság.
Számos olyan híresség akad, aki családos férfiak felé kacsingat és feleséggel, gyerekekkel nem törődve, elcsábítja a kiszemelt férfit. Julia Roberts egy filmforgatáson csábította el Danny Modert, akivel azóta is házasok.
A csodafegyver sem segített a Megasztár elsô élő műsorán. A tehetségkutató ugyanis Liptai Claudiával csatasorban is megalázó vereséget szenvedett az X-Faktortól.
A Népszabadság arról ír, hogy az önkormányzati választások utánra halasztották Viktor Zubkov orosz első miniszterelnök-helyettes szerdára tervezett budapesti látogatását.
Évtizedenként egy év alkotói szabadság minden pedagógusnak, a nyugdíj előtt állóknak kevesebb munka teljes bérért, kétlépcsős, huszonöt plusz huszonöt százalékos béremelés – ezek a legfontosabb célkitűzései Mendrey Lászlónak, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) múlt héten megválasztott új elnökének. Az érdekvédő szerint az eddig alkalmazott rideg integrációs politika kudarcba fu...
Bizalomvesztéssel indokolta az orosz államfő, hogy eltávolította a 18 éve hivatalban lévő moszkvai polgármestert Jurij Luzskovot, aki korábban többször is bírálta Dmitrij Medvegyevet
Kardos doki kivételesen asszisztált a szülőszobában. Világra jött ugyanis a Jóban Rosszban nőgyógyászát alakító Marton Róbert második gyermeke, és a színész közelről figyelte lánya születését.
Több időt hagy a bíróságoknak Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, hogy megfontolják a halálra ítélt Albert Greenwood Brown panaszait. Brownt egy 15 éves lány elrablása, megerőszakolása és megölése miatt ítélték halálra
Létrehozható olyan magán egészségbiztosítás Magyarországon, amely a beteg mellett előnyös az állami- és a magán biztosítónak, valamint az egészségügyi szolgáltatónak is
A korábbi tervekkel ellentétben mégsem tagozódik be a Külügyminisztériumba a Magyar Külügyi Intézet, miután a tárca vezetése értesült a központi elképzelésekről, s elérte azok visszavonását - írta a M...
A költségvetési intézmények kifizetetlen számlaállománya augusztusban elérte a 30,6 milliárd forintot, az előző hónaphoz képest 2,3 milliárd forinttal nőtt - írta a Napi Gazdaság. A lap szerint a M...
Őrizetbe vettek a washingtoni Fehér Ház előtt több mint száz környezetvédőt, akik a hegytetők szétrobbantásával járó külszíni bányászat ellen tiltakoztak.
A kormányzati kijelentések alapján szakértők arra következtetnek, hogy januárban életbe lépnek az egykulcsos, 16 százalékos családi adózás szabályai, ám az idén bevezetett úgynevezett szuperbruttósítás átmenetileg még megmarad. Ez a megoldás komoly adócsökkentést jelentene jövőre.
Élve kaliforniai kormányzói jogaival 45 órával elhalasztotta Arnold Schwarzenegger egy - öt év óta az első - halálos ítélet végrehajtását a szövetségi államban, hogy több időt adjon a bíróságoknak a halálraítélt panaszának megfontolására.
A Szilvásy György volt titokminiszter által felkarolt, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak dolgozó hacker által törvénytelenül megszerzett információkat megkapta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök is - írta a Magyar Hírlap kedden, Demeter Ervinre hivatkozva.
Hátvőn szünetet tartott az amerikai részvénypiacok szeptemberi száguldása, miután a pénzügyi szektor körül aggodalmak ellensúlyozni tudták a vállalati akvizíciók, felvásárlások nyomán kialakult befektetői optimizmust.
Nyolc évnyi, egymást érő kampányok véget nem érő sorozata október 3-ával lezárul, kampányok helyett végre foglalkozhatunk az életünkkel - fogalmazott Kövér László, az országgyűlés elnöke hétfőn, a Fidesz-KDNP Nagykanizsán tartott lakossági fórumán.
Az új kormány a következő tíz évben egymillió új munkahelyet kíván létrehozni, ebből 2011 és 2014 között 150 ezret - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten, a Baross Gábor Társaság rendezvényén.
A Toller László polgármestersége alatt kötött, a Pécs számára nem túl előnyösnek minősített, a városi utak síkosságmentesítésére vonatkozó szerződést felbontották a városi vagyonkezelőnél. Előfordult, hogy a közbeszerzési kiírás alapján elnyert munka egy enyhe télen is több mint százmillió forintba került - írja a Magyar Nemzet.
Átszakadt a Wisconsin folyó gátja hétfőn Portage-nél, mintegy 100 ház került víz alá. A folyóval azonos nevű szövetségi állam árvíz sújtotta vidékén szükségállapotot hirdettek.
Phil Collins elismeri, hogy talán már túlkoros a rockhoz. A Genesis egykori dobosa, aki januárban tölti be a hatvanat, ma már ujjához ragasztott dobverőkkel zenél, mivel a keze túl gyenge ahhoz, hogy meg tudja tartani azokat.
Őrizetbe vettek a washingtoni Fehér Ház előtt hétfőn több mint száz környezetvédőt, akik a hegytetők szétrobbantásával járó külszíni bányászat ellen tiltakoztak.
Dmitrij Medvegyev orosz államfő rendeleti úton, azonnal hatállyal eltávolította hivatalából Jurij Luzskov moszkvai polgármestert, bizalomvesztés indokával. Luzskov 20 éven át Oroszország egyik legbefolyásosabb politikusa volt. Medvegyev dönt Moszkva új polgármesterének személyéről.
Az összes gyógyszer betegtájékoztatójában találunk egy olyan bekezdést, melyben arra hívja fel a gyártó a figyelmünket, hogy mely gyógyszerekkel ne szedjük együtt az adott készítményt, vagy legalábbis fokozott óvatossággal járjunk el. Mi is a gyógyszerkölcsönhatás?
Az amerikai piacok tegnapi meghátrálása után már Ázsiában is leginkább a csökkenés felé hajlanak a főbb indexek, miután az európai bankok helyzete miatti aggodalom ellensúlyozni képes a vállalati felvásárlások nyomán kialakult befektetői optimizmust.
Az árfolyam a pénteki jelentős esésével sikeresen letörte a 210 forintos támaszát, sőt ami a devizahitelesek számára igazán örvendetes, hogy a tegnapi napon meg is tudott maradni alatta. Mai elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át a technikai elemzés segítségével.
Várhatóan újabb ügyekről számol be a közeljövőben az elszámoltatási kormánybiztos - hangzott el a "Látleletek 2010 őszén" című konferencián, ahol szó volt még közigazgatási, oktatáspolitikai és idősügyi kérdésekről.
A félmilliárd forintot is meghaladja az a kár, amelyet egy társaság a kisvállalkozások megsegítésére bevezetett Széchenyi-kártyás trükközéseivel okozott, a csoport vezetője, M. László szökésben van - olvasható a Magyar Nemzetben.
Melegrekordot mértek hétfőn Los Angelesben: a belvárosban 45 fokot mutattak a hőmérők. Az amerikai nemzeti meteorológiai központ szerint a mérések kezdete, vagyis 1877 óta sohasem volt még ilyen hőség az „angyalok városának” központjában.