2010. szeptember 27. hétfő

szept. 27
8:48
Szávay a 36. helyre lépett előre (Infostart)
A héten Tokióban versenyző, a múlt heti szöuli tornán elődöntős Szávay Ágnes két helyet javítva a 36. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet változatlanul az amerikai Serena Williams vezet.
szept. 27
8:48
Marad az alapkamat? (HírTV)
A jelenlegi, 5,25 százalékos alapkamat tartására számítanak az elemzők a monetáris tanács hétfői ülésén. A Magyar Nemzeti Bank testületének utolsó ülésén a tagok véleménye megoszlott: négyen a május óta érvényben lévő alapkamat tartására, ketten emelésre, egy tag pedig kamatcsökkentésre szavazott.
szept. 27
8:48
Angyali üzenet (Metropol)
Négy olyan hazai cégnél jártunk, ahol fontos a társadalmi felelősségvállalás és a szűkebb-tágabb közösség összetartása.
szept. 27
8:48
Megbocsátott Claudiának a megbántott feleség (hirado.hu)
Claudia bocsánatkérését a feleség elfogadta, bár ezt nem mondta ki, a férje holmiját azonban nem csomagolta össze...
szept. 27
8:48
Megmentik-e a monovárosokat? (Portfolio)
A szovjet birodalom legnagyobb utódállamában számos olyan kisváros található, amelynek házait alig néhány évtizede, egy időben építették, hogy a környéken feltárt természeti kincsek feldolgozására...
szept. 27
8:48
Leállítja az APEH a vagyonosodási vizsgálatokat (Pénzcentrum)
Ezentúl nem indít kampányszerűen vagyonvizsgálatokat az adóhatóság - értesült a Napi Gazdaság. A lap szerint várhatóan az APEH az évi 10 ezres szintről visszatér a néhány százra. A Gyurcsány-kormány favorizálta vizsgálatokat sok kritika érte, az adóhatóság módszerei nem voltak népszerűek, a revizorok pedig sokszor árnyékra vetődtek....
szept. 27
8:50
Stabil forintot várnak az elemzők a hétre (hirado.hu)
Hétfőn reggel a svájci frankot 209 forintért adták, az eurót pedig 277 forintért
szept. 27
8:50
Kedvet kaptak a vállalatok a részvénykibocsátásokhoz (Portfolio)
Közel három éve a legsűrűbb hét jöhet az Egyesült Államokban az elsődleges részvénykibocsátások tekintetében, a héten ugyanis kilenc vállalat készül részvénykibocsátásra a Renaissance Capital adatai...
szept. 27
8:52
Készülőben az újabb japán gazdaságélénkítő csomag (Portfolio)
Újabb gazdaságélénkítő csomag elfogadására készül a japán kormány. A Naoto Kan vezette kabinet 4600 milliárd jent (54.6 milliárd dollárt) különítene el a költségvetésből arra, hogy életet leheljen a...
szept. 27
8:54
Új csúcson kezd a forint - 277-nél az euró (Portfolio)
A pénteki mértsékelt forinterősödés után ma reggel kissé tovább araszolt a forint az egyébként kedvező nemzetközi befektetői hangulatban, így az euróval szemben újabb egyhavi csúcsot jegyezhetünk fel...
szept. 27
8:56
Ázsiában is kitörő a lelkesedés (Portfolio)
A pénteki nagyobb amerikai emelkedés után ma Ázsia is növekedni tudott, a főbb indexek közül a Nikkei 1.5, a Hang Seng 1.3 a Shanghai Composite 0.9, míg az S&P ASX 1.5%-ot emelkedett. A kitörő...
szept. 27
8:58
Előzetesből lett ingatlanvezér (Portfolio)
Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő előzetes letartóztatásban lévő volt vezérigazgatója, többségi tulajdonrészt szerzett az amerikai gyökerű Re/Max ingatlanforgalmazó kft.-ben, írja a Napi...
szept. 27
9:03
Egis részvény kilátások - határozottan felfelé! (ProfitLine)
A Richter árfolyama 2,77 százalékkal 47.400 forintra csökkent, miközben az Egis jelentős, 4,59 százalékos erősödéssel, 21.755 forinton fejezte be a hetet. Mai elemzésünkben a kisebbik gyógyszergyár, az Egis árfolyamát tekintjük át.
szept. 27
9:05
Tátrai Miklós megvette a Re/Maxot (ProfitLine)
Többségi tulajdonrészt szerzett az amerikai gyökerű Re/Max ingatlanforgalmazó kft.-ben Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő előzetes letartóztatásban lévő volt vezérigazgatója - tudta meg a Napi Gazdaság.
szept. 27
9:06
Kisiklott egy vonat Adonynál (HírTV)
Eddig tisztázatlan körülmények között kisiklott egy tehervonat egyik kocsija Adonynál - a balesetben senki sem sérült meg, de a vonatközlekedés szünetel.
szept. 27
9:06
Csúcson a narancslé ára (Blikk)
szept. 27
9:06
Tavasszal szavaznak a futballhuliganizmusról (Metropol)
Brit, holland és belga példák alapján változtatják a szabályokat, így a stadionokba érkezés és távozás során is kontrollálni tudják a szurkolókat. Kiszabható letöltendő szabadságvesztéssel szigorítják a Büntetőtörvénykönyvet. Felújítják a magyar stadionokat.
szept. 27
9:06
Ingatlanban utazik a volt MNV-vezér (hirado.hu)
Tátrai Miklós a Globex-ügyben elhíresült Vellai Györgyike fiától, Posta Balázstól vásárolta meg tulajdonrészét a Re/Max mögött álló Global Real Estate Franchise Hálózat Kft.-ben - tudta meg a Napi Gazdaság
szept. 27
9:06
Támogatnák a munkaadók a dolgozók pénzügyi részvételét a vállalatokban (HR Portál)
Még kevéssé elterjedtek a közép-kelet-európai régióban a munkavállalók pénzügyi részvételét célzó programok, azonban mind a vállalatok, mind a dolgozók nagy része támogatná ezek széleskörű bevezetését - derül ki az MGYOSZ sajtóközleményéből, mely nemzetközi felmérésének eredményeiről számol be.
szept. 27
9:06
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: OPTIMISTA HANGULATBAN ZÁRULT A HÉT -az előző napok...
szept. 27
9:06
A kormányt is meglepte Pintér "sötét" nyilatkozata (ATV)
Nem volt a központi kommunikáció része.
szept. 27
9:06
Izgalmas Gallardo különkiadással bővül a Lamborghini kínálata (Auto Pult)
A Lamborghini immáron a sokadik bőrt húzza le a Gallardo egy újabb különkiadásával, ám ezt könnyű neki megbocsátani, ugyanis izgalmasabbnál izgalmasabb modelleket kapunk. Ezúttal a svájci órákról ismert Blacpain állt az olaszok mellé, megalkotva a Gallardo LP570-4 Blancpain Limited Editiont.
szept. 27
9:08
AUD/JPY Az ausztrál dollár kedvezö kilátásai (HírTV)
Az AUD/JPY 81,00-en keresztül a 81,10-es napi csúcsra emelkedett. A nyereség-kivétek megakadályozták a további nyereségeket és zárták a gapet 80,80-nál. A piac szereplök szerint jó beszállási pont lehet a 80,70/60-as érték az AUD-bikák számára. A héten megjelenö ausztrál adatok kedvezöen alakulhatna. A magas aranyár jól jön az ausztrál dollárnak. A deviza kilátásai kedvezöek. Ellenállások…
szept. 27
9:08
Jelentősen kevesebbet keresnek a női vezetők (HR Portál)
A Workania állásportál által működtetett www.merces.hu fizetési felméréséből kiderül, a Magyarországon dolgozó felsővezetők országos bruttó átlagbére jelenleg havonta 617 ezer forint, a nemek közötti bérkülönbség pedig igen jelentős, mintegy 30 százalékkal többet keresnek a férfiak.
szept. 27
9:08
A MOL-t és az OTP-t kell figyelni (Portfolio)
Pluszban kezdheti a mai kereskedést a nyugat európai és a magyar részvénypiac egyaránt, a pénteki jó hangulat tehát reggel minden bizonnyal kitart még Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője szerint. ...
szept. 27
9:10
Az RFV sztori újabb mérföldkőhöz ért, indul a kötvénykibocsátás (Portfolio)
Alig több, mint három éves tőzsdei jelenlétet követően az RFV mostanra az egyik legerősebb hazai kispapírrá nőtte ki magát. Tavaly nyáron, a válság árnyékában sikerült tőkét emelnie új részvények...
szept. 27
9:12
Megvette a Re/Maxot Tátrai Miklós (Privátbankár)
Többségi tulajdonrészt szerzett az amerikai gyökerű Re/Max ingatlanforgalmazó kft.-ben Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő előzetes letartóztatásban lévő volt vezérigazgatója - tudta meg a Na...
szept. 27
9:21
Milliókat harácsoltak rabszolgáik adataival (BorsOnline)
Hat-, illetve négyévi börtönbüntetésre ítéltek három szalkszentmártoni „rabszolgatartót”. A népes família másik három tagja egy-két év felfüggesztettet kapott.
szept. 27
9:21
Ingatlancéget vett az előzetesben levő Tátrai Miklós (Blikk)
szept. 27
9:24
Új vezér születik a kommunista Koreában (Infostart)
Az észak-koreai hadsereg a betegeskedő Kim Dzsong Il mellett az ő legkisebb fiát is jelölte saját küldöttjének a Munkapárt kedden kezdődő kongresszusára - jelentette hétfőn a Csoszun Ilbo című dél-koreai napilap.
szept. 27
9:24
Pintér vizsgálatot indít (HírTV)
Vizsgálatot indít a belügyminiszter - Pintér Sándor azt ígéri, felelősségre vonják mindazokat, akik törvénytelenséget követtek el a büntetés-végrehajtásban.
szept. 27
9:24
Már otthon is főzhetünk pálinkát (Blikk)
szept. 27
9:24
Börtönbe kerülhetnek a futballhuligánok (Alternatív Energia)
Tavasszal a Parlament elé kerül az a törvénycsomag, amely rendezheti a futballhuliganizmus kérdését a magyar pályákon. Erről Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke - egyben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségi tagja - beszélt a Magyar Televízió hétfői Ma Reggel című műsorában.
szept. 27
9:24
Répássy: meg kell teremteni a bírák egyszemélyi felelősségét! (hirado.hu)
Répássy Róbert elengedhetetlennek nevezte az egyszemélyi felelősség megteremtését, illetve a felelősségi viszonyok tisztázását a bírósági szervezet operatívabb működése érdekében
szept. 27
9:24
Büntetés és az EU-támogatások megvonása sújtaná a túlköltekezőket (Portfolio)
Elvenné az EU fejlesztési és mezőgazdasági támogatásokat a német pénzügyminiszter az európai közösség rendszeresen túlköltekező tagállamaitól, de elvenné tőlük a szavazati jogot is az EU döntéshozó...
szept. 27
9:24
Lecsap a kormány a taxishiénákra (Pénzcentrum)
Miniszteri rendelet készül a taxitársaságok rendszabályozására, amiben a tervek szerint kötelezővé tennék a sofőrök oktatását, felső határt szabnának az autók életkorának, valamint megtiltanák a túlzottan környezetszennyező autók alkalmazását is....
szept. 27
9:24
Pszichológia színház módra (Metropol)
A pszichoszínház teljesen más mint a többi, hagyományos színház, mert itt nincs előre megírt szöveg, nincsen szó szoros értelelemben vett darab sem. Minden előadás egy-egy pszichológiai témát dolgoz fel, mint pl. szülő-gyermek kapcsolat, megcsalás.
szept. 27
9:26
Engedély nélkül vadászott? Tovább bonyolítja a helyzetét Stohl (hirado.hu)
Laphírek szerint több mint félmillió forintot érő szarvasbikát lőtt ki a színész annak ellenére, hogy nincs engedélye és fegyvere sem
szept. 27
9:26
Ismét részvényeket adott el a Conoco a Lukoilnak (Portfolio)
Közel 5%-nyi saját részvényt vásárolt a Lukoil további befektetőkkel együtt 2.4 mrd dollárért a ConocoPhillips-től. A tranzakció része volt a Lukoil és a Conoco közötti 11.6 százalékos...
szept. 27
9:28
Elűzhette élőhelyükről a cetcápákat az olaj? (hirado.hu)
A 14 méter hosszú hal, mely nagyrészt még mindig igazi rejtély a kutatóknak, a Nemzetközi természetvédelmi Szövetség szerint sérülékeny fajnak számít
szept. 27
9:30
Soha nem látott magasságokba szökhet az arany ára (Privátbankár)
Tovább mélyül a fizikai és nem fizikai arany közötti törésvonal egy új termék miatt, nagyot ugorhat a nemesfém ára - közli az aranypiac.hu
szept. 27
9:30
Zárt láncban az élelmiszer-kereskedők (hirado.hu)
Elvesztette nemzetközi vonzerejét a magyar élelmiszerpiac - írja a Napi Gazdaság. Az Aldi megjelenése óta nemzetközi viszonylatban senki nem pályázik babérokra
szept. 27
9:32
Matolcsy: januártól egykulcsos adó lesz! (Privátbankár)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megerősítette a HírTv-nek adott vasárnapi nyilatkozatában, hogy 2011. január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz Magyarországon. A nyil...
szept. 27
9:32
Háborús naplók - a díjnyertes riportfilm forgatásáról mesélt Al Ghaoui Hesna (hirado.hu)
A köztévé riportre a Ma Reggelben beszélt arról, milyen nehézségekbe ütköztek a Gázai övezetben a forgatás idején és miért különösen büszke a riportra
szept. 27
9:33
Január elsejétől 16 százalékos egykulcsos szja lesz (Infostart)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megerősítette a HírTv-nek adott vasárnapi nyilatkozatában, hogy 2011. január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz Magyarországon.
szept. 27
9:34
Halálos hétvége az utakon (Privátbankár)
A hétvégén tizennégyen vesztették életüket az ország közútjain, a rendőrség összesítése szerint péntektől vasárnapig 469 baleset történt. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfői közleménye szer...
szept. 27
9:36
BÉT - Tovább fokozódik a péntek délutáni jó hangulat (ProfitLine)
A pénteki kedvező amerikai makroadat által kiváltott optimizmus a mai napon is éreztetni fogja hatását, leginkább annak is köszönhetően, hogy a mai napon meghatározó nemzetközi gazdasági adat nem kerül ismertetésre. Ugyan kora délután kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa, azonban a várakozások a jelenlegi kamatszint tartásáról szólnak, amely már beárazódott a hazai piacba.
szept. 27
9:38
Pénteken megerősítést nyert a Dow Jones index kitörése (ProfitLine)
A hét folyamán úgy tűnt, hogy nem sikerül a kitörés a részvénypiacoknak, de a pénteki napon nagy rally bontakozott ki és a piaci szereplők kockázatvállalási hajlandósága igencsak megugrott. A korábbi fals kitörés után úgy tűnik, mégiscsak van erő a részvényekben. (Solar Capital)
szept. 27
9:39
Órákon át volt a karja az aratógép foglya (Blikk)
Három órán keresztül tartotta fogságban egy 23 éves fiatal karját egy aratógép Arges megyében. A baleset kukoricabetakarítás közben érte a fiút péntek este - írja a Manna.ro.
szept. 27
9:40
Matolcsy György - 2011. január elsejétől 16 százalékos egykulcsos szja lesz (ProfitLine)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megerősítette a HírTv-nek adott vasárnapi nyilatkozatában, hogy 2011. január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz Magyarországon.

Keresés