Szeptember 26-tól megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF). A Hivatalos Értesítő legutóbbi számában jelent meg az EBF-t megszüntető okirat, amely szerint - az Országgyűlés által 2007. január 1-jével alapított - felügyelet szeptember 26-ával részleges jogutódlással megszűnik.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) engedélyezte, hogy Románia 884 millió eurós (1,19 milliárd dolláros) részletet hívjon le a nemzetközi pénzügyi szervezet által nyújtott készenléti hitelből - közölte az IMF.
Budapest — Lehet, hogy van megoldás? Eddig óva intettek a svájci frankban felvett hitelek forintalapúvá átváltásától, hiszen ezzel véglegesítenénk a forint gyengüléséből adódó veszteséget.
Nyomozást kezdett a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. nyilvántartása miatt - számolt be szombati számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
Két hónappal – november 27-ig – hosszabbította meg az erzsébetvárosi ingatlanpanama miatt indított nyomozásban az egykori SZDSZ-es önkormányzati frakcióvezető, Gál György előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság.
A belügyminiszter szerint a társadalmi elszegényedés miatt szaporodni fognak a bűncselekmények, amelyek megfékezéséhez erkölcsileg támadhatatlan és jól fizetett rendőrségre van szükség.
A gyógyszer, a gyógyászati segédeszköz társadalombiztosítási támogatásba történő befogadása elleni fellebbezés lehetősége megszűnik, a döntés ellen a jövőben bírósági felülvizsgálatra lesz lehetőség
A Hivatalos Értesítő legutóbbi számában jelent meg az EBF-t megszüntető okirat, amely szerint - az Országgyűlés által 2007. január 1-jével alapított - felügyelet szeptember 26-ával részleges...
Az igazolás kiadása után nincs lehetősége a választónak arra, hogy meggondolja magát, és mégis a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben szavazzon, vagyis csak ott szavazhat, ahová az igazolást kérte
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) engedélyezte, hogy Románia 884 millió eurós (1,19 milliárd dolláros) részletet hívjon le a nemzetközi pénzügyi szervezet által nyújtott készenléti hitelből - közölte az...
Miután hónapok óta nem fizet bérleti díjat a Pannon Lézer Központ, az ingatlan tulajdonosa kizárta az épületből a bázison működő cégeket. Az állam egymilliárdot költött eddig a pécsi projektre
A sportfelügyelők bűnösnek találták, és 10 000 dolláros pénzbírsággal jutalmazták Adrian Sutilt, aki a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén nem parkolta le összetört autóját, hanem visszatért vele a boxba.
Egy baleset kapcsán készült koponya CT készült rólam. Az eredménye: kezdődő leukoaraiosis. Olvastam azóta erről a betegségről, a tüneteiről, de semmit nem észleltem azokból. Egészségesen élek, sportolok. Mi ez a betegség? A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Négy órán keresztül a tanúk meghallgatásával folytatódott tegnap Knézy Jenő büntetőpere a Budai Központi Kerületi Bíróságon. A sportriportert azzal vádolja volt felesége, hogy egy családi veszekedés közben háromszor fejbe rúgta, ami miatt eltörött az állkapcsa, valamint a segítségére siető édesapját is bántalmazta.
Szinte az összes fogvatartott megszökött pénteken egy fiatalkorúak börtönéből Brazíliában – közölték helyi tisztségviselők. A késekkel, és egy pisztollyal felfegyverkezett fiataloknak sikerült felülkerekedniük az őrökön, és a főbejáraton keresztül léptek meg.
Az argentin labdarúgó szövetség az év végéig Sergio Batistát bízta meg a szakvezetői teendőkkel. Az együttes három hete 4-1-re kiütötte a világbajnok spanyolokat.
Vasárnaptól megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF). A Hivatalos Értesítő legutóbbi számában jelent meg az EBF-t megszüntető okirat, amely szerint - az Országgyűlés által 2007. január 1-jével alapított - felügyelet szeptember 26-ával részleges jogutódlással megszűnik.
A közvetlen izraeli-palesztin tárgyalások összeomolhatnak, ha nem hosszabbítják meg a ciszjordániai zsidó telepek létesítésének vasárnapig tartó moratóriumát - jelentette ki Amr Musza, az Arab Liga főtitkára
Szükség van az állami segítségre a jelzáloghitelesek esetében, ám a terhekből az adósoknak is ki kell venniük a részüket - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF)...
Szabályos leleplezőnek szánt írást tett közzé a Népszava Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztosról. A legsúlyosabb kritika a képviselővel szemben az, hogy álláshalmozó, miközben a szerzők megpendítik az összeférhetetlenséget is. A szocialistáknak és párthű szócsövüknek a legnagyobb gondjuk mégsem ez lehet a kormánybiztossal, hanem sokkal inkább az, hogy Papcsák és munkatársai erős…
Nem kapta meg Magyarország és Horvátország a 2014-es férfi kézilabda Európa-bajnokság rendezési jogát, miután a szombati, koppenhágai szavazáson alulmaradt Dániával szemben.
Babanaszisz Sztergiosz, a Mediterrán Kutatóintézet elnöke szerint Magyarországnak is meg kell találnia azokat a területeket, amelyeken világszínvonalú versenyre képes, különben nem tudja majd beérni az unió fejlett országait.
A VIASAT3 műsorán mától látható Álomépítők csapata olyan családokat lep meg vadonatúj otthonnal, amelyek nem engedhetnék meg maguknak, hogy újjávarázsolják otthonukat.
Hat vegyület került fel arra a listára, amely a különböző termékek gyártása során csak indokolt esetben felhasználható anyagokat tartalmazza - erről döntöttek a héten az Európai Unió tagállamainak képviselői. Ez volt az első érdemi lépés az EU nemrég elfogadott új vegyianyag-szabályozása alapján. A Levegő Munkacsoport mérései során több termékben is talált veszélyes anyagokat, így…
Komoly költségvetési megszorító intézkedéseivel, amelyeket a válság csúcsán hozott Lettország, megmentette balti szomszédait is - jelentette ki Andrius Kubilius litván miniszterelnök. Nem csak magát...
Kilencszázmillió forintos ráfordítással hamarosan elkezdődik a szekszárdi strand- és élményfürdő építése, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. beruházásban készülő létesítményhez két meleg vizes kút már készen áll - mondta Szekszárd polgármestere....
Könnyes szemét törölgette Hans-Rudolf Merz svájci pénzügyminiszter a legutóbbi parlamenti felszólalása alatt, miközben a húsfélék importvámjára vonatkozó kérdésre válaszolt.
A kereskedők már megérezték az augusztusi szigorítás hatását – írja a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint annak ellenére, hogy csak egy hónapja büntethető elzárással a kis összegű bolti lopás, máris jelentősen csökkent az esetek száma.
A hatvan évvel ezelőtti szakítás óta most először ad kölcsön értékes múzeumi műtárgyakat Tajvan Kínának, hogy ezzel is hozzájáruljon a két fél kapcsolatainak felmelegítéséhez.
Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008-as megalapításának ügyében különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával – számol be a Magyar Nemzet.