Nem egyértelműek a frissen beérkezett szakvélemények azzal kapcsolatban, hogy élhetett-e még Eva Rhodes, amikor gyilkosa nekikezdett az áldozat elégetésének - értesült az ügy tárgyalásának csütörtöki folytatásakor az MTI. A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon folyó tárgyalás folytatásának első napján tanúvallomásokat, illetve a nyár folyamán született határozatokat ismertetett Köszler Ferenc bíró.
Várhatóan szeptember közepén kezdi el tesztelni a Tiszavasvári 6 jelű kutat a brit JKX. A társaság ma megjelent közleményében megerősítette azt is, hogy megállapodott az Ascent Resources és a DualEx...
Újabb szocialista gyanúsított: Tóth József volt szocialista országgyűlési képviselőt bűnpártolással gyanúsította meg a Debreceni Nyomozó Ügyészség az M3-as Kht. ügyében – tudta meg a Dehir.hu.
Minden jel az amerikai gazdaság lassulására utal: a feldolgozóipari vállalatok értékesítési kilátásai egyre rosszabbak, a munkaerőpiaci feszültségek nem enyhülnek, az ingatlanpiacról pedig újból...
Felgyorsult a növekedés az euróövezetben az április-június közötti időszakban az Európai Unió statisztikai hivatalának csütörtökön ismertetett második GDP-becslése szerint: a GDP 1 százalékkal bővült az első negyedévhez képest.
Főként tesztjeink végén – persze azért a hírek között is – találkozik a kedves olvasó a leggyakrabban a futóművek kategorizálásával, ám bizonyára sokan kezdik vakargatni a fejüket a "multilink" felfüggesztés, vagy a "csatolt hosszlengőkar" kifejezéseket olvasva. Jelen cikkünk ezt a hiányt igyekszik pótolni, vagyis összefoglalni a jelen korban gyakrabban használt futóműtípusok felépítését,…
A Scania a Porsche Engineering Group GmbH-t választotta partnerének a tehergépkocsi-fülkék új generációjának fejlesztéséhez - olvasható a cég mai közleményében. "A Porsche Engineering-ben...
A november 2-i amerikai időközi kongresszusi választások után tervezi a régóta rebesgetett tőzsdei kibocsátást az amerikai General Motors - állítják a céghez közelálló források.
Ha főpolgármesterré választják, mindenekelőtt a négyes metró befejezéséhez szükséges anyagi támogatást igyekszik majd megszerezni a kormányzattól - mondta a Fidesz főpolgármester-jelöltje
A szeptember általában a legrosszabb hónap a tőzsdéken, így a befektetőknek indokolt lehet most is az óvatosság. Bár a statisztikák igazolják a gyenge szeptemberi részvénypiaci teljesítményt, világos...
Az immunrendszerünk állapota határozza meg azt, hogy mennyire bírjuk a mindennapi problémákat, ugyanakkor megvéd a rendellenes sejtek kialakulásától is.
Negyedik stádiumban van Michael Douglas torokrákja – ezt maga a színész vallotta be David Lettermann esti műsorában. A sztár túlélési esélye orvosai szerint 80 százalék.
A belső kamerás videofelvételek tanúsága szerint nem kizárt, hogy a hajlékony első szárny okozta Sebastian Vettel és Jenson Button balesetét a hétvégi Belga Nagydíjon.
Az elmúlt egy évben már trendként értékelhető, hogy a banki megtakarításokkal rendelkezők a hosszabb lekötési idő felé mozdulnak el, a válság tehát azzal a kedvező következménnyel járt, hogy a...
A gyilkossági ügyben elvileg nyolc nap múlva hirdetnek ítéletet, de egy új szakértői vélemény szerint még mindig nem tűnik egyértelműnek, hogy hogyan ölte meg A. Csaba az áldozatát
Az első félév az önkéntes egészségpénztári szektorban a független és munkahelyi pénztárak további erősödését hozta. A Pénügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint (PSZÁF) a független és munkahelyi pénztárak a szektor taglétszámának 46 százalékát, bevételének pedig 33 százalékát birtokolják.
Staudt Gábor a Jobbik főpolgármester-jelöltje a folyamatban lévő parkolási ügyeket leállítaná, és önkormányzati alapon működő parkolási társaságokat hozna létre, a bevételből pedig parkolókat építene és a közösségi közlekedést fejlesztené
Közel 1 milliárd forint uniós támogatásból és 300 millió forint fővárosi forrásból valósult meg a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola infrastrukturális felújítása és akadálymentesítése.
Egyenlő bánásmódot, a helyei cégekéhez hasonló hozzáférést akarnak a kínai piachoz az európai cégek - erről ír csütörtökön kiadott évi értékelő kiadványában az EU kínai kereskedelmi kamarája. (MTI)
Hiába nyitott pluszban a magyar piac az előző két napi emelkedés után, nem sokkal a kereskedés megindulása után beállt az európai trendbe a piac, azaz veszteségbe fordult.
Egy biztosítóra 100 ezer forint bírságot rótt ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a fogyasztóvédelmi szabályok megsértése miatt, egyet pedig azok betartására kötelezett, míg a harmadiknak a nyilvántartását kell aktualizálnia - a határozatok a felügyelet honlapján jelentek meg.
Kamerafelvétel is igazolja azt a feltételezést, hogy a kínai Csao Fej (Zhao Fei) ölte meg azt a norvég lányt, akinek holttestét szombat délelőtt találták meg Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utca egyik szállójában - mondta Szigeti József, a BRFK életvédelmi osztályvezetője csütörtökön magyar és norvég újságíróknak.
Miután kedden 10 milliárddal a tervezett 50 milliárd forint felett tudott eladni 3 hónapos diszkontkincstárjegyeket az Államadósság Kezelő Központ, a mai 12 hónapos aukción a szintén 50 milliárdos...
Magyarország továbbra is a legrejtélyesebb befektetési célpont - hívják fel a figyelmet legfrissebb, feltörekvő piaci hozamkilátásokkal foglalkozó anyagukban a Goldman Sachs londoni közgazdászai. A...
A munkáltatók továbbra sem terveznek jelentős munkaerő-felvételt: 3 hónapon belül 0,3%-os, egy év távlatában pedig 0,6%-os létszámnövekedéssel számolnak
A Párizsi Autószalon közeledtével egyre izgatottabbá válik az autós világ. A bőröndök már becsomagolva, fényképezőgépek feltöltve és közben a gyártók csepegtetik számunkra az információ-morzsákat, küldözgetik a félig letakart autóikról készült fotókat.
Tendenciaként is értelmezhető már a magyar lakosság megtakarításaiban bekövetkezett változás, a válság hatására a befektetők inkább a hosszú távú megoldásokat preferálják, befektetett tőkéjüknek nem csak a biztonsága érdekli őket, hanem érteni is akarják, hogy mi történik a pénzükkel. A magyar "háziasszonyok" tőzsdézni kezdtek - és nagyon bátrak
Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje megteremtené a már kiszabott, de be nem fizetett parkolási bírságok elengedésének jogi feltételeit Budapesten. A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján...
Felgyorsult a növekedés az euróövezetben az április-június közötti időszakban az Európai Unió statisztikai hivatalának csütörtökön ismertetett második becslése szerint: a GDP egy százalékkal bővült az első negyedévhez képest a leggyorsabb ütemben több mint három év óta.
Egymillió dollárra (224 millió forintra) biztosította Troy Polamalu egy méter hosszú haját az a sampongyártó cég, amelynek az NFL-játékos a reklámarca. Nem ez az első ilyen jellegű ügylet.