2010. szeptember 2. csütörtök

szept. 2
7:59
A gyereken kívül mindent elismer a magyar sztár (ATV)
A DNS teszt mindent eldönthetne.
szept. 2
8:00
Késtek a munkából - kizárták őket (HR Portál)
A munkába késve érkező köztisztviselők százait zárta ki a hivatalokból a nigériai kormány, amely ezzel a figyelmeztető akcióval akar rendet teremteni az alkalmazottak körében.
szept. 2
8:02
Óriástüntetés: nemet mond az unió lakossága a megszorításokra (HR Portál)
Immár százezer munkavállaló részvételére számít a szakszervezetek európai szövetsége (CES) azon a nemzetközi óriástüntetésen, amelyet szeptember végére szerveznek az Európai Unió székhelyén, Brüsszelben a pénzügyi megszorítások ellen tiltakozva.
szept. 2
8:09
Ismét összeül az EKB kamatdöntő tanácsa - folytatódik a likviditási program (ProfitLine)
Kamatdöntő ülést tart ma az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa. A várakozások szerint az irányadó kamat marad a rekordalacsony szinten, 1,00 százalékon.
szept. 2
8:11
Pénzpiaci pániktól tart az IMF (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) aggodalmának adott hangot amiatt, hogy több fejlett ország olyan mértékű eladósodáshoz közelít, ami a pénzpiacokon pánikot okozhat.
szept. 2
8:12
Gábor Zsazsa nem kér több újraélesztést (BorsOnline)
Eszméletlenül, lázasan, influenzás tünetekkel szállították kórházba Gábor Zsazsát kedden. Az orvosok szerint a kilencvenhárom éves sztárnak már csak napjai vannak hátra.
szept. 2
8:12
Koltai Róberttel beszélgettünk (Blikk)
A Kincsem Park helyett a Körcsarnokban mutatják be pénteken a Sose halunk meg című musicalt. Az időjárás ugyanis eddig sem volt kegyes velük – a vihar széttépte a színpadot –, így a stáb, valamint a nézők védelme érdekében fedett helyett kellett találni. A rendező, Koltai Róbert (66) egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen szerette volna ezen az impozáns helyen ünnepelni a premiert, de az…
szept. 2
8:12
Recept: Erőleves szalonnagombóccal (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 liter erőleves 10 dkg füstölt szalonna 20 dkg füstölt hús 6 db szikkadt zsemle 2,5 dl tej 2 tojás 1 közepes fej vöröshagyma vaj 4 evőkanál liszt petrezselyemzöld só
szept. 2
8:12
Sztárcsapatok a szomszédban - ennyiért láthatja a BL-meccseket (Infostart)
Bár magyar együttes idén nem jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, nem kell sokat utazni, hogy valamelyik európai sztárcsapatot megnézhessük élőben. A román, a szlovák és a szerb bajnok is neves riválisokat fogad, és már elkezdték a jegyek árusítását. Összeállításunkból megtudhatja, hol és mennyiért láthatja a Chelsea-t, az Arsenalt, a Romát és a Bayernt.
szept. 2
8:12
Önrobbantásos pókölés (Metropol)
Fürdőszobai pókölés közben felrobbantotta magát egy férfi Nagy-Britanniában. A 28 éves illető felesége parancsára vonult hadba egy pók ellen, amelyet az asszony fedezett fel.
szept. 2
8:12
Reggeli devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/USD az ázsiai kereskedésben 1,2814-röl kiindulva 28 pipet esett 1,2786-ig. Támogatás 1,2760-nál, míg ellenállás 1,2840-nél található. A jen reggel nyereségeket könyvelt el az euróval és a dollárral szemben. Az EUR/JPY 107,52-re szánkázott, míg az USD/JPY 84,05-re esett. Eddig nem ment a kerek érték alá a jegyzés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
szept. 2
8:12
Szávay vereséget szenvedett olasz ellenfelétől (Metropol)
Szávay Ágnes két játszmában vereséget szenvedett a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság szerdai játéknapján. Szávay párosban javíthat.
szept. 2
8:12
Egykori tanácselnök, színész és sportolók a polgármester-jelöltek között (Metropol)
Volt, aki még tanácselnökként kezdte, többen öt cikluson át vezették a városukat, mások pedig már ültek a parlamentben is.
szept. 2
8:12
Már a keleti partvidéket fenyegeti az Earl hurrikán (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok keleti partvidékét fenyegeti az Earl hurrikán, amely immár négyes fokozatúra erősödött, és 220 kilométeres csúcssebességgel tombol.
szept. 2
8:12
Űrhajósbabával startol a legolcsóbb űrrakéta csütörtökön (hirado.hu)
Peter Madsen és társa, Kristian von Bengston reményei szerint harminc kilométeres magasságba fogják kilőni a rakétát
szept. 2
8:12
Döbbenetes: leteszteltük a guru elméletét, fordulat jöhet pénteken (Portfolio)
Megnéztük, hogy a Marketwatch által idézett Peter Eliades ciklus-elmélete mit mutat a gyakorlatban. Ez alapján akár alapos fordulatra is felkészülhetünk. A guru szerint szeptember 3. környékén olyan...
szept. 2
8:13
Kiadós emelkedéssel rajtoltak szeptemberben az USA piacok (ProfitLine)
Egy nap alatt sikerült az eddigi aggodalmakat félretenniük az amerikai befektetőknek, miután a vártnál kedvezőbb adatok érkeztek az amerikai feldolgozóipar felől. A jó hangulatot támogatta a Kínából, illetve Ausztráliából érkező adatok is.
szept. 2
8:14
Eltoltak egy fogadót Új-Zélandon (Metropol)
Eltoltak egy fogadót Új-Zélandon 40 méterrel, mert útban van, nevezetesen egy közúti alagút megépítésének útjában.
szept. 2
8:14
Malajziai fiú minden idők legfiatalabb Forma-1-es tesztpilótája (Metropol)
Egy mindössze 16 éves malajziai fiú gyakorolt a Forma-1-es Lotus csapat egyik autójával, így ő lett a száguldó cirkusz történetének legfiatalabb tesztpilótája.
szept. 2
8:14
IMF: több fejlett ország az adósságküszöb felé közelít (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) aggodalmának adott hangot amiatt, hogy több fejlett ország olyan mértékű eladósodáshoz közelít, ami a pénzpiacokon pánikot okozhat. A Washingtonban közzétett...
szept. 2
8:15
A tegnapi rallyt visszalépés követheti az európai piacokon (ProfitLine)
A szerdai erőteljes növekedés után csütörtökön csökkenést várnak nyitáskor az európai tőzsdéken. A befektetők kissé óvatosabbá váltak a szerdai jó amerikai makroadatok ismertetése után, várják az újabb adatokat, illetve az Európai Központi Bank kamatdöntő ülését, amelyen várhatóan a kamatok tartásáról fognak határozni.
szept. 2
8:15
Az egészségpénztárak állami feladatokat vállalnának át (Privátbankár)
Dinamikusan növekszik Magyarországon az egészségpénztári szolgáltatást igénybevevők száma, a szektor új feladatokat vállalna át - akár az államtól is
szept. 2
8:15
Járt utat a járatlanért nem hagynak el a nézők (Metropol)
Az nem meglepő, hogy a stúdiók szeretik a remake-eket – rengeteg pénzük lesz belőle. De mi, nézők, miért ülünk be rájuk? A válasz nem túl hízelgő.
szept. 2
8:16
John McEnroe teniszakadémiát indít (Metropol)
Az amerikaiak legendás teniszjátékosa nevével fémjelzett iskola szeptember 13-án, a most zajló US Open zárása után egy nappal nyitja meg kapuit New Yorkban, a Randall's Islanden.
szept. 2
8:17
Nem a forgalom miatt lesz emlékezetes a tőzsde nyara (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde forgalma a júliusi visszaesés után augusztusban tovább csökkent, az év eddig eltelt 8 hónapja ugyanakkor összességében jelentős pluszt mutat
szept. 2
8:17
Ez nem az egók harca volt Stinggel (Metropol)
Sting legújabb albuma és az ahhoz kapcsolódó turnésorozat szimfonikus tálalásban mutatja be a művész jól ismert slágereit. A Royal Philharmonic Concert Orchestrát Steven Mercurio vezényeli a budapesti koncerten is november hatodikán az Arénában. A karmester a közös munka mellett magyar kapcsolatairól is nyilatkozott.
szept. 2
8:30
Milliódolláros haj (Blikk)
PITTSBURGH —  Egymillió dollárra biztosította szponzora az amerikai futball talán leglátványosabb sztárja, Troy Polamalu tíz éve növesztett hajkoronáját.
szept. 2
8:30
Az MDF-től kapott munkát Szilvásy embere (HírTV)
Az MDF-től kapott munkát Szilvásy György egykori szocialista titokminiszter sajtótitkára - a Magyar Hírlap értesülése szerint Dora Tóth Andrea a demokrata fórum kommunikációs tanácsadója lett. A sajtós egyébként az úgynevezett lehallgatási botrány kipattanásakor is Szilvásy munkáját segítette.
szept. 2
8:30
Lelőtték a túszszedőt a Discovery Channel épületében (Kripto Akadémia)
Lelőtték azt a fegyveres túszejtőt, aki három foglyot ejtett a Discovery Channel központjában, Washington egyik elővárosában, Silver Springben.
szept. 2
8:30
Híradó, 2010. szeptember 2. 8:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
szept. 2
8:30
Ázsiában is a vevők uralták a piacokat (Portfolio)
Ázsiában is az emelkedés az úr ma reggel, az ausztrál S&P ASX 200 0.9, a dél-koreai Kospi 0.6, a japán Nikkei 1.5%-kal került feljebb. A kínai Shanghai Composite is emelkedik a mai napon jelenleg 1...
szept. 2
8:32
Túszdráma volt a Discovery Channel épületében (Blikk)
Lelőtték azt a fegyveres túszejtőt, aki három foglyot ejtett szerdán a Discovery Channel központjában, Washington egyik elővárosában, Silver Springben. A túszok sértetlenül menekültek meg, a túszejtő életét vesztette.
szept. 2
8:32
Kicsit jobban áll a forint (hirado.hu)
A szerda esti 284 forintos euróhoz képest, csütörtök reggel 283 forintot adtak egy euróért a bankközin
szept. 2
8:32
Közel 3 százalékos rally Amerikában (Portfolio)
A gazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak enyhülésének köszönhetően kisebb rally bontakozott ki az amerikai tőzsdéken. A vezető tengerentúli tőzsdeindexek mindegyike 2.5 százalék feletti...
szept. 2
8:33
Hogyan alakítsuk át a hálószobánkat olcsón? (Édenkert)
Nagyon sok időt töltünk a hálószobában, éppen ezért a hálószoba átalakítása a legígéretesebb projekt lehet az otthonunkban.
szept. 2
8:33
Kevesebbet keres, aki nem vált munkahelyet (HR Portál)
A Work Force személyzeti tanácsadó cég tapasztalata szerint jóval kevesebbet keresnek azok, aki 4-5 évente nem váltanak munkahelyet.
szept. 2
8:33
Becsöngettek: szerdán elkezdődött a tanítás + videó (ATV)
Több mint másfél millió óvodás és kisdiák kezdte meg az új tanévet szeptember elsején. Közülük 97 ezren most ültek először iskolapadba.
szept. 2
8:34
7200 éves parasztházat találtak régészek Németországban (hirado.hu)
A parasztház közelében harmincöt további, szintén az újkőkorszakból származó épületet találtak
szept. 2
8:36
Borfesztivál indul a megújult Kaposváron (hirado.hu)
Neves borászokkal készülnek a szervezők péntektől Kaposvár megújult belvárosában, a rendezvénysorozatot most először rendezik meg
szept. 2
8:42
OTP részvény elemzés - záródnak a shortok (ProfitLine)
Az OTP a tegnapi napon is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a csaknem 4 százalékos emelkedésének oka, hogy sok shortoló befektető visszavásárolta a bankpapírt. Az OTP részvények ára 190 forinttal, 3,97 százalékkal 4.980 forintra nőtt, forgalmuk 17,5 milliárd forintot tett ki. Mire számíthatunk a folytatásban?
szept. 2
8:44
Ázsiában sem tétováztak a vevők (ProfitLine)
A jó hírre igencsak kiéhezett befektetők örömmel fogadták az amerikai feldolgozóipar felől érkező híreket. Ennek nyomán erőteljes emelkedés mutatkozott a mai kereskedés folyamán, ugyanis, a kínai és az amerikai adatokból azt a következtetést vonták le, hogy a globális gazdaság lassulása miatt, talán korai volt aggódni.
szept. 2
8:46
Drága forintunk - merre tovább? - elemzés (ProfitLine)
Mai elemzésünkben az EUR/HUF árfolyam várható alakulását tekintjük át a technikai elemzés segítségével.
szept. 2
8:48
Baráth Etele: Veszélyes vállalkozás a kkv-szektor támogatása (Infostart)
Nem érdemes a mostaninál nagyobb arányban támogatni a kis- és középvállalkozói szektort, a nekik juttatott, eszközbeszerzésre szánt EU források nagy része ugyanis az elmúlt években sokszor elveszett - véli a volt európai ügyi miniszter. Baráth Etele az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy kártérítést követelhetnek a kormánytól azok a vállalkozások, amelyek az előző ciklus idején uniós forrást…
szept. 2
8:48
Ilyen még nem volt – meleg ételt kaptak a föld mélyén rekedt bányászok (+képriport) (HírTV)
Először kaptak meleg ételt azok a chilei vájárok szerdán, akik augusztus 5-én egy bányaomlás miatt rekedtek a 700 méteres mélységben a föld alatt. A 33 férfinak húsgolyókat, csirkét és rizst juttattak le azon a járaton, amelyen keresztül megtalálásuk óta ellátják őket. Közben egy rövid időre fel kellett függeszteni a mentőjárat fúrását, mert a fúrógép egy repedéshez ért. Ezért cementtel…
szept. 2
8:48
Pokol volt az ex-szépségkirálynő élete! (hirado.hu)
Bálint Antónia négy év után szakított párjával. Könnyeit kislánya törli le
szept. 2
8:48
284-ről kezdi a napot az euró - újra izgalmas lesz a délután (Portfolio)
A szerdai intenzív erősödést meg tudta ma reggelre tartani a forint, mivel a tegnapi nagy amerikai részvénypiaci szárnyalás utána sem látszik éles fordulat a hangulatban. A délutáni órák ismét sok...
szept. 2
8:48
Nulladik évfolyam az általános iskolákban? (Pénzcentrum)
A tervek szerint a jövőben nem kerülhet úgy az első osztályba gyerek, hogy az alapvető ismeretekkel sem rendelkezik, hiszen így már hatévesen behozhatatlan a hátránya....
szept. 2
8:50
Nyitás - Iskolapélda (videó) (HírTV)
Kezdődik a tanév.
szept. 2
8:50
Kilencezer éves korallzátonyt találtak a Csendes-óceánon (hirado.hu)
A kutatók szerint a zátony akkor pusztulhatott el, amikor körülbelül 7000 évvel ezelőtt megemelkedett a tengerszint, és elárasztotta
szept. 2
8:51
Jövőre sem lesz könnyebb munkát találni (Privátbankár)
A munkáltatók továbbra sem terveznek jelentős munkaerő-felvételt: 3 hónapon belül 0,3%-os, egy év távlatában pedig 0,6%-os létszámnövekedéssel számolnak

Keresés