2010. szeptember 2. csütörtök

szept. 2
18:42
Előzetes letartóztatásba helyezte Tátrai Miklóst és Császi Zsoltot a bíróság (Infostart)
Előzetes letartóztatásba helyezte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatóját és Császi Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
szept. 2
18:42
Átadják Budapest legrégebbi zsinagógáját (HírTV)
Vasárnap adják át az eredeti állapotában helyreállított óbudai zsinagógát. A 189 esztendős épület korábban évtizedekig a köztévé egyik stúdiójaként funkcionált, de mára elbontották a kellékeket, és a zsidó közösség adományainak segítségével teljesen újjávarázsolták az épületet.
szept. 2
18:42
Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB (Metropol)
Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjét a Fővárosi Választási Bizottság csütörtök délutáni ülésén.
szept. 2
18:42
Két vezető távozik a MÁV Csoport éléről (hirado.hu)
Átal László és Kozák Tamás munkáját megköszönte a vasúttársaság vezetője
szept. 2
18:44
Recept: Pácolt csirkemellfilé baconben sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db csirkemellfilé 4 szép szelet bacon A pácoláshoz: 1 dl olaj (napraforgó- vagy kukoricaolaj) 2 evőkanál szójaszósz 2 evőkanál chiliszósz 4 db mogyoróhagyma apróra vágva 1 mokkáskanál só 1 mokkáskanal őrölt feketebors 2 gerezd fokhagyma lereszelve 0,5 mokkáskanál erős paprikakrém Valamint: 1 húsleveskocka
szept. 2
18:46
Recept: Gombás csirkecsíkok (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg csirkemellfilé 40 dkg szeletelt csiperkegomba (konzerv) 2 evőkanál szójaszósz 1 kávéskanál fehérbors só bors 2 evőkanál olívaolaj 1 kávéskanál morzsolt borsikafű 2 kávéskanál sós zöldségpüré vagy 1 kávéskanál ételízesítő 1 dl tejszín 2 dl tejföl
szept. 2
18:48
Recept: Sertéscomb tárkonyos mártásban hagymás burgonyával (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg levesben főtt sertéscomb 1,5 kg burgonya 1 nagy fej vöröshagyma őrölt pirospaprika őrölt feketebors só olaj A mártáshoz: 1 kisebb fej vöröshagyma 5 dkg vaj 2 evőkanál liszt 2,5 dl húsleves (amiben a combot főztük, leszűrve) 2 dl főzőtejszín tárkony tárkonyecet cukor
szept. 2
19:00
Demi Moore szexibb, mint valaha - Fotó (Blikk)
Demi Moore amerikai színésznő szexi bikinis fényképeket rakott fel magáról Twitter oldalára – a fotókon Moore úgy néz ki, akár egy huszonéves bombázó.
szept. 2
19:00
Dráma! Újabb olajfúró torony robbant fel (Blikk)
Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói öbölben.
szept. 2
19:00
Tarlós Istvánt is nyilvántartásba vette a Fővárosi Választási Bizottság (Infostart)
Nyilvántartásba vette a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjét a Fővárosi Választási Bizottság ma délutáni ülésén.
szept. 2
19:00
A Hamász újabb merényletekkel fenyegetőzik (Infostart)
A Hamász palesztin radikális szervezet katonai szárnya újabb Izrael-ellenes merényletekkel fenyegetőzött.
szept. 2
19:00
Nem tudják a francia futballisták a Marseillaise-t (Infostart)
Laurent Blanc szövetségi kapitány szerint minden francia labdarúgónak énekelnie kell a nemzeti himnuszt a válogatott pénteki, Fehéroroszország elleni Európa-bajnoki selejtezője előtt.
szept. 2
19:00
„Gyurcsányi stílust idéz az MSZP kampánya” (HírTV)
A gyurcsányi stílust idézi az MSZP helyi kampánya - a Fidesz nyíregyházi polgármesterjelöltje szerint. A szocialista párt az önkormányzat hivatalos lapjában feladott fizetett hirdetésben azzal támadta Kovács Ferencet, hogy keveset dolgozik választóiért.
szept. 2
19:00
Clinton bízik a mielőbbi izraeli-palesztin békekötésben (hirado.hu)
Egy éven belül megszülethet a békepaktum az amerikai külügyminiszter szerint
szept. 2
19:02
A tibeti határon éjszakázik a magyar Himalája-expedíció csapata (Infostart)
A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozat csapata csütörtök reggel elindult a tibeti határra, és ott tölti az éjszakát.
szept. 2
19:02
Előzetesbe került a dunaújvárosi lövöldöző (hirado.hu)
A férfi előbb megverte, majd többször arcon lőtte volt barátnőjét
szept. 2
19:03
Robbanás egy olajtornyon a Mexikói-öbölben (ATV)
Tizenhárom munkás zuhant a tengerbe, de csak egyikük sérült meg.
szept. 2
19:05
Sátrakban kezdik a tanévet kirgiz iskolások (ATV)
Több épületet is leromboltak az etnikai tisztogatások során.
szept. 2
19:06
Medvegyev ismét feltüzelte a gabonapiacot (ProfitLine)
Chicagóban emelkedett a búza jegyzése, a szakértők szerint pedig a termény további drágulását okozza az orosz miniszterelnöknek az a csütörtöki bejelentése, hogy a jövő évi termés betakarításáig meghosszabbítják az orosz gabonaexport tilalmát.
szept. 2
19:18
De Niro tudta nélkül került Új-Zélandra (BorsOnline)
Új földrészen hódít Robert De Niro, igaz, ő maga nem is tud róla. A De Niro Ristorante olasz konyhát kínál Aucklandben.
szept. 2
19:18
Tragédia! Áramütéstől meghalt egy négyéves kislány (Blikk)
A fürdővízbe rántotta a hajszárítót az a négyéves kislány, akit szerda este ért halálos áramütés a Zala megyei Pusztaszentlászlón.
szept. 2
19:18
Gyeneseiék döntőbe jutottak (HírTV)
Mind a négy magyar induló bejutott a kínai öttusa világbajnokság hagyományos női versenyének szombati döntőjébe. Előbb az A-csoportból Gyenesei Leila és Kovács Sarolta, majd a másik 28 fős mezőnyből Tóth Adrienn és az egyéni induló Pataki Viktória is kvalifikálta magát.(hírTV)
szept. 2
19:18
Axi és a panyolai szilvalekvár (Éva Magazin)
Míg mi ingyenes lekvárcímkéket készítünk nektek, addig Axi a gasztroblogger konyhatündérünk Panyoláig utazik szilvalekvárt főzni.
szept. 2
19:21
Leváltották a Máv-Start vezérigazgatóját (ATV)
Kozák Tamás közös megegyezéssel távozott.
szept. 2
19:21
Rock, botránypop és gospelek (Metropol)
A fesztiválszezon befejeződött, de ez még nem jelenti a zenés bulik végét – a következő négy hónapban több stílus kedvelői is találkozhatnak kedvenceikkel.
szept. 2
19:36
Miért nem jó, ha betiltják az ecstasynál is népszerűbb partidrogot? (Infostart)
Illegális lesz a jövőben a kati, vagyis a mefedron; a fiatalok által használt partidrog. A kormány tanácsadó testülete, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság döntött így, de javaslatukat még a kabinetnek és a Parlamentnek is el kell fogadnia. A törvényi szabályozásig hónapok telhetnek el, ráadásul a bizottság egyik szakértője és az InfoRádió által megkérdezett toxikológus szerint is az…
szept. 2
19:36
Fejek hullanak a román kormányban (Infostart)
A román kormány hat miniszterétől készül megválni Emil Boc miniszterelnök, aki kiszivárogtatott hírek szerint döntését a Demokrata Liberális Párt vezetőségi ülése után, csütörtök este kívánja bejelenteni.
szept. 2
19:36
Csaknem négymilliárd forintnyi összeget nyertek a német lottón (Blikk)
szept. 2
19:36
Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n (Metropol)
Javier Zanetti, az Internazionale argentin futballistája nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ott legyen a 2014-es brazíliai világbajnokságon.
szept. 2
19:36
Húsdonorokat és nyitott gondolkodású sebészeket keresnek (HírTV)
Megdöbbenést okoztak berlini vegetáriánus aktivisták, miután reklámkampányt indítottak egy új étteremnek, amelyben állításuk szerint emberhúst fognak felszolgálni. Az AFP jelentése szerint a tréfának szánt hirdetésben „húsdonorokat és nyitott gondolkodású sebészeket” keresnek.
szept. 2
19:36
"Nagy, nemzeti átveréssel" győzött a Fidesz tavasszal (Alternatív Energia)
Kovács László szerint az önkormányzati választás tétje az, hogy Magyarországon folytatódik-e a demokrácia korlátozása. A szocialista politikus úgy véli: a "narancsuralmi rendszer" ellensúlyai a helyhatóságok lehetnek.
szept. 2
19:36
Megkezdődött a tanév az ország legkisebb iskolájában (hirado.hu)
A komlóskai intézményben összesen kilenc kisdiák tanul, ruszin nyelven
szept. 2
19:38
Milliárdos megbízásokat kaptak a Volán-vezérhez köthető cégek? (+videó) (HírTV)
Információink szerint a Volánbusz vezérigazgatójához köthető cégeknek is juthattak milliárdos megbízások a közlekedési vállalatnál. A buszos tendereket sorra elnyerő luxemburgi offshore hátterű társaságok a vezérigazgató fiának cégében is tulajdonrészt szereztek 2006-ban. A járatkiszervezések miatt a Gazdasági Versenyhivatal már korábban vizsgálatot indított kartellezés miatt. A cégnél történt…
szept. 2
19:39
A HP nyerte a 3Par megszerzéséért folyó csatát (ProfitLine)
A Hewlett Packard (HP) vásárolhatja meg a 3Par nevű céget, miután a Dell csütörtökön közölte, hogy nem emeli tovább az adattároló rendszerekkel foglalkozó társaságra adott felvásárlási ajánlatát.
szept. 2
19:54
Nyoma veszett a kislánynak (BorsOnline)
Már egy hete nyoma sincs a 16 éves Kerpács Kittinek. A rendőrség ezért most a lakosság segítségét kéri: ha bárki látta vagy tud valamit a fiatalkorú lányról, értesítse a hatóságokat!
szept. 2
19:54
Újabb csontváz: többszörös áron dolgoztak az alvállalkozók? (+videó) (HírTV)
Feljelentés kiegészítést tett a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nél történt gyanús ügyekkel kapcsolatban egy siófoki ügyvéd. Lehmann György állítása szerint a cég alvállalkozói megbízásainál is pazarlás folyt. A tízmilliós jutalmak és végkielégítések miatt a rendőrség már csalás gyanúja miatt nyomoz a cégnél.
szept. 2
19:54
A Hamász újabb merényletekkel fenyegetőzik (Kripto Akadémia)
A Hamász palesztin radikális szervezet katonai szárnya csütörtökön újabb Izrael-ellenes merényletekkel fenyegetőzött.
szept. 2
19:54
Eltörölte a köztársasági elnöki címet a csecsen parlament (hirado.hu)
Oroszországban csak egyetlen embernek van joga elnöknek nevezni magát és az Dmitrij Medvegyev
szept. 2
19:56
Megdöbbentő titkokat árul el önéletrajzi könyvében Tony Blair (hirado.hu)
A kiadvány egy nap alatt eladási rekordot döntött
szept. 2
20:00
Yamamoto helye nincs veszélyben a Hispaniánál (F1világ)
A Hispania csapatvezetője, Colin Kolles megerősítette, hogy Sakon Yamamoto helye biztos a csapatban az előrelátható jövőben, ami azt is jelenti egyben, hogy Karun Chandhok nagy valószínűséggel már nem állhat rajthoz az idei évben.
szept. 2
20:12
Tíz évet fiatalít az új csodamelltartó (BorsOnline)
Tíz évvel fiatalabbá varázsolja a hölgyeket az új melltartó. Legalábbis tervezői szerint az Ultimo Icon használata nyomán feszes keblek, kihívó dekoltázsok hozhatják izgalomba a férfiakat. A vetkőző jelenetig...
szept. 2
20:12
Munkába álltak az új rendőri vezetők (Infostart)
Több rendőri szerv, illetve kapitányság élén is új vezető dolgozik szeptember elsejétől - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
szept. 2
20:12
Megerősödik Európa pénzügyi felügyelete (Infostart)
Elvi megállapodásra jutottak egymással csütörtökön az Európai Unió fő intézményei az európai pénzügyi felügyelet megerősítésének ügyében - jelentette be Brüsszelben Michel Barnier, a belső piac és a szolgáltatások ügyeiben illetékes EU-biztos.
szept. 2
20:12
Hat minisztert meneszt a román kormány (HírTV)
Hat miniszterétől vált meg csütörtökön a bukaresti kormányból Emil Boc kormányfő. A romániai kormányátalakítás nem érintette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három tárcavezetőjét.
szept. 2
20:12
Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét (Metropol)
Teljesen vezetés nélkül maradt csütörtökre egy brazíliai város, miután a szövetségi rendőrség szinte az összes helyi elöljárót őrizetbe vette egy nagyszabású korrupcióellenes razzia során.
szept. 2
20:12
Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat (Metropol)
Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa, az Orbán-kormány oktatási államtitkára ostoba bohócnak nevezte a tanárokat a Kossuth Rádió egyik csütörtöki műsorában.
szept. 2
20:12
Féltucat minisztert menesztenének Romániában (Kripto Akadémia)
A román kormány hat miniszterétől készül megválni Emil Boc miniszterelnök, aki kiszivárogtatott hírek szerint döntését a Demokrata Liberális Párt (PD-L) vezetőségi ülése után, csütörtök este kívánja bejelenteni.
szept. 2
20:12
Híradó, 2010. szeptember 2. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
szept. 2
20:12
A K&H; akkor nem hárítja át a bankadó terhét, ha az átmeneti (ProfitLine)
A K and H Bank nem hárítja át az ügyfelekre a bankadó terhét akkor, ha az intézkedés valóban csak egyszeri, átmeneti lesz, ellenkező esetben azonban a bank nem tudja betartani ezt az ígéretét - hangsúlyozta Hendrik Scheerlinck, a K and H Csoport vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
szept. 2
20:12
Újabb robbanás történt a Mexikói-öbölben (Portfolio)
Egy olajfórú tornyon robbanás történt, és jelenleg is lángokban áll a Mariner Energy tulajdonában álló platform a Mexikói-öbölben. A fúrótornyon 13-an tartózkodtak, a hírek szerint mindannyian...

Keresés