Fokozott közúti ellenőrzésre kell számítani kedd és csütörtök között. Leginkább a biztonsági öv és a gyerekülés használatra figyelnek majd a rendőrök. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: bár az akció leginkább a főutakon zajlik majd, előfordulhat, hogy kevésbé forgalmas helyen is lesz kontroll.
Közérdekű adat nyilvánosságra hozatalának megtagadása miatt feljelentést tesz az LMP által létrehozott Közérdekű Adatigénylő Iroda (KANDI) a Centrum Parkoló Rendszer Kft. ellen - jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Hanzély Ákos.
Eheti globális stratégiájában az árupiacokat vette górcső alá a Nomura, a szakértők szerint az élelmiszerárak drasztikus emelkedése várható a jövőben, elsősorban a fejlődő piaci kereslet robosztus...
A felszámolási eljárások alakulásáról szóló adatok arról tanúskodnak, hogy a 2008 közepén kezdődött gazdasági válság a cégek működésében még mindig erősen érezteti romboló hatását. Az elmúlt két esztendőben összesen 29 281 vállalkozás jutott a felszámolás sorsára, azaz a több mint 600 ezer létező cég 4,85 százaléka....
Egy 33 éves budapesti férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy meggyilkolta az ecuadori triatlonversenyzőt vasárnapra virradóra a budapesti Nagymező utcában - közölte Fülöp Valter, Budapest rendőrfőkapitány-helyettese kedden sajtótájékoztatón.
Az adóhatóság legfrisebb bevallási adatai szerint A beérkezett összes társasági adó bevallás feldolgozásához szükséges idő négy év alatt 2007-ről 2010-re közel negyedére csökkent, ezzel párhuzamosan a hibás bevallások aránya 52,3 százalékról 30-ra mérséklődött.
A magyar gazdaság teljesítménye mennyiségben és minőségben is látványosan javulhat, ha a kormány a jelenleginél jobban támogatja az oktatást és ezen belül mérnökképzést, illetve azokat a kis- és közepes cégeket, amelyek nagy elektronikai cégek beszállítói lehetnek - véli az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).
Nem szegte semmi a befektetők kedvét, legalábbis erre utal, hogy jelentős érdeklődés kísérte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióját, amely végül túljegyzéshez és az előző héten kialakulthoz képet csökkenő hozamszinthez vezetett.
A várakozásokat messze meghaladó mértékben romlott szeptemberben az üzleti várakozásokat tükröző hangulatindex Németországban, javult ugyanakkor az aktuális helyzet megítélése - derül ki a ZEW (Zentru...
Két évvel ezelőtt ment csődbe a Lehman Brothers befektetési bank, elindítva a II. világháborút követő időszak legsúlyosabb pénzügyi válságát. Az átfogó "bankhalált" azonban állami mentőöveknek köszönhetően sikerült megakadályozni, s újabban úgy tűnik, hogy a recesszió is elmúlt már. Csakhogy két évvel a katasztrófa után világos: a globális válság nem múlt ki, csupán alszik - írta a Berliner…
Októbertől szigorúbb szabályokat ír elő tagjainak a parlamenti jelenlétre vonatkozóan a Fidesz-frakció: a képviselőcsoport legalább 30 százalékának minden előterjesztés vitája alatt jelen kell lennie ...
A társasági adó 2009-ben az előző évi 86 százalékára, 327 milliárd forintra csökkent, míg a személyi jövedelemadó 130 milliárd forinttal 1.637 milliárd forintra mérséklődött - mondta Varga Árpád az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A II. világháború után Kádár János budapesti főkapitány-helyettes javaslatára újra megnyitják a kistarcsai internálótábort. Hamarosan őrizetbe veszik a háborús bűnösöket, de szép számmal internálnak népbíróság által már felmentetteket és tiltott határátlépőket is. Vagy olyanokat, akik egyszerűen csak gyanúsak.
A Renault vezetése megerősítette, hogy Kimi Raikkönen a nyári szünetben megkereste őket egy esetleges jövő évi versenyzői ülés reményében, ám a francia gárda egyelőre még nem döntött felállásáról.
A tegnapi szép emelkedés után a kivárás jegyében zajlik a fő részvénypiacokon, melyből a hazai tőzsde sem lóg ki, mely jelenleg 0.1%-os emelkedésben áll alacsony, 5.3 milliárd forintos forgalom...
A Fiat tulajdonában lévő Abarth szakemberei teljes erőbedobással készülnek a Párizsi Autószalonra, ahol rögtön két újdonságról is lerántják majd a leplet. Bizonyára mindkét modell - az Abarth 500C esseesse és az Abarth Punto Evo esseesse is - büszkén viseli majd magán a skorpiós jelvényt.
Megállapodást írtak alá Magyarország, Azerbajdzsán, Grúzia és Románia vezetői kedden Bakuban az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia gázszállító rendszer (AGRI) megvalósítását célzó projektről, amelynek révén ...
December 30-i hatállyal nyugdíjba menne Szabadfi Árpád dandártábornok - írja a Kisalföld egy hétfői állománygyűlésen elhangzottakra hivatkozva. A Győr-Moson-Sopron megyei főkapitány 10 évvel ezelőtt vette át hivatalát, amelyet 2006-ban 17 hónapra megszakított, amikor az országos főkapitány helyettese volt.
Visszatérhet a Forma–1-be Kimi Raikkönen. A finn világbajnok, aki jelenleg a ralivébé mezőnyének résztvevője, felvette a kapcsolatot a Renault F1-es csapatával.
Pajna Zoltán Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke azt mondta: elsősorban a bürokrácia csökkentése a céljuk, az ügynökségüknek pedig szolgáltató jellegű szervezetté kell válnia
Lesznek még nehéz napok idén ősszel: az euró árfolyama átmenetileg akár a 295-300 forintos szint közelébe is emelkedhet, a svájci frank pedig a 240-et is elérheti - mondta az InfoRádiónak az Equilor devizaüzletágának igazgatója. Szántó András szerint 2011-ben már enyhülhet a forint piacán a nyomás, a hazai gazdasági növekedés pedig 2,3-2,5 százalékos lehet.
Éves szinten, július után, augusztusban is több személy- és kishaszongépjárművet adtak el, mint tavaly, ugyanakkor ez még mindig nagyon kevés - mondta az adatok nyilvánosságra hozatala után a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke. Erdélyi Péter szerint a jogszabályi szigorítás sem kedvez az ágazatnak, 2010-ben legfeljebb ötvenezer személyautó eladását jósolják.
Megállapodást írtak alá Magyarország, Azerbajdzsán, Grúzia és Románia vezetői kedden Bakuban az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia gázszállító rendszer (AGRI) megvalósítását célzó projektről, amelynek révén azerbajdzsáni földgáz érkezhet a Fekete-tengeren és Románián keresztül Közép-Európába.
A felszámolás alá kerülő cégek hitelezői jó, ha a kintlevőségük 3-5 százalékához hozzájutnak. Egy-egy eljárás akár évekig is elhúzódhat, jobb időben tájékozódni
Az oktatásért felelős államtitkárság közleményében tisztázta az óvodai alapprogram azon rendelkezéséből született félreértéseket, mely szerint az óvodai foglalkozásokat csak óvodapedagógus tarthatja meg. Eszerint az óvodai hitoktatás eddig is és ezután is folyhat, valamint az óvodáknak lehetőségük van arra is, hogy külső szakembert vagy segítőt vonjanak be a munkába, de a segítségükkel megtartott…
Októbertől szigorúbb szabályokat ír elő tagjainak a parlamenti jelenlétre vonatkozóan a Fidesz-frakció: a képviselőcsoport legalább 30 százalékának minden előterjesztés vitája alatt jelen kell lennie az Országgyűlés üléstermében; aki a beosztást nem tartja be, százezer forintos bírságot lesz köteles fizetni.
Bizottságot hozott létre az Országgyűlés a Médiatanács tagjainak jelölésére. A testületbe minden parlamenti párt egy képviselőt küldhet, de a szavazatok a képviselőcsoportok nagyságának arányában oszlanak meg. A testület jelölhet majd tagokat a Médiatanácsba, amely az Országos Rádió és Televízió Testület feladatait veszi át.
Két héttel meghosszabbította a koszovói kormány az állami posta- és távközlési üzem (PTK) magánkézbe adására kiírt pályázat határidejét, miután pristinai közlés szerint legalább 30 társaság érdeklődött a legnyereségesebb koszovói vállalat papírjai iránt.
A Vodafone Magyarország intelligens ügyfélszolgálati rendszere a valós idejű ügyfélkiszolgálás egy folyékonybeszéd-felismerő szoftveres megoldáson alapul
A leginkább Dél-Ázsiában és a Csendes-óceán szigetein használt kókuszolaj kiváló bőrhidratáló termék. A mandarint főleg Szicíliában, Tunéziában és Kínában termesztik, kellemes üdítő illata van.