Menesztette a Paksi Atomerőmű Zrt. közgyűlése a cég vezérigazgatóját, igazgatóságát és felügyelőbizottságát is. Az erőmű új vezetője Süli János, korábbi üzemviteli igazgató lett - adja hírül az InfoRádió.
Újabb személyi változás jöhet a Nokiánál, miután a vállalat a múlt héten bejelentette, hogy még szeptemberben távozik a Nokia vezérigazgatói székéből a jelenlegi elsőszámú vezető, Olli-Pekka Kallasvuo. Helyére a Microsoft Business üzletágának irányítója kerül: Stephen Eloptól azt remélik, hogy vezetésével a Nokia sikeresebben fel tudja venni a versenyt a főbb vetélytársaival.
A Conservation International nemzetközi természetvédelmi szervezet új tanulmánya szerint a bolygó legveszélyeztetettebb faja lett a páncélosokból, többek között azért is, mert Swinhoe-lágyhéjúteknősből alig 4 példány él a Földön
A cég iránti lojalitás növekedése, alkalmazotti összefogás, a dolgozók tulajdonosi, részvényesi tudatának erősítése - ezek a legfőbb előnyei a munkavállalók pénzügyi részvételét biztosító programoknak - derül ki egy nemzetközi felmérésből. Sok cég azért nem vezet be ilyen juttatási rendszert, mert nincs elegendő információja a lehetőségekről.
Erősödő indexekkel nyugtázták nyitáskor az európai tőzsdék a hét végén elfogadott Bázel III. pénzügyi szabályrendszert, ami a vártnál hosszabb időt adott a bankoknak a korábbinál szigorúbb tartalék előírásokhoz való alkalmazkodásra.
A munkavállalói oldal sorozatos panaszai után Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kitűzte az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésének dátumát, adja hírül a Napi Gazdaság.
A korábban vártnál jobban alakul az Európai Unió gazdasági növekedése, és idén átlagosan megközelíti az 1,8 százalékot - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.
A nyári szezon végeztével folytatódik a fertődi Esterházy-kastély felújítása; a munkálatok a látogatókat is érintik - közölte a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának sajtófőnöke.
A chilik gyorsan virágoznak és érnek, a gyorsaság fajtától és hőmérséklettől függ. Az első chiliket zölden is leszedhetjük, amint megnőttek, vagy megvárhatjuk, amíg megérnek. Nézzük meg, hogy hogyan használhatjuk fel őket!
Raffael Sándor nem tett vallomást hétfőn a Veszprém Megyei Bíróságon tárgyalt Cozma-per során. Az ügy elsőrendű vádlottja fenntartotta a rendőrségen tett vallomását, mely során tagadta bűnösségét és azt, hogy ő szúrta volna meg Marian Cozma kézilabdázót.
A képen látható rajz az Aston Martin új, LMP1 kategóriájú versenyautóját mutatja, mellyel a gyártó a 2011-es évben a Le Mans-i 24 órás versenyen szeretne indulni.
A sorozatos szigorítások és a devizahitelezés megszüntetése után a bankok igyekeztek a devizahitelek fejlesztése során kidolgozott előnyöket átültetni a forinthitel termékeikbe. A Pénzcentrum.hu azt vizsgálta, hogy a lakásvásárlók melyik pénzintézetnél találják a legkedvezőbb hitelajánlatokat.
Megijedt a gyógyszerek mellékhatásaitól, ezért orvos helyett gyógynövényekhez fordult Strukkel István olvasztár. Kikísérletezett kenőcsei családja csaknem minden bajára megoldást kínálnak.
Alapvető szemlélet, hogy a dolgozó tegye a dolgát, minden más huszadrangú kérdés. Igen ám, de mi van, ha egy dolgozó nem teljesít, pedig képes lenne rá? Mi lehet a jelenség oka? Különösen fontossá válhat ez a kérdés, ha az elégedetlenség felismerésének hiánya az egész vállalat munkájában, teljesítményében nyilvánul meg.
Hozzávalók: csirkemellfilé aszalt szilva (én konzervet szoktam venni, mert nem száraz, és nagyon finom) trappista sajt liszt tojás zsemlemorzsa olaj a sütéshez A mártáshoz: édes vagy félédes vörösbor szilvalekvár ketchup esetleg keményítő
Elérte az ötfokozatú hurrikánskálán a négyes szintet Igor - jelentette vasárnap este a floridai hurrikánközpont. A vihar az Atlanti-óceán felett örvénylik, és egyelőre nem fenyeget lakott területeket.
Mangafigurák szállták meg a versailles-i kastély termeit és parkját: Murakami Takasi japán művész állította ki fémből, üvegszálból és műanyagból készült szobrait, amelyek ebben a környezetben nem aratnak osztatlan tetszést a látogatók körében.
Az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összeegyeztethetőnek találta a tevékenységre jellemző kereset alapelveire épülő adóztatást. A jogbizonytalanságot számon kérő beadványokkal szemben a testület elegendőnek találta az elnagyolt számítási elveket.
A lóhangya az Amerikai Egyesül Államokban található egyik legnagyobb hangyafaj. Más hangyafajokhoz hasonlóan a lóhangyák is társas lények, tehát kolóniákban élnek és különféle osztályokat alkotnak, amelyek a kolónián belül különböző feladatokat látnak el.
Megállt a szójabab emelkedése, 1050 felett ismét az eladók bizonyultak erősebbnek és határozottan lepattant az árfolyam az ellenállásról. A legközelebbi támasz az emelkedő trendvonal, ami 1020-1025 környékén állíthatja meg az esést. Felfelé, ha sikerül 1050 felett megkapaszkodnia, akkor 1075 a következő célszint. (Solar Capital)
Dánia legnagyobb utazási irodája, a Spies, idén szeptemberig 35%-kal több utat adott el a világ különböző nagyvárosaiba, a tavalyi hasonló időszak adataihoz képest. A legkedveltebb úti célok előkelő 10-es toplistájába Budapest is bekerült, olyan városok kíséretében, mint New York, Barcelona, London és Prága....
Hozzávalók: 1 kg karaj /vagy csirke-, illetve pulykamell/ 3 dl tejföl 2 egész tojás 1 mokkáskanál pirospaprika 4-5 gerezd fokhagyma kevés fehérbors zsemlemorzsa liszt olaj
Chillit vagy chilit termesztünk? Miért bajlódnánk a különböző írásmóddokkal, amikor úgyis olyan sokfajta alakjuk, méretük és színük van. Ismerjük meg a chili paprikák különleges világát, hogy mi is szép és egészséges chiliket termeszthessünk!
Az elemzői várakozásoknál kisebb inflációt mértek Szlovákiában, a fogyasztói árak 1,0 százalékkal haladták meg augusztusban az egy évvel korábbit, szemben a várt 1,2 százalékkal.
Hozzávalók: 1 kg tök 2 közepes krumpli /nyersen reszelve/ 25 dkg darált hús /lehet valamivel kevesebb vagy több/ 2 db tojás 1 fej vöröshagyma 15-20 dkg liszt 1 csokor kapor /apróra vágva/ 20 dkg sajt /reszelve/ só bors cukor ecet /el is hagyható/ A tálaláshoz: tejföl paprika paradicsom
A közcélú munkában résztvevőket is foglalkoztathatnak hamarosan azon vállalkozások, amelyek részt vesznek az árvíz sújtotta településeken az újjáépítésben, helyreállításban - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson hétfői sajtótájékoztatóján.
Hozzávalók 2 személyre: 2 nagy édesburgonya 5 dkg feta 2 közepes vörös- vagy lilahagyma 10-12 gerezd fokhagyma pár ág kakukkfű (ha van, friss) olívaolaj só bors
Az Elite Model Look verseny felkészítőjén jártunk, ahol megkérdeztük a lányokat, mit vállalnának be azért, hogy befussanak. A modellpalánták elárulták, minden vágyuk, hogy gazdagok és híresek legyenek, ezért pedig sok mindenre hajlandóak...
A korábban vártnál jobban alakul az Európai Unió gazdasági növekedése, és idén átlagosan megközelíti az 1,8 százalékot - jelentette be az Európai Bizottság
Szeretkezésre optimalizált ágyat dobott piacra egy olasz forgalmazó. A különleges matrac minden centiméterét úgy tervezték, hogy a lehető legnagyobb élvezetet nyújtsa a hancúrozó szerelmespároknak.
Hozzávalók 2 személyre: 2 nagy édesburgonya 5 dkg feta 2 közepes vörös- vagy lilahagyma 10-12 gerezd fokhagyma pár ág kakukkfű (ha van, friss) olívaolaj só bors
A K-3 is egy kevert harcművészeti stílus, múltja mindössze három évre tekint vissza. Szabályrendszere Sándor György kick-boksz világbajnokhoz és Ezüstszegi Józsefhez köthető. A kempo, a kick-boksz, a ketrecharc, a dzsúdó és a birkózás technikai elemeit vegyítő sportágból a klasszikus MMA (Mixed Martial Arts) a mai napig támadások kereszttüzében álló elemeit száműzték. Kálló Péter fotói a…