Pénteken ismét nagy pofont kapott a kakaó és jókora mínuszban 2624-nél zárta a hetet. Ezzel letörte a 2700-nál tapasztalt támaszszintet és a napi minimum közelében fejezte be a kereskedést. Innen a következő támasz 2514 környéke, majd pedig 2449. (Solar Capital)
A Bibliából és a Koránból kitépett lapokat használt fel cigarettájához egy ausztrál jogászprofesszor, hogy megtudja, melyik ég jobban azon a felvételen, amelyet feltett a YouTube videomegosztó portálra nem sokkal egy koránégetéssel fenyegetőző amerikai tiszteletes bejelentése után.
Még órákig eltarthat az útzár Győrszentivánnál, a 19-es úton, ahol hétfő délelőtt tartályautó ütközött személygépkocsival - közölte a megyei katasztrófavédelem ügyelete; a balesetben a személyautó vezetője meghalt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) összesítése szerint az elmúlt hétvégén péntektől vasárnapig kilenc balesetben tizenhárman vesztették életüket az ország útjain.
Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn 10 és 12 óra között, ezzel egy időben a Malév pilótái előre bejelentett demonstrációt tartanak a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja előtt. A szakszervezet szerint a sztrájk időpontjának tudatos megválasztása miatt csak kisebb késések várhatók a Ferihegyről induló Malév járatoknál....
Nem mutatott sok izgalmat a múlt pénteki kereskedés az amerikai tőzsdéken, így a nap végére 0.3-0.5 százalékos pluszban zártak a vezető részvényindexek. Pénteken fontosabb iránymutató gazdasági adat...
A háromdimenziós A kaptár - Túlvilág nemcsak az észak-amerikai mozikban aratott elsöprő győzelmet a hét végén, hanem a tengerentúli piacokon is jól szerepelt.
A Ferrari sportautógyártóhoz hűen sosem volt meg szuperautó nélkül, így hát hamarosan be is mutatják az Enzo utódját. Bár egyelőre sok részlet bizonytalan az F70 névre hallgató modellel kapcsolatban, de annyi biztos, hogy nem hétköznapi jármű lesz.
A lehallgatott kónyi képviselőjelöltek - polgármesterjelöltjükhöz hasonlóan - nem lépnek vissza, és meglévő képviselői mandátumokról sem mondanak le - írta hétfői számában a Kisalföld.
A sorozatos profit warningok hatására jelentősen esett a Nokia árfolyama az elmúlt egy évben, de a jelenlegi szinteken már akár vonzó befektetést jelenthetnek a vállalat papírjai. Az értékeltségi...
Komoly feladatot jelent a robotikában, hogy a létrehozott eszköz a különböző tárgyak megfogásához és megtartásához szükséges erőt rugalmasan legyen képes megválasztani és alkalmazni
Júliusban az előző négy havi csökkenés után jelentősen, 12,8 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelőiár-szintje az előző év azonos időszakához képest.
Különös figurákban nem volt hiány a Való- Világ negyedik szériájának tegnapi, első szereplőválogatásán. Volt aki sofőrrel és limuzinnal, volt aki piros hajjal kézen állva érkezett.
Gyorsabb kifizetést, kevesebb adminisztrációt, objektív bírálati rendszert, egységesített formanyomtatványokat és rajtaütésszerű ellenőrzéseket javasolt egy pályázatíró cég
Kamion és személyautó ütközött össze hétfő délelőtt frontálisan a 19-es úton, a Győrhöz közeli Győrszentivánnál; a kocsi vezetője meghalt - közölte a rendőrség
Gázából ismét rakétával támadták hétfőn Izrael déli részét - közölte egy izraeli katonai szóvivő. Elmondta, hogy a rakéta Szderót városától keletre csapódott a földbe a Negev-sivatagban, az esetnek nincsenek sebesültjei, és anyagi kárt sem okozott.
Jelenleg is tart a kárfelmérés a Szusza Ferenc Stadionban a szombati Újpest-Ferencváros (6-0) NB I-es labdarúgó-mérkőzésen történt rendbontások után, de az már látható, hogy a stadiont és a rotációs reklámtáblákat ért rongálási kár több millió forintos nagyságrendű — tájékoztatott Csehi István.
A kormány célja, hogy a pedagógusok megkapják a diplomások átlagfizetését, ami a mostani keresetük kétszeresét jelentené - jelentette ki a Magyar Rádiónak Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának elnöke.
Erősödő indexekkel nyugtázták nyitáskor az európai tőzsdék a hét végén elfogadott Bázel III pénzügyi szabályrendszert, ami a vártnál hosszabb időt adott a bankoknak a korábbinál szigorúbb tartalék előírásokhoz való alkalmazkodásra.
George Francisnak nevezték el azt a kisfiút, akit az édesanyja a Bahrainből Manilába tartó gépen szült meg, majd a vécében, egy szemeteszsákban rejtette el.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot kezdtek a Malév pilótái hétfőn délelőtt 10 órakor, ezért kisebb késések várhatók - tájékoztatta az MTI-t Óvári Tamás, a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke.
Egy új fejlesztésű injekcióval jobban biztosítható a szívinfarktuson átesettek esetében létfontosságú véralvadásgátlás, mint az eddig alkalmazott készítményekkel - hangzott el az Európai Szívgyógyász Társaság kongresszusának egyik előadásán, amely során a legújabb tudományos eredményeket ismertették.
Javuló befektetői hangulatban erősödött a forint hétfőn délelőtt, az euró 283,90 forint volt a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 284,04 forint után.
Hozzávalók: csirkemellfilé aszalt szilva (én konzervet szoktam venni, mert nem száraz, és nagyon finom) trappista sajt liszt tojás zsemlemorzsa olaj a sütéshez A mártáshoz: édes vagy félédes vörösbor szilvalekvár ketchup esetleg keményítő
Magyarországtól mintegy 2000 kilométerre, a franciaországi Seignosse partjainál rendezték meg az első magyar óceáni szörfbajnokságot, amelyet a férfiaknál Pinczes Csaba, a nőknél Rigler-Nemere Zsóka nyert meg.
Újabb áldozatot szedett Romániában a nyugat-nílusi vírus – közölték hétfő reggel a bukaresti hatóságok. Szomszédunkban ezzel háromra emelkedett a szúnyogok terjesztette vírus halálos áldozatainak száma, összesen 34 fertőzöttet tartanak számon.
Thaiföld megtagadta a vízumot két aktivistától, akik Vietnamban elkövetett emberjogi visszaélésekről akartak sajtótájékoztatót tartani Bangkokban - adta hírül hétfőn egy újságíró-szövetség.
A radikális kiadáscsökkentés fedezete nélkül meghirdetett azonnali nagyszabású adócsökkentés végérvényesen meghiúsult - jelentette ki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Tölgyessy Péter...
Súlyos viták árnyékolták be az utóbbi hetekben a Városligeti Műjégpálya rekonstrukcióját, így a próbaüzem utáni teljes körű átadás az eredetileg tervezett 2011. február 28-a helyett április 30-án lesz....
Hozzávalók: 1 kg karaj /vagy csirke-, illetve pulykamell/ 3 dl tejföl 2 egész tojás 1 mokkáskanál pirospaprika 4-5 gerezd fokhagyma kevés fehérbors zsemlemorzsa liszt olaj
A S&P elkészítette a havi beszámolóját, amiben Magyarország adósságbesorolásának rontását helyezik kilátásba - idézi a vasárnap megjelent hitelminősítői véleményt napi piaci kommentárjában Karsai...
Európa is kedvezően fogadta az új bázeli szabályozást, ráadásul a jó kínai makroadatok is hozzájárultak a hangulat javulásához. A főbb indexek mind pozitív tartományban kereskednek, a FTSE 0.8, a...
Ennénk valami finom édességet? Íme, egy könnyű házi készítésű ízletes és lágy karamell recept. Ezt a receptet azért is érdemes kipróbálni, mert akár több hétig is eláll, így hosszabb ideig élvezhetjük a karamell lágy ízét.