Szabadok a japán parti őrség által a Kelet-kínai-tengeren még múlt kedden elfogott kínai halászok, de kapitányukat továbbra is fogva tartják - derült ki hétfői médiajelentésekből.
Magyarországra látogat ma a finn miniszterelnök, Mari Johanna Kiviniemi. A finn vendég találkozik Schmitt Pál államfővel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel.
GRIMMING — Tragikus véget ért egy magyar nő kirándulása a stájerországi hegyekben a hét végén. Az 54 éves hegymászónő egyelőre tisztázatlan körülmények között 150 métert zuhant, mielőtt halálra zúzta volna magát a 2351 méter magas Grimming kopár szikláin a Tressenstein hegységben.
Tudomása szerint jelenleg legalább 300 egykori osztálytársa van, vagyis ennyi emberről tud, aki úgy mutatkozik be, mint Kósa Lajos volt osztálytársa - jelentette ki a köztévében a Fidesz ügyvezető alelnöke
Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn 10 és 12 óra között, ezzel egy időben a Malév pilótái előre bejelentett demonstrációt tartanak a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja előtt - közölte az érdekvédelmi szervezet.
A reálgazdaság érdekeit szolgálná a jegybanki alapkamat csökkentése – állítja Bánfi Tamás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja. Szerinte tévedés a Simor András által feltételek nélkül elfogadott inflációs célkövető rendszer alkalmazása – írja a Magyar Nemzet.
A 27 EU-országban a külföldi állampolgárságú lakosok átlagolt számaránya 6,4 százalékot tett ki 2009. január 1-jén - közölte az Eurostat, az unió statisztikai hivatala.
Életveszélyesen megsérült egy gyalog közlekedő fiatalember, amikor elütötte őt egy személyautó a főváros XI. kerületében a Kvassay Jenő úton hétfő hajnalban - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Élő adásban először a munkáját szidta, majd közölte, hogy nem olvassa fel a híreket, mivel "ma nem történt semmi érdekes", majd felmondott egy norvég rádiós újságíró.
Élő adásban először a munkáját szidta, majd közölte, hogy nem olvassa fel a híreket, mivel „ma nem történt semmi érdekes”, majd felmondott egy norvég rádiós újságíró.
Ma kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka. Az ülésnapon, napirend előtt beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, a képviselők pedig többek között döntenek a Fidesz médiacsomagjához kapcsolódó két határozati javaslatról, amelyek a médiatanács tagjait jelölő eseti bizottság felállításáról, valamint a Közszolgálati Közalapítvány létrehozásáról szólnak.
A legerősebb gazdaságok jegybankjainak és felügyeleti intézményeinek vezetői vasárnap elfogadták a Bázel III.-nak nevezett nemzetközi pénzpiaci megállapodás sarokpontjait.
Megugrottak az ázsiai részvénypiacok hétfőn a vártnál jobban alakuló pénteki amerikai nagykereskedelmi készletadat, valamint a hétvégén publikálásra kerülő kínai ipari termelési adatnak köszönhetően.
A nyersolaj ára több mint másfél dollárral nőtt egy hét alatt péntek estig, miközben gyengült a forint a dollárhoz képest. Részben az olajár, és a forint/dollár árfolyam alakítja a magyarországi benzinárakat.
A BÉT részvényindexe, a BUX a múlt héten 173,81 ponttal, 0,76 százalékkal emelkedett, 23.045,71 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül az OTP-nek és a Richternek csökkent az árfolyama, a többi blue chip nyereséggel zárta a hetet, a legnagyobb, 3,5 százalékos emelkedést a Mol-részvények érték el. Elemzésünkben a várható folytatást kutatjuk.
Életveszélyesen megsérült egy gyalog közlekedő fiatalember, amikor elütötte őt egy személyautó a főváros XI. kerületében a Kvassay Jenő úton hétfő hajnalban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Hétfőn kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka. További nemzetpolitikai kérdésekben várhatók a többi között kereszténydemokrata javaslatok a parlament őszi ülésszakán. Hétfőtől kaphatják meg a választók adatait az októberi önkormányzati választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek. A budapesti triatlon világbajnokság döntőjének amatőr résztvevője volt az a férfi, akit hajnalban a fővárosban…
A 27 EU-országban a külföldi állampolgárságú lakosok átlagolt számaránya 6,4 százalékot tett ki 2009. január 1-jén - közölte az Eurostat, az unió statisztikai hivatala.
Illegálisnak és hamisnak minősített számos potencianövelő étrend-kiegészítőt egy független tudományos kutatás, amely még az engedély nélküli emberkísérlet gyanúját is felvetette egyes termékeknél. Az ÁNTSZ is vizsgálatot indított az ügyben, s ellenőrei szintén súlyos szabálytalanságokat gyanítanak. Ezért a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szigorítaná az étrend-kiegészítők forgalomba hozatalát –...
A magyar-román közös jégkorong-bajnokság, a MOL Liga vasárnapi játéknapjának utolsó mérkőzésén: Miskolci Jegesmedvék - Fenestela Brasov (román) 5-2 (1-0, 1-2, 3-0)
Megkezdődött a Cozma-ügyben emberöléssel vádoltak büntetőperének tárgyalását a Veszprém Megyei Bíróság. Az elsőrendű vádlott nem tett vallomást a tárgyaláson
Magyarországra látogat ma a finn miniszterelnök, Mari Johanna Kiviniemi. A finn vendég találkozik Schmitt Pál államfővel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel.
A 27 EU-országban a külföldi állampolgárságú lakosok átlagolt számaránya 6,4 százalékot tett ki 2009. január 1-jén - közölte az Eurostat, az unió statisztikai hivatala.
A kismama egyetlen kortyot ivott csak a kálium-hidroxidot tartalmazó oldatból, de azóta sem enni, sem inni nem tud, szondával táplálják. Leghamarabb februárban műthetik meg újra - írja a Népszabadság
A kertészkedés ajándék vagy betegség, legalábbis kinek mi. Szabad folyást enged kreativitásunknak, és a saját kezű ásás, a szellő és a rózsák illata nagyszerűen levezeti a napi stresszt.
BUDAPEST — Kitört a háború! Verebes István (62) nekitámadt a Fásy családnak. A Mikroszkóp Színpad igazgatójánál Fásy Zsülike egy vidéki hotelről énekelt dala verte ki a biztosítékot.
Ésszerűsíteni szeretné az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) magyar teherszállító leányvállalatának, a Rail Cargo Hungariának (RCH) a működését, ezért jelentős létszámcsökkentésről készít tervet, és tárgyalni akar a magyar kormánnyal a pályahasználati díjakról is - közölte Christian Kern vezérigazgató pénteken.
Az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás megszűnésével feleslegessé vált közteherjegyeket 2010. szeptember 30-ig lehet visszaváltani, a visszaváltást az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) koordinálja.
Az utóbbi években hazánkban, főleg a magyar alkotásokra vonatkozóan, összeomlott a filmterjesztés - mondta a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kőrösi Zoltán arról is beszélt, hogy bár a szervezet 1,5 milliárd forintjának zárolásával leállt a hazai filmgyártás állami támogatása, ettől még forgatnak magyar filmeket.
A közelmúlt botrányai nyomán megindult kormányzati vizsgálat döbbenetes eredményre jutott: a Japánban számon tartott száz éven felüliek közül 230 ezer embernek nincsen nyoma, valószínűleg már régen halottak lehetnek.
A szívinfarktus sürgős ellátásakor a véralvadás hatásos és biztonságos gátlására van szükség, mely egy most befejezett, nagy nemzetközi vizsgálat tanúsága szerint enoxaparin injekcióval jobban megoldható, mint a korábban alkalmazott készítményekkel.
Több mint fél tucat költségvetési szerv alakul át a közeljövőben központi hivatallá, miután a kormány elkezdte a háttérintézmények rendszerének átalakítását - mondta el Rétvári Bence, a Közigazgatási...
Gyurcsány Ferenc rendszerváltás sürget az MSZP-ben - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet feltárja a jegybakelnök tévedéseit, A Napi Gazdaság pedig arról értekezik, hogy a gyenge forint növeli az energiaköltségeket. Válogatás a reggeli lapok cikkeiből.
A BÉT döntése értelmében 2010. október 1-től a BUX 12 részvényből áll majd, új szereplőként az RFV papírjait üdvözölhetik a befektetők. Az Állami Nyomda és a Synergon viszont elhagyják a hazai...
A kókuszos arckrémet igen könnyen el lehet készíteni, akár otthon is. Ez az otthon készített termék egy igen jó és olcsó alternatívát nyújt az üzletekben kapható drága termékekkel szemben.
A svájci frank erősödése minden pénzügyi piacokon zajló folyamat közül a legfontosabb Magyarország számára, ennek folytatódása, vagy komoly korrekciójának elmaradása erős nyomást gyakorolna minden magyar eszköz piacára. A részvények közül elsősorban az OTP árfolyamára hat negatívan a frank erősödése, emiatt ugyanis tovább romolhat a bank hitelportfóliójának minősége.
A Kiotói Egyezmény, illetve az európai kvótakereskedelmi rendszerről (EU ETS) a legtöbb ember csak akkor hall bármit is, ha valamilyen botrány járja körbe a sajtót velük kapcsolatban, miközben sokak...
Több gyógynövényről is kimutatták, hogy megakadályozza a hajhullást, és serkenti a hajnövekedést. Ismerjünk meg egy pár gyógynövényt, amelyek természetes módon serkentik a haj növekedését és megakadályozzák a hajhullást.