Térképpel ajándékozta meg XVI. Benedek pápát Schmitt Pál államfő. John Speed 1626-os munkája kuriózumnak aligha mondható, a nyomat az internetről is beszerezhető cirka 360 ezer forintért.
Intenzív és konstruktív tárgyalások folynak a piaci szereplők és a kormányzat között az energiaárakról, pontosabban a áram- és gáztörvény módosításáról
Friss felmérés szerint az amerikaiak alig harmada javasolná gyermekének, hogy a termelési szektor felé orientálja pályaválasztását. Sokak számára ennél a karrieropciónál még a pénzügyi szféra is vonzóbb, pedig egy évvel ezelőtt még fordított volt a helyzet.
Hűtlen kezeléssel gyanúsították meg Hunvald György előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármestert két zuglói képviselő, az SZDSZ-es Killik Jenő és Kovács-Csincsák László MSZP-s frakcióvezető tanácsadói szerződései ügyében is – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyészség szerint – érdemi tevékenységük híján – több mint 17 millió forint kár érte a fővárosi VII. kerületi önk...
Irán elhalasztotta pénteken annak a bebörtönzött amerikai nőnek a szabadon bocsátását, akit eredetileg szombaton elengedtek volna - jelentette az állami média az iráni elnök egyik szóvivőjére hivatkozva.
A tűzoltók csaknem teljesen eloltották az előző nap történt gázrobbanás okozta tüzeket a kaliforniai San Brunóban. A katasztrófa halálos áldozatainak száma a korábban közölt hat helyett négy.
Hétfőn kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka, a Ház azonban a kétnapos ülését követően máris szünetet tart, és legközelebb az október 3-i önkormányzati választás másnapján ül össze. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, az őszi ülésszak "lehet, hogy még nehezebb lesz", mint az előző.
Az utolsó pillanatokban kellett új helyszínt keresni Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szombati előadásának, miután a Kossuth Klub néhány órával a konferencia előtt visszalépett a Fapados Alapítvány „100 nap — Becsapott Magyarország!” című rendezvény befogadásától - írja a Népszabadság a szombati számában.
Az EU-külügyminiszterek többsége derűlátónak mutatkozott a szerb-koszovói tárgyalások, illetve ebből fakadóan Szerbia EU-csatlakozási folyamatának az esélyeit illetően
Intenzív és konstruktív tárgyalások folynak a piaci szereplők és a kormányzat között az energiaárakról, pontosabban a áram- és gáztörvény módosításáról, ami az új árképzést is tartalmazza - értesült az MTI piaci forrásból.
Ma kilenc éve, hogy egy összehangolt terrortámadás következtében ledőltek a New York-i Nemzetközi Világkereskedelmi Központ ikertornyai. Romsics Gergely történész az InfoRádiónak azt mondta: Amerikában azóta megengedőbbek az új terrorellenes intézkedésekkel, mint az európaiak.
Samuel Huntington rémálma nem szeptember 11-én vált valósággá, a világ mégis ekkor hitte el. Két civilizáció összecsapását ugyanis élőben közvetítették a világ vezető csatornái: a képernyőn egy eltérített repülőgép szállt bele az égő World Trade Centerbe (WTC), New York egyik emblematikus toronyházába. A 2986 halálos áldozattal járó támadást követően az Egyesült Államok háborút indított a Közel-…
Afganisztánban szombaton is folytatódtak a tüntetések a floridai lelkész koránégetési terve ellen, annak ellenére, hogy Terry Jones tiszteletes előző nap bejelentette, eláll annak megvalósításától.
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a közelmúltban Salamon Berkowitz üzlettársát, Szabó Gábort, aki Berkowitzcal együtt novemberben újra bíróság elé áll a Traubi védjegy bitorlása miatt – írja a Magyar Nemzet.
Nagy volt a riadalom Budapesten az V. kerületi Rendőrkapitányságon, amikor a fogdán tartott P. Izabella közölte: elfolyt a magzatvize, vagyis órákon, de lehet, hogy perceken belül szülni fog.
A világ egyik legjobb profi ökölvívójának tartott Floyd Mayweather Jr.-t pénteken Las Vegasban őrizetbe vették lopás, és családon belüli erőszak vádjával.
Több, harci cselekményekben is részt vevő katonát küldünk Afganisztánba, miközben a segélyezéssel, újjáépítő civil programok támogatásával foglalkozó kontingensünk létszáma csökkenhet az ázsiai országban. A honvédelmi vezetés már októberben döntést hoz az afganisztáni misszió átalakításáról – tudta meg a Magyar Nemzet. Ez azt jelenti, hogy annak ellenére veszélyesebb feladatokat is vállalunk...
Két ember meghalt, három pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy mikrobusz és egy személygépkocsi ütközött össze szombat hajnalban a Heves megyei Nagytálya és Andornaktálya között.
Összesen kilenc településen öntött el pincéket, árkokat, mezőgazdasági területeket a folyamatos esőzések nyomán felgyülemlett víz Heves megyében - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
Orbán Viktor szerint nehéz a Fideszen kívül másra szavazni, hiszen pártja maradt az egyetlen nagy, országos néppárt. A kormányfő a Veszprémi Naplónak adott - szombaton megjelent - interjúban arról is beszélt: az októberi önkormányzati választás eredménye megmutatja, hogy az emberek mennyire támogatják a kormányzati politikát.
Hozzávalók: 3 db tojás/fő étolaj füstölt sajt reszelve (10-15 dkg) 1 evőkanál tejföl csípős kolbász vagy szalámi só bors Erős Pista őrölt pirospaprika (a többi hozzávaló kb. 9 db tojáshoz méretezve)
A mai napon 207. alkalommal csap össze az Újpest és a Ferencváros. A magyar bajnokság legnagyobb rangadójának első felvonását a Megyeri úton rendezik, a derbi előtt a Bors több szempont alapján próbálta meg összehasonlítani a két csapatot.
Siófok Város Önkormányzata tervpályázatot írt ki a régi kenyérgyár és a szomszédságában lévő szódagyár kulturális, oktatási és technikai központtá alakítására, az első helyezett az Építészkohó Kft. lett, és nettó 6 millió forint díjazásban részesült - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A szuverén adósságok piacán az utóbbi időben tapasztalható turbulencia és a pénzügyi szektor tartós gyengesége miatt nőttek a globális gazdasági fellendülés ellenében ható kockázatok
A Fideszen kívül minden más párt rétegpárttá alakult, így az önkormányzati választásokon is nehéz más pártra szavazni – nyilatkozta Orbán Viktor a Veszprém megyei Naplónak.
Orbán Viktor szerint nehéz a Fideszen kívül másra szavazni, hiszen pártja maradt az egyetlen nagy, országos néppárt. A kormányfő a Veszprémi Naplónak adott - szombaton megjelent - interjúban arról is beszélt: az októberi önkormányzati választás eredménye megmutatja, hogy az emberek mennyire támogatják a kormányzati politikát.
A szuverén adósságok piacán az utóbbi időben tapasztalható turbulencia és a pénzügyi szektor tartós gyengesége miatt nőttek a globális gazdasági fellendülés ellenében ható kockázatok - állapította...
Vadító szépségeket akart megmotoroztatni Talmácsi Gábor, de az eső kibabrált gyorsasági világbajnokunkkal. Igaz: így sem maradt szem szárazon, az Elite Model Look versenyzői bikinibemutatóval kárpótolták a bajnokot.