2010. szeptember 10. péntek

szept. 10
20:12
Halálos csapás érte a násznépet (HírTV)
Villám csapott agyon négy embert egy esküvői szertartáson egy mauritániai faluban - mondta az ünneplő család egyik tagja az AFP francia hírügynökségnek, hozzátéve, hogy az áldozatokat egy nagy ünnepi sátorban érte a halálos csapás.
szept. 10
20:12
Több mint 230 ezer százéves japán "hiányzik" (Gondola)
Több mint 230 ezer száz évesnél idősebbként nyilvántartott embert nem találnak Japánban egy pénteken közzétett kormányjelentés szerint
szept. 10
20:12
Vona: rendet kell tenni a pártban (hirado.hu)
A Jobbik elnöke személyesen látogatott el Somogyba "a megbomlott sorok rendezéséhez"
szept. 10
20:12
MSZP: az uniónak nem hiányzik még egy Görögország + videó (ATV)
Török Zsolt szerint egész Európa Magyarországra figyel.
szept. 10
20:14
A királyi család sem kivétel (Infostart)
Ismét akadályokba ütközik ingatlanokkal kapcsolatos tervei kivitelezésében a holland királyi család.
szept. 10
20:14
Óvodások testi épségét veszélyeztette az MSZP-s polgármester? (+videó) (HírTV)
Engedély nélkül felújított óvodával kampányol Jászapáti MSZP-s polgármestere. Az épületet úgy adták át augusztusban, hogy még az építési engedély módosító kérelme sem volt elbírálva. Az egyik fideszes önkormányzati képviselő szerint az épületben még az átadás után is dolgoztak, veszélyeztetve ezzel az oda járó 120 gyermek testi épségét is.
szept. 10
20:14
Mezőn ölték meg a merényletre készülő afgán vezért (hirado.hu)
Hírszerző források szerint Nur Mohammed és emberei merényleteket akart végrehajtani a fővárosban a szeptember 18-i parlamenti választások előtt
szept. 10
20:14
Szerbia továbbra sem ismeri el Koszovót (ATV)
De párbeszéd kezdődhet Belgrád és Pristina között Koszovó státuszáról.
szept. 10
20:15
Intellektuális válsággal néz szembe Európa (Infostart)
Intellektuális és környezeti válsággal is szembenézni kényszerül Európa - így foglalhatóak össze az európai szociálpolitikai elemzők éves konferenciájának főbb megállapításai. Az idén az ELTE Társadalomtudományi Kara szervezésében Budapesten megtartott rendezvényen a szakértők kifejtették, újra kell gondolni a jóléti államok környezethez való viszonyát, szegénység felfogását és kollektív…
szept. 10
20:27
Lefújták a koránégetést (BorsOnline)
A világ politikusainak bírálata után lefújta az „Égess el egy koránt!”-napot Terry Jones floridai tiszteletes. A lelkipásztor még júliusban jelentette be, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulóján több száz muszlim szent könyvet éget majd el a temploma előtt, hogy ezzel tiltakozzon a terrorizmus ellen.
szept. 10
20:30
Vona Gábor a saját pártján belül is rendet rakna (Infostart)
A Jobbik elnöke személyes jelenlétével is hozzá akar járulni Somogyban a párton belül "megbomlott sorok rendezéséhez".
szept. 10
20:30
Magyar iszlamistát tartóztattak le Törökországban (Infostart)
Német iszlamista szélsőségeseket, köztük egy magyar származású fiatalembert tartóztatott le a török rendőrség - közölte pénteken a ZDF német közszolgálati televízió.
szept. 10
20:30
Híradó, 2010. szeptember 10. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
szept. 10
20:30
Shrek-élménypark lehet Spanyolországban (Metropol)
A Paramount áldását adta rá, hogy a spanyol mediterrán tengerparton szórakoztató park jöhessen létre a filmstúdió szellemi tulajdonának felhasználásával.
szept. 10
20:31
Kiss Péter nyolc ponttal húzná ki a nyugdíjasokat a csávából + videó (ATV)
A párt nyolc pontban, kilenc kezdeményezést tesz a kormánynak.
szept. 10
20:32
Kövér: Gödöllőnek változás kell (hirado.hu)
Az Országgyűlés elnöke Boros Andrea kampánynyitóján azt mondta: sokkal kevesebb súrlódással dolgozhat együtt a kormány és a helyhatóság, ha az utóbbi élére is Fidesz-KDNP színekben indult jelöltet választanak a polgárok októberben
szept. 10
20:34
Magyar származású iszlamistát vettek őrizetbe Törökországban (hirado.hu)
A ZDF német közszolgálati televízió információi szerint Thomas U., aki a Hamza al-Majari harci nevet használta egy afganisztáni bevetésre készült egy tálib táborban
szept. 10
20:36
A frank 220 forint alatt, az euró 285 forint alatt péntek este (Infostart)
A svájci frankot péntek este 220 forint alatt jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, egy euró pedig 285 forint alatt volt, a forint így nagyjából azon a szinten fejezheti be a hetet, ahol egy héttel korábban tartott.
szept. 10
20:48
Nemzeti jelképeket ajándékoznak a DAC-szurkolók (HírTV)
A dunaszerdahelyi Yellow Blue Supporters DAC szurkolói csoport úgy döntött, hogy önerőből megajándékozza a városban működő magyar általános iskolákat egy nagyméretű magyar jelképekkel ellátott táblával, amelyen a címer, a zászló, a Himnusz és az Alkotmány néhány fejezete található.
szept. 10
20:48
A választók megtévesztése miatt Sümegen beperelte a KDNP a Fideszt (Gondola)
Bírósághoz fordult a KDNP sümegi szervezete, annak megállapítását kérve, hogy a Fidesz Sümegen megtéveszti a választókat; a bíróság pénteken elutasította a kérelmet - tájékoztatta Nagy László, a KDNP sümegi szervezetének elnöke az MTI-t
szept. 10
20:48
Sümegen a KDNP kiakadt a Fideszre (hirado.hu)
A KDNP sümegi szervezetének elnöke azt mondta: levegőnek nézte őket a Fidesz képviselőjelöltek összeállításakor
szept. 10
20:48
Visszérbetegség: Mi az a szkleroterápia? (WebBeteg)
A szkleroterápia során egy vékony tű segítségével oldatot fecskendeznek közvetlenül a vénába. Ez az oldat irritálja a véna falát, ezért a véna megdagad, és a vér megalvad. A véna sebszövetté alakul, amely végül eltűnik.
szept. 10
20:48
60 milliós bírság a Vodafone-nak (Pénzcentrum)
A Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) az Internet Basic mobilinternet-csomagról adott tájékoztatásaival tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 60 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást....
szept. 10
20:48
Negyven csillag a berlini Hírességek sétányán (Metropol)
Berlin szívében, a Potsdamer Platzon pénteken megnyílt a német Hírességek sétánya, amely hollywoodi mintára csillaggal állít emléket az ország legkiemelkedőbb filmes alkotóinak, színészeinek.
szept. 10
20:50
Mentőhelikopter vitte el a karambolt követően (HírTV)
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a sofőr, aki - miután autójával egy kanyarban átsodródott a szemközti sávba - frontálisan ütközött egy szemből érkező gépkocsival Siklósnál.
szept. 10
21:06
Romlás és rombolás Budapesten (HírTV)
Pozitívan nyilatkoztak a második Orbán-kormány első száz napjáról az MNO által megkérdezett művészek, szakértők és politikusok a Fidesz pénteki budapesti kampánynyitóján. Abban bíznak, hogy a kormánypárt képes lesz megismételni a tavaszi eredményét, vagy esetleg túlszárnyalni azt október 3-án. A legtöbben a fővárosban szeretnének változást, mivel Demszky munkáját szánalmasnak és…
szept. 10
21:06
Magyar származású szlamistát tartóztattak le Törökországban (Gondola)
Német iszlamista szélsőségeseket, köztük egy magyar származású fiatalembert tartóztatott le a török rendőrség - közölte pénteken a ZDF német közszolgálati televízió
szept. 10
21:06
Magyar származású iszlamistát tartóztattak le Törökországban (Metropol)
Német iszlamista szélsőségeseket, köztük egy magyar származású fiatalembert tartóztatott le a török rendőrség - jelentette pénteken a ZDF német közszolgálati televízió.
szept. 10
21:06
HM: Szekeres mulasztott a lúggal itatott kismama ügyében (hirado.hu)
A honvédelmi tárca közleményében azt írta: a kártérítési jogalapot a kórház elismeri, sajnálja viszont, hogy a kismama jogi képviselője nem tartotta magát a megállapodáshoz; egyoldalúan a nyilvánossághoz fordult és perrel fenyegetőzött
szept. 10
21:08
Mészáros megsérült a döntőben (HírTV)
Mészáros Anett ezüstérmes lett a cselgáncs világbajnokságon. A magyar Európa-bajnok az olimpiai ezüstérmes és világbajnok francia Decosse ellen lépett tatamira.
szept. 10
21:24
Szilvás-csokis muffin (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 dl kristálycukor 2 dl tejföl 2 dl étolaj 1,5-2 kupaknyi mézes datolyapálinka 4 dl liszt 2 db tojás 2 csomag vaníliás cukor 1/2 csomag sütőpor 4 dl apróra vágott muskotályos ízű szilva 10 dkg étcsoki felaprózva
szept. 10
21:24
Növekedési hormonok lopott vények alapján (HírTV)
Lopott orvosi vények alapján, a vád szerint a patikusokkal összejátszva 60 millió forint értékben váltottak ki növekedési hormont tartalmazó készítményeket egy gyógyszertárban az osztrák határ közelében.
szept. 10
21:24
HM: Szekeres Imre a lúggal megitatott kismama ügyének kivizsgálásában (Gondola)
A Honvédelmi Minisztérium szerint Szekeres Imre akkori tárcavezető mulasztott a savlekötő helyett lúgos folyadékkal megitatott kismama ügyében, mivel nem tartotta be a vizsgálat elrendelésének határidejét, s így az osztályvezető orvos felelősségének megállapítása nem volt lehetséges
szept. 10
21:24
Az olasz államfőnél tett látogatást Schmitt Pál (Kripto Akadémia)
Udvariassági látogatást tett Schmitt Pál péntek délután Giorgio Napolitano olasz államfőnél a római Quirinale elnöki palotában.
szept. 10
21:24
Már Berlin is gyűjti a csillagokat (hirado.hu)
Megnyílt Berlinben a Hírességek Sétánya, az első csillagot Marlene Dietrich kapta
szept. 10
21:24
Sötét motiváció lehet a bíró megtámadása mögött + videó (ATV)
Cserni János szerint fegyelmije hátterében az elnökhelyettesi posztra történő jelentkezése állhat.
szept. 10
21:26
Szijjártó: nem lesznek megszorító intézkedések (hirado.hu)
A miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Az Este című műsorában elmondta: a kormány azon dolgozik, hogy a 16 százalékos adókulcs minél hamarabb bevezethető legyen
szept. 10
21:26
2020-ra Magyarország lehet a világ legversenyképesebb állama + videó (ATV)
Ha így haladunk, lehagyjuk a most még első Svájcot és az őt követő Svédországot.
szept. 10
21:42
Recept: Szilvás-csokis muffin (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 dl kristálycukor 2 dl tejföl 2 dl étolaj 1,5-2 kupaknyi mézes datolyapálinka 4 dl liszt 2 db tojás 2 csomag vaníliás cukor 1/2 csomag sütőpor 4 dl apróra vágott muskotályos ízű szilva 10 dkg étcsoki felaprózva
szept. 10
21:42
Az összefogás fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
A honvédelmi miniszter szerint az afganisztáni misszió teljesítése is veszélybe kerülhet a terrorveszély miatt. Magánkihallgatáson fogadta a magyar köztársasági elnököt a katolikus egyházfő. A nap legfontosabb hírei.
szept. 10
21:42
US Open: Fucsovics elődöntős (Infostart)
Egyesben bejutott az elődöntőbe Fucsovics Márton a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság juniorversenyében pénteken, miután három játszmában legyőzte amerikai riválisát.
szept. 10
21:42
Trónt fosztott a Facebook (HírTV)
Az amerikai internethasználók több időt töltöttek a Facebookon augusztusban, mint a Google oldalain - derült ki a comScore pénteken nyilvánosságra hozott statisztikájából, amely szerint ez volt az első alkalom, hogy a közösségépítő oldal maga mögött hagyta az internetóriást.
szept. 10
21:42
Vona Gábor: rendet kell tenni a párton belül Somogyban (Gondola)
A Jobbik elnöke személyes jelenlétével is hozzá akar járulni a Somogyban a párton belül "megbomlott sorok rendezéséhez"
szept. 10
21:42
Csaknem betemetett az egy dél-olasz települést (Kripto Akadémia)
A heves esőzések okozta áradások következtében sár- és iszaplavina zúdult pénteken egy kis olasz településre Nápolytól délre, az Amalfi-parton.
szept. 10
21:42
Újabb ultimátumot intéztek a New York-i imámhoz (hirado.hu)
Két pap megadott két telefonszámot, melyet az imámnak 21.20-ig kellett volna felhívni, mert tárgyalni akartak vele a New Yorkban tervezett iszlám központról
szept. 10
21:42
Visszaesést okozhat a légi különadó Németországban (ProfitLine)
Németországban 6,6 millióval csökkenhet a légitársaságok utasforgalma az ágazatra kivetni tervezett különadó miatt - mutatta ki egy pénteken megjelent felmérés.
szept. 10
21:44
Az Este, 2010. szeptember 10. (hirado.hu)
A nap aktuális témái
szept. 10
21:51
Az edzőtermek veszélyei (WebBeteg)
Vajon hány embernek jut eszébe, hogy kezet mosson a sportszerek használata előtt és után, ha edzőterembe megy? És van-e mindenkinek rendszeresen tisztított tornaszőnyege a gyakorlatokhoz? Hányan zuhanyoznak antibakteriális szappannal vagy samponnal, és vesznek-e fel tiszta ruhát edzés után?
szept. 10
22:00
Recept: Joghurtos márványmuffin (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 tojás 15 dkg kristálycukor 1 csomag vaníliás cukor 15 dkg margarin 2,5 dl (kb. 25 dkg) joghurt 25 dkg finomliszt 1 csomag sütőpor 1 evőkanál keserű kakaópor csokidarabok ízlés szerint
szept. 10
22:00
Shrek-élménypark Spanyolországban? (Blikk)

Keresés