A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap is úgy tudja, hogy a nyugat-dunántúli regionális intézet vezetője válthatja Falus Ferencet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat élén.
Elfogadta a terrorizmus elleni harcot szolgáló, az EU és az Egyesült Államok közötti banki adatcserét előíró megállapodást hétfő este az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottsága
Szombaton Kakucson a felismerhetetlenségig összetört a Trabant, amelyben nyolc gyerek és négy felnőtt utazott. Közülük tízen könnyebben, egy gyermek súlyosan megsérült.
Az FHB Jelzálogbank és az Allianz Hungária Biztosító a korábbi szándéknyilatkozattal összhangban július 2-án aláírta a két társaság hosszú távú exkluzív stratégiai együttműködésére, illetve az Allianz Bank FHB-nak történő értékesítésére vonatkozó szerződéseket. Az Allianz Bank részvénycserével, 3,8 milliárd forintért kerül az FHB tulajdonába - jelentette be a jelzálogbank a BÉT honlapján hétfőn.
Nincs napirenden a PSZÁF és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyesülése. A PSZÁF olyan törvényjavaslatot terjeszt be, ami növeli hatáskörét - jelentette ki a Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Fe...
A K&H Csoport több formában is segítséget nyújt azon ingatlanfedezetes hitellel rendelkező ügyfeleinek, akiknek ingatlanjában a szélsőséges időjárás kárt okozott - közölte a K&H hétfőn az MTI-vel. ...
Mozambik lakosságának közel 12 százalékát fertőzte meg az AIDS vírusa - derült ki a HIV vírus elterjedtségéről az afrikai országban első ízben készített hivatalos felmérésből.
Már az ügyészség vizsgálja azt a Magyar Hírlap által ismertetett ügyet, miszerint egy szakszervezet buszának tankolását a BKV állta, noha azt utazásszervezésre is használták piaci alapon. Az érdekvédők utólag fizettek ugyan, mégis nyomoz a BRFK
Szívesebben dolgozna egy olyan emberrel, akivel szemben nagyobb a bizalma - mondta a nemzeti erőforrás tárca minisztere, aki kilátásba helyezte, hogy felmenti az országos tiszti főorvost
Mozambik lakosságának közel 12 százalékát fertőzte meg az AIDS vírusa - derült ki a HIV vírus elterjedtségéről az afrikai országban első ízben készített hivatalos felmérésből
Meg kell védeni a sajtószabadságot, az európai jogállamiság alapját - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetője hétfő este Strasbourgban, az EP plenáris ülésén, napirend előtti hozzászólásában
Elégedett a magyar diplomácia első hónapjával Martonyi János külügyminiszter, aki szerint a szlovák kormányváltással a magyar-szlovák viszonyban javultak az esélyek - derül ki a Népszabadság keddi szá...
Még három napig pótolhatják hiányzó dokumentummásolataikat a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezést benyújtók, addig módosíthatják adataikat, illetve a jelentkezéskor eredetileg me...
14, 17, 21, 28, 50. Ez a számsor egy Zala megyei lakosnak luxusautót, kastélyt, hawaii nyaralást jelent. A lottóötös tulajdonosa most földöntúli boldogságot érez, de lesznek még gondjai.
BUDAPEST ‒ Négy orosz és egy nigériai számítógépzseni ült tegnap a vádlottak padján a bíróságon, ahol azzal vádolták őket, hogy Magyarországon megcsapolták több bank ügyfeleinek a bankszámláit.
Minden évben százak sérülnek meg, az állatvédők már régóta támadják, a "futás a halállal" mégis vakmerő résztvevők ezreit vonzza a pamplonai bikafuttatásra. Nincs ez másként idén sem. Kitiltották a vuvuzelát.
Visszaállították az áramszolgáltatást azokban a torontói kerületekben, amelyekben héfő délután mintegy 250 ezer ember maradt áram nélkül - közölte a kanadai nagyvárost elektromos energiával ellátó Toronto Hydro cég.
Uruguay 60, Hollandia pedig 32 év után juthat ismét fináléba labdarúgó-világbajnokságon, miután a két ország válogatottja egymással találkozik a dél-afrikai torna kedden 20:30 órakor kezdődő elődöntőjében.
Várhatóan még a héten benyújtja a Fidesz a határon túli magyar osztálykirándulási programról szóló országgyűlési határozati javaslatot - mondta Pokorni Zoltán, a javaslat egyik jegyzője az MTI-nek. A tervek szerint iskolai emléknap lenne június 4-e a trianoni békeszerződés aláírásának napja.
EDELÉNY — Egy hónappal az árvíz után az edelényi Szabó Lőrinc Általános Iskola aulájában halomban állnak a bútoradományok, amiket a helyi szóbeszéd szerint azok viszik haza, akiket nem is sújtott a természeti csapás. Például az önkormányzati dolgozók, alkalmazottak, a polgármester bizalmasai. A város első embere szerint ez rágalom. Harnyák Jánosné (60) portájáról mindent elvitt az ár.
A BKV szerint emberközelibbé vált az utazás attól, hogy ismert színészek adták a hangjukat az utasok tájékoztatásához - írja a Blikk. A művészek fejenként egymillió forintot kaptak a munkáért.
Elégedett a magyar diplomácia első hónapjával Martonyi János külügyminiszter, aki szerint a szlovák kormányváltással a magyar-szlovák viszonyban javultak az esélyek - derül ki a Népszabadságban megjelent interjúból
Bírságot helyezett kilátásba az ÁNTSZ és az egészségbiztosító, mivel több háziorvos is úgy döntött, nem adja be a kötelező védőoltásokat, nem végez terhességi tanácsadást és halottkémlést, szerintük ugyanis évek óta ezért a munkáért senki sem fizet - írta a Magyar Nemzet
A válság miatt végrehajtott drasztikus leépítések után ismét keresik a bankszakembereket a svájci pénzintézetek; a bankok, biztosítók, pénzügyi tanácsadó cégek és az ágazat más szereplői összesen több mint 4 ezer állást hirdettek június végén.
Meghiúsult a megállapodás a tárgyalások hétfő esti állása szerint az M43-as autópálya második ütemét kivitelező konzorciumot vezető Sedesa S. A., valamint a Szeviép Zrt. csődje miatt pénzükre váró alvállalkozók között - tájékoztatta az alvállalkozókat képviselő ügyvéd hétfőn az MTI-t.
Az előző kormány elhibázott lépéseinek korrekcióját szolgálja az egészségügyi tárgyú törvények módosítása - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter keddre virradó éjjel az Országgyűlésben
A munkavállalói tulajdon stabilabbá teheti a tulajdonosi szerkezetet - hangsúlyozta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa egy brüsszeli tanácskozáson.
Nincs napirenden a PSZÁF és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyesülése. A PSZÁF olyan törvényjavaslatot terjeszt be, ami növeli hatáskörét - jelentette ki a Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) új elnöke hétfőn a Reutersnak. (MTI)
Paller Judit, a nyugat-dunántúli regionális intézet vezetője válthatja Falus Ferencet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat élén - írta keddi számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap ...
Beiktatták Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét, valamint Warvasovszky Tihamért, a szervezet alelnökét hétfőn, akiket július 5-i hatállyal választott meg az Országgyűlés - közölte a számvevőszék az MTI-vel.
Csaknem megtriplázódott Oroszország folyó fizetési mérlegének első félévi többlete. A jegybank adatai szerint a szufficit 50,2 milliárd dollár volt, 2,8-szer több a tavaly első félévi 18 milliárdnál.
Nyolc fogva tartott meghalt, hét társuk megsebesült, amikor lövöldözés tört ki egy börtönben két rivális csoport között a nyugat-venezuelai Sabanetában - írta a helyi sajtó hétfőn.
A Központi Nyomozó Főügyészséghez került az egyik BKV-szakszervezet által használt luxusautóbusz tankolásának ügye - írta keddi számában a Magyar Hírlap.
A kormány 29 pontos akciótervével összefüggő pénzügyi és gazdasági törvénycsomagot, valamint a szintén ahhoz kapcsolódó közbeszerzési törvénymódosítást vitatja meg ma az Országgyűlés.
Optimistább álláspontra helyezkedtek a hazai fizetőeszköz és az állampapírpiaci hozamszintek kilátásával kapcsolatban a Portfolio.hu által havi rendszerességgel megkérdezett alapkezelők. Egy éves...
Paller Judit, a nyugat-dunántúli regionális intézet vezetője válthatja Falus Ferencet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat élén - írta keddi számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap is.
A külügyminiszter elégedett a magyar diplomácia első hónapjával - nyilatkozta a Népszabadságnak. Martonyi úgy fogalmazott, hogy külpolitikai szempontból jobban alakult, mint amire számított.
Minden szempontból előtérbe került a szabályozás: a befektetési alapokról szóló új törvény előkészítése javában folyik a szakma berkein belül, miközben a privátbankokra a válságban kirobbant...
Egy motoros kisrepülőgép zuhant le a III. kerületi Aranyhegyi lejtőnél, a Taliga utca üres telkére. Egy ismert kamionversenyző, extrém sportoló lehet az egyik áldozat.