Idén tíz százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly, amely mellett a felvettek aránya a múlt évi 74 százalékról, 69,4-re csökkent. A sikertelenül felvételizettek számára azonban egy jól megválasztott kurzus, egy felsőfokú szakképzés elvégzése szakmát és nyelvtudást is jelenthet.
A világon először sikerült őssejtekkel csontot növeszteniük tudósoknak egy élő szervezetben - közölte csütörtökön a brit orvosi szaklap, a Lancet. A kísérletben nyulak elülső lábainak combcsontjait távolították el, majd újraépítették a csontokat és a porcokat.
Fedezi a búzamennyiség az ország kenyérgabona-szükségletét, országosan összesen 3,8 millió tonna termésre számítanak – jelentette ki az agrárügyekért felelős államtitkár az országos aratási koordinációs bizottság ülése után.
Horvát sajtóbeszámolók szerint több mint 300 magyar dolgozót foglalkoztat tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül a részben a Mol tulajdonában lévő INA olajipari vállalat. A horvát közszolgála...
Horvát sajtóbeszámolók szerint több mint 300 magyar dolgozót foglalkoztat tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül a részben a Mol tulajdonában lévő INA olajipari vállalat
Nyolc munka került be az Electrolux Design Lab versenyének döntőjébe. A megmérettetésen olyan terveket vártak, amik azt tükrözik, hogy az emberek hogyan készítik el és tárolják majd ételeiket, valamint hogyan mosnak és mosogatnak majd 2050-ben.
Megkezdődnek a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa első perei csütörtökön. Az AFP értesülése szerint az április 20-án felrobbant, majd két nappal később elsüllyedt Deepwater Horizon nevű torony 11 munkásáldozatának hozzátartozói és a szennyezés miatt munkájukat elvesztő halászok indítják meg a várható perek sorát a BP ellen.
A kiváló teljesítmény elképzelhetetlen megfelelő kockázatkezelés nélkül, állítja a vagyon- és felelősségbiztosítások vezető nemzetközi szolgáltatójaként az Allianz....
Bár a tavalyi évben összesen kevesebb hamis terméket foglaltak le az EU tagállamok vámhatósági szervei, mint egy évvel korábban, a hamis gyógyszerek arányában mégis növekedést tapasztaltak. 2009-ben összesen több mint 11 millió hamisított gyógyszeripari terméket koboztak el az Unió határain....
Wolfsburg, 2010. július 29., csütörtök (MTI/APA/apn/Reuters/dpa/AP) - A Volkswagen konszern jelentős forgalom és eredmény növekedést ért el az idei első negyedévben.
A Toshiba vállalati teljesítménye nyereségbe fordult a konszern folyó pénzügyi éve első negyedévében a félvezető üzletág forgalmának jelentős növekedése miatt.
Az argentin futballválogatott szövetségi kapitányi tisztéből távozni kényszerült Diego Maradona azt mondta, hogy a szövetség elnöke, Julio Grondona hazudott neki, a nemzeti csapat menedzsere, Carlos Bilardo pedig elárulta őt.
Kedves olvasó, gondolkodott Ön már azon, hogy a világon kinek lehet meg a hatalma, pénze és elszántsága ahhoz, hogy a földkerekség egyik leghatalmasabb ritka vagy egyedi autókból álló gyűjteményét összehozza? A válasz nem más, mint Hassanal Bolkiah, aki mellesleg brunei szultánja.
A francia hatóságok vizsgálatot indítottak az elmúlt napokban felfedezett tömeges csecsemőgyilkosság ügyében a feltételezett szülők ellen - közölte az illetékes ügyészség Douai városában
Menesztette az észak-magyarországi vízügyi felügyelőség vezetőjét, Pintér Istvánt a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára. Illés Zoltán ezt az árvíz sújtotta Felsőzsolcán jelentette be.
Az elemzői várakozásokat felülmúló profitról számolt be az Exxon Mobil a második negyedévre: az olajtársaság egy részvényre jutó nyeresége 1.6 dollárt tett ki, miközben a piacok 1.47 dollárra...
Az elsőgenerációs iPod Nano zenelejátszókkal kapcsolatos intézkedések közzétételére szólították az Apple-t Japánban, miután a szigetországban számtalan esetben jelentették ezen mp3-lejátszók veszélyes mértékű túlmelegedését
Horvát sajtóbeszámolók szerint több mint 300 magyar dolgozót foglalkoztat tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül a részben a Mol tulajdonában lévő INA olajipari vállalat - írja az MTI. A...
A Phylaxia bejelentette, hogy 2010. július 28-i ülésén határozott a tulajdonában lévő Mősor-Hang Zrt. törzsrészvényekből 54 darab törzsrészvény Hungária Értékpapír Befektetési és...
Pórfy György került Magasházi Anikó helyére az UniCredit Leasing élén. Pórfy György váltja Magasházi Anikót az UniCredit Leasing igazgatóságának elnöki székében. A vezetőváltás engedélyezéséről...
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett Jakabszálláson az a fiú, akit egy autóbusz ütött el kerékpározás közben csütörtökön - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Sikkasztással gyanúsítják azt az ékszerészt, aki feldolgozásra átvett arany ékszerekkel együtt tűnt el Kiskunfélegyházáról - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
A hírTV birtokába került hivatalos összefoglaló szerint gyér látogatottságú a sanghaji expó magyar pavilonja.A dokumentum készítői – a többivel összehasonlítva – szegényes felszereltségűnek találták a magyar standot, hiányolták a megfelelő tájékoztatást és több technikai problémát is észleltek.
A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) megszünteti a Los Angeles-i Filmirodát, melynek vezetője Návai Anikó volt. Az irodavezető lapunk birtokába jutott levelében azt írja, nem tud közösséget vállalni az MMK elnönével, Kőrösi Zoltánnal, akinek elképzelései sem szakmailag, sem erkölcsileg nem vállalhatóak, nem képviselhetőek a világ filmfővárosában." Kőrösi szerint a magyar filmnek elsősorban…
Magyarország a középmezőnyben van a nem teljesítő hiteleket tekintve a közép-kelet-európai régióban, tíz ország közül a hatodik legnagyobb méretű nem teljesítő hitelállománnyal küzd a PricewaterhouseCoopers (PwC) gyorsjelentése szerint. A nem teljesítő hitelek az év végéig még várhatóan növekedni fognak. A problémát kezelni kell a PwC szerint, erre több működőképes példa van a piacon. (MTI)
Múlt héten 11 ezerrel kevesebben (457 ezren) fordultak első ízben munkanélküli segélyért az USA-ban, mint egy héttel korábban - jelentette az Amerikai Munkaügyi Minisztérium. Tekintettel arra, hogy...
Az Országos Kereskedelmi Szövetség meglepetéssel értesült arról, hogy a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete kifogásolja a kereskedelmi egységekben dolgozó pénztárosok javadalmazását: a Szakszervezet szerint nem a nagyobb összegű szakmai bérminimum, hanem a minimálbér alapján kapják bérüket....
A lakossági jelzáloghiteleken belül tavaly decemberre 6,3 százalékra emelkedett a nem teljesítő hitelek aránya - a fizetésképtelenség többnyire az állás elvesztése, vagy a devizaárfolyam változása miatt következik be
Tíz napra elzárják Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fiát, mert elkésett a katonai szolgálatból - tájékoztatott csütörtökön a Jediót Ahronót című izraeli napilap.
Átlagosan minden második, magát kisebbséginek valló magyar állampolgár szavazni is kíván az október 3-ai kisebbségi választáson, legalábbis a kilenc évvel ezelőtti népszámlálás és a választói névjegyzék adatainak összevetése alapján
Kézhez kapta a Lehet Más a Politika (LMP) a sukorói telekcsere-ügylettel kapcsolatos értékbecsléseket és a földhivatali iratokat. A csaknem kétszáz oldalas dokumentum a párt honlapján olvasható csütörtöktől. Az ítélőtábla ez év júniusában mondta ki jogerősen, hogy nyilvánosságra kell hozni a sukorói telekügylet dokumentációját, és ezt a vagyonkezelő meg is tette.
Börtönbe kell vonulnia az ügyben csütörtökön hozott ítélet szerint egy férfinak, aki tavaly tojással dobált meg egy konzervatív politikust Nagy-Britanniában.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mai határozatában 5 millió forint bírsággal sújtotta az Allianz Bank Zrt.-t és azonnali hatállyal kötelezte a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen...
Csütörtökön indult el Budapestről az a fiatal házaspár, akik tengerjáró vitorlásukkal egy év alatt kívánják megkerülni a Földet. A 27 éves Rakonczay Viktória és a 29 éves Rakonczay Gábor az egykori földkerülő kettős Fa Nándor és Gál József útvonalát követi: a Gibraltár szorostól indulnak és délen az Antarktisz körül hajóznak majd. Viktória a Független Hírügynökségnek elmondta: bár összesen 250…
A magyar és a finn gazdaság stratégiai együttműködéséről volt szó Orbán Viktor miniszterelnök és Jyrki Katainen finn miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter budapesti találkozóján