Immár hetedik napja emelkednek a fejlett nyugat-európai tőzsdék, melyek közül a német DAX 0.1, a francia CAC-40 0.5, az angol FTSE-100 pedig 0.2%-os pluszban áll. A mai jó hangulatot támogatja a...
Némileg csökkenő ütemben, de továbbra is hónapról hónapra nő a Központi Hitelinformációs Rendszerben tároltak száma hazánkban. Õk azok, akik legalább 90 napon keresztül nem tudták fizetni...
Diego Maradona már nem szövetségi kapitány, miután az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA) úgy döntött: nem hosszabbít szerződést a korábbi futballsztárból lett szakvezetővel.
A Hungaroring 1986 óta íródó történelmében annyi fontos vagy éppen izgalmas esemény történt, hogy egy tízes listában szinte lehetetlen összeszedni ezeket. Az InfoRádió mégis megpróbálta - alig két nappal a 2010-es Magyar Nagydíj kezdete előtt.
Hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök a sukorói kaszinóberuházás kapcsán – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Budai Gyula miniszterelnöki megbízott. Mint mondta, több levél és egy hangfelvétel is bizonyítja, hogy a két korábbi kormányfő tudott a beruházás részleteiről és részt vett az ezzel kapcsolatos egyeztetéseken. A politiku...
Washington dollármilliárdokat ígért az iráni ellenzéki vezetőknek, ha sikerül megdönteniük az iszlám rendszert - jelezte az ILNA iráni hírügynökség szerdán egy befolyásos iráni politikust idézve
Egyelőre csak annyi biztos, hogy a független színházaktól fűnyíróelven vonnak el 34 százaléknyi támogatást. Hogy a tizenegymilliárd többi részét mely területeken fognák meg, még titok - írja az Index...
Több, mint 500 millióan élnek az Európai Unió 27 tagállamában a 2010. január elsejei állapotokat tükröző Eurostat-adatok szerint. Egy év alatt ez 1.366 milliós népességnövekedésnek felel meg uniós...
A szálláshelyszolgáltatók és vendéglátóipari cégek felszámolásának rekordját hozta az idei év első fele - közölte az Opten Informatikai Kft. szerdán. (MTI)
Ismét nyereséget könyvelhetett el a PSA Peugeot Citroen az év első felében az autópiac fellendülésének, a kínai kereslet növekedésének, a költségcsökkentésnek, és számos új modell bevezetésének köszönhetően.
A rendszerfelállítás mint fejlesztési módszer rövid idő alatt képes döntő fontosságú információt adni a szervezeti dinamikáról, az egyes szervezeti egységek közötti kapcsolatokról, konfliktusok forrásáról. Ezen módszerről az egyik alapítóval, Dr. Matthias Varga von Kibéd professzorral Marek István beszélgetett.
Nyugat-európai és amerikai menedzsment kurzusok felvételije nehezen kerülhető meg GMAT (Graduate Management Admission Test) kitöltése nélkül. A négyórás megmérettetésen a pályázó vizsgázik angolból, matematikából, szövegértésből és gyorsaságból is. Az MBA képzés akár 230 ponttal elérhető.
Ismét nyereséget könyvelhetett el a PSA Peugeot Citroen az év első felében - a tervek szerint hamarosan a bevételek több mint fele Európán kívülről származik majd
A kisebbségi választói jegyzéket - ellentétben a települési önkormányzati választás névjegyzékével - nem vásárolhatják meg a jelöltek, jelölőszervezetek az októberi választás előtt, mert olyan különleges adatot tartalmaznak, mint a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozás
Több mint 400 szakon mintegy 2.500 költségtérítéses finanszírozási forma közül választhatnak azok a diákok, akik nem kerültek be a július 22-i ponthúzás alapján egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A diákok augusztus 10-ig egyetlen helyre nyújthatnak be kérelmet.
A GBP/CHF múlt hét vége óta 600 pipet nyert. A kedvezö brit adatok szinte eufóriát okoztak a font körül. Az elemzök szerint még nincs vége a mozgásnak, és célba vehetik az 1,6590-es értéket. Támogatás 1,6460-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Négyen – köztük két gyerek – is megsérült abban a balesetben, amely szerda délelőtt történt Tapolca és Veszprém között. Két egy irányba haladó kocsi ütközött össze a tótvázsonyi kereszteződésnél, előzés közben.
Dr. Siklósi Gábor – vagyis az a jóképű motoros mentős, akit a Jóban Rosszban című sorozatból is ismerhetünk, most a jó cél érdekében még a félmeztelen pózolást is bevállalta.
Elhunyt Maury Chaykin kanadai színész, aki több mint három évtizedes pályafutása során olyan népszerű produkciókban szerepelt, mint a Farkasokkal táncoló, a Mondvacsinált hős vagy Az élet sója.
Több mint 400 szakon mintegy 2500 költségtérítéses finanszírozási forma közül választhatnak azok a diákok, akik nem kerültek be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A felvételizők augusztus 10-ig egyetlen helyre nyújthatnak be kérelmet.
Budapest forint- és devizaadósságát is – leminősítést valószínűsítő – felülvizsgálat alá vette a Moody's pár nappal azután, hogy Magyarország közepes befektetői adósbesorolásával is ezt tette.
Több mint 400 szakon mintegy 2.500 költségtérítéses finanszírozási forma közül választhatnak azok a diákok, akik nem kerültek be a július 22-i ponthúzás alapján egyetlen felsőoktatási intézménybe sem
Egy felmérés szerint az amerikaiak egyre többet interneteznek, de az ott igénybe vehető szolgáltatásokért nem fizetnének, ugyanakkor a reklámok is zavarják őket. Halkan kérdezzük: akkor miből éljenek meg az internetes vállalkozások...?
A legfrissebb kutatások eredményei azt mutatják, hogy csontjaink nem egyszerűen azt a vázat jelentik, mellyel állni tudunk, hanem a vércukor szabályozása során is fontos szerepet töltenek be, s így a jövőben a cukorbetegség gyógyítására szolgáló gyógyszerek előállításában is jelentőséggel bírnak.
Az idei második negyedévben 1,1%-kal nőtt a gazdaság az előző évihez képest, a megelőző hónaphoz képest pedig 6,6%-os a növekedés - Litvánia előzetes GDP-adatai meglepően kedvezőek, éves alapú...
A tavalyi magyar nagydíj előtt bombaként robbant a hír, mely szerint a száguldó cirkusz történetében első alkalommal jelent meg állandó szponzorként egy magyar tulajdonú cégcsoport. A Pénzcentrum.hu Nagy Zsoltot, a Hell Energy Magyarország Kft. globális marketingigazgatóját kérdezte az együttműködés eddigi eredményeiről, a nemzetközi piacok meghódításáról, a futamról, a szponzorált csapatról és a…
Gyerekként állatokat őrzött, néhány év múltán Társadalomtudományi Szakkollégiumot szervezett, jogi diplomája mellé szociológusit szerzett, látta már belülről a Parlamentet és a Miniszterelnöki Hivatalt is, teázott a brit miniszterelnökkel és benne volt a keze néhány hónapig az RTL Klubban is. Nem tipikus alkotmánybírói karrier Stumpf Istváné.
A nemrégiben elfogadott amerikai pénzügyi reformcsomag megújulásra és szervezeti innovációra készteti többek közt az amerikai bankszektort. A kockázatosabb banki tevékenységek korlátozása trükkös...
Több dolgozót is elbocsátottak Ferihegyen, miután a repülőtér megbukott az unió biztonsági felülvizsgálatán. A Légiközlekedési Dolgozók Egyesült Szakszervezetének elnöke a Hír Televíziónak azt mondta: a június elején befejeződött teszt óta mintegy 10 embernek mondtak fel indoklás nélkül, köztük szakszervezeti dolgozóknak is.
A duisburgi technozenei fesztiválon szombaton kitört tömegpánik halálos áldozatainak száma huszonegyre emelkedett. Szerdára virradóra a kórházban belehalt sérüléseibe egy 25 éves nő az Essen melletti Heiligenhausból.
A német költségvetési helyzet stabilitása érdekében az ország pénzügyminisztere tegnap olyan tervezetet jelentetett meg, ami szerint csökkentenék az ipari társaságok számára nyújtott energetikai...