Horváth Gergely Domonkos váltja Kalmár Istvánt a Magyar Posta Zrt. igazgatósági elnöki posztján - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az MTI-vel. Kalmár István hétfőn lemondott a Magya...
Hitelközvetítő cégek alkalmazottai és vezetői vertek át több száz embert az elmúlt években. A hitelpiacon járatos uzsorások egy része feketén, segítségnek feltüntetve adott pénzt az ügyfeleinek, hogy nem sokkal később jóval nagyobb összeget kapjon vissza – számol be a Magyar Nemzet.
Az amerikai szenátus kedden megszavazta az afganisztáni műveletekre szánt költségvetés emelését: a törvény 33 milliárd dollárt irányoz elő elsősorban az amerikai csapatok afganisztáni műveleteire, s négymilliárd dollár gazdasági támogatás Kabulnak, illetve a szomszédos Pakisztánnak
Nem fogok börtönbe menni – emelte fel a hangját Somlyódi Csaba (MSZP), a fővárosi gazdasági bizottság elnöke a testület, illetve a fővárosi pénzügyi és közbeszerzési bizottság tegnapi együttes ülésének végén, a csepeli szennyvíztisztító kivitelezőjét képviselő francia üzletember követelésére – írja a Magyar Nemzet.
A rendőrök azonnal felismerték és elfogták azt a férfit a Ferihegyi repülőtéren, aki korábban repülőgépek felrobbantásával fenyegetőzött - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) sajtószóvivője
Tizenkilenc megyében, 95 áruházat érintő vizsgálatsorozatba kezdett az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelet, mert a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete bejelentése szerint a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem fizetik ki a törvényben előírt 89
Minden területre kiterjedő felülvizsgálatot rendelt el a Hende Csaba vezette Honvédelmi Minisztérium (HM) a tárca és háttérintézményei – köztük a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) –, valamint a Magyar Honvédség működésére vonatkozóan – írja a Magyar Nemzet.
Szabályozná az online szerencsejáték-piacot a Magyar Szerencsejáték Szövetség. Számításaik szerint jelenleg évi 15 milliárd forint bevételtől esik el az állam azzal, hogy a netes fogadóirodák és póker...
Minden területre kiterjedő felülvizsgálatot rendelt el a Hende Csaba vezette Honvédelmi Minisztérium (HM) a tárca és háttérintézményei - köztük a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) -, valamint a Magyar Honvédség működésére vonatkozóan - írja a Magyar Nemzet
A Pentagon nem tud elszámolni csaknem 9 milliárdnyi iraki olajdollárral, amelyet az ország újjáépítésének céljaira, illetve humanitárius programokra kellett volna felhasználni
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 2007-es bezárásával okozott betegellátási zűrzavart orvosolhatná részben egy új országos pszichiátriai intézmény, amely a Magyar Hírlap információi szerint esetleg a budai tüdőgyógyintézetben kaphatna helyet
Késésekre és járat-kimaradásra is számítani kell a budapesti elővárosi vonatok közlekedésében, miután meghibásodott egy biztosító berendezés a Nyugati pályaudvaron.
A pótfelvételin bejutó mechatronikai hallgatók költségtérítését az első évben átvállalja a város önkormányzata Zalaegerszegen - jelentette be a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója.
Nem számít jelentős létszámleépítésre a közmédiumoknál az új struktúrára való áttérés nyomán Szalai Annamária. A kormánypárt médiáért felelős szakpolitikusa a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában beszélt terveikről.
Lezuhant egy pakisztáni utasszállító repülőgép a főváros, Iszlámábád közelében. Több mint százötvenen voltak a fedélzeten - közölte egy légügyi szóvivő. Legkevesebb öt holttestre bukkantak a mentőalakulatok a becsapódás helyszínén, hárman pedig csak megsérültek, de csodálatos módon életben maradtak.
Nagy erejű robbanás történt szerdán a kelet-kínai Csiangszu tartomány Nanking városának egy gyárában, a halottak száma egyelőre nem ismert, több mint százan megsérültek.
Korábban a baloldal fellegvárának számított Baranya megye, de a 2009-es EP-választáson és az idei országgyűlési választáson a Fidesz elsöprő győzelmet aratott, és várhatóan ismételten többsége lesz a megyei közgyűlésben. Pécsen komoly rivális hiányában és az eddigi eredmények miatt Páva Zsolt, a Fidesz jelöltje toronymagasan esélyes az október 3-i voksoláson.
A második negyedéves gyorsjelentési szezonban a profitok szintjén az elemzői várakozásokat felülmúló számokat közöltek a már jelentő amerikai vállalatok, a bevételek tekintetében viszont már nem...
Versenyezni - néhány sportág kivételével - kizárólag érvényes sportorvosi engedéllyel lehet. A sportorvoslás törvényi kereteit a sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint az ezalapján készült 215/2004. (VII.13.) kormányrendelet rögzíti.
Harmincöt százalékkal emelte a minimálbért a tibeti autonóm terület kormányzata ebben a hónapban - közölték illetékesek kedden azt követően, hogy az országban több helyütt is hasonló lépésre szánta el magát a helyi vezetés.
A költségvetés általános tartalékából jelenleg még mintegy 22 milliárd forint áll a nemzetgazdasági tárca rendelkezésére, miután már a második félévben, döntően az árvízi károkra, 13,4 milliárd forintot ki kellett fizetni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére
Hosszú-hosszú szünet után a brit márka kis torpedói újra feltűnnek a raliversenyeken. A minél szebb eredmények elérésének érdekében a MINI a Prodrive-val karöltve fejleszti saját – a Countryman-en alapuló – WRC versenygépét.
Csütörtök kora délután, Ózdon helyezik végső nyugalomra Radovic Dusán rendőr zászlóst, akit pénteken gázolt halálra a rendőri intézkedés elől menekülő, többszörösen büntetett előéletű P
Nincs javulás a Zwack negyedéves teljesítményében, ráadásul a papírok osztalékalapon már inkább a drága kategóriába esnek. Ennek ellenére a bebetonozott tulajdonosi struktúra és a kedvezőtlen...
Egy időre leállnak az állami és magánerőből megvalósuló (PPP) autópálya-építések, az útfejlesztéseket pedig uniós forrásból finanszírozzák - írja a Népszava
Nap végére elfogyott az amerikai piacok lendülete, ennek ellenére az ázsiai indexek emelkedést mutatnak ma reggel. A sor a japán börze vezeti, a Nikkei közel 3%-kal került feljebb. Tegnap a...
Stabilizálódott a forint az euróhoz képest szerda reggel: egy euró 282,77 forintot ért a londoni bankközi devizapiacon, míg kedden este 282,49 forinton jegyezték az eurót.
A költségvetés általános tartalékából jelenleg még mintegy 22 milliárd forint áll a nemzetgazdasági tárca rendelkezésére, miután már a második félévben, döntően az árvízi károkra, 13,4 milliárd forintot ki kellett fizetni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére.
Szeptember végén akarja meghallgatni Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt a 2002 és 2010 között, de különösen 2006 őszén elkövetett rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottság - közölte a Magyar Hírlappal Gulyás Gergely, a testület elnöke
Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde fő mutatói kedden. A DJIA indexe 12,26 ponttal, vagyis 0,12 százalékkal 10.537,69 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 1,17 ponttal, azaz 0,10 százalékkal 1113,84 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 8,18 ponttal, azaz 0,36 százalékkal 2288,25 pontra esett vissza.
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat éreztette hatását szerdán az ázsiai tőzsdéken is: a mutatók többsége erősödött, főként a jó vállalati eredményeknek, illetve a gazdasági kilátások javulásának köszönhetően. Európa vegyesen kezdhet, Amerikában viszont egyelőre még erősödést jeleztek szerda reggel a határidős mutatók.
Tizenkilenc megyében, kilencvenöt áruházat érintő vizsgálatsorozatba kezdett az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, mert a kereskedelmi szakszervezet szerint a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem fizetik ki a törvényben előírt szakmai bérminimumot - írja a Magyar Nemzet.
Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) az ENE Zrt. fellebbezése alapján megsemmisítette az első fokú hatóság korábbi, az erőmű engedélykérelmét elutasító hatá...
Szeptember végén akarja meghallgatni Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt a 2006-os őszi véres tömegoszlatással kapcsolatban a rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottság – mondta el Gulyás Gergely, a testület elnöke a Magyar Hírlapnak.
Egy időre leállnak az állami és magánerőből megvalósuló (PPP) autópálya-építések, az útfejlesztéseket pedig uniós forrásból finanszírozzák - írja a szerdai Népszava. A jelenlegi PPP (public private...
19 megyében, 95 áruházat érintő vizsgálatsorozatba kezdett az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelet, mert a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete bejelentése szerint a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem fizetik ki a törvényben előírt 89 500 forintos szakmaibér-minimumot....