2010. július 27. kedd

júl. 27
16:00
Lázár: bíróság döntsön a segélyezettek listázásának jogszerűségéről (Gondola)
Lázár János azt szeretné, bíróság mondja ki, hogy jogszerű-e a szociális támogatással visszaélők adatainak közzététele
júl. 27
16:01
Csúszik az arany (ProfitLine)
Eddig piros a napja az aranynak, jelenleg 9 dolláros csökkenéssel -0.8%-ban 1172.6-nál folyik a kereskedés. (Solar Capital)
júl. 27
16:09
Countryman vs. Juke - hegymászó aszfaltbetyárok harca (Auto Pult)
A hétvégén érkezett hideg levegő és csapadék borús hangulatot hozott kis hazánkba, ám ezt oldandó két vidám városi terepjáróval próbáljunk meg ezt feledtetni és egy kis mosolyt vinni kedves olvasóink arcára. A MotorTrend a MINI Countrymant és a Nissan Juke-ot tette próbára egy összehasonlító teszt erejéig.
júl. 27
16:12
Lázár a végsőkig kitart az önkormányzati lista ügyében (HírTV)
Az adatvédelmi ombudsman szerint a hódmezővásárhelyi polgármesternek el kell távolítania a szociális segélyből élők és az azzal vélhetően visszaélők szégyenlistáját – mondta kedden Jóri András, az emberi jogi bizottság meghallgatásán. Lázár János, a város fideszes polgármestere azonban – törvényes kereteken belül – kész a végsőkig kitartani az ügyben. Az MSZP és az LMP szegényell...
júl. 27
16:12
Költségvetési (fő)felügyelők állnak munkába augusztus 15-től (Gondola)
A kormány költségvetési (fő)felügyelőt rendelhet ki augusztus 15-től a központi költségvetési fejezetekhez, elkülönített állami pénzalapokhoz - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI kérdésére
júl. 27
16:12
Az államfőhöz fordult Miskolc polgármestere (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul jogorvoslatért Miskolc szocialista polgármestere a választókörzetek átírása miatt. Káli Sándor emellett beadványt nyújt be az Alkotmánybírósághoz, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.
júl. 27
16:12
Pesszimistábbak az amerikai fogyasztók, mint ahogy a piac hitte (Portfolio)
Júliusban 50.4 pontra csökkent az amerikai Conference Board fogyasztói bizalmi index értéke a júniusi 54.3 pontról. A friss adat rosszabb képet fest az elemzői konszenzusnál (51 pont). A...
júl. 27
16:12
Így trükköznek a fapados légitársaságok (Pénzcentrum)
Egy német tanulmány szerint a légitársaságok gyakorta alkalmaznak rejtett díjakat a repülőjegy-eladásoknál. "A társaságok rájöttek, hogy a korábban magától értetődőnek vett és ingyenes szolgáltatásokkal jó pénzt is lehet keresni" - írja a "Mobil in Deutschland" közlekedési érdekvédelmi szervezet tanulmánya....
júl. 27
16:14
Amerikai fogyasztói bizalom: 50,4 pont- elörejelzés: 51,3 pont (HírTV)
Amerikai fogyasztói bizalom júliusi mutatója: 50,4 pont- elörejelzés: 51,3 pont- elözö havi érték: 52,9 pont. Részletek következnek
júl. 27
16:14
Elgázolt a vonat egy idős férfit Orosházán (Gondola)
Elgázolt a vonat egy idős embert Orosházán, az Iglói úti vasúti átjárónál kedd délelőtt, a férfi a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség
júl. 27
16:16
Amerikai Richmond Fed index: 16 pont- elörejelzés: 14 pont (HírTV)
Júliusi amerikai Richmond Fed index: 16 pont- elörejelzés: 14 pont- elözö havi érték: 23 pont. Részletek következnek
júl. 27
16:16
Pénzügyőrök figyelhetik a Williams csapat öltözékét (Gondola)
Elképzelhető, hogy a Williams csapat versenyzői felirat nélküli ruhában és lábbeliben fognak versenyezni a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon, miután a vecsési Williams gyermek- és sportruházati családi vállalkozás védjegyfigyelést kért a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál
júl. 27
16:18
A francia levendula (Lavandula dentata) (Édenkert)
A francia levendulának jellegzetes ezüstös színe van, a levelein található bolyhok miatt. Erős színe miatt a tájtervezők egyre nagyobb előszeretettel használják. Tudjunk meg még többet erről a levendulafajtáról!
júl. 27
16:18
Forgalmi változások sora – Indul a Forma–1 (HírTV)
A korábbi évekhez hasonlóan most is forgalmi változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán, a csütörtöktől vasárnapig tartó Forma-1 Magyar Nagydíj miatt.
júl. 27
16:18
Forgalmi változások az M3-as autópályán a Forma-1 miatt (Gondola)
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is forgalmi változásokat léptet életbe a Forma-1 miatt az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt
júl. 27
16:27
25 év után buktatták le Bon Jovit (Blikk)
Jon Bon Jovi amerikai rocksztárról eddig sosem látott képek kerültek napvilágra – a szexi énekes négy meztelen lánnyal enyeleg.
júl. 27
16:30
A köztársasági elnökhöz fordul jogorvoslatért Miskolc polgármestere (Infostart)
A köztársasági elnökhöz fordul jogorvoslatért Miskolc szocialista polgármestere a választókörzetek átírása miatt. Káli Sándor szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főjegyző politikai érdekek mentén változtatta meg a választási térképet a megyeszékhelyen.
júl. 27
16:30
Három gyerekkel végzett a leomló homokfal (+kép) (HírTV)
Ukrajnában a megcsúszó homok magával sodort és eltemetett három fiút egy üzemen kívüli homokbányában hétfő este. A helyszínre érkező rendőrök és tűzoltók már csak a gyerekek holttestét tudták kiemelni a több méteres homokréteg alól – adta hírül kedden a harkovi ATN hírügynökség.
júl. 27
16:30
A GVH az energia kiskereskedelmi árát vizsgálná (Gondola)
Ágazati elővizsgálatot fontolgat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arról, hogy miért magas az energia kiskereskedelmi árrése - mondta el Polony Gergely, a GVH energetikai piaci szabályozással foglalkozó munkatársa kedden
júl. 27
16:30
Emelkedtek az amerikai családiház-árak májusban (ProfitLine)
Már a második egymást követő hónapban emelkedtek az amerikai családiház-árak májusban havi összevetésben - derült ki a kedden ismertetett S and P/Case-Shiller lakásár indexből.
júl. 27
16:30
Mítoszok a részvénypiacokon, amelyeknek nem szabad bedőlni (Portfolio)
Amióta a görög adósságválság elkezdődött, a volatilitás ismét visszatért a részvénypiacokra. A befektetők úgy érezhették, hogy újraélik 2008 és 2009 legnehezebb hónapjait, amelyek újra és újra...
júl. 27
16:30
Jó hír az OTP hiteleseinek! Ismét kamatot csökkent a bank (Pénzcentrum)
A meglévő hitelállományt érinti az OTP Bank újabb hitelkamat-csökkentése, amelynek hatását a törlesztőrészletekben október 1-jétől, érzékelhetik az ügyfelek. A termékkör és a mérték vonatkozásában is differenciált kamatcsökkentés az érintett ügyfélkör számára több mint másfél milliárd forint tehercsökkenést eredményez éves szinten....
júl. 27
16:30
Összedőlt egy kínai híd, legalább 37-en meghaltak (ATV)
Tovább tartanak esőzések és az áradások.
júl. 27
16:32
Hiánycikk lesz egy ideig a dinnye (Infostart)
A hűvösebb idő miatti átmeneti hiány ellenére összességében elegendő lesz a dinnyetermés a hazai fogyasztók ellátására. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács főtitkára az InfoRádióban elmondta: a három hetes késéssel indult szezon akár szeptember végéig is eltarthat. Mártonffy Béla szólt arról is, az exportnál várhatóan 30-40 százalékkal, összességében több tízmilliárd…
júl. 27
16:32
OTP Bank: ismét csökken a hitelkamat (ProfitLine)
A meglévő hitelállományt érinti az OTP Bank újabb hitelkamat-csökkentése, amelynek hatását a törlesztőrészletekben október 1-jétől, érzékelhetik az ügyfelek. A termékkör és a mérték vonatkozásában is differenciált kamatcsökkentés az érintett ügyfélkör számára több mint másfél milliárd forint tehercsökkenést eredményez éves szinten - tájékoztatta Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese az…
júl. 27
16:32
Tovább növelte befolyását a Linamar anyacége (Portfolio)
Tovább növelte részesedését a Linamar Corp. a Linamar Hungary-ben, így az anyacég már 99.23%-on áll a hazai társaságban. 16,332 darab Linamar Hungary törzsrészvényt vásárolt a társaság anyacége...
júl. 27
16:32
Spanyolország: betilthatják a bikaviadalt (ATV)
Egyre kevesebben nézik.
júl. 27
16:33
Elnéptelenedhet Ferihegy? (Privátbankár)
Leminősítették a Ferihegyi repülőteret, mert egy uniós ellenőrzés során olyan eszközök jutottak át a biztonsági ellenőrzésen, amelyeket ki kellett volna szűrni
júl. 27
16:45
Elköltöztetik a védett ürgéket Börgöndön (Infostart)
Fejér megyében elköltöztetik a Börgöndön tervezett repülőtér építési területén élő védett ürgekolóniát. Az állatokat oda telepítik át, ahol nem lesznek munkálatok. A több száz ürge költöztetését a Duna-Ipoly Nemzeti Park környezetvédelmi szakemberei is figyelemmel kísérik.
júl. 27
16:48
EUR/USD Csalódást okozó fogyasztói bizalom (HírTV)
Az amerikai fogyasztói bizalom mutatója júliusban 54,3 pontról 50,4 pontra csökkent, miközben az elemzök 51,0 pontos érétket vártak. A közzététel elött azt beszélték, hogy elképzelhetö a 48,0 pontos érték is. A dollárnak jól jön, hogy nem igazolódtak be a találgatások. A Richmond Fed Index ráadásul 12 pontról 16 pontra javult, ami kellemes meglepetést okozott. Az EUR/USD eddig nem ment jóval…
júl. 27
16:48
Moszkva környékén a tavalyinál 12-szer nagyobb területen pusztított erdőtűz (Gondola)
Moszkva környékén idén a tavalyinál tizenkétszer nagyobb területen pusztítottak erdőtüzek, de a hatóságok ellenőrzés alatt tartják a helyzetet - jelentette Borisz Gromov, Moszkva megye kormányzója kedden Vlagyimir Putyin orosz kormányfőnek
júl. 27
16:48
Eddig bevált az egészségügyi kormányzat taktikája (Portfolio)
Érdemi kommunikáció kezd kibontakozni az egészségügyi kormányzat és az ágazat legfontosabb szereplői között - legalábbis erre utalnak az elmúlt hetek nyilatkozatai. Úgy tűnik tehát, hogy eddig bevált...
júl. 27
16:48
A gyorskaja végzett a legkövérebb brit nővel, 286 kiló volt (ATV)
Gyakorlatilag halálra ette magát.
júl. 27
16:50
Extrém programmal kecsegtet a szombat (HírTV)
Wakeboard versenyekkel, Flúgos Futammal várja az idei Madday az érdeklődőket szombaton, Kecskeméten. A show-t másodszor rendezik meg, és egy 10 évvel ezelőtt megrendezett vízi karnevált elevenít fel.
júl. 27
16:50
Eltűnhetnek Magyarországról egyes biztosítók (Portfolio)
Európában egyedülálló és példátlan mértékű teherrel sújtja a hazai biztosítókat a pénzintézeti különadó, a döntés következtében egyes biztosítók eltűnhetnek a piacról - vélik a Magyar Biztosítók...
júl. 27
16:50
Kigyulladt az olajfinomító, tüntettek a lakók (ATV)
Ez már a harmadik hasonló baleset volt.
júl. 27
16:51
Októbertől ismét könnyebb az OTP hiteleseknek (Privátbankár)
A meglévő hitelállományt érinti az OTP Bank újabb hitelkamat-csökkentése, amelynek hatását a törlesztőrészletekben október 1-jétől, érzékelhetik az ügyfelek. A termékkör és a mérték vonatkozásában is ...
júl. 27
16:53
Nem alkudtak a bankok: felszámolják a Szeviépet (Privátbankár)
Eredménytelen volt a csődegyezségi tárgyalás, ezért felszámolási eljárás indul a Szeviép Zrt. ellen – közölte Tímár Gyula vagyonfelügyelő. A csődegyezségi ajánlatot a biztosítotti körbe tartoz...
júl. 27
16:55
Valami nem stimmel az energiaárakkal? (Privátbankár)
Ágazati elővizsgálatot fontolgat a Gazdasági Versenyhivatal arról, hogy miért magas az energia kiskereskedelmi árrése
júl. 27
17:03
A vártnál jobban csökkent az amerikai fogyasztói bizalom júliusban (ProfitLine)
A vártnál jelentősebben csökkent a júliusi amerikai fogyasztói bizalom, különösen a második félévi lakossági kiadások alakulásával kapcsolatos aggodalmakra - az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet kedden közölt adata szerint.
júl. 27
17:05
Kezdenek elszabadulni a gabonapiaci árak (ProfitLine)
A hazai piaci árak az év elejétől június közepéig takarmánykukoricánál jelentősebben emelkedtek, más gabonáknál stagnálás volt megfigyelhető. Az utóbbi hetekben az árnövekedés erőteljesebbé vált, a kukoricán kívül a többi gabona esetében is - hívta fel a figyelmet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden honlapján.
júl. 27
17:06
Szexuálisan zaklatták és megkéselték a kislányt (HírTV)
Egy kislányt csaltak magukkal, szexuálisan zaklatták és meg is késelték azok a férfiak, akiket jelenleg fantomkép alapján keres a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az eset még június 20-án történt, a rendőrség azonban csak most számolt be róla.
júl. 27
17:06
Visszaesett a jégkrémfogyasztás Magyarországon (Gondola)
Visszaesőben a jégkrém fogyasztása Magyarországon, hiába jött a kánikula - derül ki az MTI által megkérdezett piaci szereplők nyilatkozataiból
júl. 27
17:06
Törölte hitelkeretének egy részét a MOL (Portfolio)
2010. július 27-én 975 millió euró összeget törölt a meglévő és lehívatlan 1.5 milliárd euró rulírozó hitelkeretből a MOL, mely 2010. október 2-án jár le. A MOL-csoport a törlést követően is...
júl. 27
17:06
Századvég: saját lábra kell állnunk, hogy ne legyen szükség az IMF-re (ATV)
A bankadó nem rontja lényegesen a gazdasági növekedés esélyeit - írják.
júl. 27
17:08
Öt évet kapott a londoni Ritz "eladója" (Gondola)
Elfelejtheti a Ritzet, és a következő öt évet börtönben tölti az a férfi, aki szélhámosként 250 millió fontért akarta eladni a londoni luxusszállodát
júl. 27
17:10
Az EU meghosszabbította grúziai megfigyelő missziójának mandátumát (Gondola)
Meghosszabbították egy évvel az Európai Unió grúziai megfigyelő missziójának (EUMM) mandátumát, amely így most 2011 szeptemberig tart
júl. 27
17:21
Bepanaszolta a makói kórházat egy háziorvos (Infostart)
Bepanaszolta az Egészségbiztosítási Felügyeletnél és az egészségbiztosítónál a makói kórházat egy háziorvos. Domokos Mária megelégelte, hogy az intézmény korlátozta a laborvizsgálatra érkezők számát. A kórház szerint egy beteg sem maradt ellátatlanul.
júl. 27
17:21
Hogyan készítsünk mézes-levendulás biscottit? (Édenkert)
Ezek a biscottik ugyanolyan szépek, mint amilyen finomak. Nagyszerűen lehet tálalni egy csésze kávéval. De különleges alkalmakkor vagy ebéd után is igazi különlegességnek számít, ha buborékos vagy édes borral tálaljuk. Tanuljuk meg, hogy hogyan kell elkészíteni!
júl. 27
17:24
Vajda és Janics is ott lesz a világbajnokságon (HírTV)
Janics Natasa és Vajda Attila is ott lesz az augusztusi kajak-kenu világbajnokságon.

Keresés