Brüsszelben megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Izlanddal az Európai Unió. Stefan Füle, a közösség bővítési biztosa az első tanácskozás után aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a szigetország lakosságának többsége egyelőre ellenzi a belépést.
Az északkeleti országrészben erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt hosszabb-rövidebb időre felszakadozhat a felhőzet, és helyenként több órára kisüthet a nap
Legkevesebb 6 hét, de előfordulhat, hogy három hónap is eltelhet addig, amíg rendeződik a Ferihegyi repülőtér biztonsági helyzete - hangzott el a Budapest Airport biztonsági rendszerében felmerült problémákkal kapcsolatos kormányszóvivői tájékoztatón. Az ügy tisztázására a kormány már felállított egy munkacsoportot, az, hogy az uniós kritériumokat teljesíti-e a repülőtér, főképpen az üzemeltetőn…
A héten kezdi exportálni a tengerentúlra 3 puttonyos aszúját az állami tulajdonban lévő Tokaj-Kereskedőház Zrt., a cég borai az idén 24 országban kerülnek piacra.
Radikális változásokra van szükség a szociálpolitikában és a potyautasokat ki kell dobni a rendszerből – mondta a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságnak keddi ülése után újságíróknak
Ahogy nemrég ígértük, július 26-án, azaz ma jelentek meg az első hivatalos, gyári fotók az ingolstadti márka újdonságáról, mely a nemsokára megjelenő Mercedes CLS és a BMW Gran Coupe ellen száll ringbe a piacon. A fotók bizonysága szerint a végleges forma alig tér el a 2009-es Detroiti Autószalonon látottaktól.
A hétvégén érkezett hideg levegő és csapadék borús hangulatot hozott kis hazánkba, ám ezt oldandó két vidám városi terepjáróval próbáljunk meg ezt feledtetni és egy kis mosolyt vinni kedves olvasóink arcára. A MotorTrend a MINI Countrymant és a Nissan Juke-ot tette próbára egy összehasonlító teszt erejéig.
Az adatvédelmi ombudsman szerint a hódmezővásárhelyi polgármesternek el kell távolítania a szociális segélyből élők és az azzal vélhetően visszaélők szégyenlistáját – mondta kedden Jóri András, az emberi jogi bizottság meghallgatásán. Lázár János, a város fideszes polgármestere azonban – törvényes kereteken belül – kész a végsőkig kitartani az ügyben. Az MSZP és az LMP szegényell...
A kormány költségvetési (fő)felügyelőt rendelhet ki augusztus 15-től a központi költségvetési fejezetekhez, elkülönített állami pénzalapokhoz - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI kérdésére
Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul jogorvoslatért Miskolc szocialista polgármestere a választókörzetek átírása miatt. Káli Sándor emellett beadványt nyújt be az Alkotmánybírósághoz, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.
Júliusban 50.4 pontra csökkent az amerikai Conference Board fogyasztói bizalmi index értéke a júniusi 54.3 pontról. A friss adat rosszabb képet fest az elemzői konszenzusnál (51 pont). A...
Egy német tanulmány szerint a légitársaságok gyakorta alkalmaznak rejtett díjakat a repülőjegy-eladásoknál. "A társaságok rájöttek, hogy a korábban magától értetődőnek vett és ingyenes szolgáltatásokkal jó pénzt is lehet keresni" - írja a "Mobil in Deutschland" közlekedési érdekvédelmi szervezet tanulmánya....
Elgázolt a vonat egy idős embert Orosházán, az Iglói úti vasúti átjárónál kedd délelőtt, a férfi a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség
Elképzelhető, hogy a Williams csapat versenyzői felirat nélküli ruhában és lábbeliben fognak versenyezni a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon, miután a vecsési Williams gyermek- és sportruházati családi vállalkozás védjegyfigyelést kért a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál
A francia levendulának jellegzetes ezüstös színe van, a levelein található bolyhok miatt. Erős színe miatt a tájtervezők egyre nagyobb előszeretettel használják. Tudjunk meg még többet erről a levendulafajtáról!
A korábbi évekhez hasonlóan most is forgalmi változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán, a csütörtöktől vasárnapig tartó Forma-1 Magyar Nagydíj miatt.
A köztársasági elnökhöz fordul jogorvoslatért Miskolc szocialista polgármestere a választókörzetek átírása miatt. Káli Sándor szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főjegyző politikai érdekek mentén változtatta meg a választási térképet a megyeszékhelyen.
Ukrajnában a megcsúszó homok magával sodort és eltemetett három fiút egy üzemen kívüli homokbányában hétfő este. A helyszínre érkező rendőrök és tűzoltók már csak a gyerekek holttestét tudták kiemelni a több méteres homokréteg alól – adta hírül kedden a harkovi ATN hírügynökség.
Ágazati elővizsgálatot fontolgat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arról, hogy miért magas az energia kiskereskedelmi árrése - mondta el Polony Gergely, a GVH energetikai piaci szabályozással foglalkozó munkatársa kedden
Már a második egymást követő hónapban emelkedtek az amerikai családiház-árak májusban havi összevetésben - derült ki a kedden ismertetett S and P/Case-Shiller lakásár indexből.
Amióta a görög adósságválság elkezdődött, a volatilitás ismét visszatért a részvénypiacokra. A befektetők úgy érezhették, hogy újraélik 2008 és 2009 legnehezebb hónapjait, amelyek újra és újra...
A meglévő hitelállományt érinti az OTP Bank újabb hitelkamat-csökkentése, amelynek hatását a törlesztőrészletekben október 1-jétől, érzékelhetik az ügyfelek. A termékkör és a mérték vonatkozásában is differenciált kamatcsökkentés az érintett ügyfélkör számára több mint másfél milliárd forint tehercsökkenést eredményez éves szinten....
A hűvösebb idő miatti átmeneti hiány ellenére összességében elegendő lesz a dinnyetermés a hazai fogyasztók ellátására. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács főtitkára az InfoRádióban elmondta: a három hetes késéssel indult szezon akár szeptember végéig is eltarthat. Mártonffy Béla szólt arról is, az exportnál várhatóan 30-40 százalékkal, összességében több tízmilliárd…
A meglévő hitelállományt érinti az OTP Bank újabb hitelkamat-csökkentése, amelynek hatását a törlesztőrészletekben október 1-jétől, érzékelhetik az ügyfelek. A termékkör és a mérték vonatkozásában is differenciált kamatcsökkentés az érintett ügyfélkör számára több mint másfél milliárd forint tehercsökkenést eredményez éves szinten - tájékoztatta Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese az…
Tovább növelte részesedését a Linamar Corp. a Linamar Hungary-ben, így az anyacég már 99.23%-on áll a hazai társaságban. 16,332 darab Linamar Hungary törzsrészvényt vásárolt a társaság anyacége...
Leminősítették a Ferihegyi repülőteret, mert egy uniós ellenőrzés során olyan eszközök jutottak át a biztonsági ellenőrzésen, amelyeket ki kellett volna szűrni
Fejér megyében elköltöztetik a Börgöndön tervezett repülőtér építési területén élő védett ürgekolóniát. Az állatokat oda telepítik át, ahol nem lesznek munkálatok. A több száz ürge költöztetését a Duna-Ipoly Nemzeti Park környezetvédelmi szakemberei is figyelemmel kísérik.
Az amerikai fogyasztói bizalom mutatója júliusban 54,3 pontról 50,4 pontra csökkent, miközben az elemzök 51,0 pontos érétket vártak. A közzététel elött azt beszélték, hogy elképzelhetö a 48,0 pontos érték is. A dollárnak jól jön, hogy nem igazolódtak be a találgatások. A Richmond Fed Index ráadásul 12 pontról 16 pontra javult, ami kellemes meglepetést okozott. Az EUR/USD eddig nem ment jóval…
Moszkva környékén idén a tavalyinál tizenkétszer nagyobb területen pusztítottak erdőtüzek, de a hatóságok ellenőrzés alatt tartják a helyzetet - jelentette Borisz Gromov, Moszkva megye kormányzója kedden Vlagyimir Putyin orosz kormányfőnek
Érdemi kommunikáció kezd kibontakozni az egészségügyi kormányzat és az ágazat legfontosabb szereplői között - legalábbis erre utalnak az elmúlt hetek nyilatkozatai. Úgy tűnik tehát, hogy eddig bevált...
Wakeboard versenyekkel, Flúgos Futammal várja az idei Madday az érdeklődőket szombaton, Kecskeméten. A show-t másodszor rendezik meg, és egy 10 évvel ezelőtt megrendezett vízi karnevált elevenít fel.
Európában egyedülálló és példátlan mértékű teherrel sújtja a hazai biztosítókat a pénzintézeti különadó, a döntés következtében egyes biztosítók eltűnhetnek a piacról - vélik a Magyar Biztosítók...
A meglévő hitelállományt érinti az OTP Bank újabb hitelkamat-csökkentése, amelynek hatását a törlesztőrészletekben október 1-jétől, érzékelhetik az ügyfelek. A termékkör és a mérték vonatkozásában is ...
Eredménytelen volt a csődegyezségi tárgyalás, ezért felszámolási eljárás indul a Szeviép Zrt. ellen – közölte Tímár Gyula vagyonfelügyelő. A csődegyezségi ajánlatot a biztosítotti körbe tartoz...
A vártnál jelentősebben csökkent a júliusi amerikai fogyasztói bizalom, különösen a második félévi lakossági kiadások alakulásával kapcsolatos aggodalmakra - az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet kedden közölt adata szerint.