2010. július 22. csütörtök

júl. 22
9:22
Marihuánagyárak nyílhatnak egy kaliforniai városban (ATV)
A füvet csak orvosi célokra lehet használni.
júl. 22
9:24
Lefelé indult a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,88 pontos csökkenéssel, 22.177,18 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest ez 0,56 százalékos gyengülést jelent. Gyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék is.
júl. 22
9:27
A második emberi kergemarhakóros esetet jelentették Olaszországban (Infostart)
Egy 42 éves nő Olaszországban a második ember, akinél kergemarhakórt diagnosztizáltak - jelentette szerdán az ANSA hírügynökség, mely szerint a nő reménytelen állapotban kórházban fekszik.
júl. 22
9:36
Felhőszakadás, jégeső jön (Infostart)
Zivatarokra, felhőszakadásra és jégesőre is számítani lehet csütörtökön az országban, főként a Dunától keletre eső területeken - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 22
9:36
BUX: -0,56 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,88 pontos csökkenéssel, 22
júl. 22
9:36
Kihirdetik a ponthatárokat (HírTV)
Csütörtökön kiderül, hogy kit vettek fel az idén szeptemberben induló főiskolai, egyetemi képzésekre, este ugyanis közzéteszik a ponthatárokat a felvi.hu-n. A regisztrált jelentkezők személyes oldalukon is megtalálják a jelentkezéseikhez tartozó ponthatárokat. Akik a jelentkezési lapjukon megadták mobiltelefonszámukat, SMS-ben is kapnak értesítést.
júl. 22
9:36
Észak-Koreának nem tetszik a déli szomszéd és Amerika közös katonáskodása (Kripto Akadémia)
Egy észak-koreai tisztségviselő határozottan elítélte a július 25-én kezdődő, a Sárga- és a Japán-tengerre tervezett amerikai-dél-koreai haditengerészeti gyakorlatokat.
júl. 22
9:36
Megszorítások Szlovákiában, IMF-receptre (Portfolio)
Mivel a szlovák hiány várható értéke jelentősen megnőtt az utóbbi időben, az IMF áfaemelést és nyugdíjstopot ajánl az országnak - írja a Napi Gazdaság. A Radicová-kormány már 15-én közölte, hogy...
júl. 22
9:36
Dráma! Felszámolják a magyar sikerplázát (Pénzcentrum)
Az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt. meghirdette a korábban a Keszthely Plázát üzemeltető, 2009 júniusa óta felszámolás alatt lévő Perka Properties Ingatlanforgalmazó és -kezelő Kft. vagyonelemeit....
júl. 22
9:36
Navracsics: „természetes, hogy vannak vitás kérdések az IMF-el” + videó (ATV)
A politikus szerint az EU támogatja a bankadó bevezetését.
júl. 22
9:38
19 halálos áldozatot követelő összecsapás Jemenben (Gondola)
Tizenkilenc halálos áldozatot követelő összecsapás volt csütörtökre virradóra Jemen északi részén a kormányerők, és a velük szemben álló húszi lázadók között
júl. 22
9:38
Állami vállalatok részvényeit értékesíti Románia (Portfolio)
A román kormányzat több vállalati részesedését értékesítené a román tőzsdén, amelyekkel közel 450 millió euróra tehet szert - írja a Ziarul Financiar. Az állam a Transgaz, a Transelectrica és a...
júl. 22
9:38
Ma este nyolckor minden kiderül! (Pénzcentrum)
Nagyjából 140 ezer felvételiző diák és szüleik várják a ma este közlésre kerülő felvételi ponthatárokat. A legtöbben fővárosi felsőoktatási intézmények valamelyikére jelentkeztek, de az intézményi népszerűségi lista elején ott vannak a vidéki nagyvárosok egyetemei is....
júl. 22
9:39
Hogyan gondozzuk a Dianella virágot? (Édenkert)
A Dianella virág a tűzliliomfélék (Hemerocallidaceae) családjába tartozik. Az íriszhez hasonló virágai csillag alakúak, és mivel eredeti élőhelyén igencsak meleg van, oda kell figyelnünk hőigényére, amennyiben élvezni szeretnénk a virágait.
júl. 22
9:40
"Borzasztóan igazságtalan, és felesleges a különadó" (Portfolio)
A mai napon minden bizonnyal nagyobb változtatás nélkül át fog menni a parlamenten az a salátatörvény, amiben az államháztartás egyensúlyát javító különadó is szerepel. A terhet viselő intézmények...
júl. 22
9:42
Megbotlott Amerika, megbotlottunk mi is (ProfitLine)
Ben Bernanke tegnapi szavai nemcsak az amerikai piacokon okoztak aggodalmat, de az ázsiai és az európai piacokat is csökkenésre késztette a csütörtöki kereskedési napon. Az amerikai gazdasági kilátásokkal kapcsolatban ismét borússá váló piaci hangulat előtt a hazai piac is meghajolt, és nem volt képes folytatni a tegnapi lendületes emelkedését.
júl. 22
9:44
Nyereséges volt a Volvo a második negyedévben (ProfitLine)
Nyereséges volt a svéd Volvo a második negyedévben a kereslet élénkülésének, a költségek csökkentésének és a hatékonyság javulásának köszönhetően. (MTI)
júl. 22
9:45
Durva! Kisfia arcába fújta a füstöt a sztár (Blikk)
Felelőtlen édesanyának tűnik Billie Piper, akit egy londoni pubban fényképeztek le, amint füstöt fúj a mellette ülő kisfia arcába.
júl. 22
9:45
Egyre többen állnak fagylaltosnak Olaszországban (HR Portál)
Az Olaszországban továbbra sem enyhülő kánikula a fagylaltosoknak kedvez. A gazdasági válságban egyre többen választják a jól jövedelmező szakmát.
júl. 22
9:47
Több ezer közszolgától szabadul meg Bulgária (HR Portál)
További leépítéseket jelentett be a bolgár közszférában a pénzügyminiszter.
júl. 22
9:54
Felhőszakadás, jégeső várható, főként a Dunától keletre (Gondola)
Zivatarokra, felhőszakadásra és jégesőre is számítani lehet csütörtökön az országban, főként a Dunától keletre eső területeken - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján
júl. 22
9:54
Német beszerzési menedzserindex: 61,2 pont- elörejelzés. 58,0 pont (HírTV)
Júliusi német beszerzési menedzserindex: 61,2 pont- elörejelzés. 58,0 pont- elözö havi érték: 58,4 pont. Részletek következnek
júl. 22
9:54
Nem volt megfelelő az új típusú influenzával kapcsolatos kommunikáció (Portfolio)
Nem volt megfelelő a H1N1-gyel kapcsolatos kommunikáció, mondta Paller Judit országos tiszti főorvos az InfoRádió Aréna című műsorában. Arra is kitért, hogy nem lehetett előre tudni, mennyire lesz...
júl. 22
9:54
Felépíti Salamon templomának mását egy brazil egyház (ATV)
A tízezer férőhelyes épületben a frigyláda másolata is helyet kap.
júl. 22
9:56
Mérges viták - Globális gyarmattartók! (Gondola)
A bukott szocialista-liberális rezsim áldatlan tevékenysége újra ránk szabadította a Nagy Testvért!
júl. 22
9:56
Német szolgáltatási index: 57,3 pont- elörejelzés. 54,6 pont (HírTV)
Júliusi német szolgáltatási index: 57,3 pont- elörejelzés. 54,6 pont- elözö havi érték: 54,8 pont. Részletek következnek
júl. 22
9:56
Krugman szerint túl optimista a Fed (Portfolio)
Ben Bernanke tegnap túlságosan optimista volt - véli Paul Krugman. Az amerikai jegybankelnök szerint annak ellenére sincsenek sürgős tennivalók, hogy minden jel a gazdasági aktivitás gyengülésére...
júl. 22
9:58
USD/JPY A jen a nyerö (HírTV)
Az USD/JPY az ázsiai kereskedésben veszteségeket könyvelt el. A Fed-elnök, Bernanke szenátusbeli nyilatkozata után 87,15-röl 86,35-re esett az árfolyam. A csökkenö trendet a japán ipari termelés közzététele zárta le (+0,2%, elörejelzés: -0,4%, elözö: +1,8%). A piaci szereplök gyengülö dollárral számolnak. Támogatás 86,29-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
júl. 22
10:00
Félmilliárd felhasználónál jár a Facebook (HírTV)
Már több mint félmilliárd ember használja a Facebook internetes közösségi oldalt - jelentette be szerdán a weboldal alapítója, Mark Zuckerberg. Az oldal egy új alkalmazás elindításával ünnepelte a félmilliárdos határ elérését, amely segítségével a felhasználók saját facebookos történeteiket oszthatják meg.
júl. 22
10:03
Étrendkiegészítővel sem könnyebb fogyni (Privátbankár)
A legújabb kutatások nem találtak bizonyítékot arra, hogy a súlycsökkentő étrendkiegészítők valóban megkönnyítenék a fogyást
júl. 22
10:03
Gyereket vár Christina Applegate (Blikk)
júl. 22
10:03
Hogyan tartsuk távol a betörőket, ha nyaralni megyünk? (Infostart)
Jelentősen megnő a betöréses lopások száma nyáron, ezért a rendőrség néhány jó tanácsot tett közzé. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője felhívta a figyelmet arra is, hogy a közösségi oldalakon senki ne tegye közzé, hogy nyaralni megy, mert ez tippet adhat a betörőknek.
júl. 22
10:03
Adóellenőrzés miniszteri felügyelettel (Adózóna)
A 17. kerületi Ampere utca 34. számú épülete senkinek sem tűnik fel Párizsban. Több tucat adóellenőr dolgozik benne, távol a kutató tekintetektől. A hivatal neve sem különösebben izgalmas: Vagyoni Helyzetek Ellenőrzésének Országos Központja (DNVSF). A párizsi Le Monde is csupán azért szentelt hosszabb riportot a diszkrét intézménynek, mert Franciaország leggazdagabb asszonya, a L'Oréal cég…
júl. 22
10:05
Bennmarad a lex Járai (Privátbankár)
A kormány nem lép vissza a "lex Járaitól" - erősítette meg Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtök reggel az MTI-nek; az Országgyűlés délután szavaz a gazdasági és pénzügyi tárgyú törvén...
júl. 22
10:12
A második emberi kergemarhakóros esetet jelentették Olaszországban (Gondola)
Egy 42 éves nő Olaszországban a második ember, akinél kergemarhakórt diagnosztizáltak - jelentette szerdán az ANSA hírügynökség, mely szerint a nő reménytelen állapotban kórházban fekszik
júl. 22
10:12
Őrjöngő közönség egy barát temetésén (HírTV)
A kilenc éve alakult Funeral for a Friend a Hegyalja Fesztiválon adott koncertet. A dél-walesi bandát a post-hardcore, screamo és emo jelzőkkel címkézték fel, elmondásuk szerint viszont rockzenét játszanak, rengeteg hatással. Egyik utolsó fellépésüket adták ebben a felállásban. Erről, a dalok mondanivalójáról és többek között a frissen megjelenő lemezről kérdezte a Magyar Nemzet Online a…
júl. 22
10:12
Nem enged a lex Járaiból a kormány (Alternatív Energia)
A kormány nem lép vissza a "lex Járaitól" - erősítette meg Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtök reggel az MTI-nek; az Országgyűlés délután szavaz a gazdasági és pénzügyi tárgyú törvénycsomagról.
júl. 22
10:12
Aknavetők és gépfegyverek Jemenben (Kripto Akadémia)
Tizenkilenc halálos áldozatot követelő összecsapás volt csütörtökre virradóra Jemen északi részén a kormányerők, és a velük szemben álló húszi lázadók között.
júl. 22
10:12
Bernanke szavai elérték a BUX-ot is (Portfolio)
Két nap emelkedés után mára kicsit elbizonytalanodott a pesti parkett is, így a BUX alacsony 2.3 milliárd forintos forgalom mellett 0.3%-os mínuszban tartózkodik, továbbra is a 200 napos mozgóátlag...
júl. 22
10:12
Nem csak a nyarat ütik el munkával a diákok (Pénzcentrum)
A nyári hónapokban egyre több diák keres munkát, és a cégek érdeklődése is megnő a fiatal munkavállalók iránt, akik azonban egyre többen dolgoznak év közben is, hogy esetlegesen kieső zsebpénzüket pótolják....
júl. 22
10:12
Kivirágzott a sivatag, elhalasztják a kultfilm forgatását (ATV)
Januárban folytatják.
júl. 22
10:14
Szijjártó: nem változik a bankadó alól mentesülők köre (Gondola)
A kormány nem lép vissza a "lex Járaitól" - erősítette meg Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtök reggel az MTI-nek; az Országgyűlés délután szavaz a gazdasági és pénzügyi tárgyú törvénycsomagról
júl. 22
10:14
EU-s beszerzési menedzserindex: 56,5 pont- elörejelzés. 55,2 pont (HírTV)
Júliusi EU-s beszerzési menedzserindex: 56,5 pont- elörejelzés. 55,2 pont- elözö havi érték: 55,6 pont. Részletek következnek
júl. 22
10:14
A felajánló cég nem tud az ingyen tűzijátékról (Alternatív Energia)
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közölte a Népszabadsággal, hogy a kormány elfogadta a szombathelyi Kopula'96 Kft. felajánlását, amely szerint a cég ingyen megrendezné augusztus 20-án a budapesti tűzijátékot - írja a napilap csütörtöki számában.
júl. 22
10:14
Csökkentette várakozásait az eBay (Portfolio)
3%-ot emelkedett az eBay árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben, miután a cég közölte második negyedéves eredményeit, amelyek felülmúlták az elemzői konszenzust. Az online aukciós cég nettó...
júl. 22
10:15
OTP részvény elemzés - A Fibo megfogta! (ProfitLine)
Mai elemzésünkben az OTP bankrészvény várható árfolyam alakulását tekintjük át a technikai elemzés segítségével.
júl. 22
10:16
Nyugaton a baloldal Orbánnal példálózik (Gondola)
Mindenki más beszél róla, ő megcsinálta - emelik példaképpé a német baloldali lapok a "jobboldali populista" kormányfőt.
júl. 22
10:16
EU-s szolgáltatási index: 56,0 pont- elörejelzés. 55,0 pont (HírTV)
Júliusi EU-s szolgáltatási index: 56,0 pont- elörejelzés. 55,0 pont- elözö havi érték: 55,5 pont. Részletek következnek
júl. 22
10:16
Baleset miatt állnak a vonatok Sopronnál (Alternatív Energia)
Személyautóval ütközött egy vonat Sopronnál, a baleset miatt teljes a pályazár - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel az MTI-vel.
júl. 22
10:16
A kormány nagyon várja a forint erőre kapását (Portfolio)
Szépen faragott a hátrányából a forint, már csak 3-4 egység hiányzik az IMF-sztori előtti, péntek délutáni szint eléréséhez - írja napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales...

Keresés