2010. július 19. hétfő

júl. 19
11:06
Vértes: a nemzetközi bizalom elvesztése veszélyes lehet (Gondola)
Nem kerül közvetlenül veszélybe az államadósság finanszírozása, ugyanakkor rövidtávon nőhetnek a devizahitelesek terhei, középtávon pedig a nemzetközi bizalom hiánya jelenthet problémát és veszélyt Magyarország számára - vélekedett Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt
júl. 19
11:06
Mentő gázolta halálra - FOTÓ! (Alternatív Energia)
Belehalt a sérüléseibe egy motoros, aki mentőautónak ütközött hétfő reggel Hetényegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
júl. 19
11:06
Dollármilliókat kaphatnak a magyar áldozatok rokonai (HírTV)
A magyar diákokat szállító jármű üzemeltetőit és a kétéltű járművel ütköző uszály legénységét is beperli a philadelphiai hajóbaleset magyar áldozatainak rokonsága.
júl. 19
11:06
Nap elején Európát sem hagyta hidegen az IMF magyarországi távozása (Portfolio)
Az európai részvényindexek negyedik napja estek a nyitást követő percekben azok után, hogy Írországot a Moody’s leminősítette Aa1-ről Aa2-re. Továbbá negatívan hatott a piacokra, hogy az IMF...
júl. 19
11:06
Malév: fontos változás! (Pénzcentrum)
A Malév sikeresen bevezette az Amadeus DCS járatkiszolgáló rendszert, mely egyaránt előnyös az utasoknak és a személyzetének, hiszen a korszerű alkalmazással leegyszerűsödik, illetve felgyorsul az utasok repülőtéri kiszolgálása. Az utazóközönség az új online check-in rendszert is használatba vehette, melynek egyik nagy előnye például, hogy továbbúti járatokra is engedélyezi az utaskezelést,…
júl. 19
11:06
Magyar Ferraris siker (ATV)
Ismét a valenciai Moto GP pálya adott otthont a Ferrari Challenge versenysorozat soron következő két futamának. Az eseményen a Warm Up Racing két versenyzővel: Válint Tiborral és az olasz Diego Rodával vett részt. Pénteken, rendhagyó módon 3x2 órán keresztül edzhettek, barátkozhattak a pályával a pilóták. Válint tavaly már versenyzett itt több alkalommal, viszont a Rodának teljesen ismeretlen volt…
júl. 19
11:08
Szlovákia: a világ nem hiszi el azt, amit a magyar választók (ATV)
A Pravda szerint Orbán szinte "megrészegült a hatalomtól".
júl. 19
11:10
„Gyönyörű, 2 méteres pali voltam” Szakmát váltott a magyar műsorvezető (ATV)
Most már DJ-ként tevékenykedik.
júl. 19
11:15
Plusz támadási felület a devizahiteleseknek (Privátbankár)
A devizahitelesek számára a kezelési költség esetében is megjelenik az árfolyamkockázat
júl. 19
11:15
Fantomhajók sodródnak a Balatonon (Blikk)
A kánikulai napok után feltámadt erős vasárnapi szélben nyolc esetben tizenhat embert mentettek ki a Balatonból a vízirendőrök, de ennél is több riasztáshoz, köztük két üresen hánykolódó vitorláshoz kellett kivonulniuk.
júl. 19
11:15
Színre és szagra mennek a szúnyogok (Infostart)
Az üzletekben kapható szúnyogirtó szerek mellett gyertyákkal, illóolajokkal, légypapírral és hálóval is védekezhetünk a kellemetlen csípések ellen - mondta az InfoRádiónak Simon Gergely környezetkémikus, a Levegő Munkacsoport munkatársa, aki hozzátette: az édes illatok és a sötét színek vonzzák leginkább a vérszívókat, ezért nyáron érdemes világos ruhadarabokat viselni, és nem túl illatos dezodort…
júl. 19
11:17
Vértes: ez egy nagyon veszélyes játék (Privátbankár)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint elképzelhető, hogy átmenetileg akár egyáltalán nem lehet majd közép- és hosszabb lejáratú állampapírt értékesíteni
júl. 19
11:18
Russel2000 - Szépen illeszkedik az eső trendbe (ProfitLine)
A pénteki beesést látványosabb eső gyertya előzte meg, ami nem meglepő a folyamatos relatív gyengesége alapján. Technikailag is egyértelműbb az eső középtávú trend, amibe jól illeszkedett a múlt héten – fordulás esetére – valószínűsített begyorsulás. (Solar Capital)
júl. 19
11:20
Becsey Zsolt szerint új módon kell csalogatni a külföldi tőkét (ProfitLine)
Megélénkült a külföldi beruházók aktivitása az új kormány megalakulása óta - állítja Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Nemzet hétfői számában.
júl. 19
11:22
Vértes - a nemzetközi bizalom elvesztése veszélyes lehet Magyarország számára (ProfitLine)
Nem kerül közvetlenül veszélybe az államadósság finanszírozása, ugyanakkor rövidtávon nőhetnek a devizahitelesek terhei, középtávon pedig a nemzetközi bizalom hiánya jelenthet problémát és veszélyt Magyarország számára - vélekedett Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja hétvégén megegyezés nélkül utazott el Magyarországról, valamint…
júl. 19
11:24
Kedden hozzák haza az amerikai hajóbaleset áldozatainak holttestét (Gondola)
Kedden hozzák haza, és még a héten örök nyugalomra helyezik annak a két fiatalnak a földi maradványait, akik a philadelphiai hajóbalesetben veszítették életüket - értesült hétfőn az MTI
júl. 19
11:24
EU-s építési teljesítmény: -6,3% (HírTV)
Májusi EU-s építési teljesítmény mutatója: -6,3%- elözö: -5,7%. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
júl. 19
11:24
"Fantomhajókat" is sodort a balatoni szél (Alternatív Energia)
A kánikulai napok után feltámadt erős vasárnapi szélben nyolc esetben tizenhat embert mentettek ki a Balatonból a vízirendőrök, de ennél is több riasztáshoz, köztük két üresen hánykolódó vitorláshoz kellett kivonulniuk - tájékoztatta Kovács Zsanett, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
júl. 19
11:24
Hogyan gondozzuk a Knock Out rózsákat? (Édenkert)
A Knock Out rózsákat William Radler, egy wisconsini botanikus fedezte fel, aki egy szívós, betegségekkel szemben ellenálló rózsabokor nemesítését tűzte ki célul. A Knock Out egy kb. 90 cm magasságú rózsabokor, amelyet egy kis dombocskára szokás ültetni.
júl. 19
11:26
Szlovák sajtó: Pozsony számára is rossz hír az IMF-küldöttség távozása (Gondola)
Szlovákia számára is rossz hír, hogy a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége idő előtt távozott Magyarországról - írja a Sme című szlovák liberális napilap hétfőn vezércikkben
júl. 19
11:26
Leállítják a Volánbusz közbeszerzését (HírTV)
Kezdeményezi a Volánbusz Zrt. autóbusz-beszerzési tenderének leállítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A szaktárca ezt azzal indokolja, hogy a kiírás feltételei számos lehetséges induló részvételét kizárják, így a magyar gyártók is esélytelenek.
júl. 19
11:28
Három autó ütközött Szolnok belterületén, nagy a torlódás (Gondola)
Három autó ütközése miatt jelentős torlódás alakult ki a 442-es főúton, Szolnok-Szandaszőlősön hétfőn kora délelőtt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
júl. 19
11:28
Szirénázva gázolták halálra (HírTV)
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a robogós, akit egy szirénázó mentőautó gázolt el Kecskemét határában - értesült a HavariaPress.
júl. 19
11:30
A világ legsokoldalúbb harmonikaművésze (Gondola)
Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a cannes-i születésű Richard Galliano a világ legsokoldalúbb harmonikaművésze.
júl. 19
11:30
A Föld legmelegebb júniusa volt (HírTV)
Az idei volt az eddig valaha mért legmelegebb június. Az amerikai nemzeti légköri hatóság klímajelentése szerint minden földrészen magasabb volt a júniusi átlaghőmérséklet, mint bármikor korábban. Az eddigi legmelegebb június 2005-ben volt.
júl. 19
11:42
Nagyot zuhant a forint (Infostart)
A hét végén komoly árfolyam veszteséget szenvedett el a forint az IMF és az EU küldöttségének magyarországi tárgyalásainak megszakadása miatt.
júl. 19
11:42
Motoros és személygépkocsi ütközött Zamárdiban (Gondola)
Kanyarodni szándékozó személygépkocsiba hajtott egy motoros hétfő reggel Zamárdi-felső közelében, a 7
júl. 19
11:42
Százmilliós bírság lapkiadóknak és a Lapkernek (Kreatív Online)
Összesen százmillió forintra büntette a GVH a Lapkert, a Ringiert, a Sanomát és az Axel Springert a terjesztési szerződésben előírt versenykorlátozó kitételek miatt.
júl. 19
11:42
Kedden hozzák haza a két fiatal holttestét az USA-ból (Alternatív Energia)
Kedden hozzák haza, és még a héten örök nyugalomra helyezik annak a két fiatalnak a földi maradványait, akik a philadelphiai hajóbalesetben veszítették életüket - értesült hétfőn az MTI.
júl. 19
11:42
Peugeot 5008 1,6 HDI - teszt (ATV)
A Peugeot első kompakt egyterűje méltó ellenfele lehet a Megane Scenic, Mazda5 és a családba tartozó Citroen C4 Picasso képviselte vonalnak.
júl. 19
11:44
Torlódást okoz egy kiégett pótkocsi az M0-s autóúton Kistarcsánál (Gondola)
Egy kiégett pótkocsi nehezíti az előrejutást az M0-s autóúton Kistarcsa térségében, az M5-ös autópálya felől az M3-as felé vezető jobb pályán - közölte a rendőrség hétfő délelőtt
júl. 19
11:44
Új helyen a 2Republic ügyfélkapcsolati igazgatója (Kreatív Online)
A Multimediától jött, most oda ment vissza Jahn Alexandra, a Republic Group btl-divíziójának ügyfélkapcsolati igazgatója. Elődje közös megegyezéssel távozott.
júl. 19
11:44
Belháború a Jobbikban (ATV)
Vona Gábort felháborította Pősze gárda-ellenes kijelentése.
júl. 19
11:51
Pravda: az IMF talán felébreszti végre Orbánt (Privátbankár)
Szlovákia számára is rossz hír, hogy az IMF küldöttsége idő előtt távozott Magyarországról - írja a liberális szlovák Sme
júl. 19
11:51
Szlovákiában is téma az IMF-küldöttség Magyarországról történő távozása (ProfitLine)
Szlovákia számára is rossz hír, hogy a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége idő előtt távozott Magyarországról - írja a Sme című szlovák liberális napilap hétfőn vezércikkben. (MTI)
júl. 19
11:53
Az FxPro támogatja az Aston Villát (Privátbankár)
Az FxPro nemzetközi pénzpiaci bróker megerősítette, hogy a Premier League (PL) londoni és birminghami futballcsapatait szponzorálja (x)
júl. 19
11:53
Németországban is foglalkoznak az IMF és Magyarország közötti tárgyalások felfüggesztéséről (ProfitLine)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Die Welt részletes tudósításban számolt be hétfőn a Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalások felfüggesztéséről. Mindkét konzervatív napilap a tudósításhoz külön kommentárt is fűzött. (MTI)
júl. 19
11:55
Mérséklődött a piaci pánik, de még így is vastag mínuszban a BÉT (ProfitLine)
A reggeli meredek 4 százalékot meghaladó veszteséghez képest, némiképp enyhült az eladói nyomás a hazai piacon, azonban európai viszonylatban még így is nálunk mutatkozik a legnagyobb mínusz. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 958,99 pontos nyitás után csökkentette veszteségét hétfőn délelőtt.
júl. 19
11:57
Vezetői kinevezések a Young Csoportnál (HR Portál)
Vezetői kinevezések a Young Csoprtnál a Siemens Enterprise Communications Magyarország Kft. akvizícióját követően, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
júl. 19
11:57
Kevesebb a hamisított euró (ProfitLine)
Kevesebb a hamisított euró: az idei első félévben 387 ezer hamisítványt vontak ki a forgalomból, 13 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző félévben - tette közzé hétfőn az Európai Központi Bank (EKB).
júl. 19
11:59
Kivonulhat hazánkból több kereskedelmi nagyáruház (HR Portál)
Nem kizárt, hogy a válságot követően csökken a magyar kiskereskedelmi láncok száma, és a nagyvállalatok is elgondolkoznak a kivonuláson. Az Auchan azonban nem tartozik közéjük - mondta Jean-Paul Fillat, az Auchan Magyarország Kft. ügyvezetője a Napi Gazdaságnak.
júl. 19
12:00
Commodity: Arany-1.200 alatt (HírTV)
Az arany ismét 1.200 alatt áll. Az amerikai adatok közzététele után pénteken átlépték a kerek értéket. A piaci szereplök szerint a nemesfémet megviselte a csökkenö befektetések, a nyereség-kivétek és a hétvége elötti nyereség-kivétek. A Magyarország és az IMF közti tárgyalások megszakítása és Írország minösítésének lerontása sem vihették 1,200 fölé az árfolyamot. A vételek 1.185-nél és 1.165-nél…
júl. 19
12:00
Londoni elemzők: még ősz előtt romolhat a magyar adósbesorolás (Gondola)
Az őszi önkormányzati választásoknak szerepük lehetett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatott tárgyalások sikertelenségében, ám nem biztos, hogy a piacok az októberi választásokig hagynak időt Magyarországnak, és ha nem születik "nagyon gyorsan" megállapodás, a hitelminősítők is ronthatják a magyar adóskockázati besorolásokat - vélekedtek hétfőn londoni felzárkózó piaci…
júl. 19
12:00
Mégsem sikerült megfékezni a szivárgást? (Portfolio)
A megsérült olajkútnál dolgozók olajszivárgásra utaló jelekre lettek figyelmesek azt követően, hogy a BP szakemberei a múlt hét óta egy újabb "sapka" leeresztésével igyekeznek megfékezni a...
júl. 19
12:00
Időbe telik, míg megállapodunk a hitelezőkkel + videó (ATV)
Ugyanis a The Wall Street Journal szerint a kormány nem akarja elidegeníteni a választóit.
júl. 19
12:02
Ahogy magához tért, ütni kezdett (HírTV)
Ütötte a mentőautót, majd az egyik mentősre is rátámadt egy férfi, akit kórházba akartak szállítani a Hangony melletti tó partjáról, ahol eszméletlenül találtak rá - értesült a HavariaPress.
júl. 19
12:02
WSJE: időbe telhet, míg Magyarország megállapodik a hitelezőkkel (Gondola)
Az októberi önkormányzati választások miatt némi időbe telhet, míg Magyarország új megállapodásra jut a nemzetközi hitelezőkkel - írta hétfőn, elemzők vélekedésére hivatkozva a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadása (WSJE)
júl. 19
12:02
Nyomja az IMF a magyar kormányt (ATV)
Közben a Die Welt szerint a görögöket meg dicséri a valutaalap.
júl. 19
12:04
Bugár szeretné, ha a KMKF nem tartozna az Országgyűlés alá (Gondola)
Bugár Béla megpróbálja elérni, hogy érvénytelenítsék az Országgyűlés azon határozatát, miszerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) a magyar parlament alá tartozik
júl. 19
12:09
Húszas, ötvenes: az euróhamisítók kedvencei (Privátbankár)
Kevesebb a hamisított euró: az idei első félévben 387 ezer hamisítványt vontak ki a forgalomból, 13 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző félévben - tette közzé az Európai Központi Bank (EKB). A ham...

Keresés