Egy hatalmas újszülött "csillagbabát" körülvevő porkorongot kaptak lencsevégre kutatók, s a felvételek tanúsága szerint a masszív csillagok ugyanolyan módon "jönnek a világra", mint kisebb társaik. Felvetődött annak a lehetősége is, hogy bolygók, akár Föld-szerű planéták is kialakulhatnak egy ilyen masszív csillag környezetében.
Az MSZP új országos elnöksége megtartotta az első ülését, amelyen egyebek mellett megkezdték a felkészülést az önkormányzati választásokra - közölte a pártelnök csütörtökön az MTI-vel.
Szlovákia csatlakozik az Eurozóna segélyalapjához, de pénzt nem fizet be. Erről döntött ma a szlovák kormány. Északi szomszédunknak 800 millió euróval kellene hozzájárulnia az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközhöz, de erre nincs forrása a költségvetésben.
Az orosz katonaságnak el kell hagynia Grúzia területét, és Moszkvának be kell tartania a 2008-as háborút lezáró, francia közvetítéssel létrejött tűzszünetet - szögezte le csütörtökön Tbilisziben a francia külügyminiszter.
A Baltikumból érkező, országokon át vándorló bűnbandák és a Délkelet-Európából származó fegyvercsempészet gyors felszámolását tekinti elsődleges feladatának a belgiumi európai uniós elnökség a belügyi együttműködés terén - jelentette ki a belga belügyminiszter
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - közölte a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége csütörtökön.
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - közölte a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége.
A budapesti sporaarchitects első magyar építészirodaként bekerült a világ egyik legtekintélyesebb építészeti és designmagazinja, a brit Wallpaper évente összeállított válogatásába.
Magyarországot már nem fenyegeti az államcsőd veszélye, lassan elmúlik a gazdasági válság is - mondta Martonyi János külügyminiszter a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) éves jelentésének...
Minden olyan állami intézmény élén lehet még vezetőcsere, ahol az illetékes miniszter úgy ítéli meg, hogy ezzel javul a működőképesség - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője hozzátette: a személycserék azt jelentik, hogy ezeknek az intézményeknek másként kell működniük, mint ahogy eddig tették.
Eddig nem dőlt meg a látogatottsági rekord Budapest strandjain - mondta Kiss Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetési igazgatója csütörtökön.
Ha a szocialista kormányok nem ostobaságokra költik a pénzt, mint amilyen a meg sem valósuló, 10 milliárdos kormányzati negyed volt, sokkal előrébb tartana az ország az árvízvédelmi művek építésében - mondta Hende Csaba Győrben. A honvédelmi miniszter a 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred, árvízi védekezésben résztvevő katonáit köszöntötte, közülük háromszázan elismerésben is részesültek.
A múlt században alkalmazott béka-teszt óta az orvostudomány jelentős fejlődést ért el a terhesség kimutatására alkalmas eszközök terén is. A kismamák napjainkban akár már a magzat beágyazódásának idejétől tudomást szerezhetnek az új élet kezdetéről. A korszerű terhességi tesztek azonban legalább annyi örömet okoztak már, mint csalódást.
A Tokaj-hegyaljai szőlész és borász szervezetek megelégedéssel fogadták, hogy az illetékes szlovák építésügyi hatóságok elutasították a Tőketerebesre tervezett széntüzelésű hőerőmű megépítését - tudatta a Tokaj Reneszánsz - Tokaji Nagy Borok Egyesülete csütörtökön.
Elnökségének hatodik évében, közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - áll a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnökségének csütörtök esti közleményében.
Április vége óta már 23 ezer látogatót fogadott a Munkácsy Mihály három legjelentősebb bibliai témájú festményét bemutató kiállítás Pécsett: az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt című alkotás együtt először és feltehetően utoljára látható a baranyai megyeszékhelyen.
Együtt indítanak pert kártérítésért amerikai vendéglátóikkal annak a mosonmagyaróvári diákcsoportnak a tagjai, amelynek kirándulóhajója múlt szerdán süllyedt el Philadelphiában - közölte a város polgármestere csütörtök este.
A Toyota először ismerte be, hogy azoknál a visszahívott modelljeinél, amelyeknél hirtelen, veszélyes gyorsulásra panaszkodtak a vezetők, gondok voltak a beragadó, illetve a szőnyeg alá beakadó gázpedállal - írta a csütörtöki The New York Times.
Vasárnapig érvényben marad a harmadfokú hőségriadó. Olaszországban jóváhagyta a kormány 25 milliárd eurós takarékossági csomagját a szenátus. A nap legfontosabb hírei.
„Habrohammal” oltották el a tüzet Királyszentistvánon, ahol körülbelül 150-200 veszélyes anyagot tartalmazó hordó kapott lángra csütörtök délután a helyi hulladékégetőben. A speciális beavatkozásra azért volt szükség, mert az égő szerves oldószereket vízzel nem lehet hatékonyan oltani.
Negyeddöntőt játszhat Szávay Ágnes a prágai tenisztornán, miután két szettben, 6:1, 7:5-re verte a hazai közönség előtt szereplő Benesovát. A magyar teniszező következő ellenfele a szlovén Polona Hercog lesz.(hírTV)
Üzletet látnak a kártérítésekre szakosodott amerikai ügyvédi irodák a mosonmagyaróvári diákok halálában. A két család egy magyar származású ügyvédet bízott meg, aki szerint a hozzátartozók jelentős összegre számíthatnak. Rónai Péter a FigyelőNetnek azt nyilatkozta, több neves amerikai ügyvédi iroda is együttműködne vele.
Nem biztos, hogy engedélyezik a vízibuszos túrák felújítását Philadelphia belvárosában a Delaware folyón a július 7-i baleset nyomán - amelyben két magyar fiatal meghalt -, ugyanis kétségek merültek fel, hogy a járművek biztonsággal közlekedhetnek a folyószakaszon.
Terhesség ideje alatt mikor lehet repülni (8-10 órás útról lenne szó), és mikor nem ajánlott? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdései közül.
Háromféle, a légutakba vagy az emésztőrendszerbe került víz által terjedő betegség 539 millió dollár (120 milliárd forint) költséget jelent évente az Egyesült Államok egészségügyi rendszerében.
Gazdasági együttműködésről és nagyszabású ipari beruházásokról tárgyal Angela Merkel Oroszországban. A német kancellár Dmitrij Medvegyevvel találkozott Jekatyerinburgban.
Az alapkezelőkre vonatkozó idei új különadó legfeljebb egyszeri lehet. Kiterjesztése hosszabb időszakra károkat okozna az ágazatnak, amely kulcsfontosságú az államadósság finanszírozásában - nyilatkozta Szalai Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) elnöke a Reutersnak
A Fatah - Mahmúd Abbász palesztin elnök mozgalma - egy csütörtöki közleményében leszögezte: egyelőre nem látja értelmét a közvetlen tárgyalásoknak Izraellel.
54 eljárást indított a rendőrség azóta, hogy egy éve bűncselekménnyé nyilvánította az Országgyűlés az uzsorázást. Az ügyek 70 százalékát már le is zárták vádemelési javaslattal. Az ORFK szerint a felderítési mutató kedvező, mert a bizonyítás rendkívül nehéz az uzsoránál.
Együtt indítanak kártérítési pert amerikai vendéglátóikkal annak a mosonmagyaróvári diákcsoportnak a tagjai, amelynek kirándulóhajója múlt szerdán süllyedt el Philadelphiában
A Toyota először ismerte be, hogy azoknál a visszahívott modelljeinél, amelyeknél hirtelen, veszélyes gyorsulásra panaszkodtak a vezetők, gondok voltak a beragadó, illetve a szőnyeg alá beakadó gázpedállal - írta a csütörtöki The New York Times
Húsznál is több halálos áldozatot követelő merényletet hajtottak végre csütörtök este az Irán délkeleti részében fekvő Záhedán városában egy mecsetnél - jelentette az Irna hírügynökség
Az előzetes várakozásoknak megfelelően megállapodott peren kívül a Goldman és az amerikai tőzsdefelügyelet, ezzel pedig egy több hónapja tartó huzavona végére kerülhet pont. A MarketWatch értesülései...
Sikeresnek tűnik a Mexikói-öbölben szivárgó mélytengeri kútra erősített új olajfogó berendezés tesztje; a BP olajtársaság csütörtökön közölte, hogy pillanatnyilag már nem folyik olaj a tengerbe