2010. július 15. csütörtök

júl. 15
13:30
Eltérő állásponton Orbán és a Jobbik a Magyar Gárdáról (Infostart)
Orbán Viktor szerint nem lehet eltűrni, hogy félkatonai szervezetek a törvényen kívül akarjanak igazságot szolgáltatni. A miniszterelnök ezt azután mondta, hogy csütörtökön részt vett a Jobbik parlamenti frakciójának ülésén. Mint sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, véleménykülönbség van közte és a Jobbik között a Magyar Gárda helyzetét illetően.
júl. 15
13:30
Egy hét múlva hirdetik ki a felvételi ponthatárokat (HírTV)
Egy hét múlva kiderül, hogy a jelentkezők közül, ki melyik felsőoktatási intézménybe nyert felvételt. Július 22-én hirdetik ugyanis ki hivatalosan a felvételi ponthatárokat, amelyek a felvi.hu-n is elérhetők lesznek.
júl. 15
13:30
Folytatódik a budapesti Egressy út felújítása (Gondola)
Folytatódik Budapest XIV. kerületében az egyik legforgalmasabb út, az Egressy út felújítása; péntektől a Miskolci utca és az Öv utca közötti szakaszon állítják helyre az útburkolatot, emiatt forgalomkorlátozásokra kell számítani
júl. 15
13:30
'Ha a tyúklopást nem tűrjük, a Gárdát sem' (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint nem lehet eltűrni, hogy félkatonai szervezetek a törvényen kívül akarjanak igazságot szolgáltatni. A miniszterelnök ezt azután mondta, hogy csütörtökön részt vett a Jobbik parlamenti frakciójának ülésén. Mint sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, véleménykülönbség van közte és a Jobbik között a Magyar Gárda helyzetét illetően.
júl. 15
13:30
Újabb részvényeket adott el a MOL bennfentes (Portfolio)
Iain Paterson, a MOL Nyrt. Igazgatóságának tagja 2010. július 14-én újabb 7,826 darab MOL részvényt értékesített 20,551 forint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató...
júl. 15
13:30
Október 3-án lesznek az önkormányzati választások (ATV)
Számos változás lesz az eddigiekhez képest.
júl. 15
13:32
Átveszik a Festetics-kastély fölötti hatalmat (HírTV)
A budapesti Centrál Színház idén két előadással is vendégeskedik a Keszthelyi Nyári Játékokon. A rendezvénysorozat immár tizenegy éves, és idén július 29-e és augusztus 14-e között rendezik meg a Festetics-kastély parkjában – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a teátrum.
júl. 15
13:32
Tűz a Szlovák Tudományos Akadémia egyik épületében (Gondola)
Tűz ütött ki a Szlovák Tudományos Akadémia virológiai intézetének épületében Pozsonyban csütörtök délelőtt
júl. 15
13:34
Hamarosan új elnököt választ az Országgyűlés (HírTV)
Egy hét múlva csütörtökön választ új elnököt az Országgyűlés. A házbizottság csütörtöki döntése értelmében még a nyári szünet előtt dönt a parlament az Országos Választási Bizottság tagjairól és az új alkotmánybírók személyéről is.
júl. 15
13:42
Nem adunk 100 forintot egy üveg vízért (Privátbankár)
Az ásványvízpiacon még nem érezhető a hőség hatása, de a gyártók felkészültek a növekvő kereslet kielégítésére - 2009-ben 110 liter volt az egy főre eső fogyasztás
júl. 15
13:44
Orbán és a Jobbik: két malomban őrölnek (Privátbankár)
Orbán Viktor szerint nem lehet eltűrni, hogy félkatonai szervezetek a törvényen kívül akarjanak igazságot szolgáltatni - a miniszterelnök a Jobbiknál járt
júl. 15
13:46
Martonyi: már nem fenyeget államcsőd (Privátbankár)
Magyarországot már nem fenyegeti az államcsőd veszélye, lassan elmúlik a gazdasági válság is - mondta Martonyi János külügyminiszter a Magyar Európai Üzleti Tanács éves jelentésének bemutatóján csütör...
júl. 15
13:48
Magyarországot már nem fenyegeti a szörnyeteg? (HírTV)
Magyarország túl van az akut pénzügyi válságon, az államcsőd veszélyén - szögezte le Martonyi János a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) idei éves országjelentésének ismertetésekor csütörtökön. A külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy az államcsőd veszélyét "kissé eltúloztuk". A vezető multinacionális nagyvállalatok magyarországi vezetőit tömörítő HEBC elhúzódó recesszióra, idén stagnáló vagy még…
júl. 15
13:48
Eltérő állásponton Orbán és a Jobbik a Magyar Gárdáról (Gondola)
Orbán Viktor szerint nem lehet eltűrni, hogy félkatonai szervezetek a törvényen kívül akarjanak igazságot szolgáltatni
júl. 15
13:48
"Bemérte" Gyurcsány Ferencet a Fidesz elszámoltató gépezete (Alternatív Energia)
Hazugságnak és mocskos politikai vádaknak nevezte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök azokat az állításokat, amelyeket Budai Gyula fogalmazott meg vele szemben a sukorói telekcsere ügyében. Orbán Viktor megbízottja tegnap azt mondta, Gyurcsány gyanúsított lehet, mert utasításokat adott és koordinálta az ügyletet.
júl. 15
13:48
Tűz ütött ki a Szlovák Tudományos Akadémián (Kripto Akadémia)
Tűz ütött ki a Szlovák Tudományos Akadémia virológiai intézetének épületében Pozsonyban csütörtök délelőtt.
júl. 15
13:48
Az év végén felpöröghet a tbsz-ek értékesítése (Generali) (Portfolio)
Az idén januárban bevezetett tartós befektetési számla (tbsz) konstrukció első felhalmozási évének végéhez közeledve jelentősen felpörög majd a tbsz-ek értékesítése, amit az év második felében a...
júl. 15
13:48
Szembemegy a fidesz a gyermekjogi konvencióval (ATV)
Nem kellene szigorítani a büntetéseket a kriminológus szerint.
júl. 15
13:50
Martonyi: Magyarország túl van az államcsőd veszélyén (Gondola)
Magyarországot már nem fenyegeti az államcsőd veszélye, lassan elmúlik a gazdasági válság is - mondta Martonyi János külügyminiszter a Magyar Európai Üzleti Tanács éves jelentésének bemutatóján csütörtökön Budapesten
júl. 15
13:50
Adás közben csípte meg a pók a Tv2 sztárját, mentő vitte el (ATV)
A kórházban órákig váratták.
júl. 15
13:51
MOL - Iain Peterson szorgalmasan szabadul meg részvényeitől (ProfitLine)
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint Iain Paterson, a Társaság Igazgatóságának tagja 2010. július 14-én 7.826 darab MOL részvényt értékesített 20.551 orint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható a BÉT honlapján.
júl. 15
13:53
Az EU üvegházgáz-kibocsátásának 30 százalékos csökkentését sürgetik (ProfitLine)
Az Európai Unió üvegházgáz-kibocsátásának 2020-ig történő 20 százalékos csökkentése helyett 30 százalékos csökkentést sürgettek csütörtökön megjelent közös kommentárjában a környezetvédelemért felelős brit, német és francia miniszter. (MTI)
júl. 15
13:55
PSZÁF - Banki termékekkel bővül a hitel- és lízingválasztó program (ProfitLine)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a mai naptól a hitelintézetek – így bankok, takarékszövetkezetek – lakossági hitelkonstrukcióinak hitel- és lízingválasztó programját is elérhetővé tette internetes honlapján.Mint ismeretes, a pénzügyi vállalkozások lakossági finanszírozási ajánlatait az ügyfelek már 2010 áprilisa óta össze tudják hasonlítani a honlapon.
júl. 15
13:57
Jelentősen megugró nyereség a JP Morgan-nél (ProfitLine)
A vártnál jobb eredménnyel zárta az idei második negyedévet a JPMorgan Chase amerikai bankcsoport, miután kevesebb összeget kellett hitelezései céltartalékolásra fordítania.
júl. 15
14:00
Ha rajtunk múlna, fizetést emelnénk az kórházakban (Privátbankár)
A lakosság 88 százaléka támogatná az egészségügyi dolgozók díjazásának növelését - derül ki a Szinapszis Kft. legújabb kutatásából
júl. 15
14:06
Időjárás-jelentésFolytatódik a kánikula, 32-36 fok várható (Gondola)
Folytatódik a kánikula. Sok lesz a napsütés, a nappali gomolyfelhő-képződésből csütörtökön is, pénteken is elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében várható helyi zápor, zivatar, egy-egy hevesebb zivatar is lehet
júl. 15
14:06
Az LMP az Alktománybírósághoz fordult (HírTV)
Alkotmánybírósághoz fordult a Lehet Más a Politika a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat kötelező kifüggesztése miatt. Erről kormányhatározat rendelkezik.
júl. 15
14:06
Négy személyt őrizetbe vettek Bettencourt-ügyben (Kripto Akadémia)
Négy személyt őrizetbe vettek csütörtökön Párizsban az adócsalási és illegális pártfinanszírozási gyanúktól terhes Bettencourt-ügyben. A botránnyal kapcsolatban három külön előzetes eljárás folyik: az előállítások a titkos hangfelvételek alapján gyanítható pénzmosásokat érintik.
júl. 15
14:06
Gyászoló kollégák: munkavégzés közben érte a céget halál (Pénzcentrum)
Még mindig az építőipar a legkockázatosabb iparág, de a gépjármű- kereskedelemben és bútorgyártásban tevékenykedő vállalatok kockázatossága is jelentősen megnőtt - áll a Dun & Bradstreet (D&B), nemzetközi cégminősítő legfrissebb elemzésében....
júl. 15
14:06
Emelődaru borult egy munkásra Budapesten, újraélesztették (ATV)
Egy több tonnás lemezt emelt fel éppen.
júl. 15
14:08
Halálos áldozatokkal járó robbantások voltak Irakban (Gondola)
Legkevesebb nyolcan meghaltak és többen megsebesültek csütörtökön Irakban két robbantásos merénylet következtében - jelentették rendőrségi források
júl. 15
14:08
Frankhitelek: könnyít az UniCredit is (Pénzcentrum)
A lakosság érintett része törlesztési terheinek mérséklése érdekében az UniCredit Bank úgy döntött, hogy 2010. július 15-étől a svájci frank alapú hiteleknél - a hitelszerződésekben szereplő devizaeladási árfolyam helyett - az ügyfelek számára kedvezőbb, UniCredit magánszemélyekre vonatkozó deviza-középárfolyamot alkalmazza törlesztési árfolyamként a havi rendszeres törlesztőrészlet…
júl. 15
14:08
Harminc nap börtön egy graffiti miatt (ATV)
A Jobbikot igyekszik visszametszeni közbiztonsági intézkedéseivel a Fidesz.
júl. 15
14:10
Kirakodáshoz készülődik a líbiai segélyszállító hajó (Gondola)
Kikötött a Gázai övezetbe segélyt szállító líbiai hajó az egyiptomi el-Arís kikötőjében, szállítmányát kirakodás után a Vöröskereszt veszi át - közölte Gamal Abdel Makszúd, a kikötő vezetője csütörtökön
júl. 15
14:18
Az UniCredit is segít a frankhiteleseknek (Privátbankár)
A svájci frank árfolyamának változásai a szerződéskötés óta eltelt időszak utóbbi szakaszában többnyire kedvezőtlenül hatottak a frankhitelesekre. A lakosság érintett része törlesztési terheinek mérsé...
júl. 15
14:18
A tök fitoftóra termésrothadása (Édenkert)
A fitoftóra egy földben keletkező gomba, így képes hosszú évekig is megmaradni a talajban. Arra kell vigyázni, hogy a kórokozók ne terjedjenek el más területre is. A fitoftórának nedvességre van szüksége, ahhoz, hogy kárt okozzon.
júl. 15
14:20
Ismerjük meg a fákat! - Az európai vörösfenyő - 2. rész (Édenkert)
Az előző részből megtudtuk, hogy az európai vörösfenyő, latin nevén a Larix europaea leginkább a hegyvidékeket kedveli, és hogy hogyan növekszik. Ebből a részből azt tudhatod meg, hogy a különböző európai országok hogyan tekintenek erre a fenyőre.
júl. 15
14:24
Rövidülhetnek a minisztériumi szoknyák Budapesten (Infostart)
A hőség miatt folyamatosan ellenőrzi a vízminőséget az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), ez mind a vezetékes hálózatra, mind pedig a strandokra és a kijelölt fürdőhelyekre vonatkozik - közölte Paller Judit országos tiszti főorvos a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A kormányszóvivő elmondta: a hőség miatt könnyített ruházatban dolgozhatnak a minisztériumokban a…
júl. 15
14:24
Rádőlt a tonnás daru a férfira - újraélesztették (HírTV)
Rádőlt egy darus teherautó egy férfira csütörtökön kora délután Budapesten, a XI. kerületi Etele úton. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a férfi a teherautóra szerelt KCR daruval egy többtonnás vaslemezt akart megemelni, a gép azonban nem bírta, és a teherkocsival együtt feldőlt.
júl. 15
14:24
Baka: elkészültek az eljárási törvények módosítására vonatkozó javaslatok (Gondola)
A bírósági kollégiumok az elmúlt egy hónapban, mintegy 120 oldalnyi terjedelemben, elkészítették az eljárási törvények átmeneti módosítására vonatkozó javaslataikat - közölte Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke a bíróságok napján, csütörtökön Budapesten
júl. 15
14:24
Nem kérdőjelezhető meg a függetlenség (Alternatív Energia)
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke a bíróságok napján közölte: a nemzetközi szervezetek szerint a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét leginkább a rendelkezésére bocsátott elégtelen erőforrásokon keresztül lehet aláásni. Mint mondta, sem az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) működésében, sem az OIT hivatala vonatkozásában nem…
júl. 15
14:24
Halálos földimogyoró-allergia: új terápia segíthet (WebBeteg)
Jelenleg nincs olyan eljárás, mely allergiások számára teljes védelmet jelentene a mogyoró ellen, azonban a egy új terápia képes csökkenteni a halálozást – állítják német és amerikai tudósok.
júl. 15
14:24
Új adóval riogatja a légitársaságokat Németország (Portfolio)
Egy törvénytervezet szerint utasonként 13-26 eurós légi közlekedési adót vetne ki Németország, amelytől azt várja a kormányzat, hogy évente 1 milliárd eurós pluszbevételt jelent majd - írja a Reuters...
júl. 15
14:24
Kórházba szállították: az életéért küzd a magyar származású világsztár (ATV)
Derűvel kezeli a betegséget.
júl. 15
14:26
Drasztikus lépések szükségesek a Malév és a MÁV helyzetének rendezésére (Infostart)
Jövő év első negyedévében a parlament elé kerülnek az állami vagyongazdálkodási irányelvek, a vagyongazdálkodási program, amelynek része lesz az állami vagyonmérleg - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön a Joint Venture Szövetség és több társszervezet fórumán, Budapesten.
júl. 15
14:26
Orbán a Jobbiknál: A kormány nem tűri el, hogy semmibe vegyék a bíróságot (+videó) (HírTV)
A kormány továbbra is elutasítja a Magyar Gárdát és elfogadhatatlannak tartja, hogy félkatonai szervezetek törvényen kívül akarjanak igazságot szolgáltatni. Ezt a miniszterelnök közölte a Jobbik frakcióülésén, ahová a képviselőcsoport hívta meg Orbán Viktort.
júl. 15
14:26
Tárgyaltak egy szálloda-beruházásról Kiskunhalason, de konkrétumok még nincsenek (Gondola)
Tárgyaltak egy céggel szálloda-beruházásról Kiskunhalason - mondta Tóth Péter, a város főépítésze csütörtökön azzal a hírrel kapcsolatban, hogy víz alatti luxusszállodát tervez építeni egy cég a Bács-Kiskun-megyei város mellett, azt azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy a Trimp Holding Zrt
júl. 15
14:27
A lakosság támogatná az egészségügyi dolgozók béremelését (HR Portál)
A lakosság 88 százaléka támogatná az egészségügyi dolgozók díjazásának növelését, ezen belül a felnőtt magyarok 31 százaléka helyeselné az 50 százalékosnál magasabb béremelést is - derül ki a Szinapszis Kft. legújabb kutatásából melyet a WEBBeteg.hu egészségportál megbízásából készített.
júl. 15
14:28
Fidesz: Kerüljenek nyilvánosságra a kommunista diktatúra történelmi dokumentumai (Infostart)
A továbbiakban ne lehessen a kutatók és a nyilvánosság elől elzárni a kommunista, majd szocialista diktatúra történelmi dokumentumait, eltitkolni vezetőinek tevékenységét - összegezte a fideszes L. Simon László a lex Biszkuként emlegetett országgyűlési határozati javaslat céljait.
júl. 15
14:28
Az olasz szenátus megszavazta Berlusconi 25 milliárd eurós csomagját (Gondola)
Az olasz szenátus egy bizalmi szavazás során jóváhagyta a Berlusconi kormány 25 milliárd eurós takarékossági csomagját

Keresés