Augusztus 1-én 18. alkalommal rajtolnak a Hungaroringen a Forma 1 betétfutamaként a Porsche Mobil 1 Supercup versenyzői. Walter Csaba személyében két év szünet után ismét lesz magyar VIP versenyző a futamon, ami külön érdekességet kölcsönöz a Porschék versenyének.
Zsebben viszik ki a napi parkolódíjat az őrök az egyik angyalföldi autószalonból és szervizből a Hír Televízió birtokába került felvétel szerint. A XIII. kerület fideszes parlamenti képviselője az önkormányzat résztulajdonában lévő parkolási cég ügyvezető igazgatójának leváltását követeli az újabb korrupciós eset leleplezése után. Spaller Endre a felvételt várhatóan a parlamentben adja majd át az…
A Földön 27 millió évente történik egy-egy tömeges kihalás. Egyes elméletek egy láthatatlan csillagot, a Nemesist okolták a katasztrófákért, két amerikai tudós azonban úgy véli: túl szabályos időközönként történik meg ez ahhoz, hogy egy égitest okozza.
A többi között a külképviseleti rendszer felülvizsgálatát javasolja a Külügyminisztérium kiadásainak mérséklésére a tárca államtitkára. Németh Zsolt erről azután beszélt erről az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy kiderült: hiányzik a minisztérium idei költségvetésének csaknem harmada. A fideszes politikus szerint ezért súlyos politikai felelősség terheli az előző kormányzatot.
Tizenöt ember sérült meg, közülük kettő súlyosan, amikor egy rabszállító és személyautó ütközött a Kerepesi úton, a Keleti pályaudvar és Stadionok között.
Július elején is viszonylag széles körű derűlátás és a kormányoldal elsöprő támogatottsága jellemzi a közhangulatot a HVG számára készített legfrissebb Medián-elemzés szerint
Legalább tíz kubai politikai fogoly elutasítja, hogy kiszabadulása után külföldre távozzon az országból - közölték szerdán ellenzéki források Havannában.
Budapest, 2010. július 13. A siker egyik záloga a helyes időzítés – a Mazda ezt tartotta szem előtt, mikor személyautók gyártásába kezdett. 1960-ban legördült a gyártósorról első, pici személyautója, az R360-as, pont abban az időben, mikor Japán és Németország gazdasága újra éledezni kezdett. A Mazda személyautó-gyártása sokáig a háttérben maradt, inkább a kishaszon-járművek előállításában…
Július elején is viszonylag széles körű derűlátás és a kormányoldal elsöprő támogatottsága jellemzi a közhangulatot a HVG számára készített legfrissebb Medián-elemzés szerint. A politikusok között Orbán Viktor kormányfő a legnépszerűbb.
Lengyel szakértőknek sikerült megfejteniük a Lech Kaczynski lengyel elnököt és kíséretét szállító repülőgép pilótafülkéjében elhangzott, eddig érthetetlen párbeszédeket - közölte szerdán Krzysztof Kwiatkowski igazságügy-miniszter.
A Nissan Motor Co., Ltd. bejelentette, hogy a 2010-es pénzügyi évben bemutatásra kerülő új modelleknél egész sor új, az üzemanyag-takarékosságot fokozó műszaki megoldást fog alkalmazni. Ezek a technológiák a társaság Nissan Green Program 2010 elnevezésű kutatási-fejlesztési programjának a termékei (ez a középtávú környezetvédelmi akcióterv tartalmazza a vállalat különböző tevékenységei területein…
A "Helyi Szövetség a Családért" elnevezésű, német mintán alapuló mozgalmat szeretné elterjeszteni Magyarországon a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. A szervezet az e témában rendezett konferencián adta át a Családbarát Önkormányzat díjakat is.
Lengyel szakértőknek sikerült megfejteniük a Lech Kaczynski lengyel elnököt és kíséretét szállító repülőgép pilótafülkéjében elhangzott, eddig érthetetlen párbeszédeket - közölte szerdán Krzysztof Kwiatkowski igazságügy-miniszter
Tanúk meghallgatásával folytatódott szerdán az Olaszliszkán 2006-ban brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Szögi Lajos családjának kártérítési pere Nyíregyházán. A néhai tiszavasvári pedagógus nagymamája, szülei, özvegye és gyermekei összesen 57 millió forint nem vagyoni kártérítést kérnek a már jogerősen elítélt elkövetőktől. A nyolc alperes nem jelent meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei…
Július elején is viszonylag széles körű derűlátás és a kormányoldal elsöprő támogatottsága jellemzi a közhangulatot a HVG számára készített legfrissebb Medián-elemzés szerint. A politikusokról a vélemény kevésbé egyöntetű.
Az izraeli hatóságok képviselői szerdán nem voltak hajlandóak megmondani az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának, hogy a nyomozók alkalmaznak-e kínzást kihallgatási módszerként.
Várhatóan a hét végéig az ország egész területén érvényben marad a legmagasabb, harmadfokú hőségriadó. Ma Újpesten mérték a legmelegebbet, 36,2 Celsius-fokot, de az 1991-ben Örkényben regisztrált 37,2 fokos rekord nem dőlt meg.
A költségvetési szféra intézményeit vezetők fizetésének 2 millió forintos maximalizálása megfelel az uniós gyakorlatnak és nem korlátozza például a jegybank függetlenségét sem - mondta szerdán a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter hozzátette: az előző kormány által okozott gazdasági válság következményeit mindenkinek vállalnia kell, így a Magyar Nemzeti Banknak is.
Autó ütközött vonattal a Fejér megyei Seregélyesen szerdán. Szentes György, az országos katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a karambol a Dinnyési úti vasúti átjáróban történt, a személyautó a fénysorompós átjáróban a vonat elé hajtott és összeütköztek.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az július 14-én megtartott, 28. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 5, 7, 16, 21, 26, 32, 35
Felmentették a vádak alól annak a Vas megyei cukrászatnak a vezetőjét, amelynek egyik szalmonellával fertőzött süteménye miatt 2006-ban több százan betegedtek meg, és hatan életüket is vesztették. Az ítélet még nem jogerős, az ügyészség ugyanis a bűnösség megállapításáért fellebbezést adott be.
8 hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Pécsi Városi Bíróság azt a gondozónőt, aki pelenkával az ágyhoz kötözött egy ápoltat. A 44 éves nő szabadulni próbált, közben elesett, és megfulladt. Az ítélet nem jogerős.
Az al-Arabíja tévéállomás szerdán nyilvánosságra hozott egy videófelvételt, amelyen a New York-i Times Square-n tervezett merénylet gyanúsítottja Amerika elleni támadásokkal fenyegetőzik
Mi lehet az, ami enyhíti az autoimmun betegségek tüneteit, csökkenti a fájdalmat, javítja a véráramlást és még magabiztos fellépést is kölcsönöz? Az igazi, szép mosoly és a nevetés. Számos kísérlet bizonyította a nevetés pozitív élettani hatásait, amelyeknek ma már a rendezetlenebb fogak sem jelenthetnek akadályt.
A Fed rontott az idei amerikai GDP-növekedési várakozásán, először több mint egy éven belül, arra hivatkozva, hogy a magas munkanélküliség visszafogja a gazdaság erősödését. (MTI)
Elrendelte a hőségriadót szerdán az országos tiszti főorvos. Paller Judit győri sajtótájékoztatóján elmondta, hogy most a Délnyugat-Dunántúl megyéinek kivételével mindenhol érvénybe lép a harmadfokú riasztás - vagyis a hőségriadó -, amely csütörtöktől az egész országra érvényes lesz.
A második negyedévben tovább erősödött a fogyasztó bizalom Magyarországon, mivel a háztartások kedvezőbben ítélik meg jelenlegi anyagi helyzetüket az egy évvel ezelőttihez képest, de többen bíznak az ország rövid távú gazdasági helyzetének javulásában is - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Corvinus Egyetem közös felméréséből
Budai Gyula olyan iratokat adott át a Központi Nyomozó Főügyészségnek, amelyek szerinte azt "erősítik", hogy a sukorói ingatlancsere ügyében nem lehet megkerülni Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelősségét
Szögi Lajos két lányának meghallgatásával folytatódott az Olaszliszkán meggyilkolt tiszavasvári tanár családja által az emberölés elkövetői ellen indított kártérítési per a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon
Összességében jelentős mértékben csökkent, a mezőgazdaság, a kohéziós politika és az előcsatlakozási alapok felhasználása tekintetében azonban növekedett tavaly az EU-nak bejelentett pénzügyi szabálytalanságok száma - olvasható az unió pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalás elleni küzdelemről szóló éves jelentésben
Szívesen vállalna nyári vagy akár hoszszabb távú munkát is valamelyik külföldi országban? Nem tudja azonban, hogy mire kell odafigyelni ilyenkor, és milyen papírok kellenek? Cikkünk segít, mit tegyen!
BUDAPEST — Bajner Dóra (24) és Vadócz Krisztián (25) tavaly ősszel, a megismerkedésükkor érezte, hogy életük párját találták meg egymásban. A válogatott labdarúgónak azonban még így is sikerült meglepnie modell kedvesét. Az Osasuna futballistája a hét elején kérte meg a szépségversenyt is nyert párjának a kezét, szerdán pedig már el is vette feleségül. Vadócz Krisztián ugyanis titokban…
AMSZTERDAM — Több százezer szurkolójával ünnepelte a világbajnoki ezüstérmét a holland labdarúgó-válogatott. A spanyolok elleni vasárnapi finálét 1-0-ra elveszítő narancsmezesek hétfő délután értek haza, de csak kedden mutatkoztak a nyilvánosság előtt.
CHAMBÉRY — A világbajnok Cadel Evanst (33) vigasztalták kedden a Tour de France résztvevői. A BMC csapatának ausztrál kerékpárosa a sárga trikót viselve, tehát a világ legnagyobb országúti versenyében élen állva vágott neki a kilencedik szakasznak.
Cukorbeteg vagyok 56 éves, mostanában derült ki a betegségem. Azt szeretném tudni, hogy kávét és teát fogyaszthatok-e? Valamilyen alkoholt ihatok-e alkalmanként? Mennyire rontja a cukorbetegségemet? A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
TALLINN—DEBRECEN — A keret egyik legfiatalabb tagjának a kezét szorongatták az öltözőben a DVSCTEVA labdarúgói a Levadia Tallinn elleni összecsapás után. A magyar aranyérmes a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének első mérkőzésén 1-1-es döntetlent ért el Észtországban, és az egyenlítő gólt a csereként pályára lépő Rezes László (22) szerezte a mérkőzés 90. percében. Az évek óta hatalmas…
GYőR — Albérletben kezdi meg a nemzetközi kupaszereplését a Videoton focicsapata. Az NB I legutóbbi ezüstérmesének stadionjában felújították a gyepszőnyeget, így a piros-kékek Győrben fogadják a szlovén NK Maribort az Európa-liga második selejtezőkörében. Az ETO pályája keserű emlékeket idéz a Vidi számára, hiszen májusban ott dőlt el végleg, hogy lemaradtak a bajnoki aranyéremről. Mezey…