A rózsákat sokféle betegség érheti, és különösen nagy gondot jelent, ha megtámadja őket valami, mert nagyon érzékenyek. Ismerkedjünk meg a betegségekkel, amelyek károsíthatják a rózsafáinkat, hogy megelőzhessük a bajt!
Alcsútdobozon ülésezik a Fidesz elnöksége. Az Index.hu információi szerint a pártvezetés döntött a köztársasági elnökké választott Schmitt Pál "utódlásáról", vagyis megállapodás született arról, hogy ...
A felettesedet nem választhatod meg, ám mivel legalább napi nyolc órát együtt vagytok, és rá vagy szorulva elégedettségére, érdemes jól kijönnöd vele. A karrier-tanácsadók hét alaptípust különböztetnek meg – lássuk, melyik vezetőnek mi a titka!
Hárman, köztük két gyermek megsérült az M0-ás autóúton, ahol három holland, egy osztrák és egy magyar személyautó ütközött a 28-as és a 30 kilométer között. A környéken hatalmas a torlódás.
Testületet hozna létre az MSZP jobb morális védelme érdekében a leköszönő pártelnök, aki a média képviselőinek utolsó elnöki sajtótájékoztatóján csokoládéval kedveskedett. Lendvai Ildikó azt mondta: nem távozik a politikából, a jövőben a párt programtanácsának vezetője lesz.
Több Heves és Nógrád megyei útépítés közbeszerzési pályázata során elkövetett kartellezés gyanúja miatt tett büntető feljelentést az Országos Rendőr-főkapitányságon Volner János, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Meghosszabbították a kínai hatóságok a Google működési engedélyét, miután a cég márciusban hongkongi keresőmotorjára irányította át a kínai internetezőket - tudatta a hírt az amerikai keresőóriás pénteken.
Elképzelhető, hogy megtalálták a szerdai hajóbaleset egyik magyar áldozatát, bár a parti őrség még nem közölte, hogy férfi vagy nő holttestére bukkantak-e.
A Fidesz Kövér Lászlót jelöli az Országgyűlés elnökének - írja az Index. A jelölésről - amire már korábban is számítani lehetett - a párt Alcsútdobozon összehívott elnökségi ülése döntött.
Az EUR/USD-ot megviseli a dollár erösödése. A kereskedök szerint a spekulatív befektetök nyereség-kivétei állnak a háttérben, akik a hétvége elött zárni akarják pozícióikat. Támogatások 1,2600-nál és 1,2590-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Hazánkban a melegeket és a leszbikusokat elutasítókra sokkal inkább az erősebb vallásosság és a magasabb életkor a jellemző, mint a tudatos jobboldaliság
A kábítószereket általában a hatásuk szerint osztályozzuk, de ez gyakran nehéz és pontatlan. Sok kábítószernek több hatása is van a beszedett mennyiségtől függően. Ebben a részben megtudhatjuk, hogy hogyan fejtik ki hatásukat a növényi eredetű kábítószerek.
Ebben a cikkben a legelterjedtebb és legjelentősebb kábítószereket mutatjuk be a vadkendertől (Cannabis sativa) kezdve a pejotig (Lophophora williamsii). Az utóbbi a kaktuszfélék (Cactaceae) családjába tartozik. Vessünk egy pillantást azokra a növényekre, amelyekről nem árt tudni, hogy kábító hatásúak és amelyekből fájdalomcsillapítókat is készítenek.
A gyógyszerhamisítás elleni hatékonyabb fellépés érdekében minden forgalomba kerülő gyógyszert tartalmazó központi adatbázist hozna létre az Obama-kormány, továbbá megkövetelné a gyógyszergyártóktól, hogy termékeiket egyedi azonosító jelzésekkel lássák el.
Az Orbán-kormány nyolc miniszteréből háromnak nincs nyelvvizsgája, így – hiába a biztosított tolmács – nehéz helyzetbe kerülhetnek az Európai Bizottságban.
Ráült a hátára, így tartott vissza a meneküléstől egy tolvajt egy lakástulajdonos péntekre virradó éjszaka Miskolcon. A család arra kelt fel, hogy a besurranó a padlójukon kúszik. A családfő már a „betörőn ülve” várta a rendőröket.
Megtalálták annak a magyar lánynak holttestét péntek reggel a Delaware folyóban, aki egy magyar fiúval együtt eltűnt előző nap egy philadelphiai városnéző vízibusz balesetében.
Az első félévben 12,6 százalékkal csökkent a magyar piacon az üzemanyagok eladása, s így a tavalyi 1,601 milliárd literről 1,4 milliárd literre esett vissza....
Ákos és dalai előtt tisztelegnek pályatársai szombaton Siófokon: az MTV Icon-sorozat keretében többek között Eszenyi Enikő, Jamie Winchester, a The Moog, a Magashegyi Underground, Ferenczi György és a Rackajam, az Anti Fitness Club adja elő az énekes két-két dalát.
Wesley Sneijder és Arjen Robben döntőbe vezették a holland válogatottat a dél-afrikai világbajnokságon. Az Inter 26 éves irányítója világraszóló rekordot állítana be a trófea elnyerésével, hiszen eddig senkinek sem adatott meg, hogy tavasszal klubjával triplázzon (bajnokság, nemzeti kupa és Bajnokok Ligája- győzelem), majd nyáron a világbajnoki címet is elnyerje. Ráadásul öt góljával Sneijder a…
Az interneten olyan dolgokat is közzétesznek magukról a fiatalok, amikről a való világban nem is beszélnének – derül ki egy amerikai tizenévesek körében végzett kutatásból. Majdnem felük titkolná a szülők előtt, hogy milyen oldalon jártak.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone egy újabb javaslattal állt elő, ami az izgalmak fokozását lenne hivatott szolgálni a jövőben, és amit talán nem is lenne rossz megfontolni.
A bolgár nacionalisták vezetője szerint a TRT török televíziócsatornának nincs joga ahhoz, hogy előben közvetítsen a bolgár Nyevszkij ortodox katedrálisból
Zárt körben legalább 901 millió, legfeljebb 1,622 milliárd forinttal 111 százalékos kibocsátási árfolyamon alaptőkét emelt a 4,95 milliárd forint jegyzett tőkéjű econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. - közölte a társaság pénteken a tőzsde honlapján.
A cserepes növények elrendezése hasonló a képek elhelyezéséhez, vagy a bútorok tologatásához. Ne féljünk kísérletezgetni, a cserepes növényeket nyugodtan lehet egyik helyről a másikra költöztetni, ameddig meg nem találjuk a megfelelő helyet számukra. Ne feledjük a legfontosabb dolgot: az eredmény nekünk kell, hogy tetsszen!
Szívrohamban meghalt pénteken a híres sportújságíró, Robert Millward Johannesburgban, ahol már készült a dél-afrikai világbajnokság döntőjére. Az AP vezető sporttudósítójának ez volt a hetedik foci-vébéje, amióta 1984-ben az amerikai hírügynökség munkatársa lett.
Lendvai Ildikó az MSZP programtanácsának vezetőjeként folytatja a munkát. A szocialista politikus erről utolsó pártelnökként tartott sajtótájékoztatóján beszélt pénteken, ahol köszönetképpen csokoládéval kínálta az újságírókat.
Nem csökkentek a gazdasági, ezen belül a foglalkoztatásbeli különbségek az egyes régiók és területek között az ország európai uniós csatlakozása óta, pedig az elmaradt térségek felzárkóztatása volt az egyik kitűzött cél - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten.
Magyarországon 1981 óta folyamatosan csökken a népesség, ami az egész világon egyedülállónak mondható - jelentette ki Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke ma délutáni, a...
Lendvai Ildikó az MSZP programtanácsának vezetőjeként folytatja a munkát. A szocialista politikus erről utolsó pártelnökként tartott sajtótájékoztatóján beszélt pénteken, ahol köszönetképpen csokoládéval kínálta az újságírókat.
Az elmúlt három nap emelkedése után kisebb csökkenést mutatnak az amerikai határidős indexek, miután az irányadó mutatók tegnap 1% körüli pluszban zárták a kereskedést. A Dow futures jelenleg 24...
Az Index információi szerint a Fidesz Kövér Lászlót, választmányi elnököt jelöli az Országgyűlés elnökének, Schmitt Pál helyére. A jelölésről a párt Alcsútdobozon összehívott elnökségi ülése döntött - írták. A testület csütörtök-pénteki találkozóján várhatóan azt is véglegesíti, hogy Tarlós István lesz a párt főpolgármester-jelöltje.
Az Európai Bizottság adóügyi főigazgatója szerint az európai országoknak sokkal jobban kéne érvényesíteniük a környezetvédelmi szempontokat a költségvetések elkészítésekor
Szinte minden házban vannak cserepes virágok, amelyek arra hivatottak, hogy szebbé és meghittebbé tegyék az otthonunkat. A virágcserepek elhelyezésének is, akárcsak sok más dolognak üzenetértéke van. Nézzük meg, hogy hogyan használhatjuk a virágcserepeket díszítésre úgy, hogy kifejezze személyiségünket és kihangsúlyozza a házunkat.
A nászútjáról üzenget rajongóinak a modellkarrierje nyomán Jordanként is ismert Katie Price. Épp nászúton van ketrecharcos férjével, de eközben is arra kérleli rajongóit, töltsék le első dalát.
Kiürítették a tűzszerészek azt a fővárosi pénzintézetet, ahol pénteken délután hagyott egy rablópáros egy gyanús csomagot. A támadók azt mondták, bomba van benne, ezért a tűzszerészek most vizsgálják.
Bécsben pénteken megtörtént a kémcsere: a hidegháború vége óta példátlan ügyletben tíz, az Egyesült Államokban őrizetbe vett és kiutasított orosz ügynököt adtak ki Moszkvából érkezett négy oroszért, akiket a nyugati országok javára folytatott kémkedésért ítéltek el Oroszországban.
Meghosszabbították a kínai hatóságok a Google működési engedélyét, miután a cég márciusban hongkongi keresőmotorjára irányította át a kínai internetezőket.
Nagy érdeklődés közepette árverezték el a néhai Diana hercegnő családjának festményeit, antik tárgyait és egyéb holmijait a héten Londonban, az aukció 21,1 millió font (több mint 7 milliárd forint) bevétellel zárult.
A Political Capital Institute friss elemzése szerint a magyar társadalom többsége továbbra sem nevezhető homofóbnak; a közvélekedés azt ugyanakkor elutasítja, hogy a melegek ügyéről közügyként lehessen beszélni. Az intézet a melegek társadalmi elfogadottságáról készített felmérését pénteken az MTI-hez is eljuttatta.