Módosítják a tavaly elfogadott rezidensrendeletet, amely a fiatal orvosokat 9 évig egy kórházhoz kötötte volna - közölte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Dávid Ibolya délelőtti kihallgatása után, kora délután Herényi Károly MDF-es politikust is gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség az UD-ügyben. Herényit társtettesként gyanúsították meg személyes adattal való visszaéléssel, Dávid Ibolyát szintén az előbbivel, illetve kényszerítéssel gyanúsítják.
Debrecen közgyűlése csütörtökön dönt az MSZP frakciójának helyi népszavazási kezdeményezéséről; a fideszes többségű testület az indítvány megszavazásával bizonyíthatja, hogy fontos nekik az emberek véleménye - mondta Zsiros Zsolt, a szocialisták helyi frakcióvezetője szerdai debreceni sajtótájékoztatóján.
A Magyar Telekom újabb intézkedéssel bővítette az észak-magyarországi árvíz károsultjainak megsegítésére létrehozott átfogó támogatási csomagját - tudtuk meg a cég által szerkesztőségünknek küldött kö...
Újabb embert vettek őrizetbe a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben. Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője az MTI-vel annyit közölt: ”ny...
A már benyújtott, a lakossági adóbefizetéseket érintő módosítások az idén 17,1 milliárd forinttal rontják a központi költségvetés elsődleges egyenlegét a Költségvetési Tanács szerdán közzétett becslése szerint.
A monetáris tanács hat tagja szavazott az alapkamat szinten tartására, egy tag 25 bázispontos kamatcsökkentést javasolt a testület legutóbbi, június 21-i kamatdöntő ülésén - közölte az MNB az ülés rövidített jegyzőkönyvben szerdán.
Újabb kölykök születtek a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ezúttal az Afrikában őshonos szurikátáknál. A három apróság az elmúlt heteket nagyrészt a földalatti járatrendszerben töltötte, mostanra azonban már jól láthatja őket a közönség.
Európai szintű vitát indított szerdán az Európai Bizottság a "megfelelő, fenntartható és biztonságos nyugdíjak" lehetőségéről, továbbá arról, hogy az EU miként támogathatja a legeredményesebben a nyugdíjrendszer problémáinak megoldását célzó tagállami erőfeszítéseket.
Az Iránt sújtó legújabb szankciók hátráltathatják az ország atomprogramját - ismerte el első ízben szerdán Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője.
Módosítják a tavaly elfogadott rezidensrendeletet, amely a fiatal orvosokat 9 évig egy kórházhoz kötötte volna - közölte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Nem miniszterén keresztül utasította Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt Gyurcsány Ferenc a tévéostrom idején - Petrétei József volt igazságügyi miniszter erről a 2006-os túlkapásokat vizsgáló parlamenti albizottság előtt beszélt.
Egyre többen tartanak attól a részvénypiacokon, hogy az amerikai gazdaság újabb recesszióba süllyed (vagyis bekövetkezik a W alakú recesszió, double dip), ám a clevelandi Fed legfrissebb elemzése...
A LIGA Szakszervezetek kifejezetten rossz ötletnek tartja a "cselédtörvénynek" is nevezett, az adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatás feltételeinek megteremtéséről szóló törvényjavaslatot, és annak visszavonását követeli - közölte a LIGA szerdán az MTI-vel.
A Climategate néven elhíresült botrány háttere, hogy 2009 novemberében kiszivárgott a Kelet-angliai Egyetem klímakutató központjában dolgozó egyes tudósok több ezer e-mailből álló levelezése
Az amerikai piacok nyitásával egyre inkább javuló nemzetközi befektetői hangulatban bő egyhetes csúcsra erősödött a forint az euróval szemben. A svájci frankkal és a dollárral szemben egyelőre nem...
A Nissan LEAF lett az az elektromos autó, melyet a néhány napja bemutatott első elektromos töltőállomáson töltöttek fel Portugáliában. Az autót José Sócrates miniszterelnök töltötte fel, aki az átadási ceremónia részeként pár kilométert vezette a teljesen elektromos kompakt családi autót a lisszaboni Nemzeti Park mellet lévő töltőállomáshoz.
Hatástalannak találták az eddig ízületvédőnek tartott glükozamint norvég kutatók. A glüközamint tartalmazó készítmények szedése semmivel sem csillapította jobban a krónikus hátfájást, mint a placebo-készítmény.
Június végén a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben kilenc gyanúsított előzetes letartóztatását hosszabbította meg a Pécsi Városi Bíróság
Meglehet, minden idők egyik legjobb világbajnoki meccsét látjuk ma, s azon Németország revánsot vehet a 2008-as Eb-fináléban Spanyolországtól elszenvedett 1-0-s vereségéért.
Július végére érezhetően csökkenhet a szúnyogok száma Budapesten; már folyamatos a "szúnyoggyérítés", de még két hétre van szükség, hogy valóban javuljon a helyzet a fővárosban - mondta Tajti László, a Közép-magyarországi ÁNTSZ biológusa.
Népszavazást ír ki a brit kormány a választási rendszer átalakításáról. A többi közt ez is része a héten bemutatott politikai reformcsomagnak. A jelenlegi egyfordulós rendszer megtartását a konzervatívok, míg a változtatást – az úgynevezett alternatív voksrendszer bevezetését – a liberális fél szorgalmazza.
Izrael hajlandó további lépéseket tenni, hogy megkönnyítse a palesztinok mozgását Ciszjordániában, és szeretné felújítani a közvetlen béketárgyalásokat - mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán.
A Hyundai Holding Hungary Kft. és a Gablini Kft. közös sajtóközleményben kívánják tudatni, hogy stratégiai együttműködés kialakításában állapodtak meg. A Gablini Kft. több telephelyén, reprezentatív keretek között kívánja megvalósítani a Hyundai márka képviseletét, értékesítési, valamint szerviz oldalon egyaránt. Az együttműködés elsőként a Gablini M3 létesítményben kezdődhet meg még a nyár…
Európa kulturális fővárosa, Pécs lesz a díszvendég a 185. Anna-bálon, amelyet július 24-én este rendeznek meg Balatonfüreden, az Anna Grand Hotel dísztermében és kertjében.
Szakmai körök szerint Szász Károly személye garancia a politikamentes PSZÁF működésére, bár az újrázó elnök sosem titkolta konzervatív kötődését. A munkamániás szakember távolságot tartana a piaci szereplőktől is, nem csak a politikától. A devizahitelezés "megrendszabályozására " is van ötlete
Alacsony forgalomban lényegesebb piacmozgató hírek hiányában erősödő irányba sodródott szerdán a forint: az eurót délután négykor 283,19 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 2...
A pénzügyi szektor vezetésével emelkedéssel nyitottak szerdán az amerikai részvénypiacok, miután a State Street bejelentése szerint a várakozásoknál nagyobb nyeresége mutatkozhat a második negyedévben. Az indexek emelkedését támogatja a kőolaj árának drágulása is, azonban némiképp óvatossá teszi a befektetőket a várakozásokkal ellentétben csökkenő német ipari megrendelési adat.