Az élőmunka költség nagymértékben képes befolyásolni egy szervezet eredményességét. A legeredményesebb vállalatok az EE gazdálkodást általános tervezési stratégiai feladattá teszik. Kihívást jelent, hogy miként lehet mozgósítani munkavállalóinkat a cégszintű feladatok minél jobb teljesítése érdekében.
Az amerikai piacok zárva tartottak hétfőn, így eléggé eseménytelen és főleg forgalom nélkül zajlott a tőzsdei kereskedés világszerte a Függetlenségi napi ünnepségek miatt. A következő amerikai szünnap szeptember 6-án, a munka ünnepén lesz.(Solar Capital)
Nos igen, a DAX technikailag kedvezőbb helyzetben van az amerikai társakénál, de azért nem olyan, ami egy hosszútávú befektetéskor kívánatos.(Solar Capital)
Olaszország a felhőtlen nyaralás hazája, de a turista itt sem teheti azt, amit akar - érdemes tudni, mi tiltott az olasz városokban a gyakran borsos bírság elkerülésére.
Elfogták az afgán tálib mozgalom vezetőjét, Omár mollát a pakisztáni Karacsiban - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség kedden az iráni televízió pakisztáni forrásokra hivatkozó híre alapján.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a második Orbán-kormány első gazdasági akcióterve alkalmas arra, hogy Magyarországon konzervatív gazdaságpolitikai fordulatot indítson el. Matolcsy György erről kedden, az Országgyűlés plenáris ülésén, a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag általános vitáját megnyitó expozéjában beszélt.
Átvenné a Rákospalotai határút üzemeltetését a helyi önkormányzat, így az út csütörtökön megnyílhatna a forgalom előtt - mondta Kurucz Péter, a kerület sajtóreferense kedden az MTI-nek.
Miután közzétették a vártnál nagyobb mértékben csökkenö svájci fogyasztói árakat, a frank veszteségeket könyvelt el. Az EUR/CHF 80 pipet nyert. Az Intraday ellenállás 1,336-80-nál megállította az emelkedést, majd 1,34 felé indult az árfolyam. Támogatás 1,3300-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Elfogták az afgán tálib mozgalom vezetőjét, Omar mollát a pakisztáni Karacsiban - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség kedden az iráni televízió pakisztáni forrásokra hivatkozó híre alapján
Több háziorvos is úgy döntött, hogy nem adja be a kötelező védőoltásokat, nem végez terhességi tanácsadást és halottkémlést. Szerintük ugyanis évek óta úgy látják el ezt a munkát, hogy senki sem fizet érte - olvasható a Magyar Nemzetben.
A Szájvirág, latin nevén Columnea, szereti a meleget, és nagyon igényes növény. Párás, világos, ill. félárnyékos helyet kedveli. A közvetlen napfényt nem tűri, foltosodik, elszíneződik. A szórt fényből viszont sokat igényel, fejlődéséhez nélkülözhetetlen. Nyáron a kertbe is kitehetjük félárnyékos helyre, de fokozatosan szoktassuk a szabad levegőhöz. A szabadban júniustól a szeptemberi lehűlésekig…
II. Erzsébet brit királynő és férje Fülöp herceg is Torontóban tartózkodott, mikor egy tűzeset miatt sötétség borult a városra. Az áramkimaradás a királyi páron kívül még negyedmillió embernek okozott bosszúságot Kanada egyik legnagyobb városában.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a második Orbán-kormány első gazdasági akcióterve alkalmas arra, hogy Magyarországon konzervatív gazdaságpolitikai fordulatot indítson el. Matolcsy György erről kedden, az Országgyűlés plenáris ülésén, a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag általános vitáját megnyitó expozéjában beszélt.
A sikeresnek elkönyvelt tőzsdei belépő után az Appeninn bejelentette, hogy megvásárolta a Hattyúház tulajdonosának, a Hattyúház Kft.-nek a 49%-os üzletrészét. A pénteki kereskedési napon a 10....
Még a soros elnökséget július elsején átvevő Belgium se nyújtotta be időben azt a cselekvési tervet, amely a megújuló energiaforrásokra vonatkozó célkitűzéseinek teljesítését részletezi. A Bizottság...
Újabb államot ért el kedden a Mexikói-öbölben kialakult olajszennyeződés: immár Texas állam partvidékén is megjelentek az olajlabdacsok – közölték helyi illetékesek.
A hangulat-indikátorok közül legalább egy még mindig túl nagy vételi kedvet jelez annak ellenére, hogy a piacok jelentős korrekciókon vannak túl. Ez általában bear piacot vetít előre, mivel ezek a...
A Paraguay elleni negyeddöntőben egy, a fejére kapott ütéstől néhány másodpercre elveszítette a látását Carles Puyol, a spanyol válogatott középső védője. A játékost Vicente del Bosque szövetségi kapitány azonnal lecserélte.
A dollár csendes gyengülése nem annak köszönhető, hogy Európában annyit javult volna a helyzet, sőt. Inkább az amerikai álom korrodálódása okozta ezt a kis bicsaklást - véli Márvány Zsolt, a...
Riasztó a gyermekszegénység itthon és Európában. Magyarország lakói közül 13 százalékot tartanak szegénynek, viszont a gyermekeket alapul véve 20 százalék fölötti a becsült adat. A kutatók szerint a gyermekszegénység szorosan összefügg a foglalkoztatási szinttel, a családok jövedelmi viszonyaival és a képzetlenség is döntő. A Nyírségben a helyzet aggasztó, amelyen a több milliárdot felőrlő képzési…
Segítségért fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) hat, Magyarországon működő nagy külföldi bank, hogy beszélje le a kormányt a tervezett banki különadóról - értesült egy osztrák napilap. (MTI)
Bár a globális válság több nyugat-európai üzem bezárására késztette a gumiabroncsot gyártó vállalatokat, hazánkban továbbra is bővít a Hankook és Continental - írja a Világgazdaság.
A további gyengülés ellenére nem sikerült szignifikánsan a 42.50 pontos szintnél található támasz szintet letörni, bár kétségtelen, hogy a napon belüli átszúrások és visszapattanás elmaradt.(Solar Capital)
A kamélia (Camellia) a teafélék (Theaceae) családjába tartozik. Különlegessége az, hogy télen virágzik, amikor más virágok nyugalmi időszakukat élik. Az első részből megtudhattad, hogy milyen módokon lehet szaporítani most pedig kiderül, hogy milyen problémák adódhatnak a kamélia nevelése során. Második részünkben a kamélia gondozásával kapcsolatos problémákról írunk.
Bár az Alfa Busz 2002 Járműgyártó Kft. újraindulásában nem bízik, továbbra sem mond le a hazai buszpiacról - nyilatkozta Mogyoróssy Tibor a cég ügyvezetője. Bár a vállalat jelenlegi állapotában...
A 2009-ben telepített új áramtermelő kapacitás 62%-köthető megújuló energiaforrásokhoz, derül ki az Európai Bizottság által publikált tanulmányból. Ez összesen 17 GW-nyi zöld áramtermelő kapacitást jelent, amelyből akárcsak 2008-ban, úgy 2009-ben is a szélenergia vezette a megújuló mezőnyt. Az Európai Unióban tavaly megtermelt áram közel egyötöde, 19.9%-a származott megújuló forrásból....
Egy ausztrál bíró keddi ítélete szerint Fizetnie kell a Men at Work nevű popegyüttesnek, miután legnagyobb slágerük, a 80-as években kiadott "Down Under" fuvolarészletét egy gyerekdalból emelték át - számolt be róla az ausztrál média.
Legkevesebb százötven szovjet katonai repülőbaleset történik Magyarországon. 1965-ben egy majorba repülőgép csúszik. A ’73-as vértesi hadgyakorlat után három MiG-21-es zuhan le.
Az idei 0,9 százalékos gazdasági növekedési ütem jövőre 2,9 százalékra gyorsulhat, az idei hiánycél teljesíthető, de az önkormányzati választások, és a tervezettől elmaradó adóbevételek kockázatot jelenthetnek az Ecostat kutatóintézet kedden közzétett legfrissebb prognózisa szerint
Körülbelül négyezer halálos adagra elegendő amfetamint foglaltak le a vámosok Hegyeshalomnál – közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) kedden
Az amerikai tévénézők július 11-től láthatják a Hannah Montana című, gyerekeknek, tinédzsereknek szóló sorozat utolsó évadát, amelynek befejező epizódját jövő tavasszal vetítik a Disney csatornán.
Az elmúlt két hét turbulens kereskedése után hangulatváltás érződik a devizapiacokon, új trendek vannak kibontakozóban. Cikkünkben az EURCHF és az EURUSD grafikonján elemezzük a fejleményeket. ...
A Vám- és Pénzügyőrség nyomozószolgálata és az APEH együttes fellépése mintegy egymilliárd forint ÁFA jogosulatlan visszaigénylését akadályozta meg....
Az amerikai tévénézők július 11-től láthatják a Hannah Montana című, gyerekeknek, tinédzsereknek szóló sorozat utolsó évadát, amelynek befejező epizódját jövő tavasszal vetítik a Disney csatornán
Szobi Balázs kamionversenyző, Kollega Tarsoly Tamás – Szobi csapatának sajtófőnöke –, valamint egy fotóművész a hétfő esti óbudai repülőszerencsétlenség halálos áldozatai.
A vártnál nagyobb mértékben, 0,5 százalékra enyhült az infláció Svájcban június folyamán a májusban mért 1,1 százalékról - közölte kedden a szövetségi statisztikai hivatal.
Erősödő euró, gyengülő svájci frank, javuló nemzetközi befektetői hangulat - a piaci széljárás a forintnak kedvez: az eurót kedden délelőtt háromnegyed tizenegykor 284,97 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 285,58 forint után. Keddre virradóra a jegyzés 285,10 forint környékén mozgott a nemzetközi deviza kereskedelemben.
A szövetségi ösztönző lépések elhalványulásával jelentősen lelassult az Egyesült Államokban a gazdasági válság utáni kilábalás, szakértők újabb központi serkentést sürgetnek - írta hétfőn a The Washington Times.