2010. július 6. kedd

júl. 6
16:57
Emelkedetten zárt a BUX, és a forint is erősödött (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 426,70 pontos, 2,02 százalékos emelkedéssel, 21.511,69 ponton zárt kedden. Az erősödő euró, a gyengülő svájci frank, a javuló nemzetközi befektetői hangulat az erősödő forintnak kedvezett.
júl. 6
16:57
Áldásos hatás: hirtelen gyengülni kezdett a frank (Privátbankár)
Az erősödő euró, a gyengülő svájci frank, a javuló nemzetközi befektetői hangulat a forintnak kedvezett kedden, az eurót délután négy órakor 284,38 forinton jegyezték. A térségbeli devizákra, közöttük is különösen a forintra a svájci frank hirtelen bekövetkezett gyengülése lehet áldásos hatással. A frank a svájci jegybank monetáris politikájára meghatározó jelentőségű fogyasztói árindex várttól…
júl. 6
17:03
Ismét startol a Reggae Camp (Spa Trend Online)
A hazai reggae színtér főszereplői mellett három élvonalbeli jamaicai előadó, Everton Blender, Lutan Fyah és Perfect is fellép az idei Reggae Camp-en Monorierdőn; a Ladánybene 27 zenekar szervezésében működő fesztivál július 27-től 31-ig tart.
júl. 6
17:03
Felminősítette Ukrajna adósságát a Fitch (Portfolio)
Egy fokozattal "B-"-ról "B"-re minősítette fel az ukrán hosszú lejáratú adósságokat a Fitch Ratings. A minősítéshez stabil kilátásokat rendelt. A Fitch indoklása szerint a felminősítésre az új...
júl. 6
17:03
A vb-t nézték a kongói fiatalok, mikor felrobbant a tartálykocsi + videó (ATV)
A hétvégi, legkevesebb 230 halálos áldozatot követelő tartálykocsi-baleset helyszínére látogatott a kongói elnök.
júl. 6
17:06
Nem bírtak a vérszívókkal (HírTV)
Inváziószerű szúnyogcsapás érte a fővárost ezen a nyáron, ráadásul az első néhány irtás hatástalan volt. Azt, hogy valamelyest csökken a szúnyogok száma, először hétfőn tapasztalták a szakemberek – mondta a Független Hírügynökségnek kedden Tajti László, az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézetének biológusa.
júl. 6
17:06
Egy törvénymódosítás ellehetetleníti a btl-cégeket (Kreatív Online)
Mostantól csak feketén dolgozhatnak a btl- cégek – fest borús jövőt az Eventblog szerzője a hétfőn elfogadott egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvénymódosítási javaslat nyomán. Legálisan nem tudnak majd hostesseket alkalmazni, miközben az Apeh pont a termékbemutatókra száll rá.
júl. 6
17:06
Belgrád nem tűri el a koszovói albánok egyoldalú intézkedéseit (Gondola)
A szerb kormány a jövőben nem fogja eltűrni a koszovói albán vezetés esetleges újabb egyoldalú intézkedéseit - jelentette ki Boris Tadic szerb elnök New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsának Koszovóval foglalkozó rendkívüli ülésén
júl. 6
17:08
Twitteren ekézik Medvegyev orosz elnököt (Kreatív Online)
Ellen-twitter oldalon gúnyolják Dimitrij Medvegyev orosz elnököt. Az elnöknek nem áll szándékában elnémítani a Kreml nevét használó oldalt.
júl. 6
17:08
Megkezdődött a pamplonai bikafuttató San Fermín-fesztivál (Gondola)
Ezrek gyűltek össze Pamplona főterén, ahol kedden délben kezdetét vette a hagyományos bikafuttató Sam Fermín-fesztivál
júl. 6
17:10
BUX: +2,02 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 426,70 pontos, 2,02 százalékos emelkedéssel, 21
júl. 6
17:15
M43: továbbra is áll a bál! (ProfitLine)
Nem tudták megkötni a követelések egy részének kifizetéséről szóló megállapodást az alvállalkozók az M43-as autópálya második ütemét kivitelező konzorciumot vezető Sedesa S. A.-val, ezért kedden újra demonstrációba kezdtek az épülő autópálya és a 47-es főút csomópontjánál - tájékoztatta az alvállalkozókat képviselő ügyvéd a sajtót a helyszínen, ahol mintegy 40-50 jármű sorakozott fel. (MTI)
júl. 6
17:21
Lendületbe jött a forint, gyengül a frank (Portfolio)
A reggel óta fokozatosan javuló nemzetközi befektetői hangulatban a forint mintegy fél százalékkal erősödött az euróval, egy százalékot a svájci frankkal és másfél százalékot az egyébként gyengélkedő...
júl. 6
17:21
Már az Allianznál sincs több euróhitel (Pénzcentrum)
Az Allianz Bank is felfüggesztette az euró alapú jelzáloghitelezést....
júl. 6
17:21
Törvényi lyukon keresztül nyúlhatják le az orvosok a szülési pénzt + videó (ATV)
Állami intézményben nem lehet megszabni árakat.
júl. 6
17:24
A brit királynő több mint 50 év után ismét felszólal az ENSZ-ben (Gondola)
Több mint 50 év után ismét felszólal az ENSZ-ben a brit királynő: a 84 éves II
júl. 6
17:24
Új vezetéssel folytatja a MARESZ (Kreatív Online)
Új elnököt és elnökséget választott a MARESZ, melynek leköszönő elnöke kiemelte a társ-szakmai szervezetekkel való kapcsolat fontosságát. Új tagokkal is bővültek, de távozók is akadnak.
júl. 6
17:24
Hangradarral keresik az eltűnt férfit (HírTV)
A fürdőzésre kijelölt terület határán merült el egy 32 éves külföldi férfi a balatonlellei strandon kedden délután - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának sajtószóvivője.
júl. 6
17:24
Módosítási javaslatok hogy a multik leadózzák a nyereséget (Adózóna)
A rugalmatlan cégeljárás, a sajátos APEH-módszerek, a befektetőbarát egyezmények hiánya és az úgynevezett „multiellenes” hangulat azok a magyar sajátosságok, amelyek miatt egymás után hagyják el az országot a nálunk tevékenykedő külföldi vállalatok, és amiért jóformán labdába sem rúghatunk még Románia mellett sem, ami a versenyképességünket illeti. Néhány könnyen megvalósítható, befektetőbarát…
júl. 6
17:26
Mehet az ökörsütés, birkapörkölt és a házi diszótor (Gondola)
A 4/2010. (VII. 5.) VM rendelet a civil javaslatok közül számos újabbat beemelt a szabályozásba.
júl. 6
17:26
A tibetiek elnyomását hangsúlyozta születésnapján a dalai láma (HírTV)
Ötezer híve előtt mondott beszédet 75. születésnapján, kedden a dalai láma Indiában, a Himalája vidékének azon a helyén, ahol 1959-es önkéntes száműzetése óta él. A láma azt mondta híveinek, hogy „a hazájukban élő tibetiek nem ünnepelhetnek, mert félnek a kínaiak megtorlásától”.
júl. 6
17:33
BÉT: a mai pozitív nap senkit ne tévesszen meg! (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 426,70 pontos, 2,02 százalékos emelkedéssel, 21.511,69 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödte...
júl. 6
17:35
Narancsriasztás az egész országban (Privátbankár)
Az egész ország területére narancssárga riasztást adtak ki kedd délután - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) internetes oldalán. Csonka Tamás, az OMSZ munkatársa délelőtt az MTI-nek el...
júl. 6
17:39
Nem semmi! Bódi Sylvi eddigi legerotikusabb képei (Blikk)
Az eddigi legerotikusabb naptárát készítette el Bódi Sylvi. A csinos modell elárulta: még soha nem volt ennyire dögös, mint a 2011-re készülő naptárképein.
júl. 6
17:39
Újra lecsaphatnak a pusztító, jeges zivatarok (Infostart)
Ismét heves jégesőre számítanak a meteorológusok a főváros térségében - mondta az InfoRádiónak Csonka Tamás az Országos Meteorológiai Szolgálat veszély-jelző meteorológusa. Zivatarok egyébként az ország bármelyik területén előfordulhatnak a nyugat felől átvonuló hidegfront hatására. Éjfélig hazánk egész területére narancssárga jelzést adott ki az OMSZ.
júl. 6
17:39
Vigyázat! Heves esőzés, narancs riasztás! (Alternatív Energia)
Az egész ország területére narancssárga riasztást adtak ki kedd délután - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) internetes oldalán.
júl. 6
17:39
Pozitív szelek fújtak ma a piacokon (Portfolio)
A tegnapi kis forgalmú oldalazás után ma már izgalmasabb kereskedés zajlott Európa szerte a részvénypiacokon, ami a korábbi esések utáni természetes felfelé korrekcióként értelmezhető. A BUX 2%-os...
júl. 6
17:39
Késik a katasztrófa-elhárítók üzembe állítása a Mexikói-öbölben (ATV)
Az időjárási viszonyok miatt nem sikerült tesztelni az Egyesült Államokban azt a szuper-tankert, amely a remények szerint nagyban segítené a katasztrófa-elhárítók munkáját a mexikói-öbölbeli olajfolt eltakarításában.
júl. 6
17:41
Lázár János: Kiszolgálta Oroszországot az előző kormány (Infostart)
A magyar kormány nyolc éven át "kiszolgálta" az orosz érdekeket, a jelenlegi magyar vezetők felelőssége, hogy ezután milyen irányba viszik tovább a magyar-orosz kapcsolatokat - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője egy keddi budapesti könyvbemutatón.
júl. 6
17:41
„Claudia még idén terhes lesz” Elege lett, bedurvult a magyar műsorvezető (ATV)
Túl nagy a felhajtás, adta meg történetére a magyarázatot a blogger.
júl. 6
17:42
A táncoló katonák segíthetnek Netanjahun? (HírTV)
Enyhítene az amerikai-izraeli feszültségen Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő. A politikus Washingtonba utazott, hogy Obama elnökkel találkozzon. A két ország kapcsolata azért romlott meg, mert az Egyesült Államok ellenzi a palesztin területeken tervezett izraeli telepbővítéseket.
júl. 6
17:42
Felminősítette Ukrajnát a Fitch hitelminősítő (Gondola)
Javította a spekulatív sávon belül Ukrajna szuverén adósosztályzatát kedden a Fitch Ratings, a múlt héten megkötött új IMF-programra hivatkozva
júl. 6
17:42
Újonnan alakult ügynökségnél az RTL Klub kommunikációja (Kreatív Online)
Az RTL Klub egykori pr- szakembereiből alakult ügynökség viszi tovább a csatorna kommunikációját. Hozzájuk tartozik majd az IKO Csoport többi adója is.
júl. 6
17:44
Az egész ország területére narancssárga riasztást adtak ki (Gondola)
Az egész ország területére narancssárga riasztást adtak ki kedd délután - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) internetes oldalán
júl. 6
17:48
Kenneth Rogoff - kipukkadt a kínai ingatlanpiaci lufi (ProfitLine)
Elkezdődött a kínai ingatlanpiac összeomlása, ami káros hatással lesz az ország bankrendszerére, véli Kenneth Rogoff világhírű gazdasági szakértő, a Nemzetközi Valutaalap korábbi vezető közgazdásza.
júl. 6
17:57
Budapest Grand Prix: Szávay továbblépett (Infostart)
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes kedden két játszmában, 1 óra 14 perc alatt nyert a horvát Jelena Kostanic Tosic ellen a 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztorna első fordulójában a Római Teniszakadémián.
júl. 6
17:57
Szavazzon Ön is a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatának kiplakátolásáról! (Alternatív Energia)
A Népszava Online szavazást indított, hogy kiderüljön, mennyire támogatják az emberek a Fidesz kezdeményezését.
júl. 6
17:59
Lefeküdtünk az oroszoknak? (Alternatív Energia)
A magyar kormány nyolc éven át "kiszolgálta" az orosz érdekeket, a jelenlegi magyar vezetők felelőssége, hogy ezután milyen irányba viszik tovább a magyar-orosz kapcsolatokat - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője egy keddi budapesti könyvbemutatón.
júl. 6
18:00
Szlovákiában a négy jobbközép párt aláírta a koalíciós szerződést (Gondola)
Koalíciós szerződést írt alá kedden Pozsonyban négy jobbközép szlovákiai párt, amelyek közösen kívánnak kormány alakítani
júl. 6
18:00
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Ma nem jelennek meg fontosabb EU-s adatok. Júniusban a várt 0,1% helyett 0,4%-kal csökkentek a svájci fogyasztói árak (elözö: -0,1%). Az adatok hatására veszteségeket könyvelt el a frank. Az amerikai ISM Index júniusban 55,4 pontról 53,8 pontra csökkent (elörejelzés: 55,1 pont). Az EUR/USD az amerikai adatok közzététele után 1,26 fölé emelkedett. A dollár ismét nyomás alá került. Ellenállások…
júl. 6
18:01
Már biztos: Paller Judit váltja Falus Ferencet (Alternatív Energia)
Felmentette Falus Ferenc országos tiszti főorvost Réthelyi Miklós. Utódja Paller Judit lesz.
júl. 6
18:02
A vajdák Szentkútért, Szentkút a cigányokért (Gondola)
Az évenként ismétlődő hagyományos mátraverebély-szentkúti cigánybúcsút július 10-én, szombaton tartják.
júl. 6
18:02
Megtalálták a holttestet (HírTV)
Búvárok találták meg a balatonlellei strand bójasoránál elsüllyedt 32 éves orosz férfi holttestét kedden délután – közölte a Független Hírügynökséggel Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának sajtószóvivője. A férfi Balatonszemes irányából evezett át a balatonlellei strand közelébe, annak ellenére, hogy másodfokú viharjelzés volt érvényben, és senkinek sem lett volna szabad v...
júl. 6
18:09
Hamarosan kidurran a kínai ingatlanpiaci lufi? (Privátbankár)
Elkezdődött a kínai ingatlanpiac összeomlása, ami káros hatással lesz az ország bankrendszerére, véli Kenneth Rogoff világhírű gazdasági szakértő
júl. 6
18:11
Devizahitelek felfüggesztése: az Allianz is beállt a sorba (Privátbankár)
Az Allianz Bank Zrt. a Magyar Köztársaság kormánya 2010. június 30-án ismertetett tervei alapján 2010. július 2. naptól kezdődően felfüggeszti az euró alapú jelzáloghitelek forgalmazását - tudtuk meg ...
júl. 6
18:15
Pert nyert a pécsi vagyonkezelő kirúgott vezetője (Alternatív Energia)
Jogellenesen szüntette meg azonnali hatállyal a pécsi vagyonkezelő, a Pécs Holding Zrt. Varga Péter korábbi vezető munkaviszonyát; első fokon a Pécsi Munkaügyi Bíróság kártérítésként több mint 25 millió forintot ítélt meg kedden Varga Péternek.
júl. 6
18:15
Mesterházy: Orbán ötlete a vicc kategóriájába tartozik + videó (ATV)
A frakcióvezető szerint az intézkedések a demokratikus működés alapjait kérdőjelezik meg.
júl. 6
18:18
Felkészültek a tolvajok fogadására (+videó) (HírTV)
Megnyitották a solti börtön tavaly bezárt két körletét, ahol 328 elítéltet tudnak elhelyezni. A belügyminiszter elmondta, első lépésként enyhítenek a börtönök zsúfoltságán, majd felkészülnek a lopás miatt elzárásra ítéltek fogadására.
júl. 6
18:21
Görögország nem sieti el a privatizációt energiaszektorában (ProfitLine)
Görögország nem ad el részesedést az állami PPC közüzemi vállalatban, nem értékesíti annak egyetlen leányvállalatát sem, és semmi nem kényszeríti a DEPA gázszolgáltató vállalat elhamarkodott privatizálására - közölte Tina Birbilisz (Tina Birbili) környezetvédelmi, energiaügyi és klímaváltozás-ügyi miniszter kedden.
júl. 6
18:23
Ma csak a vevők mutatkoztak a BÉT-en (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 426,70 pontos, 2,02 százalékos emelkedéssel, 21.511,69 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Keresés