Azoknál a kisgyerekeknél, akik az MMRV (mumpsz, kanyaró, rubeola és bárányhimlő elleni) kombinált oltást kapják, nagyobb eséllyel alakul ki lázas roham az oltást követő hetedik és tízedik nap között, mint azoknál, akik az MMR (mumpsz, kanyaró, rubeola) és a bárányhimlő elleni oltást egyidőben, de két külön oltásban kapják, erősíti meg egy új tanulmány.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöksége a testület június 22-ei ülésén feloszlatta a szövetség csaknem 800 tagot számláló miskolci szervezetét. A választmányi elnökség s...
Májusban 8 373 álláshelyet kínáltak a Dél-alföldi régióban, ebből Békés megyében hirdették a legkevesebb pozíciót. Az alacsonyabb iskolai végzettségűek a mezőgazdaságban, a feldolgozó- és élelmiszeriparban tudnak elhelyezkedni, a diplomások viszont lehetőségek hiányában és az alacsony bérek miatt elhagyják a viharsarkot. Új sorozatunk a megyék álláspiaci helyzetét mutatja be.
Még az amerikai elnöknél is több rajongója van Lady Gagának, aki néhány hónap alatt óriási hírnévre tett szert; elsősorban botrányos viselkedésével és polgárpukkasztó koncertjeivel.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöksége a testület június 22-i ülésén feloszlatta a szövetség csaknem 800 tagot számláló miskolci szervezetét. A választmányi elnökség szerint a városi szervezet vezetése rendszeresen szembemegy a választókerületek érdekével, és a szövetség elnöke által kinevezett választókerületi elnökökkel sem tudtak megfelelő együttműködést…
A három székelyföldi megyei tanácsnak határozatot kellene elfogadnia, amely a Románia területi egységét és sérthetetlenségét kimondó román alkotmányhoz hasonlóan kinyilvánítaná, hogy Székelyföld területe sem felosztható — javasolta a Magyar Polgári Párt (MPP).
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöksége a testület június 22-i ülésén feloszlatta a szövetség csaknem 800 tagot számláló miskolci szervezetét.
Bombariadó miatt kiürítették a John F. Kennedy repülőteret. Az amerikai hatóságok szerint egy nő telefonon közölte, hogy az egyes számú terminálon robbanószerkezet lép működésbe.
Az utóbbi évek leggyengébb eredményét érték el a Kovászna megyei végzősök az idei érettségin: az előzetes eredmények szerint a tanulók több mint negyede megbukott, két iskolában pedig minden diák.
Egy hajnali balesetben megsérült kamion mentése kezdődött el hétfő délelőtt az M5-ös autópályán, Pest megyében, emiatt torlódás várható a sztráda érintett szakaszán.
Kiegyenlíti a hetero- és homoszexuális alkalmazottai közötti adózási és egyéb eltérésekből származó jövedelemkülönbségeket a Google. A béren kívüli juttatások terén is az egyenlőségre törekszik.
Sólyom László köztársasági elnök aláírta a családok támogatásáról szóló törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosítását - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Tőkés László kivizsgálást és jóvátételt kért egy 2002-es pályázat ügyében, amelyet az akkori Fidesz-kormánynál nyert meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK).
Megszerezheti a Penam a.s. a Ceres Sütőipari Zrt. valamennyi részvényét és a Multi Pékség Bt. 100 százaléka feletti irányítást - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH 2010. június 2-án...
Kalózok elraboltak egy Marshall-szigeteki bejegyzésű tartályhajót hétfőn kora reggel a Vörös-tenger déli részén - közölte az Európai Unió kalózkodás ellen létrehozott haditengerészeti ereje, az EU NAVFOR.
Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap azt a kérdést boncolgatta, vajon van-e esély arra, hogy a két magyar párt az őszi önkormányzati választásokon együttműködjön
Beleesett a Balatonba egy siklóernyős vasárnap délután Balatonszéplakon. A 43 éves budapesti férfi a Balatont akarta átrepülni, de egy légáramlat miatt siklóernyőjével a vízbe esett, mintegy 100 méterre a parttól.
Az Országgyűlés szakbizottságai megkezdték a kormányzati akciótervhez benyújtott törvénymódosítások tárgyalását. A vita a plenáris ülésen folytatódik délután, ha a parlament megszavazza a jogszabálytervezetek sürgősségi tárgyalását.
Jelentősen szigorítja a brit kormány a brit közszféra alkalmazottainak korábban igen nagyvonalú végkielégítési rendszerét, várhatóan az eddig szokásos összegek töredékére csökkentve a lehetséges kifiz...
A lean célú fejlesztések sikere érdekében a felsővezetésnek, a középvezetőknek és minden dolgozónak leanes szemüvegen át kell néznie a folyamatokat. Az új fajta látásmódnak köszönhetően észrevehetőek lesznek a veszteségek a napi munkában, azaz megtanuljuk látni az oda nem illő dolgokat, amiket aztán kiveszünk a folyamatainkból.
Svájcban a kiskereskedelmi értékesítés májusban havi szinten 1,3 százalékkal emelkedett az áprilisi 1,5 százalékos bővülés után - közölte a szövetségi statisztikai hivatal.
A magyarok többsége felháborítónak tartja, ha főnöke nyomon követi online közösségi életét. A férfiak szabadabban kezelik az internetezést, és az online közösségi oldalak kapcsolatépítési lehetőségeit is jobban kihasználják. A nők szívesebben kávéznak, mint szörföznek - derül ki egy felmérésből.
Az órás bontású grafikonon látszik, hogy pénteken már nem jött újabb mélypont, amivel megindulhatott némi pozitív korrekció. Résekkel tarkította az esést, így van esély a jelentősebb visszaemelkedésre, de a június eleihez mérten mélyebb mélypont középtávon megerősítette az eső trendet. (Solar Capital)
A kineziológia olyan holisztikus módszer, melyben ötvöződik az ősi kínai öt elem tan, a modern neurológiai tudomány és a viselkedésgenetika. Ezzel a kezeléssel hatékonyan lehet befolyásolni a test energiaáramlását, az érzelmi stresszek feloldását.
Nem találtak bűncselekményre utaló nyomokat, körülményeket a rendőrök a Borsod megyei Olaszliszkán annak az ingatlannak és környékének a tüzetes átvizsgálása során, ahonnan hétfő hajnalban azt a bejelentést kapták, hogy rálőttek a házra.
További 2 milliárd forinttal növelhető az árvízkárosultak megsegítésére fordítható összeg a fuvarozók felajánlása, illetve a fuvarozók és a kormány megállapodása jóvoltából - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a fuvarozókkal együtt tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Jelentősen szigorítja a koalíciós brit kormány a brit közszféra alkalmazottainak korábban igen nagyvonalú végkielégítési rendszerét, várhatóan az eddig szokásos összegek töredékére csökkentve a lehetséges kifizetéseket.
Sólyom László köztársasági elnök aláírta a családok támogatásáról szóló törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosítását.