2010. július 30. péntek

júl. 30
12:36
Merkel: gondok a kettős évfordulón (Kripto Akadémia)
Közép-Európa legnagyobb konzervatív pártját 2000 óta egy hölgy irányítja. Az NDK-ban felnőtt Angela Merkelnek a Kereszténydemokrata Unióba, a CDU-ba való belépése után másfél évtizedre volt csupán szüksége ahhoz, hogy az NSZK legelső női kancellárjává válasszák. Jelenleg pártjához hasonlóan komoly problémákkal és ennek megfelelően népszerűségvesztéssel küszködik.
júl. 30
12:36
Sikeres a Népszava SzületésLapja (Alternatív Energia)
Nem mindennapi időutazásra csábítja azokat, akik valóban különleges születésnapi meglepetéssel szeretnének kedveskedni a 137 éves Népszava bármelyik lapszámát kiválasztva, akár az eredeti cikkek közé utólag beszerkesztett fotóval, vagy néhány kedves, humoros sorral egy életre szóló élményt szerezve családjuknak, barátaiknak, az ünnepeltnek.
júl. 30
12:36
A Parlamentbe látogatott az F1-es mezőny (F1világ)
Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, megválasztott köztársasági elnök csütörtök este, a Parlament Vadásztermében köszöntette a jubileumi 25. Magyar Nagydíjra érkezett versenyzőket és csapatvezetőket.
júl. 30
12:36
Vége! Újabb fejezet zárult le Keleti Györgyi lányregényében (hirado.hu)
A celeb blogjában meséli el, hogy tökéletes pasi nincs, nem is létezik, és mesél újabb szakításáról és lelki bánatáról is
júl. 30
12:36
Követhetetlen és eredménytelen az uniós források felhasználása (HR Portál)
Egy kutatás szerint elsődlegesen a forráshiány enyhítésére használják fel az Európai Unió társadalmi programjaiból lehívható anyagi támogatásokat. A szakértők szerint Magyarország rendkívüli mennyiségű pénzt hív le, ellenben ezek felhasználása a megcélzott társadalmi csoportok helyzetében nem hoz javulást.
júl. 30
12:36
Lendületben érte a hétvége a forintot (Portfolio)
A nemzetközi befektetői hangulat romlásával, valamint a dollár erősödésével párhuzamosan délelőtt gyengülésnek indult a forint is. A kora délutáni órákra nyerte vissza erejét, az újra javuló külpiaci...
júl. 30
12:36
A szlovák kormány megszüntetné Mečiar amnesztiáit (ATV)
Ehhez nem elég ez egyszerű többség.
júl. 30
12:38
Lépfene végez a vízilovakkal egy ugandai nemzeti parkban (hirado.hu)
Ugandában 2004-ben egy hasonló lépfenejárvány 300 vízilóval végzett
júl. 30
12:38
Oros Attila a BMW Magyarországnál folytatja (HR Portál)
Oros Attila tölti be a BMW Magyarország marketingvezetői pozícióját, adja hírül a világgazdaság.
júl. 30
12:38
Mit akar tőlünk az IMF és az EU – Róna Péter válaszol (ATV)
Az új Széchenyi Tervet üdvözli, a Valutalappal és az EU-val folytatott tárgyalások félbeszakadása miatt viszont aggódik Róna Péter közgazdász, aki a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának nyilatkozott csütörtök este.
júl. 30
12:40
Sokkoló sajtóbeszámoló: "az összeomlás szélén áll Görögország" (hirado.hu)
Már öt napja sztrájkolnak a teherautósofőrök, amelynek következtében súlyos üzemanyaghiány alakult ki, és akadozik az élelmiszerellátás; turisták ezrei rekedtek az országban, köztük magyarok is
júl. 30
12:42
Híradó, 2010. július 30. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
júl. 30
12:48
Gyilkos fejfájás: nem mindegy, mit eszünk (Privátbankár)
Melegfrontok idején sokak életét keserítheti meg az akár napokig is elhúzódó migrén. A panaszok ellen sokat tehetünk, ha a tányérunkra kerülő ételeket helyesen válogatjuk össze
júl. 30
12:48
Papagáj kergette el a betörőket (BorsOnline)
Egy papagáj rikoltozása ijesztette el azokat a betörőket, akik az éjszaka közepén hatoltak be egy lakásba a londoni Docklands negyedben.
júl. 30
12:48
Mit együnk migrén ellen? (Infostart)
Melegfrontok idején sokak életét keserítheti meg az akár napokig is elhúzódó migrén. A panaszok ellen sokat tehetünk, ha a tányérunkra kerülő ételeket helyesen válogatjuk össze. Nem mindegy azonban, milyen összetevőket zárunk ki az étrendünkből, a legújabb kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a hagyományosan javasolt sajtok, csokoládék és alkoholos italok mellőzése sem jelent mindenki számára…
júl. 30
12:54
Idős nőre támadtak a tizenéves haramiák (HírTV)
Három 14 éves fiú támadott meg fényes nappal egy 85 éves nőt otthonában, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen. Az asszonyt a földre szorították, kitépték fülbevalóját, majd átkutatták házát, s elvitték a pénzét. A fiatalkorú rablókat a rendőrök néhány óra alatt elfogták.
júl. 30
12:54
Sztrájk és üzemanyaghiány Görögországban (Metropol)
Pénteken már ötödik napja tart Görögországban a teherautósofőrök sztrájkja, amelynek következtében súlyos üzemanyaghiány alakult ki, és akadozik az élelmiszerellátás.
júl. 30
12:54
A Jobbik a rendet hiányolja (Alternatív Energia)
A Jobbik szerint a Fidesz-kormány érdemi intézkedéseinek hiánya miatt továbbra is bűnözés dúl az országban.
júl. 30
12:54
NKA: Jankovics Marcell hétfőtől az elnök (Spa Trend Online)
Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező tölti be hétfőtől a Nemzeti Kulturális Alap elnöki tisztét. Ezt maga az érintett erősítette meg az MTI-nek pénteken a kinevezéséről megjelent sajtóhírek kapcsán.
júl. 30
12:54
Női holttestet találtak a Marosban (hirado.hu)
Egy középkorú nő holtteste került elő a folyóból, aki feltételezhetően hónapok óta a vízben volt
júl. 30
12:54
Erste Hungary - 12,2 milliárd forint adózás előtti nyereség (ProfitLine)
Az Erste Bank Hungary Nyrt. az év első felében 12,2 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 42,7 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti eredménytől - közölte a bank pénteken az MTI-vel.
júl. 30
12:54
Átalakult az Appeninn leányvállalata (Portfolio)
Az Appeninn bejelentette, hogy leányvállalata, a WBO Ingatlanhasznosító Kft. zártkörű részvénytársasággá alakult. A WBO jegyzett tőkéje az átalakulással 3 millióról 5 millió forintra emelkedett. ...
júl. 30
12:56
Vettel volt a leggyorsabb a Hungaroringen (HírTV)
Az első szabadedzéssel megkezdődött a Forma–1-es Magyar Nagydíj. Az élen a Red Bull két versenyzője végzett. A leggyorsabb Sebastian Vettel volt, Mark Webber a második, míg Robert Kubica a harmadik helyen végzett a Renault-val.
júl. 30
12:56
MNB - tovább nőtt a forint alapú jelzáloghitelek súlya (ProfitLine)
Az idén júniusban tovább nőtt a háztartások által felvett forint alapú lakás- és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összértéke, míg az új deviza alapú jelzáloggal fedezett lakáshitelek enyhe növekedést, a szabad felhasználású jelzáloghitelek pedig stagnálást mutattak - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
júl. 30
12:56
Lakáshitelek: öt éve nem láttunk ilyet (Portfolio)
Az év első fele a jelzáloghitelezés példátlan visszaszorulásáról, június hónap viszont már a forint alapú lakáshitelek öt éve nem látott volumenű kihelyezéséről szólt a magyar bankoknál. Igaz, a...
júl. 30
12:58
13 éves csúcson a munkanélküliség Spanyolországban (Portfolio)
A második negyedévben tovább emelkedett a munkanélküliség Spanyolországban, a friss statisztikák szerint az állástalanok aránya 20,09%-ra nőtt. Az év első három hónapjában a munkanélküliségi ráta...
júl. 30
13:06
Baji Csaba az MVM új vezérigazgatója (Infostart)
A Magyar Villamos Művek Zrt. július 30-i rendkívüli közgyűlésén döntöttek az eddigi vezérigazgató, Mártha Imre visszahívásáról és egyidejűleg Baji Csaba vezérigazgatói kinevezéséről.
júl. 30
13:06
Félmeztelenül adott interjút Zac Efron! (Blikk)
A tinibálvány, a High School Musical-filmek sztárja megmutatta kidolgozott felsőtestét.
júl. 30
13:06
Kistestvért kap a BMW X6? – az X4 lehet a legfiatalabb bajor (Auto Pult)
Úgy látszik, a BMW mérnökei egy percet sem pihennek, hiszen nemrég írtunk a Megacity néven futó elektromos városi cirkálóról, az elsőkerékhajtású 1-esről és a gyártó négyajtós 6-os kupéjáról, már számot is adhatunk egy teljesen új koncepcióról, amely kevésbé meglepő módon az X4 névre hallgat majd.
júl. 30
13:09
Barrichello együtt érez Massával (F1világ)
Rubens Barrichello honfitársa, Felipe Massa mellé állt, és kijelentette, hogy egyetlen csapatnak sem szabadna arra köteleznie versenyzőjét, hogy adja át vezető pozícióját márkatársának, ahogy azt láthattuk az elmúlt héten Németországban.
júl. 30
13:09
Változhat a Munka törvénykönyve (HR Portál)
A szakszervezetek szerint a foglalkoztatás kérdésében szélesebb egyeztetésre lenne szükség, ezért még augusztusban összehívnák az Országos Érdekegyeztető Tanács ülését. A munkaadók módosítanák a sztrájktörvényt és Munka törvénykönyvét is, adja hírül az Atv.hu.
júl. 30
13:12
Küldeménytől szenvedett mérgezést a párizsi amerikai nagykövetség három alkalmazottja (Infostart)
Az Egyesült Államok párizsi nagykövetségének három munkatársát mérgezéssel kezelik, miután pénteken kinyitottak egy a diplomáciai képviseletre érkezett küldeményt - közölték francia rendőrségi források.
júl. 30
13:12
Gender-ideológia nélküli óvodai nevelésről határoztak (HírTV)
Elfogadta az Óvodai nevelési alapprogram módosítását a kormány július 21-én, így a jövőben nem lesz az óvodai nevelés része a gender-ideológia. A több mint tízéves nevelési programot 2009 novemberében módosították először, a szakmai egyeztetést követően azonban bekerült két olyan mondat az alapprogramba, amely komoly visszatetszést váltott ki a szülők és az óvodapedagógusok részéről - beszélt a…
júl. 30
13:12
Új vezérigazgató az MVM élén (Metropol)
A Magyar Villamos Művek Zrt. július 30-i rendkívüli közgyűlésén döntöttek az eddigi vezérigazgató, Mártha Imre visszahívásáról és egyidejűleg Baji Csaba vezérigazgatói kinevezéséről.
júl. 30
13:12
Csak egységesen lehet bevezetni a szóbelit a felsőoktatásban (Alternatív Energia)
Várhatóan egy-két hónapon belül dolgozhatja ki az egyetemi és főiskolai szóbeli vizsgák visszaállításának részleteit a felsőoktatási szakmával egyeztetve az oktatási államtitkárság.
júl. 30
13:12
Az MKP a közvélemény-kutatások miatt vesztett? (Kripto Akadémia)
A június 12-i szlovákiai választások előtti közvélemény-kutatások képtelenek voltak reálisan megbecsülni a Híd-Most magyar-szlovák párt potenciális szavazóinak számát, Bugár Béláék szimpatizánsainak tetemes része ugyanis nem merte felvállalni véleményét.
júl. 30
13:12
Tesztelik a James Webb Űrteleszkóp tükreit (hirado.hu)
A teleszkóp hatalmas, berillium tükreiből hatot tettek ki mínusz 248 C foknak
júl. 30
13:12
Minden figyelem a délutáni adatra szegeződik (Portfolio)
A tegnapi napon elfáradt az amerikai piac, melyet ma Ázsia és Európa is követ. A hazai piac is korrigálja az elmúlt napok emelkedéseit, de a forgalomból már arra következtethetünk, hogy mindenki az...
júl. 30
13:12
Kevesebb lakáshitelt veszünk fel + videó (ATV)
Az év első öt hónapjában mindössze 93,2 milliárd forintnyi új hitelt vettek fel a háztartások itthon. Nőtt viszont azoknak az adósoknak a száma, akik késve, vagy egyáltalán nem fizetik a részleteket – már 852 ezren vannak BAR listán.
júl. 30
13:14
Másodszor napolták el a MÁV elleni holokausztpert (HírTV)
Másodszor napolták el a Chicagóban a MÁV ellen indított holokausztpert. Az illetékes bíróság 2011 márciusára tűzte ki az új tárgyalási napot a bizonyítási eljárás bonyolult menetére hivatkozva. A bíró által jóváhagyott menetrend szerint több időt és bővebb oldalterjedelmet kérnek álláspontjaik kifejtésére.
júl. 30
13:14
Dunaharaszti gyermekgyilkosság - Nem lesz temetés (Alternatív Energia)
Nem lesz temetési szertartása annak a kisfiúnak, akit Dunaharaszti házukban a saját apja vert halálra július 11-én; a rendőrség szakértők bevonásával nemcsak a halál kiváltó okát, hanem egyebek mellett a verésnél jelenlévő élettárs szerepét is vizsgálja.
júl. 30
13:14
Új Szó: tévedtek a közvélemény-kutatók (hirado.hu)
A június 12-i szlovákiai választások előtt a közvélemény-kutatások képtelenek voltak reálisan megbecsülni a Híd-Most magyar-szlovák párt támogatottságát
júl. 30
13:16
Nem kell aggódni a jogosítványok elvesztése miatt (HírTV)
Nem lép életbe az az előző kormány által hozott rendelet, amelynek értelmében augusztus elsejétől szigorodott volna a vezetői engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat – közölte pénteken a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma. Mint arról a Magyar Nemzet , a minisztérium már korábban fontolóra vette a rendelet felfüggesztését.
júl. 30
13:16
Kaszinótojás az Orbán-bullán: feljelentették az ügyvédet (Alternatív Energia)
Tiltakozó oldalt indított egy ügyvéd az általa "Orbán-bullának" titulált Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata (NENYI) ellen az egyik közösségi oldalon. Azóta több ezren csatlakoztak a tiltakozáshoz, a hazai sajtó pedig villámgyorsan átvette az elnevezést.
júl. 30
13:16
Baji Csaba az MVM új vezérigazgatója (hirado.hu)
A rendkívüli közgyűlésen az eddigi igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat visszahívták, valamint megválasztották az új tagokat
júl. 30
13:18
Magyar tervező ruháit hordja a világsztár (hirado.hu)
Natalie Cole Németh Anikó ruháinak nem tudott ellenállni, a szalonban egy kisebb vagyont hagyott az álomruhákra
júl. 30
13:24
Feró tesz a nagy öregekre (BorsOnline)
Nagy Feróról szól ez a hétvége a siófoki Coke Clubban. Ma este még csak a Dob+Basszus vendégeként eleveníti fel élete emlékezetes pillanatait, holnap viszont ikonná avatja a Nemzet Csótányát 12 hazai zenekar.
júl. 30
13:24
Almás pite pistucosan (Mindmegette)
Hozzávalók egy 35x25 cm-es tepsihez: 25 dkg finomliszt 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1 csomag sütőpor csipetnyi só 14 dkg porcukor 14 dkg vaj 1 egész tojás szűk 1 dl tejföl A töltelékhez: 2 kg alma (feldolgozás előtt mérve) 6 dkg fehér kristálycukor 6 dkg barna kristálycukor 1 csomag vaníliás cukor őrölt fahéj ízlés szerint (nálam: 3 teáskanál) A töltelék alá: zsemlemorzsa és darált dió A…
júl. 30
13:30
Jankovics Marcell az NKA új elnöke (Infostart)
Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező tölti be hétfőtől a Nemzeti Kulturális Alap elnöki tisztét. Ezt maga az érintett erősítette meg.
júl. 30
13:30
Emberéleteket ragadott el a tűz (HírTV)
Oroszországban öten meghaltak a Voronyezs környékén pusztító tüzekben. Az áldozatok között van egy tűzoltó is. További 34 személy pedig megsérült.

Keresés