A Meglepkék csapat tagjaiként soha nem adnánk pénzt ajándékba, még nászajándékba sem, mert szerintünk a legjobb ajándék az élmény, de ha muszáj, akkor legyen legalább stílusos az ember.
Annak ellenére, hogy az első edzésen egy, a másodikon fél másodpercet adott legközelebbi ellenfelének, Sebastian Vettel nem gondolja, hogy a Red Bull Racing abszolút favoritként várhatná a szombati időmérőt és a vasárnapi versenyt a Hungaroringen.
Melegfrontok idején sokak életét keserítheti meg az akár napokig is elhúzódó migrén. A panaszok ellen sokat tehetünk, ha a tányérunkra kerülő ételeket helyesen válogatjuk össze. Nem mindegy azonban, hogy milyen összetevőket zárunk ki étrendünkből, a legújabb kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a hagyományosan javasolt sajtok, csokoládék és alkoholos italok mellőzése sem jelent mindenki számára…
Az Országos Választási Bizottság pénteki ülésén nem hitelesítette Vona Gábornak, a Jobbik elnökének az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó népszavazási kérdését.
A júniusi árvíz miatt az országban háromszáznál több összedőlt, lakhatatlanná vált ingatlant kell újjáépíteni, ezért a kormányhatározat alapján erre a célra szánt összeg tartalékkeretét is igénybe kell venni - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője miskolci sajtótájékoztatóján.
A szlovák pénzügyminiszter pénteken megerősítette kormányának azt a vállalását, hogy az idei évihez képest jövőre 2,5 százalékponttal csökkenti a GDP-arányos államháztartási hiányt - írja az MTI. ...
A felhasználók kívánságának engedve a YouTube az eddigi tíz percről 15 percre növelte a feltölthető videók terjedelmét - jelentette be a videomegosztó portál....
A fellendüléshez a támogatások módosítsa szükséges, mivel a fejlesztők csak akkor lesznek optimisták, ha látják az állam elkötelezettségét a lakásépítések mellett
Átfogó ellenőrzés-sorozatot tervez az áruházláncoknál a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kiszűrése érdekében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - jelentette be Pintér István főigazgató.
A lefelé korrigáló nemzetközi piacokkal együtt gyengült a forint árfolyama: az eurót délután 285,13 forinton jegyezték a tegnap délutáni 282,69 forint után. A forint a hét második felében már a 283 ...
Az állatvédő szervezetek diadalként ünneplik, a rajongók és a tenyésztők pedig tiltakoznak a katalán parlament döntése ellen, melynek értelmében 2012-től nincs több bikaviadal a barcelonai székhelyű spanyol tartományban.
A lefelé korrigáló nemzetközi piacokkal együtt gyengült a forint árfolyama pénteken: az eurót pénteken délután négy órakor 285,13 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délután négy órakor tartott 282,69 forint után. Pénteken a jegyzés 283,50 és 286,50 között mozgott.
Hozzávalók: 2,5 dl joghurt 2 tojás 20 dkg muscovado cukor 1 csomag sütőpor 7 dkg finomliszt 17 dkg rétesliszt 0,9 dl olaj csipet só 1 doboznyi áfonya vagy málna, esetleg magozott fekete cseresznye, bátrabbak szederrel is próbálkozhatnak, vagy vegyesen is tehetik rá a gyümölcsöt
Az árvízi helyreállításra szánt összeg 10 százalékos tartalékkeretét is igénybe kell venni a lakhatatlanná vált ingatlanok újjáépítéséhez. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője miskolci tájékoztatóján arra emlékeztetett: az ország hét megyéjében 349 ház dőlt össze a júniusi árvíz miatt, csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 317 épület vált lakhatatlanná.
Sami Khedira lesz Real Madrid történetének hetedik német labdarúgója. Sajtóhírek szerint a világbajnoki bronzérmes középpályásért 14 millió eurót fizet a Stuttgartnak új egyesülete.
A nap első felében kis forgalom mellett zajlott a kereskedés a pesti parketten, majd az amerikai GDP adat után már felgyorsultak az események. A BUX így is alacsony 13.4 milliárdos forgalom mellett 1...
Kétharmados a támogatottsága Tarlós István fideszes főpolgármester-jelöltnek. A Századvég Alapítvány felmérése szerint Demszky Gábor jelenlegi főpolgármester munkájával ugyanakkor a budapestiek több mint háromnegyede elégedetlen.
Fernando Alonso optimistán várja a hétvége hátralévő részét, jóllehet a pénteki edzéseken hatalmas előnyben volt a Red Bull Racing. A Ferrari spanyolja szerint a két csapat közti különbség csökkenni fog, bár biztos abban, hogy nem lesz könnyű dolguk.
Négyéves mandátumának lejártával, július 31-ével megválik posztjáról Such György, a Magyar Rádió elnöke. Vele együtt a közszolgálati médium több vezetője is távozik.
A Forma-1-es Magyar Nagydíj versenybírói 1200 eurós pénzbüntetés megfizetésére kötelezték Fernando Alonsót, a Ferrari spanyol pilótáját, miután pénteken a megengedettnél gyorsabban hajtott a boxutcában.
Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken azzal a javaslattal állt elő Grenoble-ban, hogy vonják meg a francia állampolgárságot azoktól a külföldiektől, akik szándékosan veszélyeztették egy rendőr, csendőr, vagy bármely más hatósági személy életét.
Elpusztult bálnát találtak a Sapphire Princess luxus óceánjáró öblös orrára szorulva. Tíz év alatt ez már a harmadik eset, hogy a Princess Cruises hajózási vállalat alaszkai flottája védett tengeri emlőssel ütközött.
36 évvel a hírhedt eset után újra nemi erőszakkal vádolja egy régi hölgy ismerőse a híres rendezőt. Edith Michelle Vogelhut azt állítja, vele is ugyanolyan kegyetlenül bánt el Polanski, mint Samantha Geimerttel. A bántalmazott nő állítólag bátorság és pénz hiányában nem tett eddig feljelentést, de az sem kizárt, hogy a napokban tett nyilatkozatával a közeljövőben megjelenő könyvének szeretne egy…
Új közbeszerzést írhat ki az M3 folytatására a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozata alapján, amely a Közbeszerzések Tanácsa honlapján található. (MTI)
Az idei tavaszi 5-8 százalékos áremelés után kénytelen lesz további 5-10 százalékkal emelni árait a csirkefeldolgozással foglalkozó Her-Csi-Hús Kft., amennyiben a gabonapiacon a takarmányárak magasak maradnak - mondta Oláh István, a cég ügyvezetője pénteken az MTI-nek.
Gyengültek a részvények a hét utolsó kereskedési napján, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,83 százalékos csökkenéssel, 22.265 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint v...
A fővárosi Fidesz frakcióvezetője szerint a közgyűlés döntése értelmében nincs más lehetősége a BKV-nak, mint hogy felbontsa a szerződést a francia céggel. Tarlós István azt mondta: le kell hívni a bankgaranciát és még ősszel új pályázatot kell kiírni metrókocsi-beszerzésre.
Nemiszerv viszketéstől szenvedek immár több éve. A nőgyógyász megállapította a gombás fertőzést. Mit tanácsol? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az Alstom Transport sajnálattal értesült arról, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság közigazgatási határozatban utasította el a budapesti 2-es metróvonalra gyártott új metrószerelvények típusengedélyéne...
Hiába kardoskodik a kormány a forint alapú hitelek mellett, a lakosság nem hallgat a Fideszre és nem váltja át devizahitelét. Ha megtennék, akkor jóval többet kellene fizetniük.
Három kockázati tőkealap-kezelő társaság - a FÓRUM-TG (korábban: Garantiqa), az ALBARC és a Cashline - engedélyét is visszavonta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A társaságok a kockázati tő...