A Századvég júliusi budapesti közvélemény-kutatása szerint soha sem volt még nagyobb esélye annak, hogy egy jobboldali jelölt, a Fidesz főpolgármester-jelöltje nyerje meg az őszi önkormányzati választásokon a városvezetésért folytatott küzdelmet. Tarlós István kétharmados támogatottsággal bír a fővárosi biztos szavazók körében, miközben Demszky Gábor jelenlegi főpolgármester munkájával a…
Elutasította a Nemzeti Közlekedési Hatóság az Alstom metrókocsikra beadott típusengedély-kérelmet. Ez azt jelenti, hogy a fővárosnak fel kell bontania a metrókocsik szállítására kötött 65 milliárd forintos szerződést, annak ellenére, hogy az ár felét már kifizették....
A Nemzeti Közlekedési Hatóság nem adta ki a típusengedélyt a francia gyártmányú Alstom metrószerelvényre, amelyből a BKV a 4-es, illetve a 2-es metróvonalra összesen 37 darabot rendelt meg.
Japán kiemelt célpontja a magyar mezőgazdasági exportnak, a távol-keleti ország rendkívül jelentős sertés- és baromfihús importőrünk - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Ito Teceu japán nagykövetnek, akit pénteken délelőtt hivatalos bemutatkozó látogatáson fogadott. (MTI)
Nagyot emelkedett a kávé ára a tegnapi napon. A new yorki jegyzésű kávé közel egy hónapos oldalazó sávból tört ki csütörtökön és egészen a 174.60-as, már régebb óta figyelemmel kísért szintig emelkedett. (Solar Capital)
Átfogó ellenőrzéssorozatot tervez az áruházláncoknál a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kiszűrése érdekében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) - jelentette be Pintér István, a hatóság főigazgatója pénteken Egerben. (MTI)
A várakozásoktól kissé elmaradt a GDP növekedése a második negyedévben az Egyesült Államokban. Az amerikai kereskedelmi minisztérium első becslése szerint a hazai össztermék 2,4 százalékkal nőtt az e...
A 21 éve baltimore-i Rebecca Himes a fürdőszobájában szülte meg gyermekét. Aztán pánikba esett, az újszülöttet a nejlonzacskóba csomagolta, majd kihajította a fürdő ablakán.
A szlovák pénzügyminiszter megerősítette kormányának azt a vállalását, hogy az idei évihez képest jövőre 2,5 százalékponttal csökkenti a GDP-arányos államháztartási hiányt. Ivan Miklos azt mondta, ...
Elkezdődött a csúcsforgalom a horvát utakon már pénteken kora délután több helyütt is 20 kilométeres kocsisorok torlódtak össze - közölte a Horvát Autóklub.
Kicsúcsosodott az olasz parlamentben a Silvio Berlusconi miniszterelnök és Gianfranco Fini házelnök között hónapok óta tartó vita: a kormányfő csütörtökön késő este közölte, nem hiszi, hogy politikus társával tovább együtt tudna működni - jelentette pénteken az olasz média.
Sebastian Vettel maradt az élen a Magyar Nagydíj második szabadedzésén, ahol közel fél másodpercet adott a mögötte végző Alonsónak. A harmadik Webber, a negyedik Massa lett. Eddig a Red Bull és a Ferrari a nyerő.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete három kockázati tőkealap-kezelő működési engedélyét is visszavonta a mai napon kiadott határozat szerint. Az érintett vállalatok között van a FÓRUM-TG, a...
Gyakorlatozó repülés közben pénteken lezuhant egy görög katonai helikopter Athén közelében. A görög közszolgálati televízió híradása szerint az Apacs harci helikopter két pilótája meghalt a balesetben.
Kígyómarás esetén az első és legfontosabb tennivaló, hogy próbálja megjegyezni a kígyó kinézetét, orvosa ugyanis később ez alapján tudja a leggyorsabban elkezdeni a megfelelő kezelést!
Plágiumbotrány tört ki Romániában az új országlogó miatt, amelyet a regionális fejlesztési és idegenforgalmi minisztérium majdnem egymillió euróért készíttetett el egy magáncéggel.
Nem kapta meg a végleges típusengedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) a francia Alstom metrókocsija. Ennek hiányában nem kezdődhet el a 2-es metróvonalra szánt kocsik gyártása.
Csökkenéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok a hét utolsó kereskedési napján, miután a második negyedéves amerikai GDP első becslése elmaradt az elemzői várakozásokban foglalt 2,5 százaléktól, és mindössze 2,4 százalékos bővülést mutatott, az első negyedévben mért, és felülvizsgált 3,7 százalékos bővülés után.